Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-09 / 7. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1977. január 9.

A MEGYÉBEN

[KISKÖZSÉGEK

A fiatal Kunadacs

Kunadacsot úgy is el lehet képzelni, mint egy órát., A tizenkettesnél Felsőadacs, a kettesnél Kö- zépadacs, a hármasnál Dámányadacs, a hatosnál Alsóadacs, a nyolcasnál Peregadacs, a tízesnél a benei-rész található. A számlap ezzel még nincs készen, mert — hasonlóan a duplafedelű zsebórákhoz, amelyeken az arab számok fölött ott vannak a rómaiak is — egy-egy résznek többféle elnevezése ismert. Felsőadacsot a bennszülöttek Pusztaháznak is hívják. E környéken — a kőkúti erdő. szélén — állt az a csárda, amelynek mestergerendájába állítólag Rózsa Sándor is belefaragta vagy ráégette a monogrammját, meg mindenféle dátumokat.

Kunadacs jelenét is csak múltja ismeretében lehet megérteni. Régen Peszéradacs volt, ebből a fel- szabadulás után négy évvel Kunpeszért és Kun- adacgot szerveztek. Az ikerség ma is nyilvánvaló; nem lehet úgy beszélni az egyik községről, hogy valamiképp ne hasonlítanánk össze a másikkal. Különbség persze van bőven, a legnagyobb az, hogy Kunpeszéren alig laknak néhányan külterületen, Kunadacson pedig nagyon sokan, a község lakosságának kétharmada. Mint mindennek, ennek is megvan a magyarázata. Építési akciók voltak az ötvenes évek elején, amelyek segítségével a központban építettek családi házakat. Az akkori kun- adacsi vezetők nem használták ki a lehetőséget, a kqnpeszériek viszont „haraptak” a dologra, s rendezték Belterületüket.

Hat éve a Magyar Hírlap munkatársa azt a címet írta kunadacsi riportja fölé, Rogy „A száz házas község”.

zas község”.

• Halcsik Antal tanácselnök

• Czakó István vb-titkár

• Kollár József

— A negyedik ötéves tervben százttarminckét ház épült — mondja Halcsik Antal tanácselnök — annyi, mint azt megelőzően . huszonöt év alatt.

— Több mint tíz utca van a faluban — folytatja a gondolatsort ‘Czakó István vb-titkár —, egy kivételével mind szilárd burkolatú. Nincs olyan, amelyikben — legalább az egyik oldalon — ne lenne járda. Évente több millió fprint értékű társadalmi munkát végeznek az emberek ...

A tanácselnök veszi vissza a szót.

— A szétszórtan fekvő tanyák villamosítása is az 1970—75. közötti időszak eredménye. Mindegyig amelyik viszonylag köny- nyen megközelíthető, megkapta az áramot, ha nem is minden harc nélkül.

Van ehhez hozzátennivalója a vb-t:tkárnak is.

— • A villany nemcsak szóra- kozá sjt: rádiót, televíziót jelent, de könnyebb életet is, ami a termelési kedvre hat vissza kedvezően Ahol áram van, oda darálót 'esznek, és teheneket tartanak.

Kunadacs jelene és jövője sokféle módon vizsgálható. Hogy egy másfajta szemléletre említsek péld id, még el sem kell hagynom a tn nácsházát. Huszonnégy éves a vbrtitkár, tavaly végezte el a tanácsakadémiát; hasonló korú a község „pénzügyminisztere” Sípos Balázs; a tanácselnök is innen van még a negyvenen — 20 éves korá pan került be a községi közigazgatásba. Az általános iskolában javarészt fiatalok tanítanak, a boltban szintén huszonévesek dolgoznak; a helyi Barátság Termelőszövetkezetben öt éve választották elnöknek a most huszonnyolc éves Antal Lajost, aki akkortájt az ország legfiatalabb tsz-elnöke volt; a közös gazdaság négy üzemágát is fiatalok vezetik; a huszonegy tanácstag közül öten nem lépték át a harmadik ,.X”-et... s lehetne sorolni, még. A község lakosainak fele még nincs harmincéves.

Ha már a fiatalokról esett szó, következzen a művelődési ház ifjúsági klubja, amely három szakkört irányít a tízéves intézményben. Külön is megemlítendő az irodalmi színpad, amelynek figyelmet keltő módszere másutt is alkalmazható lenne: egy évet szentelnek egy költő vagy író munkásságának; jelenleg József Attila van soron. A szavalóversenyeken sorra járási győzelmeket aratnak tagjai.

A szó szoros értelmében vett ioar nincs Kunadacson, ez némiképp érezteti is hatását, ami az eljárókat illeti. Budapestre utaznak naponta busszal azok, akik a Zamat Keksz és Ostyagyárhoz szegődtek (s lényegében tizenkét óra alatt keresik meg a nyolc órai munkabért), Kunszentmikló- son a VÁV és a Temaforg ad kenyeret, néhányan Kecskemétre ingáznak.

Régebben konzervgyári előkészítő-melléküzemág működött a termelőszövetkezetben, az egyedüli baj az volt, hogy koratavaszra mind megpucolták a hagymát, és akkor az uborkaszezon következett — a szó képletes értelmében. Ekkortájt még valahol a Dunántúlon volt púdertöltő részlege a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalatnak. de ott a KÖJÁL bezáratta azt, s a kunadacsiak addig tárgyaltak, míg égy szép napon a községbe nem települt az üzem.

— Már tizenegyen mentek GYES-re innen — feleli Saiga Ferenc üzemvezető —, a két szalagon egyébként huszonöt lány és asszony dolgozik.

A tájékoztatást Ripp Mihályné és Sápi Lászlöné folytatja.

— Magyarországon egyedül itt készül babahintőpor és fürdősó. A minőségi követelmények szigorúak, szállítunk exportra is. A nyolc órai munka képes megvál-. toztatni az életkörülményeket, ez közhely, de hogy mégis mennyire így van, arra egy példa. A tsz- ben 250 ledolgozott, 10 órás munkanap kell ahhoz, hogy a következő évben legyen fizetett szabadság. Hát ezt a Barátság nem tudta garantálni, mivel télennem volt mit csinálniuk az asszonyoknak. Most meg nézze: fehér köpenyben, nyáron hűvösben, télen melegben dolgoznak. Közfelkiáltással reggel hétkor kezdődik a műszak, hogy legyen idejük a gyereket elindítani az óvodába, iskolába. A kereset havi ezeröt-ezernyolcszáz forint.

Valamelyest enyhül a hideg, járjuk Kunadacsot a vb-titkár- ral délután. Gyönyörű sorházakon. gondozott utcákon akad meg a tekintet. Félretéve a városi ember akaratlan rácsodálko- zását, figyelem Czakó Istvánt.

—‘ Az óvodát az idén egy csoporttal bővítjük — már folyik az építkezés —, és felújítjuk a vendéglőt is. Az OTP-nek több mint száz telket adtunk át értékesítésre, a négyszögölenkénti legmagasabb ár 18, a legalacsonyabb 6 forint. Ügy számítjuk, hogy 1980-ig körülbelül hetven új családi ház épül.

Aki először toppan a községbe, annak a jelen a kiindulópont, ninícs mihez viszonyítania, mert

kész állapotokat talál, s a múltnak csak nyomait, láthatja. Keressünk egy öreget...

Kollár József. Hároméves korában vesztette el a szüleit, az első világháború idején; majd nagybátyja gondnoksága alatt odáig vitte, hogy elvégzett négy osztályt. Gazdasági cseléd volt huszonegy éves koráig — mint majdnem mindenki a környéken — majd katona, és ismét cseléd. 1944 őszén kivitték a frontra, ahonnan hazaszökött tizenegy társával együtt lóháton. Este jött meg, másnap délben pedig bevonult a szovjet hadsereg. A foldosztó bizottságnak lett a tagja, háromezer hold kiporció- zásában vett részt, ugyanekkor beválasztották a községi kepvi- selőtestületbe, volt pusztabíró is. Amikor megalakult a termelőszövetkezet, belépett, • s- végül üzem- ágvezetőként ment nyugdíjba, 2580 forintot kap. -A leltározó bizottság elnöke. Nagyon precízen fejezi ki magát.

— A község fejlődése a tszszel indult, és csak gyorsult az egyesülés után. A lakosság élet- színvonalán is meglátszik ez. A felszabadulás előtt a faluban két kerékpár, és két rádió volt. Ma pedig látható, hogy ahová bekötötték a villanyt, ott napokon belül antenna kerül a tetőre. Kerékpár minden házban van, a motorbiciklit meg se lehet számlálni.

Elköszönünk Kollár Józseftől, indulunk vissza — búcsúzkodni — a tanácsházára. Át kell menni az útón, de hát muszáj várni: szép sorban Zsigulik, Trabantok, Volgák haladnak az olvadásban,

— Á községbelieké — int az autók után Czakó István. B. J.

Levél ebéd-ügyben

Mindenkinek akad valami ki- sebb-nagyobb adóssága, amelynek a törlesztése áthúzódott az új évre. Az én lelki ismeretemet egy olvasói levél nyugtalanítja. Igaz, névre szólóan már válaszoltam, de az érdemi rész kétségkívül hátra van. Mivel ez nagyon sokunkat érint, mindenképp nyilvánosság elé kívánkozik az ügy.

Kedves Asszonyom, teljesen megértem a fölháborodását. Indulatos sorait a szülői aggodalom diktálta. Mint írta, az óvodás korból több megrázkódtatáson át vezet a gyerekek útja az iskolai életbe. Az egyik ilyen, erősen zavaró tényező a napközis ellátás fogyatékosságaiból ered. S nem is akárhol, hanem Baja városának központi általános iskolájában. A pontosan ismétlődő étkezéshez szokott gyerekek gyakorta csak késve kapnak ebédet. Megesik, hogy két órakor, vagy fél háromkor terítenek a számukra.

ön arra kért a levelében, hogy ellenőrizzem a tényeket. Bár semmi okom nem volt, hogy kételkedjem a szavaiban, ezt egyébként is megtettem volna. Sőt, másutt is tájékozódtam, mert erős gyanú motoszkált bennem, hogy nem egyedi esetről van szó.

Először is az lenne jó, ha mind több kislány és kisfiú bejutna az óvodába. Száz közül huszonöt ma még kimarad ebből a felbecsülhetetlen értékű nevelői hatásból és gondoskodásból. Főképp a városokban nehéz a helyzet. Az állami erőforrások a jelenlegi szint megtartására sem futják, hiszen az épülő új óvodai helyekhez képest bőségesebb hullámban érkeznek az apróságok. Ezért úgynevezett koordinációs terveket rögzítenek a tanácsok, hogy a társadalmi felajánlások mellett , az üzemekben feltárható anyagiakat is figyelembe vehessék. Remélhetőleg ismét sikerül majd megtetézni a beruházási elképzeléseket, akárcsak az elmúlt ötéves tervünkben. Azt jelenti mindez, hogy tovább mélyül a szakadék a javuló óvodai ellátás és az alig változó iskolai körülmények között? A modern, parkettás óvodák, és a régi. olajozott padlózató iskolák között?

De igaza van, maradjunk annál a konkrét esetnél, amelyre a levelében hivatkozott. Sajnos, alig túlzott, amikor érzékeltette a helyzetet.' Az ételszállító kocsi rehdszeHnt 13 órára érKgíite de előfordul, hogy késik. A tízóraira ilyenkor csak az emlékezteti a tanulókat, hogy nagyon megéheztek. kAz utolsó napközis csoport 3 órakor kel fel a tányérok mellől. Szervezéssel úgy igyekeznek segíteni, hogy lehetőleg a kicsiket ebédeltetik először.

Ez történik a Duna-parti város legnagyobb, több mint 700 tanulót nevelő iskolájában. Késik az ebéd, kevés az étkezésre használható helyiség. Megoldást jelent majd, ha az ígéret szerint visszakapják a vízügyi szakközép- iskola szomszédos kollégiumi épületét.

Talán az eddigiekből is kiderült, hogy a nehézségek nemcsak a kis elsősöket sújtják, és nemcsak ebben az intézményben. Baján hat általános iskolába és még több óvodába mindössze két ételszállító kocsi viszi az ebédet. Naponta 1500 adagot. A váltakozó oktatás miatt — attól függően, hogy mikor ér oda a jármű — tanítási órák maradnak el. S nemcsak Baján, hanem Kecskeméten is így van — legkevésbé tűrhető módon a széchenyivárosi új lakótelep szűkké vált iskolájában.

A szerkesztőségbe érkezett levélből egyenesen következik a kérdés: mit lehetne tenni. Hogy mit kellene, azt tudjuk. Helyi kezdeményezésként Baján a kórház saját kocsival szállítja a konyhájáról az ebédet az egyik óvodába, ugyanígy segít a Kismotor- és Gépgyár is. A Finomposztó, a Ganz Villamossági Művek és a Férfifehérneműgyár szintén ellátja az üzemi óvodáit. S az iskolák? A városi tanács azt tervezi, hogy háromezer adagos konyhát és ötszáz személyes központi diákéttermet hoz létre a Petőfi-szigeten. Hasonló elképzelések formálódnak Kecskeméten s emellett arról van szó, hogy a Bács-Kiskun megyei Vendéglátó ipari Vállalat segít be több száz adaggal. Megoldást jelenthetne az is, ha valamelyik vállalat ráállna az éteszállító járművek után- fotó kocsijainak a gyártására, hogy egyszerre nagyobb mennyiség érkezhessen meg a menzákra^.

S addig? Nem tudok mást válaszolni, mint azt, hogy én sem vagyok nyugodt. S remélhetőleg azok az illetékesek sem, akik naponta pontos időben, kulturált körülmények között jutnak hpzzá

M&#khöz- tmmnri' ku^aan Halász Ferenc

Egyötöddel kevesebb üzemi baleset

Négyezer üzemorvos három ás fél ezer üzemegészségügyi intézményben védi az üzemi dolgozók egészségét. Feladatuk az üzemegészségügyi szolgálat ellátása, a munkaegészségügyi tanácsadás, a munkavédelmi rendelkezések ellenőrzése. Az igazgató új munkahelyek létesítésekor kikéri az üzemorvos véleményét.

A jól működő üzemegészségügyi hálózatnak köszönhető, hogy az elmúlt öt évben 20 százalékkal kevesebb üzemi baleset történt az NDK-ban, mint az ezt

megelőző időszakban. Része van abban is, hogy az 1976-os tervhez benyújtott 600 000 javaslat több mint egyharmada munkaegészségügyi, illetve munkavédelmi indítvány volt.

A további fejlődést biztosítja, hogy az NDK-ban a munkaegészségüggyel foglalkozó kutatóintézetek szorosan együttműködnek a szovjet, a lengyel, a magyar, a bolgár, a csehszlovák és a román társintézetekkel. (BUDAPRESS— PANORAMA)

wmmmmmm

(34 ) Újra meg újra bokrok alá bújtak a nyomok, s ha előbukkantak lélegzetet venni, máris elöntötte őket a sáfrány, beszőtték a ragadós kúszók. S a harangvirág lámpásai kék derengést világítottak.

— Hahó!... Hahó! — kiáltoztak. s a rengeteg visszazengte a kiáltást.

■— Ha bolondok lennének felelni ! — mondta Králik József.

— Lehet, hogy közbe meg már visszamentek.

— Lehet.

A madársóska között kis csermely csobogott. A forrás vize. Az út már szakadékos partoldalban vitt. Nagy kövek gurultak rá, ezeket átlépdesték. Közben forgatták a fejüket, fürkészték az erdőt, de az oly sűrű volt, hogy alig engedett belátást.

— Kár a strapáért — szólt megint valamelyik —, holtbiztos, hogy visszamentek.

Erre kórusban tettek próbát:

— Zsabkááá! Anyicskááá!

A szakadékos partoldalban elrúgott. a kiáltás. Elzúgott hosz- szan, elhalón, aztán csend lett.

—■ Menjünk azért a forrásig — monefta Buda tanító; jobbjával a

I.aco gyereket ölelte magához ol- talmazólag, s most érezte tenyere alatt a gyerek remegését. Laco már kezdettől vonakodott jönni, de • ellenkezni se mert, meg maradni se egyedül.

— Ne félj, míg minket látsz — mondta Buda tanító, s reszelt a hangja.

Már csak a léptük recsegett- ropogott. Ök maguk nem szóltak. A torkuk beszorult.

A keréknyomok megszakadtak, végképp elvesztek. Csapás vezetett a forráshoz, s a kövek természetadta lépcsői.

Odalenn dús fű nőtt, tenyérnyi élénkzöld fű, s kerek kis fény hullott rá a magasból a szálfák nyílásán át. Az erdő mintha kürtőt nyitott volna a forrás felett.

Megálltak a gyepnél. Látszott, hogy leheverték, de a nyom La- cóé is lehetett.

Álltak, hallgatóztak, fürkésztek.

S nem hallottak mást, csak a víz csobogását; nem láttak mást, csak a szálfák szürke egyhangúságát, s az évezredes sziklák mozdulatlan üldögélését a víz felett. A kannát keresték a szemükkel. Králik Jozso felfedezni vélte a gurulás nyomát; némi bevágódás látszott a vékony humuszon, mely Jozso szerint a kanna peremétől származott. Egyebet nem találtak.

— Mennyi idő alatt értünk fel? — kérdezte Homyák Marci.

Buda tanító az órájára nézett.

— Olyan húsz perc lehetett.

— Órának is tűnt.

Teleitták magukat a forrásból,

s idultak vissza. Biztosak voltak

benne, hogy a két elveszett a bányában várakozik már rájuk; és még majd nekik áll följebb, mintha bizony mi sem történt volna.

De Dombaj Gyurka és Kis Pista nem képzeltek ilyesmit. És nem is akartak semmire se gondolni, mert féltek! a gondolatuktól, Mostl is ők voltak elől, s lefele már csaknem futottak, vitte a lendületük.

Tíz perc alatt leértek.

A bánya üres volt és kihalt.

26.

Az árnyék már a rakodót is bekebelezte, a a bányabejáró két agyagfala közé kúszott.

Most mi legyen? Hová, merre? Nem tudták, mitévők legyenek.

Buda tanító idegességében a félig szítt cigarettát eldobta, s másikra gyújtott.

— Ha e2t tudom... — rágódott. — Dehogy is engedem!

Csak ezt mondogatta. S a fiúk a bakancsuk orrát nézték, agyuk dermedt volt.

Králik Jozso így szólt:

— Én azt mondom, hazamentek.

— Lehet. Minden lehet.

— Hogy nem voltunk itt, azt hitték, hogy mi is hazamentünk.

— Könnyen —■ bólintott Hor- nyák Marci. — Ez a valószínű.

Kosznovszki Feró szerette volna szembeköpni magát. De csak annyit mondott, sötéten, befelé morogva:

— Miattunk van az egész..: Szégyen és gyalázat.

Dombaj Gyurka és Kis Pista hallgattak. Rettenetesen féltek rossz sejtelmük bizonyságától.

Buda tanító az újabb cigarettát is eldobta. Döntött:

— Nézzük meg még egyszer.

A fiúknak nem nagy kedvük

volt hozzá, de beleegyeztek; nem vehetik a lelkűkre.

Most láncot alkottak, hogy az út két oldalán némi mélységben is áttekinthessék az erdőt.

A forrásnál találkoztak, ahol á természetadta határok összeszorították a láncot: a völgyárok szakadékká szűkült, Sőt e szakadék kőfalban végződött.

Eredmény: semmi. Várták, mi legyen.

Buda tanító feltekintett a sziklatömbökből rakott falra, melybe beleverték a szálfák a gyökerüket, felfelé kapaszkodván.

— Menjünk tovább — mondta.

Feleletet nem kapott rá. Mintha a szava üres kútba hullott volna). A szemek se mondtak semmit, a szájak se.

Egyikük se járt még a forráson túl. És nem is ismertek olyat, aki járt. Itt az út vége — ez volt a köztudat. Otthon a faluban.

Buda tanító elől ment, s ők utána. Felhúzódzikodtak a sziklatömbön. Gyökerekbe, silány bokrokba kapaszkodtak, meg alkalmas, kiugró sziklafokokba. S kezükét nyújtották az utánuk jövőnek. Dombaj Gyurka a csákányát vagdosta bele egy-egy szik- larésbe, s a nyelénél fogva feljebb és feljebb húzta magát. Végül már mindannyian fenn voltak, ahol már meg lehetett állni, és kapaszkodás nélkül is előrehaladhattak.

Azon csodálkoztak, hogy éppen olyan kultúrerdő tárult eléjük, mint amit ismertek. Szálfák levegős oszlopai, s fölöttük a zöld kupola. Az erdőben derengő templomhomály. S ebben sarjnö- vényzet alig tudott megélni. Ellenben száraz gallyak mindenütt a vastag harasztszőnyegen. Mint valami szétcibált drótakadály. És ahogy ropogott a talpuk alatt, zengett az egész erdő.

A nép itt nem gyűjtött. És nemcsak a távolság miatt. S az erdészetnek se voltak húsz év távolában tervei vele. Hacsak az nem, hogy meg kell hagyni a maga ősállapotában, a turisztika gyönyörűségére.

A fákon itt-ott valóban láttak kopott turistajelzéseket. S minthogy az utat még sejteni se igen lehetett, némiképp ezek iránt tájékozódtak.

Beszélni nemigen beszéltek, de lépteik ropogása kétszer is felriasztott gyanútlan * őzcsapatot, s muflont is láttak. Esetlenül futott előlük, rókavörös hátát mutatva, s fehér ülepe alá kapkodva lábát. El is tűnt egy pillanat alatt a sűrűben. Mert ott. ahol a muflont látták, sziklás és vad lett az erdő, és néhol áthatolha- tatlanul sűrű.

— Meddig megyünk? — kérdezte Králik Jozso.

— Menjünk csak — mondta Buda tanító.

Nem volt kétséges, Buda tanító hová akar eljutni. Noha ő is csak térképen látta a helyet, s a napról tájékozódott, mely erőteljesen kezdte mutatni a nyugati irányt.

A nap most már sűrűn kibukkant a rendetlenül nőtt erdőből, melyet a sziklák is szétdobálták a szeszélyes terepen. Nem egyszer megcsúsztak, és nadrágféken jutottak előre. A turitajelzéseket végképp elvesztették.

Eljutottak egy gyepes tisztásra. Kis lapos hely volt. egy csepp udvarnál nem nagyobb, de valóságos enyhely a nyaktörós út után. Itt várták be egymást, mert meglehetősen tizét szakadoztak.

Míg kifújták magukat, körülnéztek; eddig erre nem jutott elég volt a lépteikre ügyelni.

S ekkor látták, hogy a tisztásuk egy aziklaterasa. Lábuk alatt feneketlen mélység tátongott, s a túloldalon sziklaszörnyetegek; nyúltak fel az égre, és vakítottak a napba, noha már csak oldalról kapta el őket a fény. s hatalmas árnyékuk, mintha suhogó fekete uszályt viselnének, beleomlott a mélységbe.

Dermedten álltak, a látványba feledkezve.

Ámbátor tekintetük vissza- viaszahúzódott, hogy megkapaszkodjék egy közeli saj meggy- bokorban, vagy csak egy kásafű- csomóban. mely ismerősen rájuk mosolygott,

(Folytatjuk.)