Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-28 / 203. szám
2 • PETŐFI NEPE • 1976. augusztus 28. eseménvek 4. sorokban Folytatódnak a harcok Libanonban NAIROBI A Kenya és Uganda közötti kapcsolatok helyreállításáról augusztus elején aláírt szerződésnek megfelelően Uganda pénteken elrendelte a két ország határán ' állomásozó csapatainak visszavonását. A helyzet normalizálódásának egy másik jeleként ismét kapható üzemanyag az ugandai benzinkutaknál. Mint emlékezetes, a nézeteltérés kiéleződése miatt Kenyatta kenyai elnök leállította az Ugandába irányuló olajszállításokat. (UPI) GRAND VALLEY Puskából, pisztolyokból, tölténytárakból és dinamitrudakból álló fegyvergyűjteményt találtak csütörtökön egy Grand Walley-i házban, körülbelül 190 km-re Ford elnök jelenlegi tartózkodási helyétől. Az elnök személyes biztonságára felügyelő titkosszolgálat a helyi hatóságok bevonásával kezdte meg az eset kivizsgálását. A ház tulajdonosa egyszerű fegyvergyűjtőnek vallja magát. (AFP) BAGDAD Irakban új általános amnesztiát hirdették ki az ország határain belül és kívül élő kurdok számára — jelenti az INA iraki hírügynökség. A rendelkezés vonatkozik a fegyveres testületek tagjaira, akik elhagyták szolgálati helyüket, illetve megszegték az előírásokat, valamint a szolgálati helyüket elhagyó tisztviselőkre, munkásokra és alkalmazottakra. Kegyelemben azok részesülhetnek, akik október 15-ig jelentkeznek a hatóságoknál. (ADN) KAIRÓ Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter újabb kirohanást intézett Kadhafi líbiai elnök ellen. Egy szdúd-arábiai lapnak adott nyilatkozatában Fahmi kijelentette, hogy „Kadhafi annyi kárt okozott Líbiának és az arab világ ügyének, hogy jelenléte nemkívánatossá vált az arab színtéren”. Nyugati hirügynök- ségek megemlítik, hogy napokkal korábban Szadat elnök hasonló fenyegetést küldött a líbiai államfő címére. (UPI) Bejrútban valamelyest enyhült a feszültség Libanon több körzetében tovább folytatódnak a harci cselekmények. A legádázabb összecsapásokról az ország északi részéről érkeztek jelentések. A libanoni fővárosban és környékén valamelyest enyhült a feszültség csupán Bejrút kereskedelmi központjában voltak kisebb ösz- szetűzések. Helyi megfigyelők szerint az egymással szembenálló felek alapjában véve betartják a lakónegyedek elleni tüzérségi támadások beszüntetéséről az elmúlt kedden létrejött megállapodást. Ez észrevehetően megmutatkozott a főváros életében: megélénkült a gépkocsiforgalom, és néhány üzlet is kinyitott. Közben tovább folytatódnak a harci cselekmények teljes beszüntetésére irányuló politikai erőfeszítések. Hasszán Szabri el- Kholi, az Arab Liga különmegbí- zottja több jobboldali vezetővel tárgyalt, köztük Frangié elnökkel, valamint Pierre Gemajellel, a falangista párt és Camille Chamounnal, a Nemzeti Liberális Párt vezetőjével is. A jobboldali politikusok — mint a UPI hírügynökség jelentette — pénteken „a háború beHÍRiMAG YAR ÁZATUNK A kisajátítás új rendjéről 9 Bejrut legszebb szállodanegyedét sem kímélik a fegyverek. A képen: romok a Phoenicia tengerparti luxushotelnél. fejezését célzó párbeszéd alapjaként” elfogadtak egy új béketervet, amelyet Hasszán Szabri el- Kholi terjesztett elő. Pierre Ge- majel derűlátóan nyilatkozott az Arab Liga különmegbízottjával folytatott tárgyalásokról és közölte, hogy a béketervre a következő héten adnak részletes választ. Elmondotta, hogy a jobbÜlésezett a leszerelési bizottság Technikai kérdéseket kell csak tisztázni Oltványi Ottó, az MTI kiküldött tudósítója jelenti Genfből. Pénteken két ülést tartott Genfben a leszerelési bizottság külön munkacsoportja, amely a környezeti hadviselés eltiltására vonatkozó egyezménytervezet végleges szövegét készíti elő. A délelőtti és délutáni nemhivatalos tanácskozáson sikerült előbbre jutni a kilenc cikkelyből álló konvenciótervezet néhány vitás kérdésében. Különösen fontos, hogy a konvenció betartása ellenőrzésének illetékességéről folytatott eszmecserét is lezárták. A szerződéstervezet bevezetőjének szövegszerkesztésében tovább jutottak, valamint a konvenció elvi részének meghatározásaiban szintén. Már csak néhány technikai jellegű kérdés tisztázását kell elvégezni és akkor a nagy jelenMinden tisztségéről lemondott a királynő férje Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Több mint 200 oldalon tették közzé a Lockheed-botrány vizsgálati anyagát Hollandiában. A kötet az úgynevezett Donner-bi- zottság —• a kormány és a parlament által kiküldött háromtagú vizsgálóbizottság — által megvizsgált dokumentumokat tartalmazza, köztük a Lockheed-válla- lat vezetőinek vallomásait, leveleit és Bernhard hercegnek, Juliana királynő férjének az amerikai vállalat vezetőihez intézett leveleit. A könyv a dokumentumok után a bizottság tagjainak csaknem negyvenoldalas állásfoglalását is magában foglalja. A dokumentumokból félreérthetetlenül kiderül, hogy a herceg kilátásba helyezte közbenjárását, sőt utalt az anyagi ellenszolgáltatás lehetőségére is. Ugyancsak bizonyítást nyert, hogy Bemhard használta a Lockheed vállalat egyik Jetstar típusú gépét, de ez nem volt tulajdonában, és a cég vezetői szerint azéirt bocsátották • A holland páriáméin ülésén den Uyi miniszter- elnök ismertette a Bemhard herceg Lockheed- botránybeli szerepével kapcsolatos vizsgálat eredményét. (Telefotó— AP—MTI—KS) rendelkezésére, mert „kitűnő reklámot” láttak benne. A vállalat 100 ezer dollárt juttatott közvetve a hercegnek, az összeget azonban „néhány személy megsegítésére” használták fel. Az adatokból azonban, a bizottsághoz hasonlóan a kormány is arra a következtetésre jutott, hogy Bernhard herceg személyes befolyását a Lockheed messzemenően igyekezett kihasználni. A herceg a bizottsági vizsgálat során a gyár vezetőivel kialakult „régi személyes barátságára” hivatkozott, de tagadta, hogy közbenjárt volna a rendelések biztosítása érdekében. A kormány állásfoglalása szerint azonbaíí a herceg magatartása így is „kárt okozott az ország érdekeinek” és nem volt korrekt. oldali pártok küldöttet meneszte- nek Damaszkuszba, hogy a Szíriái vezetőkkel is megvitassák a tervet. Az újabb javaslatról részleteket nem közöltek, de egyes értesülések szerint azt Jasszer Arafat a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke is jóváhagyta. (TASZSZ, UPI) tőségű fegyverkorlátozási megállapodás „tető alá” kerülhet. Az enyhülési politika folytatásaként ezekben a napokban Genf ismét jelentős szerepet tölt be, mert befejezés előtt áll, a természeti környezetre ható eszközök katonai vagy bármilyen más ellenséges célra való felhasználása tilalmáról beterjesztett, szovjet—amerikai közös konvenció-tervezet végső szövegének elkészítése. A leszerelési bizottságban a környezeti hadviselés eltiltásáról szóló egyezmény-tervezeten kívül készül a tavaszi és nyári ülésszak munkáját összesítő jelentés is. A bizottság, a jövő hét közepén rendezendő záróülésén fogadja el végleges formájában ezt a munkabeszámolót. (MTI) NATOhadgyakorlat kezdődött E héten hivatalosan is megkezdődtek az Észak-atlanti Szövetség nagyszabású őszi katonai gyakorlatai Nyugat-Európa területén. Az Autumn Forge-76 elnevezésű gyakorlatsorozat első szakaszában, az úgynevezett Reforger-Crested Cap elnevezésű gyakorlat során a 101, amerikai légiszállítású hadosztály egységei megérkeztek a nyugat-európai támaszpontokra, az NSZK, Hollandia és Belgium területén, összesen 12 ezer amerikai katonát és 350 helikoptert juttattak el részben légi, részben, víziúton az Egyesült <(Ulamokból és ugyancsak átirányították az óceán túlsó partjáról. New Mexico államból az Egyesült Államok taktikai légierejének számos gépét, a 49. számú taktikai repülőcsoportot. Az őszi gyakorlatsorozatot, amely a NATO katonai együttműködésében részt vevő valamennyi tagállam területére kiterjed, együtesen mintegy negyedmillió katona, 1500 harci repülőgép és 400 hadihajó vesz részt. A gyakorlatok . megnyitásán mondott beszédében Joseph Luns, a NATO főtitkára azt mondotta, hogy ..azok nem provokatív jellegűek” és a NATO-nak szüksége van a katonai erőfeszítésekre, mert ..a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások mind ez ideig nem vezettek eredményre”. Alexander Haig amerikai tábornok, a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnoka külön kijelentette, hogy a gyakorlatok hírközlési rendszerébe a katonai hálózaton kívül a polgári hírközlési és továbbítási rendszert is bevonják. A következő nagyobb állomás az őszi manőversorozatban az NSZK területén sorra kerülő nagyszabású szárazföldi és légi gyakorlat, a Cold • Fire-76 lesz, amely szeptember 6-án kezdődik és 10-ig tart. (MTI) Az Elnöki Tanács a kisajátítás szabályozásáról alkotott új törvényerejű rendelete értelmében a közérdekű célokra szükséges ingatlanok tulajdonjogát az állam elsősorban kisajátítással szerzi meg. Az új szabályozásnak biztosítania kellett, hogy a kisajátításokra csakis valóban közérdekből kerüljön sor, de ha van ilyen közérdek, akkor a kisajátítás minél gyorsabban és egyszerűbben megtörténjen. Alapelv ^z is, hogy a tulajdonos kisajátított ingatlanáért megfelelő kártalanítást kapjon. E követelményeknek az új tvr. — erőteljesebben, mint eddig — érvényt szerez. A jövőben is változatlanul lehetővé teszi az olyan ingatlanok tulajdonjogának megszerzését, amelyekre közérdekű, társadalmi-gazdasági célok — üzemek, iskolák, kórházak építése, bővítése, bányászat, út- és vasútépítés, nem utolsósorban az állami lakásépítési, a területfejlesztési célok — tehát a fejlődés érdekében van és lesz szükség. Az új jogszabály egyidejűleg szűkíti a kisajátítási jogcímek körét, hogy valóban csak jelentős közérdekből kerülhessen sor ingatlanok tulajdonjogának elvonására, még ha kártalanítás ellenében is. Ennek érdekében rendelkezései a jogcímek pontos rögzítése mellett egyéb biztosítékokat is előírnak. Ilyenek például: a tanácsi szerveknek ezután még gondosabban kell vizsgálniuk, hogy a kisajátítás tényleg közérdeket szolgáljon; valóban csak azon az ingatlanon lehet-e vagy a legcélszerűbb-e például iskolát vagy kórházat építeni, amelynek a kisajátítását kérték. A kérelem tehát akkor is elutasítható, ha a kisajátításnak van ugyan jogcíme, de az adott beruházást indokoltabb vagy ésszerűbb egy másik ingatlanon megvalósítani. Ezzel kapcsolatban a jogszabály külön is felhívja a figyelmet a mezőgazdasági rendeltetésű és a mezőgazdaságilag hasznosítható földek, valamint az erdők fokozott védelmére. A kisajátítási kártalanítás eddig a jogszabályban összegszerűen előírt irányárakra alapult. Ez a megoldás túlságosan merev volt, nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy figyelembe vegyék az ingatlanok értékében az évek sodrán beköyetjsező- változásokat, s ja helyi körülményeket. Emellett a helyi tanácsi szervek nem állapíthatták meg a kártalanítási összeget, hanem csak a kisajátítást kérő és a tulajdonos közötti egyezséget mozdíthatták elő. A kisajátítási eljárás során meghatározó volt a kisajátítást kérő által — az irányárak alapján — tett ajánlat, így sok esetben eleve indokolatlanul alacsony volt a felajánlott kártalanítási összeg. Ez oda vezetett, hogy az érdekeltek a vita eldöntése végett csaknem minden esetben a bírósághoz fordultak, s fölöslegesen szaporították a bírósági eljárások számát. Az új jogszabály nem ír elő irányárakat, ehelyett meghatározza «zokat a tényezőket, amelyeket a kártalanítási összeg megállapításánál figyelembe kell venni. Telek, ház esetében ilyen például a település jellege — városi, falusi vagy üdülőövezet —, az ingatlannak a településen belüli fekvése, közművesítettsége, megközelíthetősége stb. A kártalanítás megállapításában tehát a jövőben fontos szerepe lesz a reális, az adott helyen hosszabb idő alatt és szélesebb körben kialakult forgalmi értéknek is. A kártalanítás reális összegét az új tvr. alapján a jövőben már a tanácsok állapítják meg, ami fölöslegessé teheti a további utánjárást. Ugyanakkor továbbra is lehetőséget ad arra, hogy ha a tanács által megállapított kártalanítást a tulajdonos kevesli, illetve a kisajátítást kérő sokallja, a bírósághoz fordulhassanak. A jövőben is lehetőség lesz arra, hogy a tulajdonost — beleegyezésével — csereingatlannal kárpótolják, a kisajátított ingatlanban lakók pedig lakásigényük mértéke alapján jogosultak elhelyezésre. A jogszabály céljai közé tartozik a spekulációs, munka nélküli jövedelem forrását szolgáló jelenségek visszaszorítása is. Különösen az államtól az utóbbi esztendők során igen kedvező feltételek mellett megvásárolt ingatlanok kisajátításakor voltak tapasztalhatók ilyesmik egyikmásik esetben. Tapasztalható volt akkor is, ha az ingatlanon nem lakás, hanem egyéb célokat szolgáló épület — például műhely vagy garázs — van és a tulajdonos ezek fejében követelt kirívó mértékű kártalanítást a közcélú beruházóktól. A sokasodó állami és tanácsi lakásépítkezések, az ipari, mezőgazdasági vagy egyéb közcélú beruházások megvalósításai szükségessé tették a kisajátítás új szabályozását. A törvényerejű rendelet most korszerű formában, a közérdek és az egyéni érdek összhangjának megfelelően rendezi ezt a — további fejlődésünk szempontjából igen fontos — területet, tárgykört. A földrendezések új szabályozásáról A nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területek kialakítása érdekében hatósági úton végrehajtható földcserék — a földrendezések eddig érvényes szabályait az Elnöki Tanács 17 évvel ezelőtt alkotta meg. Az azóta eltelt idő alatt a mezőgazdaságban lényeges változások történtek: sok termelőszövetkezet egyesült, a termelés szakosodott, s elterjedt a korszerű, nagy teljesítményű gépek alkalmazása. Ez idő alatt jelentős nagyságú szétszórt föld ke- ‘rült a mezőgazdasági üzemek használatába. A termelés fejlesztése és a szétszórt földek gazdaságos hasznosítása sok helyen indokolttá teszik a földrendezést. Az Elnöki Tanács most elfogadott új törvényerejű rendelete az eljárás megkönnyítése érdekében a korábbinál egyszerűbbé, áttekinthetőbbé teszi a földrendezések végrehajtását. A nagyüzemi területek kialakításának elsődleges eszköze továbbra is az önkéntes földcsere lesz. Emellett azonban az új jogszabály lehetőséget ad arra hogy ahol indokolt, a széttagolt földeket hatósági úton az egész község határára kiterjedő (általános), illetve egy dűlőre, vagy határrészre kiterjedő (részleges) földrendezéssel is összevonhassák. A mezőgazdasági üzemek területén egyéni használatban visszahagyott földeket üzemen belüli földrendezéssel ki lehet cserélni. Két, vagy több mezőgazda- sági üzem különálló, külterületi tábláit pedig üzemek közötti föld- rendezéssel lehet nagyobb, összefüggőbb táblákba egyesíteni. Lényeges, hogy míg a földrendezést általában az érdekelt üzemek kérelmére engedélyezik a megyei tanácsok, az üzemek közötti földrendezés — kivételesen indokolt esetben — a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter előzetes hozzájárulásával, hatóságilag is kezdeményezhető. A törvényerejű rendelet előírja, hogy a földrendezés során kicserélt földek közötti értékkülönbözet reálisabb megállapítása érdekében a térítéseket megegyezéssel, ennek hiányában pedig a kisajátítási jogszabályok szerint kell megállapítani. A rendelet újból szabályozza a földfelajánlás egyes kérdéseit is. (MTI) Három vitapont Genfben Több mint hétszáz ülést tartott eddig Genfben az ENSZ harminctagú leszerelési bizottsága. A most befejeződő nyári tanácskozássorozat napirendi pontjai közül jó néhány közelebb áll a tudományos-fantasztikus irodalomhoz, mint az eddig ismert hadviselési formákhoz. Csak az elkeseredett fantáziájú sci-fi írók képzeletében léteztek néhány éve olyan eszközök, amelyeket jelenleg kifejlesztenek, sőt már birtokolnak is a nagy- és kevésbé nagyhatalmak, illetve, amelyek kifejlesztése csupán viszonylag rövid idő kérdése. Ezért aztán a tárgyalások egyik legfontosabb kérdése az új típusú tömegpusztító fegyverek kifejlesztésének betiltása volt. Ide tartoznak a többi között a hatalmas pusztító erővel rendelkező geofizikai fegyverek. A tudósok szerint ma már lehetséges iszonyú erejű mesterséges földrengések előidézése, a tenger alatt végrehajtott nukleáris robbantásokkal pedig olyan tengerrengéseket lehet kiprovokálni, amelyek képesek tengerparti városokat, országrészeket elsöpörni a föld színéről. Megvan a tudományos lehetőség arra is, hogy a Földet övező ózonrétegben „ablakot vágjanak”, s így hatalmais területek lakosságát veszélyeztetné a gyilkos ibolyántúli sugárzás. A második napirendi pont körüli tárgyalásokon már meglevő, sőt kipróbált eszközökről folyik a vita. A Szovjetunió és az Egyesült Államok az elmúlt év őszén közösen terjesztett be határozattervezetet az emberi környezet elleni hadviselés, az időjárás katonai célú befolyásolásának betiltására. Bebizonyosodott, iszonyú következményei lehetnek annak, ha a tudomány vívmányait a természet ellen fordítják. Az amerikaiak Indokínát használták fel kísérleti terepül: holdbéli tájjá változtattak dús- lombú dzsungeleket, mesterséges esőzésekkel és szárazsággal tettek terméketlenné gazdag rizs- mezőket. Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma által nyilvánosságra hozott adatok szerint 1967 és 1972 között az amerikaiak évente több száz ilyen műveletet hajtottak végre Indokínában és esőzést kiváltó ezüstjodiddal permetezték be a felhőket az ún. Ho-Si-Minh ösvény felett. (Kiderült, hogy titokban Kuba ellen is bevetették az „esőfegyvert” — megcsapolták a szigetország felé tartó felhőket, hogy a szárazság tönkretegye a gazdaság alapját jelentő cukornád termését.) Ez a fajta hadviselés annál is veszélyesebb, mert az ország, amely ellen folytatják, talán csak évek után vesz tudomást arról, hogy ellenségei mesterségesen befolyásolják gazdasági életét. A két nagyhatalom által beterjesztett konvenciótervezet betiltaná az éghajlat minden nagyarányú, mesterséges megváltoztátását. A vita folyik, az egyezmény szövege már kéázen van, de vannak olyan országok, amelyek egyelőre késleltetik a megállapodás létrejöttét. Még nagyobb akadályok állnak a harmadik napirendi pontban szereplő egyezmény megvalósulása előtt. Ez a vegyifegyverzet minden fajtájának betiltását, a felhalmozott készletek megsemmisítését irányozza elő. A NA- TO-államokban nagy vegyifegyverkészleteket halmoztak fel, és az atlanti stratégák között sok híve van a kémiai eszközökkel folytatható „tiszta1’ hadviselésnek. Ez ,csak” az embert pusztítja el, az anyagi értékek megmaradnak. A nyugati fél vonakodik az egyezmény megkötésétől, s ragaszkodik a helyszíni, nemzetközi ellenőrzéshez. A szovjet javaslat viszont nemzeti bizottságokra bízná a szerződés betartásénak felügyeletét, de nem zárkózna el bizonyos mértékű nemzetközi ellenőrzéstől sem. M. G. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT ® Huszár István látogatása Borsodban Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, pénteken Borsod megyébe látogatott. A Borsod megyei pártbizottság által öszehívott gazdaságpolitikai aktívaülésen az ötödik ötéves terv gazdaságpolitikai feladatairól tartott előadást. Huszár István az értekezlet után megtekintette Kazincbarcikán a Borsodi Vegyikombinát épülő PVC—3. gyáregységét. Ott tájékoztatót hallgatott meg a magyar—szovjet olefinprogram keretében megvalósuló, nemzetközileg is jelentős beruházás helyzetéről. (MTI) • Hírős Kupa nemzetközi kosárlabdatorna Pénteken folytatódott a Hírős Kupa nemzetközi kosárlabdatorna a kecskeméti városi sportcsarnokban. Lapzártáig a következő eredmények születtek: Csepel—Bajai SK 75—63 (40—34). Férfimérkőzés, 100 néző, vezette: Král, Bacsfay. Ld.: Czeglédi (15), Halmos (12), Steier (10), Székely (10), 'illetve Karácsonyi (14), Horváth-Bors (13), Kovács (10). MTK-VM—Székesfehérvári Építők 70—56 (43—23). Női mérkőzés, 200 néző, vezette: Král, Bacsfay. Ld.: Torma (17), Szabó (12), Gajdos (10), Kárász (10), Czeglédi (10), illetve Hegyiné (13), Szilasi (12), Bekő (10). Vasas Izzó—Pécsi VSK 94—70 (43—40). Férfimérkőzés, 300 néző, vezette: Bacsfay, Kosaras. Ld.: Bánhegyi (20), Kauzál (14), Orbán (12), Szabó (12), Hortobágyi (12), illetve Vojtek (17), Pálvölgyi (13), Szakács (11), A félidőben Kecskeméti SC—MAFC 41—37!