Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

2 • I’ITÖI I NEPE • 19*6. augusztus 20. események sorokban ISZTAMBUL Csütörtökön reggel harmadíz­ben indul úti-a az izmiri kikötő­ből a Sismik-1 töi'ök olajkutató hajó, amelynek tevékenysége az Égei-tenger olajkincseinek bir­toklásáról heves vitát robbantott ki Athén és Ankara között. A hajó vasárnap este tért vissza az izmiri kikötőbe, nem a görög tiltakozásoknak engedve, hanem üzemanyagfelvétel és az eddig gyűjtött adatok leadása céljából. MANILA A hongkongi obszervetórium csütörtökön reggel újabb, nagy­erejű földrengést regisztrált. A rengés epicentruma a várostól kétezer kilométerre délkeletre, feltehetően a Fülöp-szigetek te­rületére esik, ahol a két nappal korábban pusztító elemi csapás és az azt követő szökőár azono­sított halálos áldozatainak száma már meghaladja a 3100-at. PASADÉNA A Viking-2, amelyet többhó­napos út után augusztus 8-án vezéreltek Mars körüli orbitális pályára, szeptember 3-án az „Utópia-síksághak" nevezett te­rületen száll le a vörös bolygó felszínére — jelentették be a pa- sadenai központban. PORT ELIZABETH Nyolc néger tüntetőt lelőtt és mintegy húszat megsebesített a rendőrség a dél-afrikai Port Elizabeth városában a szerdai tüntetés során. A főként közép­iskolás néger diákok a kormány apartheid politikája és a rend­őrterror ellen tiltakoztak. DJAKARTA Az indonéziai hírügynökség bejelentése szerint az országban 1965 óta fogvatartott politikai foglyok közül 1160-at szabadon bocsátanak. PÁRIZS Giscard d’Estaing francia köz­társasági elnök csütörtökön ha­zaérkezett Párizsba kéthetes af­rikai útjáról. A francia államfő hivatalos' látogatást tett Gabon- ban, az egykori francia gyarma­ton, majd Zairében és a Közép­afrikai Köztársaságban töltötte szabadságát. DPA. Reuter, UPI) „A HÁBORÚ HOSSZÚ, A HEGYVIDÉKI CSATA DÖNTŐ LESZ” A baloldal tartja Bejrút környéki állásait Libanonban folytatódnak a harcok, de az igazi” hegyvidéki csata tulajdonképpen még nem kezdődött meg — jelentette csü­törtökön az AFP. A francia hír- ügynökség szerint a libanoni kon­zervatív keresztények és „Szíriái szövetségeseik” szerdán „utolsó lehetőséget” adtak a palesztinai- aknak a július 29-én létrejött szíriai—Palesztinái megállapodás végrehajtására és hegyvidéki ál­lásaik kiürítésére. Ha erre nem hajlandók — fűzi hozzá az AFP hírügynökség — akkor a csata el­kerülhetetlen. Egyébként több nyugati hír- ügynökség is azt az értesülését szellőztette, hogy mintegy tíz nap óta „jó úton haladnak” a tárgyalások a libanoni jobbolda­liak és a palesztin ellenállók kö­zött a hegyvidéki állások „békés” kiürítéséről. A libanoni haladó erők és a ve­lük szövetséges palesztinok azon­ban cáfolták az állítólagos tár­gyalások hírét. A WAFA palesz­tin hírügynökség a haladó erők egyik katonai vezetőjének nyilat­kozatát közölte, amely szerint a baloldali fegyveresek „elhatáro­zott szándéka", hogy megőrzik Bejrút-környéki hegyvidéki állá­saikat Kamal Dzsumblatt. a Ha­ladó Szocialista Párt elnöke pe­dig ismételten kijelentette: „a háború hosszú, a hegyvidéki csa­ta döntő lesz”. A UPI amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy a jobboldal „fegyvernyugvási ajánlatát” Alexander Gemajel, a falangista pártvezér unokaöccse szerdán jut­tatta el a PFSZ-nek, az Arab Li­ga egyik közvetítője útján. Egy palesztin szóvivő — ugyan­csak a UPI értesülése szerint — azt mondotta, hogy az ajánlatot „gondosan tanulmányozzák”, de nem valószínű, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet mind­addig, amíg nem teljesítik első­rendű követelését — azt ugyan­is. hogy az összes szíriai csapa­tokat vonják ki Libanonból — hozzájáruljon hegyvidéki állásai­nak kiürítéséhez. „Ha a keresz­tények támadnak — mondotta —, készek vagyunk a harcra.” A libanoni haladó erők rádió­jának híradása szerint „lehetsé­ges”, hogy hamarosan összeül az egyiptomi, szíriai, szaud-arábiai és kuvaiti államfő, s hogy e négyol­dalú találkozó nyomon követi majd az összes arab államfők és uralkodók értekezlete. * A tizenhat napja tartó libanöni válság, mint több tény is bizo­nyítja, tetőpontjához közeledik — állapította meg Jevgenyij Prima­kov, a Szovjet Tudományos Aka­démia „Világgazdaság és Nemzet­közi Kapcsolatok”, intézetének igazgatója, ismert politikai szak­értő, a szovjet televízió híradójá­ban elhangzott kommentárjában. Primakov emlékeztetett a Teli Zaatar palesztin menekülttábor elfoglalására, s felhívta rá a fi­gyelmet, hogy a jobboldali ke­resztény erők nemcsak a fegyver­forgató férfiakat, hanem békés asszonyokat, gyermekeket és öre­geket is legyilkoltak. A valóságos népirtás méreteit öltő vérfürdő azt jelzi, hogy a jobboldal a pa­lesztinok libanoni jelenlétének végleges felszámolására törekszik. Rendkívül veszélyes, a konflik­tusnak új vonást adó fejlemény, hogy Izrael tengeri blokádot vont Libanon köré. Izrael a tűzzel játszik, amikor a nemzetközi jo­got durván megsértve, s ezzel veszélyes precedenst teremtve, nemzetközi vizeken feltartóztatja a Libanon felé tartó hajókat, hogy megakadályozza a hazafias nemzeti erők hadianyag- és élel­miszer-utánpótlását, s ezzel meg­fossza őket a harc folytatásának lehetőségétől — szögezte le végül Jevgenyij Primakov. (AFP, UPI, MTI) Sok felszólaló, nehéz döntés Colombóban Szirimavo Bandanaraike asz- szony, Sri Lanka miniszterelnö­ke. az el nem kötelezett államok colombói csúcsértekezletének há­zigazdája csütörtökön délben kö­zölte, hogy a konferenciát a ter­vezett időpontban, tehát csütör­tökön késő este befejezik. Foly­tatták az általános vitát és egy­idejűleg a külügyminiszterek is összeültek, hogy elvégezzék az utolsó simításokat a kiadandó dokumentumokon. Tegnap még folytak az egyez­tető tanácskozások az általános politikai nyilatkozatról is, amely­nek fő témái az Indiai-óceán, a Közel-Kelet. Afrika déli részének helyzete és az új nemzetközi gaz­dasági rend követelései. Szerdán többórás vita után Algéria. Ma­rokkó és Mauritánia küldötteinek sikerült kompromisszumos meg­állapodásra jutniuk a Nyugat- Szaharára vonatkozó szövegrész­letbe. Eszerint ..az ötödik csúcs­értekezlet, tudomásul véve, az Afrikai Egységszervezet azon döntését, hogy rendkívüli csúcs- értekezletet tart Nyugat-Szahara kérdéséről és a térségben uralko­dó helyzetről, kifejezi azt a re­ményét, hogy ez a találkozó igaz­ságos és tartós megoldással fog végződni”. A kubai küldöttség szóvivője szerdán hivatalosan cáfolta a TANJUG jugoszláv hírügynökség egyik tudósítását, amely azt állí­totta. hogy a kubai és a vietnami küldöttség a politikai nyilatkozat egyik részére tett javaslatánál, amely szükségesnek tartja az el nem kötelezett országok egységét a békéért és haladásért küzdő más erőkkel csupán a szocialista államokra gondolt. A TANJUG továbbá azt írta. hogy az említett országok képviselői később vissza­vonták javaslatukat, hogy ezáltal lehetővé tegyék az egységes ál­lásfoglalás kidolgozását. A kubai szóvivő a hírt cáfolva rámutatott, hogy a TANJUG helytelenül ér­telmezte a béke és a haladás erői­vel való szövetség javaslatát. Régóta ismeretes, hogy ezen erők közé nemcsak a szocialista or­szágok tartoznak, hanem a tőkés országokban működő szakszer­vezetek, kommunista pártok és a munkások más szervezetei is. Má­sodszor a kubai és a vietnami küldöttség nem vonta vissza ja­vaslatát, hanem e javaslat a po­litikai nyilatkozattervezet szerves részét alkotja. Az általános vita során minden­esetre kiviláglott, hogy a 86 or­szágot számláló él nem kötelezett mozgalom jó néhány tagja nem ért egyet az el nem kötelezettség fogalmának olyan pozitív, antiim- perialista. • antikolonialista meg- fogalmazásáival. mint amelyek például a kubai, vietnami vagy a mozambiki felszólalásban hang­zottak el. LÍBIAI jegyzék az ensz-főtitkárhoz Fenyegette-e Szadat Kadhafit? New Yorkban közzétették an­nak a Waldheim ENSZ-főtitkár- hoz intézett líbiai jegyzék szöve­gét, amelyben Líbia tiltakozik Szadat egyiptomi elnök egyik Kadhafi-ellenes kijelentése mi­att. A jegyzék utal Szadat elnök egy nemrégiben tett kijelentésé­re, amely így hangzott: „Ezúttal (Kadhafi) nem csúszik ki a ke­zeim közül". Trippli e megjegy­zést úgy értelmezi. hogy az egyiptomi elnök valamiféle ak­ciót tervez Kadhafi meggyilko­lására. Mivel Szadat kijelentését a világsajtó — beleértve az egyiptomi lapokat és a MEN A közel-keleti hírügynökséget is — cáfolat nélkül közölte. Líbia eb­ből arra következtet, hogy a megjegyzés valóban elhangzott. A líbiai jegyzék arra kéri az F.NSZ- íötitkárát, hogy hívja fel az ENSZ-tagok figyelmét, milyen súlyos precedenst teremt e kije­lentés a nemzetközi kapcsolatok­ban. .Első ízben fordul elő, hogy egy állam elnöke kinyilvánítja szándékát egy másik állam elnö­ke elleni erőszak alkalmazásáról — hangoztatja a jegyzék. A két ország közti kapcsola­tok romlásának új fejleménye­ként az egyiptomi külügyminisz­térium szerdán elrendelte Líbia alexandriai konzulátusának bejá­rását. A kairói külügyminiszté- riumi közlemény a lépést pusz­tán védelmi intézkedésnek ne­vezi és azzal indokolja, hogy a múlt heti alexandriai bombame­rénylet miatt felháborodott tö­megek veszélyeztetik a konzulá­tus biztonságát. (AP, Reuter, UPI, AFP) Visszaindult a Luna-24 A Luna-24 szovjet automati­kus űrállomás sikeresen végre­hajtotta munkaprogramját a Holdon. Csütörtökön az űrállomás le­szálló egységéről „hold—föld” űrrakéta indul a P’öld felé. Az űrrakéta visszatérő egységében holdkőzet-minták vannak. A visszatérő egység a holdkő- zet-mintákkal augusztus 22-én száll le a Szovjetunió területé­re. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Brezsnyev—Honecker-találkozó Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, csütörtökön a Krím-félszigeten találkozott Erich Honeckerrel, az NSZEP Központi Bizottságának főtitkárával, aki üdülésre érkezett a' Szovjetunióba. Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker tájékoztatták egymást az SZKP és az NSZEP tevékenységéről, valamint országuk bel- és külpolitikájáról. Megelégedéssel állapították meg, hogy ered­ményesen fejlődik a Szovjetunió és az NDK együttműködése, amely újabb fontos ösztönzést kapott az 1975. október 7-én megkötött ba­rátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel. A találkozón áttekintettek több olyan nemzetközi problémát, amely nagy jelentőségű az enyhülési folyamat erősítése és az államok kö­zötti békés együttműködés kialakítása szempontjából. A két párt- vezető megerősítette a Szovjetunió és az NDK eltökéltségét arra, hogy a jövőben is konstruktívan hozzájárulnak a békéhez, a biz­tonsághoz és az együttműködéshez Európában. Ezzel kapcsolatban megállapították, hogy bizonyos körök kísérletei az NDK szuverén jogainak megsértésére, a belügyeibe való beavatkozásra, nincsenek összhangban Helsinki szellemével, az európai béke érdekeivel. A találkozót a szívélyesség, az elvtársi kölcsönös megértés és a teljes nézetazonosság jellemezte. (TASZSZ) Gerald Ford a republikánusok elnökjelöltje Heltai András, az MTI tudósí­tója jelenti: Gerald Ford a köztársasági párt elnökjelöltje. A párt Kansas Cityben ülésező kongresszusán 1187 küldött Ford, 1070 Ronald Reagan jelölését támogatta ai közép-európai idő szerint csütör­tökön reggel rendezett szavazá­son. Gerald Ford ellenfele a no­vemberi választáson James Car­ter, akit a demokrata párt kong­resszusa júniusban egyhangúlag jelölt az Egyesült Államok elnö­kének. Az eddigi felmérések sze­rint a demokrata jelölt jelentős többségre számíthat a novemberi szavazáson. A köztársaságiak kongresszusa csütörtökön a Ford-javasolta el­nökjelölt elfogadásával, majd Gerald Ford programadó beszé­dével ér véget Gerald Ford igen nehezen ki­vívott és viszonylag csekély ará­nyú győzelme aligha javítja a köztársaságiak esélyeit a novem­beri elnökválasztáson. A két ame­rikai polgári párt közül a mara­dibb — a republikánusoké — 1968 óta van kormányon. Richard Nixon átütő választási győzelmei mögött sok független, illetve de­mokratapárti szavazó is állott. A század egyik legnagyobb sike­rű köztársasági politikusa azon­ban erkölcsi halott, nevét még csak ki sem ejtették a kongresz- szuson, amelyre a Nixon-korszak botránya, a Watergate-ügy ár­nyéka nehezedett. Fordnak, Nixon egykori alel- nökének váratlanul súlyos har­cot kellett folytatnia Ronald Reagannal a jelöltségért. Reagan, az egykori hollywoodi filmszí­nész, utóbb kaliforniai kormány­zó, a párt jobbszárnyának je­löltjeként indult és — meglepe­tésre ^— nagy sikereket aratott az előválasztásokon, jelentős tá­bort alakított ki magának a párt­ban. Eleve valószínű volt, hogy a republikánusok végül is Fordot, a hivatalban levő elnököt indít­ják majd a nyilván esélytelenebb Reagan helyett. Reagannak en­nek ellenére nem csekély befo­lyást sikerült szerezni a válasz­tási kampány időszakában az amerikai politikára: a Fehér Ház mind bel- mind külpolitikájá­ban jobbratolódott. Az a törek­• Ronald es Gerald .jóbarátok? Ford mosolya talán kissé fá­radt: alaposan megküzdött je­löléséért. Reagan areizmait meg mintha a protokoll sza­bályozná ... vés, hogy kifogják a szelet Rea­gan vitorlájából, oda vezetett, hogy a két jelölt lényegében ab­ban vetélkedett: melyikük az „igazi” konzervatív, a jobboldal számára kívánatos jelölt. E vá­lasztási taktika egyik kihatása volt a külpolitika megmerevedé­se: átmenetileg hűvösebbé vált a szovjet-amerikai viszony, elodá- zódott új megállapodások, első­sorban a második SALT-egyez- mény aláírása. Ennek a légkörnek felel meg a pártprogram külpolitikai ré­sze, amelyhez még egy szélsősé­ges kiegészítési is fűznek, a kongresszus , jóváhagyásával. Kissinger külügyminiszter, aki­nek politikája és személye vörös posztó a republikánus jobboldal szemében, csak a tanácskozás utolsó napjára érkezett Kansas Citybe. Általános azonban a várakozás, hogy Gerald Ford, úirajelölése után. folytatja a februárban „be­fagyasztott. realisztikusabb kül­politikai vonalat, amelyet nyil­vánvalóan támogat az amerikai válsztók jelentős többsége. Éppen ezért a többi között elképzelhető az új SALT-egyezmény megkö­tése is, még a novemberi válasz­tás előtt. (MTI) HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1976. augusztus 20.. péntek Alkotmány ünnepe Napkelte: 4 óra 46 perc. Napnyugta: 18 óra 47 perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 15 óra 04 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, délelőtt kevesebb, délután több helyen zápor, zivatar főként dél­előtt néhány órás napsütés. Nap­közben megélénkülő északi, északkeleti szél. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 10— 15, legmagasabb nappali hőmér­séklet 22—27 fok^ között. A Ba­laton vizének hőmérséklete Sió­foknál csütörtökön 11 órakor 21 fok volt. (MTI) — NÖVÉNYVÉDELMI FELHÍVÁS. A kétnemzedékes bagolylepke fajok közül a vetési-, a felkiáltójeles-, a c-betűs és a káposztabagolylepke nyári nemzedékének rajzása szokat­lanul erős. A július közepén indult lepkerajzás július végén, augusztus elején fokozatosan erősödve érte el a csúcsot, de jelenleg is tart. A lár­vák kelése augusztus 15—20-a tájára tehető.. A rajzás erőssége meghalad­ja az első nemzedékinél észlelt < : vudszámot. Különösen a cukorré­pa. a káposztafélék, gyökérzöldségek, paprika, pillangósok és általában a másodévesek veszélyezetek. E. kultú­rákat figyelemmel kísérve a fiatal lárvák ellen védekezhetünk eredmé­nyesen. A második nemzedék elhú­zódó rajzása miatt a lárvakelés hosz- szú ideig fog tartani, ezért a védeke­zések megismétlése látszik szüksé­gesnek. Vegyszeres védekezésre felhasznál­ható készítmények: Ditrifon 50 WP. az Unifosz 50 EC. a Satox WSC. Fel­hívjuk a' figyelmet az előírt óvórend- szabályok szigorú betartására. Az en­gedélyezett készítmények közül azo­kat kell kiválasztani, amelyeknek vá­rakozási ideje a tervezett betakarí­tási időpontjáig letelik. — A sürgősségi alapszintű el­látás elveiről, eszközeiről és je­lentőségéről tartanak vándorgyű­lést Baján, augusztus 26—28-a között. Az orvosszakmai szem­pontból nagy jelentőségű tanács­kozást a Magyar Anaesthesioló- giai és Reanimációs Társaság és a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületének két területi cso­portja közösen rendezi. — Hatvan taggal zöldségter­melő szakcsoport alakult a kis­kunfélegyházi ....Égyéstíjj Lenin Ts z-ben. A csoport munkáját fóliával, műtrágyával:' stb. támo­gatja a közös gazdaság, amelyen keresztül kerülhet sor a jövő év elejétől kezdve a primőr termés értékesítésére. — ötnapos romániai autó­busz-körutazáson vettek részt a napokban a LAMPART ZIM kecskeméti gyárának legjobb szakszervezeti és KISZ-aktivistái. A vállalati alapszervezetek a dol­gozók kirándulásához fejenként 600—600 forinttal járultak hoz­zá. — A Kiskunfélegyházi Építő­ipari Szövetkezet szakipari rész­legének dolgozói végzik — 3,2 millió forint értékben —, a vá­rosban épülő új tejüzem gépé­szeti munkáit. Felhívás a tudósítóinkhoz A sportrovatunk kéri a tudó­sítókat, hogy a munkaszüneti nap változása miatt az NB III- as és megyei I. o. tudósításokat, valamint az egyéb sportágak versenyeinek tudósításait augusz- 22-én vasárnap, a szokásos mó­don adják le. A Kecel — Érsek- csanád mérkőzés tudósítását augusztus 23-án, hétfőn " kérjük. — NÉPZENEI TÁBORTÜZHOZ hívja a lakiteleki művelődési ház a szép dalok kedvelőit. Szomba­ton este 1 órakor a tőserdei Holt- Tisza-parton bugaci, kerekegyhá­zi. kécskei. abonyi. félegyházi és több más együttes ad műsort. A tábortűznél fellép a csehszlová­kiai hetényi magyar népi együt­tes is. — A Szocialista Kultúráért. Tamás Menvhértné, az öregcser­tői néptancegyüttes 84 éves tag­ja, aki ma is aktívan közremű­ködik az együttesben, augusztus I8-án este Budapesten, a SZÖVOSZ-ban vette át a Szocia­lista Kultúráért kitüntetést, dr. Kovács Sándortól, a SZÖVOSZ általános elnökhelyettesétől. MOZIMŰSOR 1976. augusztus 20.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KENDET CSINÁLOK AMERIKÁBAN ÉS VISSZATÉREK Színes, magyarul beszélő olasz film KECSKEMET ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A TIZEDES MEG A TÖBBIEK Magyar filmvigjáték MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor VERONIKA ÉS A BŰVÖS ZSÁK Színes román mesefilm PARKMOZI: fél 10 órakor KÉT BALLAB AZ EZREDBEN Színes angol filmvígjáték 1976. augusztus 21.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RENDET CSINÁLOK AMERIKABAN ÉS VISSZATÉREK Színes, magyarul beszélő olasz film KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor hívtak orvost? Színes szovjet film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor VERONIKA ÉS A BŰVÖS ZSÁK Színes román mesefilm KECSKEMET VÁROSI: Éjszakai előadás: 10 órakor PIEDONE. A ZSARU Színes, francia—olasz film Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! 1976. augusztus 22.: KECSKEMÉT VAROST: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RENDET CSINÁLOK AMERIKÁBAN ÉS VISSZATÉREK Színes, magyarul beszélő olasz film KECSKEMÉT ÁRFÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor HÍVTAK ORVOST? Színes szovjet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor VERONIKA ÉS A BŰVÖS ZSÁK 3zin.es román mesefilm PARKMOZI: 9 órakor OSTROMÁLLAPOT Színes, magyarul beszélő francia bűnügyi film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! EGY ZSÁK KRUMPLIÉRT? Súlyos büntetés szándékos veszélyeztetésért A napokban történt ez a szinte egyedülálló eset. Schnell Imre 21 éves. Dunavecse, József At­tila utca 37. .szám alatti lakos IH-10-93 forgalmi rendszámú Wartburg Turistjával megállt Solt határában, az 52-es számú úton. a Duna menti Egyesült Termelőszövetkezet dunaegyházi üzemegységének burgonyatáblája mellett. Zsákot vett magához, s a sötétség leple alatt tele szed­te krumplival. A zsákot a vállára vette, s elindult járműve felé. ám a mezőőr: Váczi Imre — aki fi­gyelte Schnell tevékenységét — rákiáltott: „Áljón meg!” Schnell eldobta a lopott krumplit, a gép­kocsihoz szaladt, s beindította a motort. A mezőőr azonban szintén für­ge volt. s bár Schnell nem gyúj­totta meg a lámpákat, észrevette a mezőőrt, amint a kocsi előtt állva fegyverét feléje fordítva is­mét megállásra szólította fel. Schnell indított, az autó kilökte Váczi Imre lábai alól a talajt, s a férfi a motorháztetőre zuhant. A mezőőrt lélekjelenléte mentette meg. ugyanis belekapaszkodott az ablaktörő lapátjaiba. Schnellnek ugyanis az volt a szándéka, hogy- lerázza Váczi Imrét, s ennek ér­dekében slalomozott a kocsijával. Négyszáz métert ment nz autó* majd hirtelen egy mellékútra ka­nyarodott, motorháztetején a kne- zóőrrel. Száz méter megtétele után Schnell lassított, ezt hasz­nálta ki Váczi Imre, s legurult az árokba. Ezután Schnell megállí­totta járművét, kiszállt, s kö- nyörgött a mezőőrnek, hogy ne jelentse föl.. . A bíróság augusztus 18-án tár­gyalta Schnell Imre ügyét, és szándékos veszélyeztetés miatt főbüntetésül egy év 4 hónapi bör­tönben letöltendő szabadságvesz­tésre ítélte és két évre eltiltotta a járművezetéstől. Mellékbünte­tése ezer forint pénzbírság. A védő és a vádlott enyhítésért fel­lebbezett, így az ítélet nem jog­erős. Csupán annyit szeretnénk e bűncselekményhez hozzáfűzni} hogy Schnell Imre nem volt rá­szorulva a mindössze 168 forint értékű burgonyára. Életveszélyes gyermekbaleset Hajós belterületén súlyos gyermekbaleset történt. Várhelyi László 7 éves. Hajós. Hunyadi ut­ca 37. szám alatji lakos figyel­metlenül. körültekintés nélkül ki­szaladt az úttestre. A már fék­távolságon belül személygépkocsi­jával érkező Szántai István, Ha­jós, Ságváfi utca 28. szám alatti lakos a gyermeket elütötte. Vár­helyi Lászlót életveszéyes sérülé­sekkel a kórházba szállították. G. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom