Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-04 / 131. szám

m ■ Zo ■ "■1 ...... I DŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: időn­ként felszakadozó felhőzet, kevesebb esővel. Elénk, főleg a Dunántúlon he­lyenként erős északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 7—12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Az előrejelzés szerint az elkövetkező 24 órában csak lassú javulás várható. (MTI) Elismerés pedagógusoknak Ünnepség a megyeszékhelyen 9 Szép műsorral köszöntik a ki­tüntetett pedagógusokat az óvodás gyerekek, Varga Mi- hályné vezetésével. f&W w ß 4HSIW 0 ./ W ' 4B ■ |ffp iisBii ■1 AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXI. évi. 131. szám Árat 90 fillér 1976. június 4. péntek Miközben az óvodákban és az iskolákban a tanév végi mozzanatok zajlottak tegnap, dél­előtt szinte családias hangulatú ünnepség kezdődött a közelgő pedagógusnap tiszteletére Kecskeméten, a megyei művelődési központ emeleti előcsarnokában. Bács-Kiskun tanuló- ifjúsága nevében Búzás Edit, a Bányai Júlia Gimnázium diákja fordult szép szavakkal a megjelent óvónőkhöz, tanítókhoz és tanárok­hoz. A Hosszú utcai nagycsoportos óvodások — kezükben rózsákkal és szegfűkkel — népi játékokból és dalokból, szavalatokból össze­állított műsort mutattak be, a Molnár Erik Általános Iskola kórusa Kecskemét környéki népdalokat és úttörődalokat énekelt. A meghitt ünnepséget Bodor Jenő, a megyei tanács művelő­désügyi osztályvezetője nyitotta meg. A résztvevőket dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke köszöntötte, a me­gyei tanács és pártbizottság tes­tületé nevében. Érzékeltette azt a tiszteletet és megbecsülést, amelyet mindennapi elhivatott Az építőket köszöntötték Tegnap az Építő-, Fa- és Épí­tőanyagipari Dolgozók Szakszer­vezete megyei Bizottságán tar­tották meg az építőik-napi ün­nepséget. Laczy Endre, megyei titkár köszöntötte a Bács-Kiskun különböző részeiből meghívott építőipari dolgozókat. Hangsú­lyozta, hogy a megye csaknem 18 ezer építőipari munkása, mérnö­ke, technikusa nyugodt szívvel ünnepelhet, hiszen az elmúlt öt esztendő alatt kiváló eredménye­ket értek el. Kezük nyomán újabb lakótelepekkel, ipari, mezőgazda- sági, kereskedelmi, egészségügyi, szociális és kulturális létesítmé­nyekkel gazdagodott a megye. Az ünnepi szónok ezután az V. ötéves terv feladatait vázolta. Rá­mutatott, hogy Bács megyében az országos átlagnál nagyobb mértékben kell növelni az építő­ipar kapacitását. Jelentős szerep hárul ebben nemcsak az állami és a tanácsi, hanem a szövetke­zeti építőiparra is. Az alkotó munkában azonban a megfelelő technikai feltételek megteremtése mellett, döntő szerepe továbbra is az embernek van. A szak- szervezet ezért a jövőben is nagy. súlyt helyez a szocialista munka- verseny szervezésére, a dolgozók munka- és életkörülményeinek további javítására. Az építők napján szeretettel köszöntjük a különböző építőipari szakmák dolgozóit. ■ közöttük is elsősorban a 851 szocialista bri­gád csaknem tízezer tagját Az építők tennivalóit is hosszú távra megjelölte az MSZMP XI. kong­resszusa. Munkájukhoz a megye párt-, állami szervei és az Épí­tők Szakszervezetének megyei bizottsága nevében sok sikert kí­vánok — mondotta végül Laczy Endre. Ezután kitüntetések átadására került sor. Az Énítőipar kiváló dolgozója kitüntetést kapta Hakk Béla. a Bács-Kiskun megyei Be­ruházási Vállalat főkönyvelője, Hegedűs Elek, az ÉPSZER Válla­lat főművezetője. Pál Sándor, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat építésvezetője, Kovács János, a Bájai Építőipari Vállalat brigád­vezetője, Rádi Ferenc, a Kiskun­félegyházi Építőipari Szövetkezet szakmunkása, Nusser Elemér, a Kecskeméti Épületkarbantartó és Szolgáltató Szövetkezet elnöke, Szappanos Kálmán, a Kunszent- miklósi Vegyes- és Építőipari Szövetkezet építésvezetője. Kiss József, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat, Bartek Sándor, a Fém­munkás Vállalat kiskunhalasi gyárának és Szakonyi János, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának dolgozója. Magas színvonalú gazdálkodá több mezőgazdasági termék Kitüntetett szövetkezet Érsekcsanádon és Tasson Májusban 15 téesz, hat szakszövetkezet és két mezőgazda­sági jellegű közös vállalkozás kapta meg a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter által adományozott kiváló ki­tüntetést. Június első hetében az érsekcsanádi Búzakalászt, valamint a tassi Dózsa Tsz-t avatták, illetve avatják kiváló szövetkezetté, s ezzel véget ér Bács-Kiskun megyében a ki­tüntetett szövetkezetek ünnepi közgyűléssorozata. '■ Csütörtökön az érsekcsanádi Búzakalász Termelőszövetkezet gazdái és a közgyűlésre meghí­vott vendégek ünnepeltek abból az alkalomból, hógy a gazdaság tavalyi eredményes működésével ismét elnyerte a kitüntetést. Solt Árpád, a Búzakalász Tsz megbí­zott elnöke számolt be a IV. öt­éves terv teljesítéséről. Érsek­csanádon 1971 és 75 között 57 millióról 84 millió forintra emel­kedett a mezőgazdasági nagyüzem termelésének az értéke, a szö­vetkezeti közös vagyon pedig 64 millióról 101 millió forintra nőtt. Az érsekcsanádi Búzakalász eredményeit megsokszorozta az utóbbi esztendőben kialakult ver­senymozgalom. Szocialista brigád­ba tömörülve 205-en dolgoznak a szövetkezetben, egyénileg pedig huszonnyolcán versenyeznek. A Búzakalász Tsz a nemzetközi tapasztalatcserét is felhasználja a gazdálkodás fejlesztésére. A csehszlovákiai Ipolynyéken mű­ködő egységes földművesszövet­kezettel nemrég kötötték meg a második öt esztendőre szóló szer­ződést, s ebben az évben erősí­tették meg az együttműködési megállapodást a jugoszláviai Bez- dán szövetkezetével. Az érsekcsa- nádiak igyekeztek megismerni a testvérszövetkezetek életét, elsa­játítani a Magyarországon is al­kalmazható jó módszereket. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a közös gazdaság a IV. ötéves tervben többször ért el kiemelkedő sike­reket az országos versenyben. Csütörtök délután az Érsekcsa­nádon rendezett ünnepségben a MÉM képviseletében dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke adta át a kiváló szövetkezet ki­tüntetést tanúsító oklevelet a kö­zös gazdaságnak, valamint a Me­zőgazdaság kiváló dolgozója jel­vényt Bajusz Józsefné baromfi­gondozónak, Kiss Ferenc növény- termesztőnek, Sziegl János foga- tosnak, a miniszteri dicsérő okle­velet Menczinger Ferencné ker­tészeti dolgozónak és Szabó János traktorosnak. A tassi Dózsa Tsz-ben szomba­ton rendezik meg az ünnepi köz­gyűlést a kiváló szövetkezet ava­tása alkalmából. Ebben a közös gazdaságban Kipilla Sándor, állat- tenyésztő, Józan Ferenc gépszere­lő, Nagy Mihály növényvédő szakmunkás, Németh Gábor trak­toros érdemelte meg eddigi mun­kájával a Mezőgazdaság kiváló dolgozója címet, Glisics István műhelyvezető pedig a miniszteri dicséretet. A tassi közös gazdaság évről évre céltudatosabban fejleszti termelését, amelynek értéke ta­valy 114 millió forint lett, s a szövetkezeti bruttó jövedelem 54 millió forintra emelkedett. A Dó­zsa Tsz-nek 1975-ben már 6 mil­lió forint biztonsági tartaléka volt, amelyet most 9 és fél mil­lió forintra növelt. Bács-Kiskun megyében a mezőgazdasági szö­vetkezetek a bruttó jövedelem­nek általában 25 százalékát for­dítják a termelés fejlesztésére. A tassi Dózsa Tsz-ben ez az arány 36,3 százalék. A szövetke­zeti tagság közös gazdaságból származó jövedelme meghaladja az évenkénti 49 ezer forintot, ami 13 ezer forinttal magasabb a me­gyei átlagnál. (Tóth Sándor felvételei.) munkájukkal érdemelnek ki gyer­mekeink neveim, a jövő nemze­dék formálói. A szocialista típusú iskoláinkban végbement, és kü­lönösen az 1972-es oktatáspoliti­kai párthatározat óta meggyor­sult eredmények elképzelhetetle­nek lennének a pedagógusok el­kötelezett munkája nélkül, akik áldozatkészen dolgoznak a szük­ségessé vált tananyagmódosítások, az újfajta értékelési rend, a megváltozott tantervek minél jobb kamatoztatásáért, őket di­cséri, hogy csökkennek az iskolai bukások és lemorzsolódások, emelkedik a továbbtanulók — köztük a fizikai dolgozók gyer­mekeinek — aránya, demokrati- kusabbá válik az intézmények élete, meghonosodott számos új oktatási-nevelési eljárás, köztük a tanyai fiatalok tanulását segítő magnós órák, s a kisebb közsé­gekben is tért hódít a korszerűbb szaktantermi oktatás. Miután a megyei tanács elnö­ke elismeréssel szólt „korunk pozitív hőséről: a pedagógusról”, a legjobbaknak átadta az ok­tatási és munkaügyi miniszter kitüntetéseit. A Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága immár hagyományosan külön díjjal is jutalmazza a ki­emelkedő pedagógiai teljesítmé­nyeket, amelyekhez hasonló súly- lyal társul a közéleti tevékenység figyelembe vétele. Ezt a Buday Dezső-díj odaítélésével juttatják kifejezésre, amelyet a századelő sokoldalú kecskeméti tanára, a Tanácsköztársaság mártírja em­lékezetére alapítottak. Az elis­merésekért Slachta István, a bácsalmási Hunyadi János Gim­názium igazgatója mondott kö­szönetét a többiek nevében is. H. F. 9 Dr. Gajdócsi István átadja a Buday Dezső-díjat dr. Szántó Gellértnének a nemzetiségi ok­tatásban kifejtett eredményes munkásságáért. Ülést tartott a Minisztertanács A Könnyűipar kiváló dolgo­zója kitüntetésben Kerekes Sán­dor, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyárának, Csányi Ferencné, a bajai Bácska Bútoripari Vállalat dolgozója ré­szesült. A Közlekedés kiváló dolgozója kitüntetést kapta Czinder István, a Közúti Építő Vállalat dolgozója. A Szakszervezeti munkáért ki­tüntetés arany fokozatát nyújtot­ták át Cseh Lászlónak, a BÁCS- ÉP, Iglój Bélának, az ÉPFA ba­jai gyára dolgozójának. A kitün­tetés ezüst fokozatában részesült Süly László, az ÉPGÉP kalocsai gyára. Berkes László, a beruhá­zási vállalat, Pál Miklós, a Bajai Építőipari Vállalat dolgozója. Ezen kívül tizenöten kapták meg a Szakszervezeti munkáért elis­merő oklevelet. A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Szekér Gyula, a Miniszterta­nács ’ elnökhelyettese jelentést tett a magyar—csehszlovák gaz­dasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság május 26—28-án Prágában tartott XIII. ülésszakáról. A kormány a jelentést tudomásul vette. A kormány megtárgyalta a ko­hó- és gépipari miniszter záró- jelentését a közúti járműgyártás központi fejlesztési programjának végrehajtásáról, amely két ötéves tervidőszakot ölelt fel. A prog­ram megvalósítása elősegítette a gépipar termelésének korszerűsí­tését, a KGST-országok közötti integrációba való bekapcsolódá­sunk fokozását, a belföldi közle­kedés igényeinek kielégítését, az export - jelentős növelését. A kor­mány a jelentést elfogadta. A belügyminiszter jelentést tett a közrend és közbiztonság . helyzetéről. Megállapította, hogy hazánkban a közrend és közbiz­tonság szilárd. A kormány a je­lentést tudomásul vette és hatá­rozott a további feladatokróL A kormány megtárgyalta az igazságügyminiszter jelentését a jogszabályok előkészítésével kap­csolatos társadalmi viták tapasz­talatairól. Elfogadta a Miniszter- tanácsnak a Hazafias Népfronttal, a SZOT-tal, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsával, valamint a KISZ-szel közös állásfoglalását a további tennivalókról. A Fővárosi Tanács elnöke je­lentést tett Budapest IV. ötéves tervének végrehajtásáról, valamint az idei beruházási feladatokról. A kormány a jelentést tudomásul vette. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke beszámolt a gyermek- és ifjúságvédelem or­szágos tapasztalatairól és továb­bi intézkedéseket javasolt. A Mi­nisztertanács a jelentést tudomá­sul vette és kötelezte az illeté­keseket, hogy a gyakorlati mun­kában vegyék figyelembe és hasznosítsák a feltárt tapasztala­tokat. A munkásszállásokon lakók életkörülményeinek, kulturális és egészségügyi igényeinek kielégí­téséről, a munkásszállások léte­sítésének és fenntartásának ta­pasztalatairól tett jelentést a munkaügyi miniszter és a Szak- szervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A kormány a jelentést elfogadta és úgy határozott, hogy a munkásszállásokon lakó dolgo­zók életkörülményeinek és kul­turális ellátásának javítására to­vábbi összehangolt intézkedéseket kell tenni. A Minisztertanács megtárgyal­ta a cigánylakosság helyezetének javításával foglalkozó tárcaközi koordinációs bizottság elnökének jelentését. A kormány a jelen­tést elfogadta és határozatot hozott a cigánylakosság gyorsabb ütemű társadalmi beilleszkedés^ elősegítő intézkedésekre. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a Magyar Szabványügyi Hivatal elnökének előterjesztését a szab­ványosítás helyzetéről és rende­letet fogadott el a szabványosí­tásról. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Van üzemanyag a gabonabetakarításra Néhány hét múlva megkezdő­dik Bács-Kiskun megyében a ga­bonabetakarítás. A mezőgazdasá­gi nagyüzemekben 900 kombájn, többezer tehergépkocsi és traktor vesz részt ebben a munkában. Ez a szám is jelzi, hogy milyen nagy üzemanyagfogyasztó a gépe­sített mezőgazdaság a megyében. Az 1960-as évek végén, amikor a mezőgazdasági üzemekben me- gyeszerte meggyorsult a műszaki fejlesztés, s a korábbi kis telje­sítményű traktorokat felváltották a korszerű erőgépek és arató­cséplők, a gabonabetakarításkor sok gondot okozott az üzem- anyaghiány. Szállítóeszköz hiá­nyában a kereskedelmi vállalat csak késve tudta továbbítani a gázolajat, a benzint, valamint a fűtőolajat az üzemanyagtöltő ál­lomásokhoz. A mezőgazdasági szövetkezeteknek pedig olyan kis i T®3* 2*1*1 9 Indulásra kész üzemanyagszállító kocsik az ÁFOR kecskeméti kirendeltségén. (Pásztor Zoltán felvétele) befogadóképességű tárolójuk volt, hogy megfelelő tartalékolással nem tudták áthidalni az átmene­ti szállítási zavarokat. A IV. ötéves tervben az ÁFOR korszerűsítette tárolótelepeit, le­fejtő állomásait és szállítóeszkö­zeit. A vállalat kecskeméti kiren­deltségének körzetében 21 üzem­anyagtöltő állomást a szükséglet­nek megfelelően folyamatosan lát el gáz- és fűtőolajjal, benzinnel 17 nagy teljesítményű tankautó. Kenőolajat Bács-Kiskun megye egész területére, folyékony üzem­anyagot pedig a megye északi fe­lébe szállít. Jól sikerült az ÁFOR fűtőolaj-akciója. Egyedül a me­gyeszékhelyen 4 ezer tonna fűtő­olajat vásároltak egy hónap alatt. Az állami és szövetkezeti gazda­ságok is jelentős mennyiségű gáz- és fűtőolajat tartalékoltak a gabonabetakarítás idejére, hogy az arató-cséplő gépek, szállító járművek és terményszárítók üzemeltetésében ne legyen fenn­akadás. Egy-két gazdaság mégis akadt, amelyik máig sem rendelte meg az aratás' idejére az üzemanyagot. Az ÁFOR-nak megfelelő készle­tei vannak. Szükség esetén va­sárnap és ünnepnap is kiszolgál­ja az állami és szövetkezeti gaz­daságokat üzemanyaggal. Mégis, ajánlatos, ha minden mezőgazda- sági nagyüzem idejében feltölti tárolótartályait Akkor az eset­leges szállítási késedelem sem okoz fennakadást a gabonabeta­karításban. K. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom