Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-16 / 269. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évi. 269. szám Ára: 90 fillér 1975. november 16. vasárnap Kádár János fogadta Alvaro Cunhalt Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szom­baton a KB székházában fogad­ta Alvaro Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt Központi Bi- xottságának főtitkárát és a kísé­retében levő Diniz Mirandat, a Portugál Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagját, akik az MSZMP Központi Bizottsá­gának meghívására pénteken es­te érkeztek hazánkba. A szívé­lyes, elvtársi légkörben lefolyt találkozón részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára és dr. Be- recz János, az MSZMP KB külü­gyi osztályának vezetője. (MTI) Szakszervezeti kongresszusok HP P ti. TERVEN FELÜL 3600 HEKTÁR BÚZÁT VETETTEK 1 Meggyorsítják a szántást, a talajerőpótlást a szövetkezetek A mezőgazdasági munkák megyei értékelésekor, november 14-én 89,9 ezer hektár volt a búzával bevetett terület Bács- Kiskunban. Ez háromezer-hatszáz hektárral nagyobb annál, amennyit az állami gazdaságok és a szövetkezetek az üzem­tervükben előirányoztak. Mivel az időjárás november első felében alig változott, legfeljebb átmenetileg kövekezett be rosszabbodás, a termelőszövetkezetek folytatták a vetést. Ügy számítottak, hogy kedvező körülmények között, a tápanyag­gal dúsított talajban, a november közepéig földbe került ga­bona is kikel és megerősödik, mielőtt a tél beköszönt. A következő hetekben elválik, hogy helyes volt-e a számítás. Ha igen, akkor a vetési elő­irányzat túlteljesítése kfedvező lehet. Aratásig még olyan sok­szor „kint alszik a gabona”, hogy nem árt előre gondoskodni a tartalékról. Az iparszerű rend­szerek elterjedésével egyébként olyan mértékben javult Bács­Kiskun megyében a mezőgazda- sági üzemek szellemi és műsza­ki felkészültsége, hogy a kenyér- gabona termesztése biztos jöve­delemforrásnak számít. Ha a termésű; jelentősen meghaladja a hazai szükségletet, érdemes ex­portálni. A búza külföld«! elég keresett cikk, sőt a jövőben még inkább azzá válik, hiszen roha­• A kiskunfélegyházi és a város környéki szövetkezetekben még több mint 8 ezer hektár a szántani való. Igyekeznek a Vörös Csil­lag Tsz traktorosai. • A kunszer» tmiklósi Egyetértés Tsz takarmánykeverő üzemében nem hiányzik az alapanyag. Bőséges kukoricatermést takaritott .be a közös gazdaság. mosan növekszik bolygónk la­kossága. A búzavetés befejezésével fel­szabadultak az eszközök az el múlt hetekben elmaradt szántás pótlására. A tavaszi növényék talaj előkészítéseként a megyé­ben 146 ezer hektárt kell fel­szántani. November közepéig az előirányzott terület 37,6 száza­lékát művelték meg. A Bácská­ban 32,9 ezer hektárból 9,8 ezer van készen. A kalocsai és a kis­kőrösi járásban a tavaszi növé­nyek számára kijelölt területnek 40—42 százalékát szántották fel. A Kiskunfélegyháza környéki (Folytatás a 2. oldaloh.) Tegnap befejezte tanácskozását a MEDOSZ és a KPVDSZ kongresszusa és elkezdődött a Vas-, Fém- és Villamosener­giaipari Dolgoz,ók XXVII., valamint a Pedagógusok Szakszer­vezetének X!. kongresszusa. • A Vasas Szakszervezet szék- házában az 506 küldött és a 15C meghívott vendég hatszázezer vasas dolgozót képviselt a tegnap kezdődött kongresszuson. A ta­nácskozáson megjelent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára, a Politi­kai Bizottság tagjai —. Karakas László munkaügyi. Nemeslaki Ti­vadar kohói és gépipari és dr. Simon Pál nehézipari miniszter, valamint Pásztor Gabriella, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Borovszky Ambrus alelnök meg­nyitó' szavaiban kegyelettel emlé­kezett meg Háner Józsefről, a Vasas Szakszervezet nemrég el­hunyt elnökéről. Ezután a köz­ponti vezetőség írásos jelentésé­hez Méhes Lajos főtitkár mon­dotta el a szóbeli beszámolót. (Folytatás. a 2. oldalon.) Merre, s hová az orvosi diploma után? 3. oldal KRESZ-iskoIa 4. oldal Vélemények a több műszakról 4. oldal Művelődés, irodalom, művészet 5. oldal Sport, keresztrejtvény 7. oldal Hf: Az ötéves terv befejezése előtt Egyre-másra érkeznek a megye üzemeiből a jelentések, amelyek örömmel és nem kis büszkeséggel tudatják, hogy a ÍV. ötéves tervre előirányzott termelési feladataiknak eleget tettek. Először — még július­ban ■— a kecskeméti MEZŐ­GÉP Vállalattól kaptuk a hírt, a napokban pedig a Lajosmi- zsei Vízgépészeti Vállalat, majjd legutóbb a Kalocsavidé- ki Fűszerpaprika és Konzerv­ipari Vállalat erről szóló te­lexe jelezte az eseményt. Közben is kaptunk hasonló értesüléseket, a vállalatok re­veit csupán helyszűke miatt nem sorolom fel. A tervfeladatok teljesítésé­ről szóló hírek azért is öröm- teliek, mert egyben azt is je­lentik, hogy egy-egy vállalat- az év végéig még több száz millió forint értékű árut ad a népgazdaságnak. Ha pedig a megye iparát összességében tekintjük, azt is megállapít­hatjuk, hogy nagyszerű mun­kát végez\ek a munkások, a lendületes xnunkaversenyt dik­táló szocialista brigádok, a termelést szervező műszakiak, gazdasági vezetők, hiszen az országosnál gyorsabb ütemben fejlődött Bács-Kiskunban az ipari termelés. A ÍV. ötéves terv króniká­jához tartozik, hogy egy sor üzemben nagyarányú korsze­rűsítést, rekonstrukciót hajtot­tak végre. Megállapíthatjuk, azt is, hogy a gyári kollektí­vák a beruházásokkal is jól sáfárkodtak. Ezt igazolja, hogy immár két éve az ipar a létszám 'emelése nélkül növel­te termelését. Az idén az első háromnegyedévben például 8 százalékkal termeltek többet a megye ipari üzemei, mint az elmúlt" év azonos idősza­kában. örvendetes számunkra az is, hogy építőiparunk még ezt is túlszárnyalta, s az épí­tési és szerelőipari munkák ér­téke 22 százalékkal haladja meg a tavalyit, természetesen változatlan áron számolva. Ennek köszöntyetö például, hogy a lakásépítési előirány­zatot, amely eredetileg 20 ezer volt a tervidőszakban, több mint ezerrel teljesítik túl. Az eredményekne;k termé­szetesen örülni kell, ám ho­zsannázódra mégsincs okunk. A IV. ötéves terv előkészíté­sének időszakában ugyan még nem számolhatunk azzal, hogy az első három esztendő után a nemzetközi gazdasági élet­ben komoly változások követ­keznek bé, s a tőkés világ válságjelenségei a mi nép­gazdaságunkra is kedvezőtlen hatást gyakorolnak. Az MSZMP Központi Bizottságá­nak határozatai azonban ide­jében felhívták ezekre a fi­gyelmet, sőt az 1974. decem­ber 5-i határozat konkrétan megszabta a nehézségek elhá­rításával kapcsolatos feladato­kat. Mint ismeretes, a nemzetkö­zi piacon romlottak a népgaz­daságunkat érintő csere-ará­nyok. Az importárak oly mér­tékben emelkedtek, hogy azt az exportáruinkért kapott árak nem tudták ellensúlyoz­ni. Ezért hangsúlyozta a Köz­ponti Bizottság az anyaggal és energiával való takarékos­ság, a minőségjavítás, a mun­kaerővel való jobb gazdálko­dás, a munkafegyelem meg­szilárdítása, a gazdaságosabb termékszerkezet, az export, a termelés hatékonysága növe­lésének fontosságát. Ez a KB határozat nagy visszhangot váltott ki Bács- Kiskun megyében is, és a vállalatoknál intézkedési ter­vek készültek végrehajtására. Különösen a takarékosságra vonatkozóan történtek jelentős vállalások és születtek ered­mények. Ám, ha alaposabban utánanézünk, a december 5-i határozat végrehajtásának még mindig Csak a kezdetén tartunk. Kihasználást sürge­tő, jelentékeny tartalékai vannak az üzem- és munka- szervezésben, a létszámgaz­dálkodásban, a munkafegye­lem javításában, a gazdaságo­sabb gyártmánystruktúra ki­alakításában, sőt még a szé­lesebb körben értelmezett ta­karékosság területén is, ami számottevően javíthatja a ter­melés hatékonyságát. Hazánk exportra orientált gazdaságá­nak elengedhetetlenül szüksé­ge van erre, a gazdasági egyensúly javítása érdekében. Ily módon, ha mennyiségi mutatókban teljesítjük is a IV. ötéves tervet, van még mit törlesztenünk az év hát­ralevő részében a hatékony­ság, a gazdaságosság vonatko­zásában. N. O. Év végén az üzemekben Teljesítette ötéves tervét a kalocsai paprikaipari vállalat Lendületes munka folyik megyeszerte az ipari üzemek­ben. A vállalatok kollektívái nem akarják adóssággal zár­ni az évet, s nagy erőfeszíté­seket tesznek az idei, s egy­ben a IV. ötéves terv teljesí­tésére. Kalocsán, a Fűszerpaprika és Konzervipari Vállalatnál arról adtak számot, hogy olyan nagy paprikatermést, mint ebben az esztendőben, a gazdaságok még sohasem takarítottak be. A szer­ződött terület nagysága is növe­kedett, 4564 hektárról 81 mázsás átlagtermést szüreteltek. A pap­rika szárítása és őrlése gyors ütemben folyik s ennek köszön­hető, hogy a vállalat IV. ötéves tervét november 13-án teljesítet­te. 1971 eleje óta 1677 millió fo­rint értékű árut állított elő, bel­földi értékesítési előirányzatának •103,3, export-kötelezettségének pedig 108,4 százalékra tett ele­get. Termelési értékét a válla­lat az elmúlt öt év alatt — vál­tozatlan áron számítva —, két­szeresére növelte. Jól áll az üzem az idei ter­melési feladatait illetően is, amit december végéig előreláthatóan 2 százalékkal teljesít túl. Ez an­nál is inkább fontos népgazdasá­gi szempontból, mert az üzem termékeinek 78 százalékát ex­portálja, sőt, külföldre szállított áruinak kilenctized részét a tő­kés piacon értékesíti. Huszonöt évvel ezelőtt alapítot­ták a Férfifehérnemű Gyár ba­jai gyáregységét. Létszáma ma már megközelíti az 1500-at, s munkát ad mintegy ötszáz bedol­gozónak is. A gyáregység munká­sai nagy sikerrel megrendezett üzemtörténeti vetélkedővel, s ter­mészetesen jó munkával ünnep­ük a jubileumot. Az éves tervet előreláthatólag már december 15-re befejezik. Jelenleg a ha­gyományos belföldi férfifehérne­műkön kívül jersey női és lány­kablúzokat, valamint fiúinge­ket gyártanak. A bajai könnyűipari üzem a tervek szerint 1976 első felében összesen 2,5 millió darab termé­ket állít elő, amihez folynak az előkészületek. Ebből az áru- mennyiségből 300 ezer darab szovjet, 500 ezer pedig tőkés ex­port lesz. Hétszer nyerte már el egymás után a kiváló gyár címet a Fém­munkás Vállalat kiskunhalasi gyára, s kollektívája az idén sze­retné folytatni a sorozatot. Ez a törekvés hatotta át az év fo­lyamán a szocialista brigádok, az újítók és törzsgárdatagok munkáját. Fábián Kálmán főmérnök el­mondta, hogy az év végéig hát­ralevő időszakban az éves elő­irányzat teljesítése szempontjá­ból fontos, hogy a két kiemelt feladatukat, a Solton épülő rá­dióadó és a Pestvidéki Gépgyár beruházásának lakatosmunkáit határidőre és jó minőségben el­végezzék. A Fémmunkás gyár már fel­készült az 1976-ra kapott meg­rendelések teljesítésére is. Az idei tervet előreláhatóan néhány százalékkal túlteljesítik. Az év első három negyedében a Bácska Bútoripari Vállalat dol­gozói 105 százalékra teljesítették termelési előirányzataikat. A 76 millió forintos éves terv teljesí­tésére kedvezőek a kilátások, s körülbelül ötszázalékos túltel­jesítése várható. Mint Gilián Mihály főmérnök­től megtudtuk, a vállalat 1976-ra elkészített terveiben a termék- szerkezet megváltoztatása nem szerepel. Jövőre is a nyolc da­rabból álló Babi lakószobabú­tort, szekrénysort és irodabúto­rokat — szekrényt, íróasztalt és írógépasztalt — gyártanak. A termékek versenyképességét a minőség további javításával akarják megőrizni. A szocialista brigádmozgalomban és a mun­kaszervezésben még meglevő tartalékok kihasználásával, be­ruházás nélkül 1976-ra a terme­lés ötszázalékos növelését ter­vezik. December 20-ra teljesíti ter­vét a Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti gyára. Ekkor feje­zik be a belkereskedelemben ér­tékesítésre kerülő 1 millió 350 ezer darab termék gyártását. Szovjet exportra az idén 850 ezer darab terméket készítenek, melynek utolsó szállítmánya már december 10-én elhagyja az üzemet. Az utolsó tételek gyár­tásával párhuzamosan hozzá­kezdtek a jövő évi szovjet ex­port-megrendelések teljesítésé­hez is. Ebből az év végéig mint­egy 40 ezer darabos előszállítás várható. Ez évi tervét 100 százalékra teljesíti a LAMPART Zománc­ipari Művek kecskeméti gyára. Legfontosabb termékükből, a fürdőkádból, az előirányzottnál 1,5 százalékkal többet gyártanak, azaz 208 ezer darabot. Ez a gyár történetében az eddigi legmaga­sabb évi termelést jelenti. Ered­ménytervét ■ az üzeni várhatóan 14—15 százalékkal teljesíti túl. Az év utolsó napjaiban tel­jesíti termelési érték-tervét a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat. Ezen belül bizonyos el­maradás várható a nyúlfelvásár- lásban, jelentősen túlteljesítik viszont a tojásfeldolgozás elő-: irányzatát. Év végére a terve­zett 101 millió helyett 119 millió darab tojást dolgoznak . fel. Ugyancsak túlteljesítés várható a baromfifeldolgozásban. Külö­nösen kedvezően alakult a ba­romfi tőkés exportja á IV. öt­éves tervidőszak alatt, és erre vonatkozó tervüket 44 százalék­kal teljesítik túl. A vállalati ered­mény máris meghaladja a ter­vezett színvonalat. • Az idén 4í) millió forint értékű szerelvényt gyárt a házgyári lakásokhoz a Fém­munkás Vállalat kiskunhalasi gyára. Képünkön: Fürtösi Balázs fémszerel­vényeket hegeszt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom