Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-30 / 177. szám

1975. július 30. • PETŐFI NÉPE • 5 Szükségünk van a filozófiára A filozófia annak idején a „tu­dományok tudományaként” szer­zett tekintélyt magának. Később, a századok múltával — egészen napjainkig — a tudományok erő­teljesen differenciálódtak; új és új ágakra szakadva éltek tovább. Ma már a filozófia egy tudo­mány — ások közül. Am jelen­tőségét, hatását, (fontosságát szinte nem lehetne eltúlozni. Nem­csak abban segít nekünk, hogy az egyre bonyolultabbá és egyre sokrétűbbé váló mai életünkben jobban el tudjunk igazodni, de egyben a tudományok közti ösz- szefüggések tökéletesebb meg­értését is segíti. Ezzel magya­rázható, hogy hosszú évek óta sok ember tanulja a filozófiát az oktatási igazgatóságon. Azt kutatva, hogy a ma embere számára mit jelent a filozófia, megkértünk három különböző foglalkozású embert: mondja el ezzel kapcsolatos véleményét. Toperczer Gábor mérnök Az Alsódunavölgyi Vízügyi igazgatóság főosztályvezetője. Ezt mondja: — A filozófiának érdekes mó­don akkor is szerepe van egy ember életében, ha az illető valójában nem is tud róla Per­sze jobbik eset, ha tudatosodik bennünk a mélyebbre ható gon­dolkodás fontossága; az, hogy szükségünk van rá, mint segítő eszközre, ha úgy tetszik. Én fiatal koromtól kezdve ér­deklődtem az olyan dolgok iránt, melyeket nem ismertem; elsősor­ban azért szoktam rá az olva­sásra. Elmpndhatom, hogy a könyvnek, a betűnek fiatal ko­rom óta szerépe van az életem­ben. Körülményeimnél fogva ab­ban a szerencsés helyzetben vol­tam, hogy korán elolvashattam Rudas László Materialista világ­nézet című művét. Később, mint egyetemista, egy pályázaton dí­jat nyertem „A tudomány és a haladás” című témakörben egy dolgozatommal. Ez akkor lendületet adott- ah­hoz a törekvésemhez, hogy mi­nél jobban megismerjem a filo­zófia történetét, a különböző rendszereket és irányzatokat, felfogásokat és elméleteket. Em­lékszem, milyen nagy hatással volt rám Engels némelyik műve, meg Feuerbach, majd Sartre. A vallás eredetéről és lényegéről sok könyvet elolvastam; érteni akartam az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Hogy a. munkámban, az úgyne­vezett „hétköznapi” életben mi­lyen szerepet szánok a filozófiá­nak? Szerintem fontos, hogy az embernek legyen életelve; s az is, hogy tudjunk mindent kriti­kusan, nézni. Filozófia nélkül egyik sem megy. Az ember útját nem rózsával hintik; azt értem ez alatt, hogy nem könnyű be­csületesen dolgozni és élni; s még inkább nehéz igazán tar­talmasán eltölteni az éveket. Ahhoz viszont, hogy így legyen,, sok ismeret kell és tiszta látás.' S láthatunk-e tisztán valameny- nyire is a filozófia segítsége nél­kül? Tóth István osztályvezető A Városföldi Állami Gazda­ságban dolgozik. Jelenleg a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre jár. ö így nyilatkozik: Nekem valóban szerencsém volt fiatal koronában. A munkás- mozgalomhoz való kötődést csa­ládi örökségként kaptam. S rá­adásul úgy alakult az életem, hogy nagyon fiatalon önállóan kellett élnem. Megtanultam, hogy miként kell megállnunk a saját lábunkon, s megismertem a ne­hézségeket, a különféle akadá­lyokat. S ez a korai önállóság ari-a kényszerített, hogy gondol­kozzak az életről, az emberekről, a világról. Foglalkoztattak az emberi kapcsolatok, viszonylatok. Hamar kezdett érdekelni, hogy az egyes dolgok mögött miféle okok húzódnak meg. így jutot­tam el, aránylag fiatalon a filo­zófiához. , Sietek mindehhez hozzátenni, hogy az én esetemben az elmé­lyültebb gondolkozásra _ való hajlam körülbelül egyidőben je­lentkezett a dolgozó emberek valódi sorsára való rádöbbenés- sel és az emberszeretettel. Ami­kor ifjúsági titkár lettem és párttag, ez már tudatosodott bennem, s mintegy a napi mun­káimnak a részévé vált. Az első lépéseim a filozófia világában mindezek ellenére eleinte meg­lehetősen ösztönösnek mondha­tók; csak az évek múlásával tu­datosodtak bennem a gondolko­dás törvényei. A filozófiához fűződő kapcso­lataimat az erősítette később, hogy felelősségteljes beosztásban állandóan apróbb-nagyobb dön­tésekre kényszerültem. S ha dönt az ember — bármilyen dologban is — nem kell-e előbb alaposan és elmélyülten gondolkozni? Még később arra kellett rádöbben­nem, hogy a döntések indokolá­sához fűzött magyarázataim bi­zony vérszegények és ösztönösek. Ez akkor nagyon elgondolkozta­tott. Azután kezdtem alaposabban fontolgatni, mérlegelni. Arra tö­rekedtem. hogy minél tudatosab­ban éljek és dolgozzak. Nagyon ártalmas az ösztönösség. Természetesen a filozófiának sokkal nagyobb és mélyebb sze­repe és jelentősége is van, mint ahogyan ez a hétköznapi gyakor- korlatban megmutatkozik. Van az egésznek egy elvontabb, de ugyanakkor mélyebb oldala is. Amikor az ember a tér és idő, valamint a mozgás és mozgás­formák közti összefüggéseket igyekszik megérteni, akkor kell igazán elmélyülni. S ez érthető­en erősíti az agyat, az ember gondolkodási-logikai képességét. Sóti Éva művelődésiház-igazgató Jánoshalmán él, a kultúra há­zának a „gazdája”, értő vezető­je. Ilyen szavakkal szól a filo­zófiáról : — Van-e szerepe a filozófiá­nak az ember életében? De mennyire, hogy van! Jómagam elsősorban azért iratkoztam be az egyetemi diploma megszer­zése után a marxista—leninista esti egyetemre. Beosztásomból eredően sokat foglalkozom a fia­talokkal. Ügy érzem, hogy ered­ményesebben segíthetem őket, jobban javukra lehetek az élet dolgaiban való eligazodásban, ha bölcsebb, tisztább látású leszek. A filozófia az egyik alapot ad­ja — talán a legnagyobbat — ahhoz, hogy megtalálja az em­ber a helyét az életben. Aki sze­ret olvasni, művelődni, az a leg­különfélébb dolgokkal, kérdések­kel találja magát szembe na­ponta. Sok minden útjába kerül, amit nem ért vagy csak rész­ben ért. El-eltűnődik az ember ilyenkor, s jól jön, ha segít a logikai készsége, ha van irány­tűje a gondolatok világában. Mi népművelők — pontosab­ban szólva a közművelődés dol­gozói — naponta aZ emberek közt vagyunk; méghozzá minden­féle emberrel dolgunk van Nem mondhatjuk, hogy csupáh ezzel vagy azzal, az ilyen vagy amov lyan emberrel foglalkozunk. Ezt nem mi szabjuk meg, hanem a mindenkori társadalmi és élet­körülmények. S ha mi nem va­gyunk felkészülve erre, sok meg­lepetés érhet bennünket. Elha­tároztam, hogy az esti egyetem sikeres elvégzése után beiratko­zom majd a szakosítóra is; ha magasabb szinten tanulhatom a filozófiát, érzem, a munkámat is eredményesebben végezhetem. Varga Mihály ! II MJl í.YZl I A szórakozott Ügy tűnik, a kevesek minden tiltakozása, ellenére immár vég­legessé és visszavonhatatlanná válik az a nézet, hogy a nyári hőségben végzett szellemi tevé­kenység árt az egészségnek. Mi­vel az építőipar csak a követ­kező évezred elejére tervezte be a légkondicionált, télen fűtő, nyáron hűtő berendezésekkel jelszereit lakások sorozatgyártá­sát hazánkban, így a televízió szerkesztői jobbnak látják ha óvják a túlhevült szobák nézőit a megterhelő, gondolkodásra késztető alkotásoktól. A jelek szerint a filmforgal­mazás is osztja ezt a közkeletű nézetet — feltehetően a mozik hűtőberendezéseinek alacsony hatásfoka migtt. Soványka víg­játékok, gyengécske történetek bemutatói követik egymást, egy­szóval hiányoznak azok a mű­vek, amelyekről a nyári hőség­től talán kevésbé eltikkadó kri­tikusok azt nyilatkozhatnék: ok- szórakozottságból lehetne leírni vétlenül meg kell nézni. ezt az ajánlást. Ezzel pedig nem A szórakozott című francia kevésbé silány baklövést követ- filmvíajátékról ugyanis csak nénk el, mint amilyeneket a fő­• A két főszereplő: Pierre Richard és Bernard Bller. szereplő, egy Pierre névre hall­gató fiatalember gyárt sorozat­ban a történet során. Pierre Richard hármas szerző­ségében — forgatókönyvíró, ren­dező, és maga a film főszereplő­je — ugyanis egy reklámügy­nökség apparátusába keveredett két balkezű, két ballábú szeren­csétlen flótás logikátlan és ért­hetetlen pechszériáját láthatjuk. Ezeket viszont nem sok erede­tiség jellemzi. Magát a vörösha­jú, suta alakot a „Balszerencsés Alfréd” és a „Magas szőke férfi felemás cipőben” című, nem is ■ másodrendű vígjátékokból már 1 megismerhettük — újabb voná­sok viszont itt a reklámvilágban nem tapadtak rá. A fordulatokat és vígjátéki helyzeteket pedig burleszkek és komédiák tucatjai dolgozták már fel. Hogy komolyan vettük nyári időben az alkotást?... Ez csak azért van, mert igazán jó ízűén nevetni csak komoly dolgokor lehet. Pavlovits Miklós Izlésfejlesztés a képernyőn A televíziónak több mint kétmillió-háromszázezer előfize­tője van hazánkban, a családok 70 százaléka rendszeres tv­néző. Következésképpen: az ország; lakosságának nagyobb hányadát informálja, szórakoztatja, neveli és tanítja. A tv a rádió mellett a legnagyobb sajtószerv, illetve közművelő­dési intézmény. Vajon a műsorok hatásvizsgálatainak adatai választ adnak-e arra a kérdésre, hogy milyen szerepe van a televíziónak az ízlésfejlesztésben? Erről beszélgettünk Sán­dor Györggyel, a Magyar Televízió közművelődén igazgatójá­val. — Először talán arról szól­nék, hogy az egyes adásidőkben milyen a sugárzott műsorok né­zettsége. A Tömegkommunikác!- ós Központ felmérései azt mutat­ják, hogy a Tv-híradó adásideje alatt a készülékek fele estéről estére működik. A délutáni órák- ban lényegesen kisebb, mintegy öt-tíz százalékos a nézettség ará­nya, este viszont, az úgyneve­zett főműsoridőben ez a szám elérheti a hetven-nyolcvan szá­zalékot is. Ekkora közönség mű­veltsége és ízlés szerinti igényei már nagyon megoszlanak. — Ezekről az Igényekről az előbb említett felmérésekből tájékozódnak? — Igen, ezekből is tudjuk, hogy az úgynevezett szórakozta­tó műsorok — a krimik, a köny- nyűzene, a sport — mindig nagy közönséget vonzanak. Am a té­mánk szempontjából olyan fon­tos műsorok, mint a híradó, A Hét, a Delta és a bel-, valamint külpolitikai fórumok, útifilmek és az értékes ' regényfeldolgozá­sok közönsége néha nagyobb, mint egy-egy kimondottan szó­rakoztató céllal készült műsoré. Azt tapasztaljuk, például, hogy nemzeti kultúránk kiemelkedő alkotásai iránt sok százezer olyan néző is érdeklődik, aki a mű alkotójáról iskolában nem tanult, könyvben, folyóiratban, színház­ban, pódiumon vagy tárlaton korábban nem találkozott vele. Azt bizonyítja ez, hogy értékes művekkel a legszélesebb közön­ség is elérhető. Nem igaz tehát az az állítás, hogy a nagy több­ség csak a könnyűt, az igényte­lent keresi. — Kétségtelen. Am a szórakoztatás mind témájában, műfajában, mind pedig a tálalás színvonalában nagyon különböző lehet. On például milyen műsorokra gondol? — Sok más mellett, például a Maigret-sorozatra, amely huma­nizmusával, humorával még íz­lésfejlesztés szempontjából is megállja a helyét. És ugyanígy a táncdal, a magyarnóta is szol­gálhatja ezt a célt, ha a produk­ció igényes, ízléses. A műsor- szerkesztésnek természetesen az adott igényekből kell kiindulnia. Két veszély is fenyeget: ha meg­ragad az adott igényeknél, vagy ha túlságosan előreszalad. Mind­két esetben hatástalanná válhat a munkánk. A gyakorlatban ez azt jelenti: keressük azokat a műsortípusokat, amelyek cselek­ményességükkel, áttekinthető, realista megoldásaikkal sok em­ber számára elfogadhatóak és érthetőek, egyszersmind művészi szempontból értékesek, ízíésfej­lesztőek. Hadd említsem példá­nak a Fekete város című tévé­filmet és a tévéjáték-sorozatok közül a Parasztokat, valamint a nemrég bemutatott Feleletet. — A közönség tudatának, Ízlésének fejlesztése tehát mindenekelőtt él­ményt biztosító művek képernyőre vitelével érhető el? — Úgy van. Az élmény egy- szerre nyújt szórakozást és épü­lést. Sok műsorunk van, amely igyekszik elősegíteni a művészet és a tudomány befogadását. Ezt könnyítik meg egyes népszerűsí­tő műsorok, mint például a Nyi­tott könyv, a Színházi album, és azok. az adások is, amelyek a tudomány legfrissebb eredmé­nyeiről informálnak. Ha ezeknek a közönsége kisebb is a filme­kénél, akkor is fontos feladatot töltenek be a tudatformálásban, az^ ízlésfejlesztésben. Itt a gon­dot az jelenti, hogyan kerüljük el a szakzsargont, a sok idegen szót, fontoskodást, amelyek a nem beavatottaknak érthetetle­nek, fárasztóak. Ha sikerül el­kerülni. ezek a műsorok lesz­nek a legnépszerűbbek. Jó pél­da erre — egyebek között — a közelmúltban az öröklődésről bemutatott sorozatunk. — Hat a nézőre az a környezet, mil- 116, amelyet a képernyőn lát? — A közvetlen hatásokra na­gyon kell ügyelni, A divatok gyors változásaiban nem kis szerepet játszik bemondónőink, riporternőink és persze a férti kollégák ruháinak, hajviseleté­nek követése, utánzása. Éppígy igényt ébresztenek a nézőkben a képernyőn látott bútorok, és más berendezési tárgyak is. A ri­porterek, műsorvezetők beszéde, modora ugyancsak követőkre talál. És még ennél is szélesebb hatású az a világkép, amelyet'a tévé közvetít. A képernyő min­den egyes családhoz elviszi a mai világ" képét, amellyel lépest kell tartanunk. — Szerepünkből és lehetősége­inkből következik, hogy a köz- gondolkodás és az ízlésfejlesztés területén tudatosan munkálkod­junk, segítsük azt az átalakulást, amely társadalmunkban végbe­megy. Mi ennek igyekszünk is eleget tenni. De az is nyilván­való, hogy a munkahelyek adott körülményei, az iskolai végzett­ség, a művelődésben való aktív részvétel, vagy annak a hiánya, nagy mértékben meghatározzák és determinálják az ízlés fejlő­dését is. Nekünk az a dolgunk, hogy műsorainkkal jó irányba befolyásoljuk a változást. A. E. mmmmmrnm PÁSZTOR FERENC: (32.) — Életveszélyes vállalkozás volt ez Franci bácsi! — ámult a kislány, falfehér volt már az ar­ca. hihetetlennek tűnhetett előt­te, amit az öreg mondott. Itt vannak a dokumentumok is. Né­hány röpcédulát megőriztem. Azokat a szörnyűséges negatívo­kat haza hoztam magammal. Még senkinek sem mutattam. De nézzétek meg. Szembe kell ezzel nézni a ti korosztályotoknak is Életveszélyes volt? Az hát. Elő­fordult, hogy elég volt egy-egy '■ dyot kihallgatni, jó informá­ciók t szereztünk tőle. De olyan is volt, hogy magunknak kellett átkúszni a drótakadályokon, ma­gunknak kellett nyelvet fogni, hogy másnap friss értesülésekkel agitálhassunk. Olyan is előfor­dult, hogy egy géhás német zse­béből csak az étlapot szedtük ki. Onnan tudtuk, hogy például pén­teken szárított burgonyából ké­szült levest kapnak a német ka­tonák. Pontosan délben megszó­laltak a mi „Agit-ágyúink”. Egy­szerre. Két löveg olyan lövedéket lőtt az ebédosztásra felsorakozott nácik közé. amiben nem volt robbanóanyag, csak papír, de az jó sok. Potyogott közéjük a pa­pír, mint az eső. A hangszóró­kon pedig élőszóval jelentkez­tünk, mondtuk nekik: „Német katonák, minálunk is most ebé­delnek a katonák! Ma babgu­lyást kaptak és fejenként két da­rab lekváros buktát. Vacsorára kása lesz hússal. Nektek csak az a híg lötty, az undok konzerv krumplileves jut? Csak ennyit értek a Führernek, hogy még enni sem ad?” — A nácik tudták. 1iogy a hír- szolgálatunk nagyonaJÓ, de azt nem hitték eL hogy még a ha­sukba is belelátunk. — Minek szaporítsam a szót Nyomultunk előre. Ott éltem a két tűz között. Társam volt egy zombori horvát gyerek, egy pen- zai német nyelvtanár, egy szibir- ják mérnökjelölt. Krakkó és Poz­nan között fogságba ejtettük a 350-es munkaszolgálatos mara­dékot. Alig száz csonttá soványo- dott nyomorult maradt meg be­lőlük. Szándékosan igazítottam úgy, hogy visszakerüljek oda. A keretlegények közül sokat elfog­tunk. Legalább húszán a kezünk közé kerültek. Az alezredest is elfogtuk. Holtrészegen találtak rá felderítőink. Akkor a Beszkidek északi lejtőjénél, egy Sucha ne­vű település közelében táboroz­tak. Még mindig azokban a ba­rakkokban. még mindig az a fa­litábla állt a kapuban. Még min­dig csak félig elföldelt sírokban feküdtek a halottak. Üj sírok is domborultak már. Voltak olya­nok, akik csak összeestek, és meghaltak, voltak, akiket a ke­retlegények végeztek ki. Az alez­redest bíróság elé akartuk állíta­ni. Nem sikerült, mert az egyik munkaszolgálatos még őrizetbe- vétel előtt szíven szúrta egy tö­rött szuronnyal. Az őrmestert is megtaláltam. Visszavettem tőle a fényképezőgépemet, öt a hely­színen agyonlőtték. Ennyit tudok a 350-es táborról. A település, Sucha Krakkótól délre fekszik, Madowice és Makow között... • — Nem tudtam sokat időzni ezen a helyen, a front ment tovább. Számomra a Magdeburg- nál, Berlintől nyugatra ért véget a háború. Május nyolcadikén só­hajtottunk egy nagyot, sírtunk, nevettünk, majdnem meghábo­rodtunk a boldogságtól. Alikor azt mondtam az én jó 'szibirják barátomnak, a mémökjelöltnek. Tudod-e, Kolja, hogy mit kezdek most? Hazamegyek. Ha kell, gyalog megyek Leshegyig. Van nekem ott egy kis szőlőm, meg egy öreg egy házacskám, amit édesapám rámíratott. Amíg tart bennem a lélek, addig ott ma­radok, szőlőt nevelek, gyümöl­csöt termesztek. Azt megfoga­dom, hogy minden május nyol- cadikán ünneplőbe öltözöm, fel­megyek a hegybe, a borházba. Kirakom a legjobb bort, annyi poharat teszek közbe, ahányan most itt vagyunk. Kiiszom őket szép csendesen, rátok gondolok. Lehet, hogy sírok. Nem baj. Egyedül leszek. Azt a ti emlé­keteknek szentelem. Minden esz­tendőben egy napot! így is lett. Itt vagyok, élek, nekem jó, nem szoktam beszélni róla. Évente csak egy ünnepet ülök meg. A két gyerek megszeppenten, ijedten nézett az öregre. A kis­lány borzongva tartotta a kezé­ben a fényképet. Sápadtan, fé- lősen húzódott Andráshoz. — Hihetetlen, hogy mindezt túlélte. Franci bácsi! Csoda, hogy ép elmével került haza, — ne tessék rám haragudni, ha néha viccelődtem. Én nem tudhattam! — nézett az öregre, bocsánatké- rően a kislány. — Mit kellene megbocsáta­nom? Mit kellene tudnod?- Ér­telek én kislányom. Bármelyi­künkre nézel, mindannyian hor­dunk a hátunkon valamilyen ba­tyut. Nem akarjuk mi azt a ti hátatokra akasztani. Most már tudjátok, mire vállalkoztok? Majdnem lehetetlenre. Én itt őrzöm a penzai nyelvtanár cí­mét. Itt van Misa címe is. ö volt a sofőr. Felírtam a szibir­ják mérnök címét is. Nem ke­restem őket. Minek szaggatnám fel a régi sebeket. Van munka elég, tele van vele mind a két kezünk. — Egy kicsit megkevert ben­nünket, Franci bácsi! — móso- lyodott el András. — Maga egy hős volt, egy kivételes ember! — Frász voltam én, nem hős. Ügy féltem, hogy majdnem ki- rázott a hideg a gatyából. Dol­gozott bennem egy nagyobb erő is. A becsület. Szerettem volna valamit jóvátenni abból, amit azok a vadállatok műveltek a táborban. Ennyi volt az egész. — Feljönne egyszer az őrsre? Beszélne egyszer erről a fiúk- nak? — Nem, dehogy. Nagyon fel­kavarnak a dolgok. Annyifélét összehordtak már filmekben, re­gényekben, méghozzá olyan bu­tán. Ügy ábrázolták ezeket az embereket, mintha kőből lettek volna, 'mintha szobrász faragta volna őket lovas szobornak. Majdnem minden filmből hi­ányzott ezeknek az embereknek a félelme, borzongása, vívódása, az. hogy senki se viszi derűs kedvvel vásárra a bőrét. Vittük, az igaz, de milyen lelkiállapot­ban, milyen erők hatottak, amik legyűrték bennünk a kishitűsé­get? Ezeket nem tudták mindig pontosan érzékeltetni. Én sem tudnám már pontosan elmonda­ni. Menjetek csak, keressetek, kutassatok, biztosan sok emberi értékkel gyarapodtok. De ebből elég, gyertek, megmutatom nek­tek a szőlőmet. Nehezen, lassan engedett ki belőlük a szorongás. Már leál­dozóban volt a nap. Már érkéz-’ tek az alkonyati párák, idehal­latszottak az este távoli zajai. Itt-ott tüzek gyulladtak, a szőlőhegy apró jelzőlámpái. Szótlanul ballagtak visszafelé. A taligaút keskeny, csak össze­kapaszkodva lehet rajta elférni. • Az okmányellenőrző járőr ,csi­nos-. fiatal lányt kísér az őrsre. Az udvaron téblábolók azonnal abbahagyják még a semmitté- vést is, kocsányon lógó szemeket meresztenek a jövevényre. Jól lát­ta ezt a lány is, éles nyelvét nem fogta gyeplők közé. — Mi az, nem láttáitok még fe­hér embert? Ez a két buzgó mó- csing úgy kísér ide. mintha go­nosztevő lennék. Pedig megmond­tam nekik, hogy látogatóba jövök és kész! — Az nem elégséges, kérem —, felelt az egyik katona és nagyon udvariasan tessékelte beljebb az iroda felé. — Kértük, mondja meg, kihez jött, hogy hívják az illetőt, nem volt hajlandó. Lehet, hogy nincs is olyan nevű katona, akihez állítólag látogatóba jön, biztos azért nem volt hajlandó nyilatkozni. Majd a parancsnok elvtárs eldönti, hogy mi újság. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom