Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

1975. május 1. • PETŐFI NÉPE • 5 Csak érzelmekben gazdag ember lehet pedagógus Kiskunfélegy­háza, József Attila Általános Iskola. A hű? vösen árnyékos tantestületi szo­ba közepén hosszú asztal­sor, székekkel. Körben barn i • szekrények, polcok, néhány nagylevelű nö­vény. László Jó­zsef né, alsó ta­gozatos nevelő a közelmúltban vette át az Ok­tatásügy kiváló dolgozója ki­tüntetést. Huszonöt éve dolgozik a pályán. Thn- testületi alapítótag, szakfelügyelő, és az intézmény pártalapszervezetének titkára. Hét esztendeje irá­nyítja, segíti alsó tagozatos kollégái munkáját a város és a környező' községek iskoláiban. — Heti két alkalommal vagyok csak itthon — magyarázza olyan közvetlenséggel, amely első­sorban az emberekkel foglalkozók sajátja. — Szinte r'eggetől estig a területemhez tartozó isko­lák valamelyikében dolgozom. Mindig van mit csinálni. Vagy órát nézek, vagy füzeteket lapoz­gatok, ha meg egyiket sem, akkor beszélgetek. Érdekelnek az erriberek, és vallom; szükség van ezekre a beszélgetésekre. A pedagógus munkájá­ban sikerek és kudarcok váltogatják egymást, még a legtehetségesebbek életében is. Azokat is biztatni kell, akik ezt látszólag nem igénylik. — Mint szakfelügyelő, a területi „munkalélek­tani tanácsadó’,' szerepét is betölti?... — Hát... Így is mondhatjuk. A pedagógiai pá­lyához érzelmekben gazdag, nyitott emberek szük­ségesek. Ez pedig nemcsak a személyiség tulaj­donsága, hanem egy bizonyos állapot is, amelyet fenn kell tartani. Akkor nyugszom meg igazán, ha közreműködésemmel sikerül egy-egy kollégám munkakedvét helyreállítani. — Foglalkoztatják-e a pedagógiai reformokról ■szóló kérdések? — Természetesen. Bábáskodtam a magnós prog-. ram megszületésénél. Részt vettem egy munka- közösségben is, amely a részben osztott osztályok tanmenetének kidolgozását készítette elő, és kü­lönleges felmérésekét végeztem a Tudományos Akadémia számára.. — Mi a véleménye a kísérletező közoktatásról? — Sok olyan gondot érzékelünk, amelyeket minél gyorsabban el kellene hárítani. Foglalkoztat pél­dául az egész napos iskolák módszertana. Remé­lem, jövőre Kiskunfélegyházán is sikerül létre­hozni legalább egy kísérleti csoportot, s ott majd lemérhetjük a gyermekeket, ért különböző hatá­sokat ... Vagy itt vannak a tankönyvek... Az olvasókönyvben sokkal több verset szerepeltetnék. Mai íróktól is. A gyerekek szeretik a költemé­nyeket. — Miként- illeszkednek tevékenységébe a párt- titkári feladatok? — Ugyanaz a munkg — más megközelítésben. A nevelők figyelik az alapszérvezet tevékenysé­gét. véleményt alkotnak, és számolnak is tekin­télyünkkel. Az a véleményem, nogy a párttagok nem alkothatnak elszigetelt csoportot, a tantes­tületben, ezért kívülállókat is bevonok a munká­ba. Így vitattuk meg a hátrányos helyzetű gyer­mekek támogatásának lehetőségéit, a szülői mun­kaközösség tevékenységét, az osztályfőnötök fel­adatait, az oktatási kísérleteket... Azt hiszem, hasznos ez a módszer. Sok jó ötlet bukkan . elő, és a viták, beszélgetések során rejtett összefüg­gések világosodnak meg. A kongresszus idősza­kában minden különösebb szervezés nélkül ala­kultak ki eszmecserék, amelyeken szinte feldol­goztuk a hozzászólásokat, állásfoglalásokat. A búcsúzás előtt a közérzetéről kérdezem. — Elégedett ember vagyok, mert hivatásom van. Nemes hivatásom. És aki egész emberként veheti ki résizét munkájából, az nem is lehet más. P. M. „TISZTELGÉS KOVÁCS MIHÁLY TÉLIKABÁTJA ELŐTT"... A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum új otthonában Ebben a múzeumban nincse­nek több ezer éves kincsek, fel­becsülhetetlen értékű műreme­kek, nem sápadt arany csillog a vitrinekben és mégis; nincs az a gazdagság, amely értékesebb len­ne a szivünknek, mint a magyar munkásmozgalom ránk ‘ maradt emlékei. Mintegy negyedmillió tárgy és dokumentum. Végre együtt láthatjuk őket, méltó környezetben, a Budavári Palota újjáépített „A” épületé­ben. A kiállítás végigkíséri mun­kásosztályunk történélmi útját kialakulásától, szervezkedésének első kísérleteitől kezdve. Szem­lélteti a szocialista munkásmoz­galomnak a forradalmi párt lét­rehozására tett njeg-megújuló, tévedésektől és kudarcoktól sem mentes, de végül diadalmaskodó erőfeszítéseit, bemutatja a mun­kásmozgalom történetének ki­emelkedő eseményeit felidéző tárgyakat. Érzékeltetni kívánja munkásosztályunknak hazánk történelmiben betöltött egyre növekvő szerepét és a nemzet­közi munkásmozgalommal fenn­álló kapcsolatait. A gyűjtemény­ben helyet kaplak azok a rész­beni eredeti bútorokból álló, il­letve hitelesen rekonstruált ente­riőrök, amelyek a munkásság életmódjának alakulását, kultú­rájának fejlődését szemléltetik. Az ipari munkásság kialakulá­sa a 19. sz. első felébein kezdő­dött. A múzeum állandó kiállítá­sának első része 1919. Augusztus elsejéig követi nyomon a mun­kásság történetét. Később, új fe­jezetekkel bővül majd a tárlat egészen a jelen időkig. A máso­dik részt, amely 1915-ig ível, jö­vő tavasszal tekinthetik meg a látogatók. A kiállítás messziről és mély­ről indul. A kezdetleges kézi- szerszámok fölött olvashatjuk, hogy a 48-as forradalmat meg­előzően az ország lakosságának mindössze *1 százaléka — 136 ezer ember — dolgozott, a túl­nyomóan még céhes jellegű ipar­ban és bányászatban. Robotje­gyek, vándorkönyvek, kopott céhládák. A látogatóknak csak egy lé­pés, az elődöknek fél évszázad emberfeletti munkája, harca az á távolság, amely a fejlődés'kü­lönböző korszakait plválasztja egymástól. A kiegyezés utáni években az osztállyá fejlődött magyarországi munkásság létre­hozta első szocialista .szerveze­teit, sajtóját, majd politikai har­cának vezetőjét, a szocialista munkáspártot. A kezdetleges munkaeszközök, munkásnyomorí­tó gyári berendezések kopár vo­nulatában felbukkan ‘Frankel Leó íróasztala, kicsivel arrébb pedig a Pécsi Munkásképző Egy­let szerény, de már messzire elő­remutató helyisége. Itt már, de még csak egyedül itt érezhették embernek magukat a sorsukkal jogosan elégedetlen munkások. Mert hiába dolgoztak látástól vakulásig, rendes otthonra sem futotta a keresetükből. Az öregek emlékező, a fiata­lok hitetlen arccal állnak meg Újvári József sodronyfonó vas­munkás ferencvárosi lakásának pontos mása előtt, pedig a szak munkások többsége ilyen szoba- konyhás, kamra nélküli, 1—2 ab­lakos, vaskályhafütésű, udvari bérlakásban élt, a múlt század derekától egészen a felszabadu­lásig. A szobában barnára fes­tett duplaágy, ruhásszekrény. A konyhaasztalon Franck kávé, Nép sör, hímzett falvédő, a roz­zant csikótűzhelyen kékzománcos lábasok. A szegények életének hajdani sivár díszletei. Komor és drámai háttér, csakúgy, mint a munkástörténelem egy másik „ereklyéje”: Kovács Mihály ön­tő szakmunkás .1909-ben készült télikabátja. Az elnyomottak, ki­zsákmányoltak agyonhordott, ke­servese^ megkoplalt „egyenruha-, _i ja \ . ’ De a durva posztó1 ztratt^BWJ, szebb jövőt követelő szív dobo­gott. És hiába öltek meg sokat közülük — a kiállításon helyet kapott Rizner Istvánnak, az 1818- as „lánchídi csata'1 egyik áldoza­tának rendőrgolyó ütötte köpe­nye is —, a munkásosztály előre­nyomulását nem tudták megá’lí- tani!... Mennyi áldozatot követelt a hosszú és elkeseredett küzdelem, amely aztán tomboló örömmé dagadt a Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltását ünneplő nagy­gyűlésen. „ A látogató nehezen ocsúdik a rázúduló élmények hatása alól.' Néhány óra alatt évtizedeket élt át. Szénportól fekete, izzó vastól tüzes, vértől és szabadulásvágy­tól vöröslő évtizedeket. Elfullad­va talicskázott a kubikosokkal megrakott töltéseken beszívta a külvárosi bérlakások nyomasztó, • A bal oldali képen: • Kun Béla, . . a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltását ünneplő nagygyűlésen, 1919. március 23-án. V Ä nyomdagép, . amelyen a Népszavát állították elő 1905 . és 1909 között. 4 nehéz levegőjét, „Munkát! Ke­nyeret!” követéit a tüntetéseken, titokban készítette jelvénye­ket tűzött a gomblyukába má­jus elsején, gőtét műhelyekben görnyedt, de kiegyenesedett! Már. semmilyen hatalom;, kardlap és sorlüz sem tudta megállítani, visszaszorítani!. így érkezett ma­gabiztosan és feltartóztathatatla­nul az őszirózsás forradalomba. A kiállítás rendezői dicséretes munkát végeztek. Végül felhívjuk a látogatók figyelmét, hogy; a Lánchíd budai hídfőjétől, a Clark Ádám térről, „V”. jelzésű - különaútóbusZ-járat indul a múzeumba. A ’csoportok­nak tárlatvezetést' tartanak, a 120 személyes' előadóteremben filmeket is vetítenek. ‘ Vadas Zsuzsa GARAI GABOR : • • Ünnep És fényes ■lett egyszerre minden; c csupasz fák, a tűzfalak. Hajnalok keltek mályvaszínben az este szárnyai alatt. ‘ Mint omlós süteményt, a szánkban gyerekkorunk oldotta szét az áhítat könnyű borában a gyönyör egyszerű ízét. Mert, ’ felnőtten, újjászülettünk. hitetlenül bár, és csodák nélkül, — és nem csontváz-keresztünk 1 hordta a holnap zálogát. de az a test-lélek közösség, mely önmagunk fölé emelt, s melyben füzünk — mert éltetőn ég — már a rend törvényére lelt. I ■ ■ ■ ; Örök Május Remekbeszabott összeállítás jelent meg örök Május címmel az ünnep előtti hetekben. A kö­tet verseket, cikkeket és tanulmányokat tartal­maz, grafikákat, plakátokat sorakoztat fel. A ren­dező elv a munkások nemzetközisége köré csopor­tosítja az alkotásokat. A könyvet Remete László szerkesztette avatott kézzel. Bevezető tanulmánya a május elseje költészetével foglalkozik, össze­kötő szövegei pedig a művek születési és publi­kálási körülményei között igazítanak el. Mint leszögezi, a „május elseje irodalma egy- . idős a munkás nemzetköziség először 1890-ben .megtartott harci napjával”. A létrejött irodalom történeti vizsgálata sem váratott sokáig magára. Húsz év sem telt el, és Rómában napvilágot lá­tott az első összefoglaló munka. Május elseje az ismertebb verseken és képzőművészeti alkotá­sokon kívül nagyobb lélegzetű regények, drámák írására is ihletet adott. A nyolcórás munkanap kezdeti követelése a teljes felszabadulás és a vi­lágszabadság eszméjének hirdetésévé emelkedett. A kötet 1890-től a kézirat nyomdába adásának idejéig öleli fel a témakört. A gazdag forrás­anyagból zömében magyar szerzők müvei köve­tik egymást. Május elseje hangja különösen a Tanácsköztársaság alatt, a fasizmus elleni tiltako­zás éveiben, a felszabadulás idején, valamint az 1956-os ellenforradalom után szólalt meg igazán erőteljesen. Ez a messze zepgő kórus érvelő, olykor a mozgósító pátoszt sem nélkülöző, máskor az élő­beszéd közvetlenségével ható stílusokat egyesít. Leggyakrabban Ady Endre, Juhász Gyula, Gábor Andor és Várnai> Zseni szólalt meg — lángra gyújtva a munkásokat. Móra Ferenc 1917-ben a jobb világban reménykedő vezércikket írt „Nagy május” címmel. A visszhangzó művek között van a kiskőrösi születésű Ligeti Károly forradalmi ^.publicisztikája .is;,^ ... „Kondul-e szívetekben a tűzharang, testvér­milliók? Május kongatja az ő piros vészharangját, hogy mindnyájan összegyűljetek a nagy világbarikád­ra, megcsinálni a ti utolsó nagy forradalmatokat. Ne kongjanak hiába az idő tornyában Május piros harangjai!" Az „elfeledett” baloldali szociáldemokrata köl­tő”. a kecskeméti Hajnal József Gőzkalapács cí­mű verse a Népszavában látott napvilágot 63 évvel ezelőtt. „Te vagy oltára jövő nemzedéknek. Mikor az ember isten lesz. nem állat.” — írja az utolsó strófában. A mai követők között a Kalocsáról elszárma­zott Pákolitz István is szép verssel gyarapította május elseje irodalmát. Költeményét így fejezi be: „Csattanj szavam, örök feleselés: az élet ellen a halál kevés! Gyümölcsöt dajkál, véd a lombos ág, és munkás emberséget a világ!” Halász Ferenc (124.) Nem egészen. Erőt adott nekik a bizonyosság, hogy gyszer visszatérnek az övéik, visszajön­nek a vörös csillagos alakulátok, csak addig kell kitartani... s én vajon mire építhetek? Ha né­hány napig ki bírunk tartani... Ideérnek az oroszok. Ez is oly furcsa: évekig álltam szemben velük. Nem akartam, nem én találtam ki, hogy Ukrajnába kelljen mennem, de a tény — szemben álltunk, parancsra lö­völdöztünk egymásra..’. És most egyedül abban reményked­hetek cjíak, hogy időben ideér­nek, felmentenek bennünket. Ha ugyan nem hetek kérdése ez. Mert addig nem bírjuk kihúzni. Eleiem sincs elég a kolostor­ban, meg ha ellenünk indítanak egyetlen tankot, amit nem tu­dunk kikészíteni a kézigránátja­inkkal, képtelenek leszünk meg­akadályozni, nehogy benyomja a kaput... Akkor mindennek vé­ge... De ha ideérnek egy nap alatt, két nap alatt... Hiszen ott áll­nak Székesfehérvár alatt. Ha ki-, adósan megnyomják a frontot, legalább annyira, hogy a mö­göttes területen jókora zavar ke­letkezzék, akkor... Ebben re­ménykedhetek egyedül... Végignézek magamon. Nem vagyok gyűrött. Ein netter Kerl, így mondanák a németek. Par­tizán ... Vannak-e az „életben'élő- re-elrendelések? Vagy • előre- megérzések? Odakint a fronton én egyszer se neveztető bandi­táknak, lesipuskásoknak a parti­zánokat. Féltem tőlük, dühöng­tem miattuk nemegyszer, hiszen az én életemet ugyanúgy veszé­lyeztették, akár a többi megszál- . lő katonáét. De a gondolataim al­ján mindig ott ült a respektus irántuk, a tisztelet a mindent vállalásukért, önmagukkal szem­ben is kegyetlen elszántságu­kért Most engem is úgy tartanak számon odalent a völgyben, ahogy mi tartottuk számon az orosz és az ukrán partizánokat. A gondviselés útjai kiszámítha­tatlanok — mondaná erre Zu- árd atya. Dehogy kiszámíthatat­lanok. Előre kellett volna látnom mindent. Előre számolnom vele, hogy Szojka nem az az ember, akit gúzsba lehet kötni okosko­dással és fedezet nélküli paran­csokkal. Türr Pál főhadnagy... Nem, már nem főhadnagy. Abban a pillanatban, amikor katonaszö­kevénnyé nyilvánítottak, meg­szűnt a jogom a rangomhoz. Partizán? Megkeresem Olgát. Biztosan a gyerekek között van. Már a gyerekek termének aj­taja előtt feltűnik, hogy odabent nagy a csönd. Vigyázva nyitok be. Alig hallhatóan nyikkan meg az ajtó. Körülnézek. Szinte va­lamennyi gyerek mozdulatlanul kuporog a fekhelyén. Csak a szoba közepén áll ott az én kis barátom a nyolcéves fiúcska, akár egy felvigyázó. Az is lehet valóban, mert szigorúan tekint- get körbe. Éppen felemeli a mutatóujját, hogy megfenyítse azt a csöppséget ott a sarokban, amelyik lemászott az ágyról, hogy megkaparintsa a kályha előtt felejtett hajasbabát. Mi­csoda játékot játszanak? Értem: most vettem csak ész­re Olgát. Ott ül a kályha mel­lett a karosszékben. Alszik. Feje előrecsuklott. Skandinávszőke* haja meglazult. Legyőzte a fá­radság, az izgalom. Derék kis kölyök... Vigyáz­nak Olga álmára. Lábujj hegyen odalépek- a kis­fiúhoz, és megsimogatom a fejét. Felnéz rám, és nekem is csendet int mutatóujjával. Bólintok. Dehogy kelteném fel a ti Olga néniteket... Hadd aludjon sze-. gény. Addig jó neki, amíg al1 szik. Hiába. Megsejtette -talán, hogy beléptem, mert összerezzen, és felemeli fejét. Álmosan hunyo­rog rám. Aztán mosolyt erőltet. Körülpillant. Meghallja a nagy csöndet. Nem érti hirtelenében, miért ilyen jók a gyerekek. Az­tán kitalálja, mi történt. Meg-, csóválja fejét. Lassan feláll a kítosszékből. Idejön, ö is meg­simogatja a kisfiú buksiját. —. Derék gyerekek vagytok.., — mondja még mindig álmosan. — Játsszatok csak... A pillanat tört része alatt ki­tör a zsivaj. Mindegyik csöpp-. ség leugrál az ágyakról, össze-, gabalyodnak a terem közepén, csaknem ledöntenek bennünket Is a lábunkról. Megfogom Olga könyökét, és odavezetem az ab­lakhoz. — Mit álmodtál? — Semmit... — ingatja a fe­jét, és elnyom egy ásítást. ' — Akkor jó... Felnéz rám. Már kiszállt a szeméből aZ álom. — Nem mernek támadni...— mondom, csak azért, hogy szól­jak valamit. — És most mi lesz? — Azt én is szeretném tudni . — vonom meg a vállam. — Mégis i.. — Nem tudom. ■— Elmegyünk?' — Nem tudom. ■' Nézi a gyerekeket, akik felsza­badultan zsivajognak szerte a teremben. Aztán közelebb húzó­dik hozzám.­— Meg' se csókoltál... Magamhoz ölelem. Rámosoly­gok:. — Itt? A gyerekek előtt? Felágaskodik. Megkeresem pu­ha száját. Lehúnyja szemét. Hoz­zám' simul, szorosan, mintha én lennék a menedéke. így érzi 'biztosan. Bízik bennem,.. Ahogy annak idején mondta, ott a bir­tok határában: „Magában meg­bízom.;.” És egy fájdalmas ; dolqe hangsor, égy szomorúan kérlelő dallamfoszlány vibrált a hangjában. Az Apassionata egy akkordja. Könnyű azoknak, akik bízhat­nak valakiben; Én kiben bízzak? Már magámban se hihetek. Itt én már nem parancsolok. Amíg úgy ' hittem, hogy hallgatnak rám, jobb volt. Erőt adott a tu­dat, hogy én parancsolok. Most már ez sincs. Szojka a legerő­sebb közöttünk. Rendeljem alá magam?' Alárendelni... Ez se pqntos fogalom a mi helyzetünk­ben. Szojka nem kíván ilyesmit tőlem. -Neki mindegy, ki paran­csol, csak a tisztéssége értelmé­ben ■ Cselekedjünk. Én se akarok senkinek pa­rancsolni. Inkább talán segíte­nék egy kicsit Szojkának. Most már... Segítenék, ha tudnék. Mivel segíthetnék? Legfeljebb az^zal, hogy tovább őrzöm a nyu­galmamat, nem verem bele a falba a fejem, nem hisztériázok, hadd higgyék mindnyájan a rendházban, hogy még nerrj nagy a baj... Olga nem néz rám, úgy mond­ja ki: — Tegnap nagyon fájt, hogy itt akartál hagyni... — Nem tegnap volt, kedves... Hajnalban volt. — Ügy tűnik nekem, mintha azóta nagyon sok idő telt volna el. — Mert aludtál közben egy sort. — Te meg aludni se tudtál — sóhajt fel. — Nem is kívántam. — Félsz? — kérdi halkan. — Azt hiszem, még nem... Csak semmit se tudok. Jó vol­na előre látni egy keveset. — Én se félek. Itt tudlak té­ged. Ez jó. Ha nem volnál itt, fbgalmam sincs, mi lenne. Meg­őrülnék. — Dehogy — simítok végig a t haján. — Megszöknöd azt is, ha nem lennék itten. — Miért bántasz? — Nem bántalak, kedves. Ez az igazság. Mindent meg lehet szok­ni. még azt is. ha valaki hiány­zik. — Te meg bírnád szokni, hogy én hiánvzom? , (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom