Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-13 / 60. szám
l»74. március 13. • PETŐFI NÉPE • T MA: Élőkészületi labdarúgó-mérkőzések: Szolnoki MÁV—Kecskeméti SC, Szolnok, MÁV-pálya, 13.30. Kecskeméti TE—Szarvasi Főiskola Spartacus, Kecskemét, Városi pálya, 15 óra. Kiskunhalasi ME- DOSZ—Szegedi EOL, Kiskunhalas, 15 óra. Ceglédi VSE—Mezőfi SE, Cegléd, 15 óra. Kiskunmajsa —Jánoshalmi Spartacus, Kiskunmajsa, 15 óra. Téli Kupa labdarúgó-mérkőzések: Mezőfi SE II—KTE II.,. Kecskemét, Városi pálya, 13.30. KSC II—K. Fémmunkás, Széktói edzőpálya, 15 óra. FIN Kupa A KISZ Központi Bizottsága és a megyei KISZ-bizottság által a forradalmi ifjúsági napok tiszteletére meghirdetett FIN Kupa tömegsportakció keretében Kecskeméten a postás KISZ-szervezettől kaptuk az első híreket. ■ A FIN Kupa sakkvillámver- senyt Kecskeméten a postás klubban három fordulóban rendezik. Az első forduló március 15-én, pénteken 17.30-kor. a második március 21-én. ugyancsak csütörtökön 17.30-kor lesz. A harmadik fordulóra április 4-én délelőtt 9 órakor kerül sorra. Mint azt Sugár György, a postás KISZ-szervezet titkára és sportfelelőse elmondta, a sorsolás minden esetben a kezdés előtt fél órával- lesz. Nevezni a helyszínen lehet, de kérik áz indulókat, hogy a lehetőség szerint sajckórát és készletet hozzanak magukkal. A postás KISZ-szervezét által kiírt labdarúgótorna sorsolása március 14-én. csütörtökön 13 órakor lesz a postás klubban. A versenyre még a helyszínen is lehet nevezni. Az NB III-as bajnokság állása DÉLKELETI CSOPORT/ SPORT* SPORT • SPORT Mérlegen Kiskunhalas tömegsportja Kiskunhalason á szakmaközi bizottság székházában a város üzemi szakszervezeti tömegsportjának helyzetéről, a jövő feladatairól tanácskoztak az elmúlt héten az üzemek sportfelelősei és a szakszövetségek képviselői. Móczár Sándor, a szakmaközi bizottság városi soprtfelelőse .ismertette az üzemekben végzett sporttevékenységek eredményeit és az idei terveket.- Az elmúlt évben a terem- és szabadtéri versenyek megrendezésében elsősorban az asztalitenisz, labdarúgás és sakk, továbbá az MHSZ lövészversenyek mozgósítottak nagyobb tömeget. Az idén még több dogozó részvételére számítanak. Elkészült az üzemi spartakiád versenykiírása. Megrendezésre kerül' az OSN, amelynek keretében ' első ízben sor kerül a már ismert korhatár nélküli kocogóversenyre egy később kijelölendő terepen. Az eddigi, már hagyományos labdarúgó nagypályás üzemi tor- ná mellett férfi és női kispályás labdarúgásban rendeznek versenyt. Asztaliteniszsportban első ízben megrendezésre kerül a Tízek, majd az öregfiúk bajnokKOSÁRLABDA ll. Szarvas 16 LO 2 4 40-11 22 2. Orosházi K. 16 10 1 •5 29-13 21 9. Jánoshalma .16 6 4 4 33-18 20 4. HÓDGÉP 16 0 4 4 26-17 20 5. Apátfalva 16 6 8. 2 27-22 20 6. Gyula 1*6 7 6 3 20-17 20 71. MÉTRíEQNtD SE; Jfi. a A . 5Uät14/10l: 8. Dózsa SÍ?1 Ti6 5 6 9. Szegedi AK 16 6 3 7 Ii9-1:9 15 10. Kkf.háza 16 6 3 7 17-23 15 11. Bcs. Agyagipar 16 5 4 7 22-23 14 40. Gyoma 16 3 7 6 1*6—22 13 13. Sarkad 16 5 3 8 17-30 13 14. Szentes* 16 3 6 7- 19-33 12 16. Tiszafölidvár16 3 3 1«) 1(7-38 9 16. Bcs. MÁV .16 1 5 110 10-28 7 KÖZÉPCSOPORT lV. Apr. 4. Viasas 16 16 5 li 31-1(2 25 2. Mezőfi SE 16 e 6 2 3.0-Hl 22 3. Ikarus 16 7 8 1 31-13 22 4. ÉRDÉRT 16 e 4 4 36-22 20 5. G.-Villainy 16 6 71 3 17-14 19 6. KISTEXT 16 6 6 4 19-16 18 71. Baja 16 6 6 4 19-16 18 8. Bem SE 16 6 9 5 29-24 17 9. MOM 16 5 6 5 13-212 16 10. Gamma 16 5 6 5 23-20 15 Itt. ÉGSZÖV 16 4 7 5 1(5-17 15 12. Postás SE 118 9 4 71 32-31 14 13. Kiskőrös' 16 4 3 •9 20-30 11 14*. Magnezit 18 4 3 9 20-44 11 16. Kalocsa 16 2 5 9 25-45 9 116. Cs. Papír ' 16 4 12 8-%l 4 BKV Előre—Bajai SK 60:59 (31:29) NB I. férfi. Budapest. Vezette: dr. Náday. Bánsági. Babjai SK: Kovács (14), Ágfalvi (6) — Karácsonyi (23) — Iván (8), Csanádi M. Cseré: Láng (2), Pék (2), Csanádi F. (3). Vörös (2). Edző: Tax Imre. Kubatov betegsége és Ikotity sérülése miatt tartalékos volt a bajai csapat és Ágfalvi is betegen vállalta a iátékot. Az elején a BKV Előre, a magas játékosai révén .előnyt szerzett. A 6- percben egyenlített a BSK. Ezután fej-fej mellett küzdöttek és 3 pontnál nagyobb előnyt egyik csapat sem tudott szerezni. A végén az döntött, hogy az utolsó percben a ba- jaiak 3 büntetőt hibáztak és az utolsó másodpercben Ágfalvi éppen ziccerdobáshoz készült, amikor a játékidő végét jelezték. ~ A BSK tudása alatt szerepelt. Kecskeméti SC—Videoton 76:60 (38:14) NB I. férfi. Székesfehérvár. Vezette: Weidinger, Kardos. Az^-.elsáu.félidőben. nagyszerűen,. a másődík ‘ játékrészben kiengedtek.' mégis biztosan szerezték meg idegenben az első győzelmet. Ld.: Farkas 19. Szabó. 16. ill. Kün- vári 13. Kecskeméti SC—Csepel 65:55 (31:28) / NB I. női. Csepel. Vezette: Nyitrai. Bánsági. Szoros első félidő után a KSC e'lhúzott és győzött, de ezért a 10 pontért nagyon meg kellett küzdeni. Ld.: Király 21. Jurászik 10. ill. Lerner 21. Katona 13. Kecskeméti SC— Székesfehérvári Építők 5} :50 (30:25) NB I. női. Kecskemét. Vezette: Mihalyovszki. Űjváry. KSC: Domokos (6), Szentesiné (3) — Jurászik (5) — Király (13), Holmanné (6). Csere: Zakiján (16), Sz. Kiss (2). Farkas. Ternesz, Csenki. Edző: Adamik Ferenc. Az első félidőben nem tudott komoly előnyt szerezni a KSC. A távoli dobások nem sikerültek és sokszor a palánk alatti biztos helyzetek is kimaradtak. Mindkét csapat elég hamar elérje a 10 személyi 'hibát és utána a székes- fehérváriak válogatott játékosa, • Hegedűsné nagyon okosan használta ki a lehetőséget. A szünet után kissé belelendült a KSC és csakhamar 10 pontos vezetést mutatott a tábla. Sajnos, ezután sorozatban követték el a bosszantó hibákat. Kétszer is labdaeladásból szerzett kosarat az építők és a 13. percben 42:32-es kecskeméti vezetés után. 43:42-nél átvették a vezetést. Nagy izgal- mák közt teltek az utolsó percek és végül 1 pontos vezetésnél a KSC jól tartotta a labdát. Kitűnt: Zajúján. Holmanné. illetve Hegedűsné. AZ VB I- ÄLL.ÄSA nOk L. MTK riK>t« 2. Bp. Spartacus 3. BSE 4. VM. 'Egyetértés 9. TFSE e. Kecskemét 7. Pécs ■8. KSI 9. V. Izzó IiO. Ganz- MAV AG 11L Diósgyőr Iß. BEAC 13. Székesf Bp. 14. Csepel 8 7» 6 5 9 5 4 4 3 3 3 2 11 8 — FÉRFIAK 1. Ganz-MA VÁG 2. Bp. Honvéd 3. MAFC 4. V. Izzó 5. Csepel 6. BSE 71. Baja 8. Pécs 9. Sopron 10. Csőszerelő 111. BKV ElLőre 10. Kecskemét 13. TFSE-14. Videoton 7—664 7 — 606 lí 646 0 489 2 594 4 516 2 4*31 4 551 6 506 5 499 5 4162 .9 4*82 6 409 7 408 :457 14 :62I 14 :443 13 :451 12 :459 12 :4>66 10 :383 10 :564 1)0 :603 9 :540 9 :551 9 :553 8 r44'8 7 :569 7 RÖPLABDA Csepel—Kecskeméti SC 3:2 (11, —12, 6. —13, 11) NB'II-es férfimérkőzés. Kecskemét. Vezette: Gye- nes. Csepel: Buzek, Babati, Daróczi — Békevári, Poli- csányi, Steiner. Csere: Mészöly. Simon. Edző: Prou- za Ottó. | KSC: Konyári, Hegedűs S., Kocsis — Szekeres, Hegedűs Z.. Mizsei, Csere: Szabó. Börcsök, Pápai, Tirpák. Edző: "Dunszt Ferenc. Az első játszmában egy kissé megilletődve kezdett a kecskeméti csapat és két gyors pontot ért el a Csepel, de azután 6:3 arányban már a KSC vezetett. Egy rövid megtorpanás és a Csepel 8:6-ra fordított, majd 13:11 után nyert a bajnokcsapat. 1:0. A másodikban 9:5-ös Csepel vezetés után lett 9:9, 10:10, majd 12:12 után a KSC három gyors ponttal megnyerte a játszmát 1:1. A harmadikban is jól kezdődött, inert, a Csepel csak. 0:3 után kapcsolt rá, de hamar elhúztak 13:6-ra és ezt a játszmát könnyen nyerték. 2:1. A negyedikben 9:3-ra elhúzott a KSC. A Csepel hiába erőlködött, s bár 12:ll-re feljöttek, sőt 12:12- nél egyenlíteni is sikerült, a KSC játszmanyerését nem tudták megakadályozni. 2:2. A döntő játszmában mintha a kecskemétiek kissé elfáradtak volna. Csak 9:3 után — vert helyzetből —' kezdtek hajrázni és il:l-nél egyenlítettek, sőt — ha Börcsök ütése bejön — még a vezetést is megszerezhették volna. Nagy izgalom közben a rutinosabb bajnokcsapat fogcsikorgatva küzdött és végül megnyerte az utolsó játszmát, és ezzel a mérkőzést is. - ■ A KSC legnagyobb érdeme, hogy ilyen nagy küzdelemre késztette a bajnokcsapatot. A kecskeméti együttes minden tagja nagy lelkesedéssel küzdött. Sajnos, a szokott hibák most is kiütköztek, s időn- . ként nem a Csepel szerezte a pontokat, hanem a kecskemétiek rontottak. A KSC-játékosok bátran ütöttek, sokszor ügyes ejtésekkel állították megoldhatatlan ' feladat elé a csepelieket. A védekezésben többször sikerült például Buzekot is sáncolni a hálónál. A Csepel nem készült, fel ilyen nehéz mérkő- i sága. Újdonságként ugyancsak el- Bő ízben kerül kiírásra a tollaslabda-bajnokság. A tájékoztatást követő vitában többek között felszólalt Gál József, az MSZMP városi bizottságának osztályvezetője, Kiss Erzsébet, a KISZ városi bizottság titkára és Bácsalmási Antal, a sportfelügyelőség vezetője. — A különböző sportágak jutalmazására városi Szakmaközi Kupa vándorserleget alapítanak — közölte Hajdú Béláné, a szakmaközi bizottság titkára, majd végül több aktívát tárgyjutalomban részesített kiemelkedő és eredményes sporttevékenységükért. Szálai László » 8 — 510383‘is £‘Mo<Z7fc8f51' B 554:418 14 3 456:401 13 3 4166:421l 13 3 4611:4/71 13 4 445:486 12 4 428:459 12 5 388:495 11 5 441:416 11 5 460:499 11 6 407:512 10 7 437:536 9 6 392:552 8 TEKE Győzelem az NB Eben és az NB II-ben is • Börcsök ütését nem tudja hárítani a Csepel. zésre és közben már nehezen tudtak átállni a kemény küzdelemre. Buzek a szokottnál halványabb volt, de így is időnként ellenállhatatlanul ütött/Különösen a hármas vonal mögötti felugrásaiból szerzett védhetetlen .. pontúkat. Sportszerűtlen magatartásával viszont sokat rontott még ezen a teljesítményén is, s bizony nagyon rászolgált a közönség nemtetszésére. A KSC-ből Szekeres és Konyári válogatott formában játszott, .de Mizsei, Kocsis. Szabó, aí két Hegedűs és Pápai is kitűnő teljesítményt nyújtott. • Meggy esi Lászlóné, a K. MÁV női NB I-es tekecsapatának legeredményesebb tagja volt. Kecskeméti MÁV^ H Győri Lenszövő 6:2 (2398—2350) NB I. női. Kecskemét. Vezette: Nagy. K. MÁV: Tóth K. 414, Bácsné 384, Cziráné 362, Meggyesi I-né 415, Nagyné 392, Meggyesi L-né 431. Győr: Szoboszlainé 375, Krist- zán Zs. 416, Vidáné 383, Dömötör V. 379, Kristzán G. 406, Horváth- né 391. Nagy küzdelem volt. Amikor az utolsó párban Meggyesi L-né és a válogatott Horváthné (ő szorította ki a kecskeméti Nagyné Dunai Ilonát a válogatottból) pályára lépett, az állás 3:2 volt a MÁV javára és mindössze 8 fával vezetett a kecskeméti csapat. A kecskeméti versenyzőt azonban ez nem zavarta és a tőle megszokott nagy nyugalommal dobott. A fordulás után például akadt telibe 72-es tízes sorozata és az összes tarolás pedig 306 fa volt. Kár, hogy a tarolás most valamivel gyengébben sikerült. Meggyesiné teljesítménye így is • nagyszerű és ezzel a MÁV győzött. Kecskeméti SC— Szegedi AK 6:2 (2569—2364) Kecskemét, KSC-pálya. KSC: Kun L. 445, Tóth I. 384, Gyebrovszki 419, Czira I. 425, Orbán R. 441, Kiss I. 445. SZAK: Herceg T. 428, Nasitsz I. 356, Borbély 352, Bernáth 380, Sánta 390, dir: Szamosszegi 458. Szakszervezeti sporttalálkozó Soltvadkerten Az elmúlt hét végén. Sol.tvadlcerten, b SoltvadJoerit nagyközség és Kalocsa város tanácsiadnak Bportvetoéfofcedöjével foaytatödotí: a szakszervezeti sporttalálkozók aorta. A két tanács dolgozói Bakik- és asztalitenisz-sportágakban mérték össze erejüket., Sakkban, a Boltvadkertiek bizonyultak jobbnak és 6:4 arányban győztek. Asztaliteniszben viszont — a két Tamás nélküli felálló — kalocsaiak nyertek fölényesen, 10:6 arányban,. Réczi második Az elffnúűJti hét végén, a franciaországi Xámoges-ban (kötötte és szabadfogású nemzetközi birtöézóvensenyt rendeztek, amelyen a kiskunfélegyházi ORiéczi DászHó, a kötöttfogásnak 62 kg-os súlycsoportjában az értékes második helyet szerezte megk A magyar együttes 21 ponttal! a 3. helyen végzett a francia (24) és az NDK (22) csapata mögött. Nyolc hazai, három vendéggyőzelem a megyei II. osztályban ÉSZAKI CSOPORT Lakitelek—Hetényegyháza 1:0 (1:0) Lakitelek, 150 néző, vezette: Kiss J. Alacsony színvonalú játék folyt és az első félidő 14. percében Gangli mesteri átadásából Pará- di I. lőtte a mérkőzés egyetlen gólját. 1:0. Ezután már csak a kiállítások tarkították a játékot. A 30. percben Lesi (Hetényegyháza) a labda elgurításáért jutott a kiállítás sorsára, és az ezért reklamáló Káplárt (Hetényegyháza) is Utána küldte a játékvezető. A második félidő 63. percében Hankovszkyt (Lakitelek) utánrúgásért állították ki. Jók: Harczos (a mezőny legjobbja), Kakó I., Gangli, illetve Soröli I., Söröli II. Ifjúsági eredmény: 3:1 a Hetényegyháza javára. Kecskeméti MFSC—Tabdi 9:3 (4:1) Tabdi, 100 néző, vezette: Be- lák. Jó iramú, érdekes mérkőzés volt, sok góllal. A kecskeméti csapat jóval nagyobb tudása érvényesült. Góllövők: Pap 3, Pityi 2. Vasas 2, Hulacsek 2,. illetve Viegner I. 2 (egyet 11-esből), Németh. Jók: Kosárka, Pap, Ócskái, illetve Viegner I., Deák. Ifjúsági eredmény: 10:0 a KSC javára. Kerekegyháza—Dunavecse 3:2 (2:0) Kerekegyháza, 100 néző, vezette: Ferró. A kerekegyházi csapat az első félidőben sokkal jobban játszott, s az első félidőben megérdemelten vezetett. A szünet után erősen feljavult a Dunavecse, lelkes játékkal nagyon megnehezítette ä hazai csapat győzelmét. Góllövők: Reibli 2, Szélesi, illetve Fekete, Bohácsi. Jók: Csörgő (a mezőny legjobbja), Benkő. Kuhul- mann, illetve Balogh, Farkas. Ifjúsági eredmény: 2:1 Kerekegyháza javára. Helvécia—Kecel 0:0 Helvécia, 50 néző, vezette: -Tóth. Jw 7-77—p-Gyengén ' Játszott miWdkét' cSa-1 pat. A döntetlen igazságos eredmény. Jók: Németh J., Pongrácz, illetve Kovács, Hasziló. Ifjúsági éredmény: 3:2 Helvécia javára. Kiskunhalasi Spartacus— Solt 1:1 (0:1) Kiskunhalas, 50 néző, vezette: Daubner. Nagyon idényeleji játékot mutatott mindkét együttes. Az első félidőben a Solt, a másodikbaji a Spartacus játszott valamivel jobban. Góllövők: Gémesi, illetve Hantos. Jók: Bezsenyi, Perlaki, illetve Kara, Tóth. 2 Ifjúsági eredmény: 4:1 a Kiskunhalasi Spartacus javára. Dunapataj—Kiskunfélegyházi Vörös Csillag 2:0 (2:0) Dunapataj, 350 néző, vezette: Szalai. Sáros, mély talajú pályán a dunapataji csapat kezdeményezett többet. A 18. percben Sándor szerezte meg a vezetést. 1:0. A 30. percben Vajda D. ellen szabálytalankodtak a 16-oson belül. A megítélt 11-est Baán lőtte a hálóba. 2:0. A szünet után is nagy fölényben játszott a Dunapataj, de újabb gólt már nem tudtak elérni. Jók: Pavelko, Vajda S., Ocskó, illetve Kürti, Rádi. Ifjúsági eredmény: 4:1 a Kiskunfélegyházi Vörös Csillag javára. Kecskeméti MÄV—Apostag 2:0 (1:0) Kecskemét, 50 néző, vezette: Tímár. j Nagy fölényben játszott a MÁV és rengeteg helyzetet hagytak ki. A 47. percben Bartha (MÁV) a kiállítás sorsára jutott Az 57. percben Simon 11-est hibázott. Góllövők: Bimbó, Bogdán II. Jók: Bogdán II., Pongrácz, Szabó, illetve Somogyi, Király, Komáromi. Ifjúsági eredmény: 4:0 a Kecskeméti MÁV javára. Szánk—Kiskunfélegyházi Reménység 2:2 (0:1) Szánk, 50 néző, vezette: Mikus. Az első félidőben a Reménység támadott és megszerezte a vezetést A szünet után a szankiak játszattak jobban, bár a Reménység már 2:0-ra vezetett, mégis sikerült a hazaiaknak egyenlíteniük. Góllövők: Papp II., Fehér, illetve Kratofill 2. Jók: Papp II... Rádi, illetve Kratofill. DÉLI CSOPORT Kinizsi SE—Mélykút 6:0 (0:0) Baja, 50 néző, vezette: Seve-- rácz. A Kinizsi SE már az első félidőben is nagy . fölényben játszott, de ezt csak a szünet után tudta gólokra váltani. Góllövők: Horváth 2, Lendvai 2, Kovács G. 2. Jók: Lendvai, Kovács' G. Gara—Szakmar 2:0 (0:0) Szakmár, 100 néző, vezette: Klein. Az első félidőben egyenlő erők küzdöttek a pályán. Az 55. percben Forrai szögletrúgásból érintés nélküli góllal szerzett vezetést. 1:0. Az 57. percben újabb garai támadásból Takács növelte a gólok számát. 2:0. A 60. percben Szakmári, Tóth a kapufát találta el. Jók: Takács, Tamas- kov, Forrai, illetve Tóth, Németh. Ifjúsági eredmény: 7:1 a garai csapat javára. Sükösd—Kiskunhalasi MÁV 2:1 (0:0) Sükösd, 200 néző, vezette: Vargacz. Kellemetlen, havas esőben ját- szpttak. A Kiskunhalasi MÁV szervezett védekezéssel és időnként gyors ellentámadásokkal okozott kellemetlen perceket a / hazaiaknak. A végig sportszerű küzdelemben megérdemelten nyert a többet támadó hazai csapat. Góllövők: Maruzsa, Pán- csics, illetve Jäger. Jók: Bajai, Páncsics, illetve Leie, Jäger. Bácsbokod—Bátya 4:1 (1:1) Bácsbokod, 100 néző, vezette: Csipák. Alacsony színvonalú, csapkodó játék folyt az egész mérkőzésen. Szünet után a bátyaiak kíméletlen játékkal próbálták megakadályozni a góllövést. Góllövők: Mészáros, Kiss, Merkler, Tettinger II., illetve Jelencsics. Jók: Hersch, Merkler, Papp, illetve Jelencsics. Ifjúsági eredmény: 15:0 Bácsbokod javára. Katymár—Kisszállás 2:1 (0:1) Kisszállás, 100 néző, vezette: Simovics. Csúszós pályán, nagyiramú mérkőzést játszottak. A 13. percben Fuksz lövését a kapus csuk kiütni ; tudta, s Horváth a hálóba rúgta.1 0:1.° 'Á 80. percbéri Tumbász 11-esből egyenlített. 1:1. A 84. percben Mák a győztes gólt is megszerezte a katymá- riaknak. 2:1. Jók: Fuksz, Botka. Csincsák, illetve Balogh. Ispáno- vics, Paling. Ifjúsági eredmény: 2:1 Katymár javára. Csávoly—Kunbaja 3:1 (2:0) Csávoly, 50 néző, vezette: Sólymos. A 10. percben Horvath szabadrúgásból szerzett vezetést. 1:0. A 28 percben Czobor 16 méterről lőtt a hálóba. 2:0. A 61. percben Putnik fejesgóljával 3:0 lett az eredmény. A 89. percben Szabó szépített. 3:1. Jók: Putnik, Czobor Farkas, illetve Tóth, Szabó. A Császártöltés és Madaras mérkőzés katonai okok miatt elmaradt. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság állása ÉSZAKI CSOPORT 11 K. MÁV Ifi 12 2 2 29-15 26 2. Dunapataj IQ 12 1 3 48-26 25 3. Lakitelek 16 Itt • 5 32-19 22 4. MFSC 15 LO 1 4 46-21 21 6u Hetényegyháza 16 6 4 4 29-29 20 6. Kkfh. Remény. 16 6 7 3 39-20 19 7L Solt 16 7 4 5 3EL*-25 18 8. Heüivécia 16 7 3 5 28-24 17 9L Kkfh. V. Cs. US 6 4 6 27-26 16 10. Kerekegyháza 16 6 9 7 29-35 15 Itt*. Dunavecse 16 6 2 6 33-28 14 12u Kecel 16 5 4 7 25-24 14 16. Szánk U6 9 9 9 27-35 13 14. Kkh. Spartacus 16 2 4 10 16-36 6 16. Tabdi •116 2 1 13 24-62 5 16. Apostag 16 7“ ll 1*5 16-59 1 DELI CSOPORT L. Sükösd 15 14 <L ■ — 42-11 29 . 2. Bácsbokod ld 8 5 2 28-10 21 3, Szamuely SE 14 9 2 3 45-18 20 4. Császártöltés 14 8 3 3 31-19 19, 5. Gara 15 8 2 5 24-19 18 6. Katymár 15 6 1 6 31-27 17 71 Madaras 14 6 4 4 40-26 16 8. Kkh. MÁV 15 6 2 7 26-21 14 9. Kinizsi SE 15 6 1 8 24-26 13 10. Csávoly 15 5 3 7 23-30 19 1ÜL Szakmár IS 6 3 7 18-26 13 12. Mélykút 15 5 2 7 116-26,12 li3L Kisszállás 15 3 4 8 24-41 10 14. Kunbaja 15 2 2 Itti 16-36 6 15. Bátya 15 — 1 14 15-65 1 116. Kelébia visszalépett A megyei I. osztályú bajnokság táblázatának sorrendjébe, amit lapunk keddi számában közöltünk. hiba csúszott Az Izsáki MEDOSZ helves sorrend szerint 16 pontjával és 21:19 gólarányával a 6. helyezett. 7. Vaskút, 81 K. Fémmunkás. 9. Tiszaalpár, 10. Bácsalmás. 11. Gábor Á. SE.