Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-11 / 8. szám
1971. január 11. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT Vasárnap újabb érdekes forduló a kézilabda Aranyhomok Kupában A kézilabda Aranyhomok Kupa vasárnapi második fordulójában ismét hat érdekes mérkőzést, és várhatóan kemény küzdelmet láthatunk majd a kecskeméti városi sportcsarnokban. Az. első mérkőzés most is 9 órakor kezdődik és mindjárt jelentős a kecskemétiek szempont, jából. A KTE női csapatának ellenfele a Szarvasi Főiskolai Spartacus lesz. A szarvasi lányok az elmúlt vasárnap csak kisarányú vereséget szenvedtek az NB I. B-s Martfű együttesétől, de a második félidőben már jobban is játszottak mint a magasabb osztályú ellenfelük. Mint azt edzőjük elmondta, csak most kezdték meg a felkészülést, s így várhatóan hétről hétre javul majd a teljesítményük. A KTE is csak a második félidőben lendült bele. s akkor nagyon jól játszottak. A helyezés szempontjából dön. tő jellegű a második mérkőzés, a Kecskeméti Építők—Békéscsabai Vízmű találkozó. Az Építők csak akkor maradhat versenyben, valamely éremért, ha legyőzi a csabaiakat. Ha úgy játszanak, mint egy héttel korábban, akkor erre van is reális esélyük. A Lajosmizse csapata vasárnap a Békéscsabai Előre Spartacus ellen játszik és az Előre sokkal esélyesebb. A második forduló legérdekesebb eseménye, s várhatóan a férfitorna rangadója a délután sorra kerülő Szegedi Volán—Békéscsabai Előre Spartacus férfimérkőzés lesz. A szakemberek szerint itt dől el az arany- és az ezüstérem sorsa. Az Aranyhomok Kupa, az év első megyei sporteseménye tehát a második fordulóban is izgalmas sportcsemegét ígér. Érde9 Szűcs Kati (KTE) kezében a labda, a kővetkező pillanatban pedig már a bálóban akad meg. mes lesz vasárnap is kimenni a városi sportcsarnokba. Sz. Z. 0 A vasárnapi férfi rangadó egyik esélyese, a Békéscsabai Előre Spartacus csapata. • Ronkó Balázs, a K. Építők aprótermetű „motorja” repül a kapu felé. (Tóth Sándor felvételei) Négyszáz atlétapalánta a sportcsarnokban Az általános iskolások számára a téli szünetben, a szabad idő hasznos eltöltésére gazdag sport- . programot bonyolítottak le, s ennek legutolsó eseménye a vá- rosi sportcsarnokban rendezett terematlétikai verseny volt. Másodízben került sor erre a vetélkedőre, amelyet az idén kupaverseny formájában rendeztek. Farkas Ferenc vezető szakfelügyelőnek, a Sportiskola igazgatójának megnyitó szavai után a gyerekek birtokukba vették a sportcsarnokot. Lett is olyan nyüzsgés, amilyet még nem látott a közeli napokban egyéves fennállását ünneplő létesítmény. A különböző korcsoportok versenyszámaiban négyszáznál is több volt az indulók száma. Rengeteg tehetséges gyereket láttunk, akik izgalmas és színvona-' las küzdelmet vívtak egymással. — Ez a verseny elsősorban a fizikai tulajdonságok felmérésére szolgált, tehát egyben felkészülés is az úttörőolimpia nyári versenyeire — mondta Grosán Pál a Leninvárosi Általános Iskola testnevelő tanára, a KSC vezető edzője. — Remélhetőleg a mostani győztesek és helyezették közül többen is eljutnak majd az idei olimpia magasabb szintű versenyeire is. A terematlétikai versenyt nagy pontfölénnyel végül a Leninvárosi Általános Iskola nyerte. A sorrend: 1. Leninvárosi Általános Iskola (testnevelő: Grosán Pál), 2. Zrínyi I. Általános Iskola, 3. Béke téri Általános Iskola, 4. Hunyadi Általános Iskola. A tömegverseny igen sok számának valamennyi eredményét természetesen nem áll módunkban közölni, de a jobb eredményeket feljegyeztük: 40 m rajtverseny;. Lányok: 13—14 évesek: 1. Papp Éva (Leninváros) 0,0, 2. Kurucz J. (Hunyadiv.) 6,3. 12 évesek: 1. Kósa Zsuzsa (Lenin v.) 6,1, 2. Pirisi E. (Leninv.r6,1. 11 évesek: I. Bukouszki A. (Méheslapos) 6,6. 10 évesek: 1. Purgel Márta (Le- ninv.) 6,6. Fiúk: 13—14 évesek: 1. Németh Ernő (Leninv.) 5,95, 2. Biri (Le- ninv.) 6,2. 12 évesek: 1. Baj- nóczi László (Leninv.) 6,2. 11 évesek' 1. Palásti György (Leninv.) 6,3. 10 évesek: 1. Kunszt Géza (Czollner tér) 6,65. 40 m gátverseny: Lányok: 13—14 évesek: 1. Papp É. (Leninv.) 6,6, 2. Kurucz J. (Hunyadiv.) 6,9. 12 évesek: 1. Kósa Zs. (Leninv.) 6,75. 11 évesek: í. Kun Teréz (Leninv.) 7,15. 10 évesek: 1. Purgel M. (Leninv.) 7,4. Fiúk: 13—14 évesek: 1. Németh E. (Leninv.) 6,35. 12 évesek: 1. Kovács László (Leninv.) 6,35. 11 évesek: 1. Palásti Gy. (Leninv.) 6,6. 10 évesek: 1. Kalasits László (Leninv.) 7,1. 6-os ugrás Lányok: 13—14 évesek: 1. Papp E. (Leninv.) 12,69—13,14—14,44 12 évesek: 1. Pirisi É. (Leninv.) 13,01—13,45—14,02. 11 évesek: (balláb) 1. Katona (Béke tér) 12,17, (jobbláb) lfc' Aczél-Szabó Nóra (Zrínyi) 11,62, (páros láb) Lovas I. (Leninv.) 12,94. 10 évesek: (bal) 1. Purgel M. (Leninv.) II, 33, (jobb) 1. Kozák Andrea (Zrínyi) 11,09, (páros) 1. Mendler (Zrínyi) 12,72. Fiúk: 13—14 évesek: 1. Ekkert Péter (Hunyadi) 14,80—13,30, (páros). 1. Németh E. (Leninv.) 14,88. 12 .évesek:.. 1-.Kovács. L. (Leninv.) 14,78—14,36—14,45.: Medicinlabda-lökés: , Lányok: 13—14 évesek: 1. Papp É. (Leninv.) 8,54. 12 évesek: 1. Kósa Zs. (Leninv.) 8,13. Fiúk: 13—lí évesek: 1. Németh E. (Leninv.) 8,16. 12 évesek: 1. Kovács L. (Leninv.) 10,26. Egykörös akadályfutás Lányok: 13—Í4 évesek: 1. Papp É. (Leninv.) 23,5, 12 évesék 1. Polló Irén (Leninv.)) 23,45, 11 évesek: 1. Kun T. (Leninv.) 24,15, 10 évesek: 1. Purgel M. (Leninv.) 24,25. Fiúk: 13—14 évesek: 1. Patik Mihály (Béke tér) 23,3, 2. Tari F. (Béke tér) 23,8. 12 évesek: 1. Herczeg Sándor (Ének-Zenei) 23,2 11 évesek: 1. Palásti Gy. (Leninv.) 23,6. 6 körös futás Lányok: 13—14 évesek: 1. Papp É. (Leninv.) 2:51, 2. Almási A. (Leninv.) 2:59,3. Fiúk: 1. Bird József (Leninv.) 2:20,25. 4 körös futás Lányok 12 évesek: 1. Gyenes Klára (Leninv.) 1:36,3, 2. Palló I. (Leninv.) 1:39. Fiúk: 1. Herczeg Sándor (Ének- Zenei) 1:32,8, 2. Morvái Sz. (Leninv.) 1:33,15. 2 körös futás Lányok; 11 évesek: 1. Kun T. (Leninv.) 46,4, 2. Bukouszki A. (Méheslapos) 47,8. 10 évesek: 1. Mendler E. (Zrínyi) 51,3. Fiúk 11 évesek: 1. Gulyás István (Hunyadiv.) 46,1. 10 évesek: 1. Szabó Z. (Leninv.) 47,3. A női NB I-ben is négy kettős forduló Az első, mindjárt kettős forduló miatt a kosárlabda NB I- ben a nők egy náppal megelőzik a férfiakat. Ok már február 9-én, szombaton elkezdik a küzdelmet a bajnoki pontokért. A Kecskeméti SC női csapatának tavaszi sorsolása kedvezőnek látszik^ Az erőviszonyok lényeges változására nem lehet számítani, bár a hírek szerint a legtöbb budapesti együttes erősített. A papírforma szerinti erősebb együttesekkel a KSC a tavaszi forduló második felében kerül szembe, kivéve az MTK-t. Velük az első kettős forduló vasárnapi mérkőzésén már találkoznak a kecskemétiek. Az első 8 mérkőzésből ötöt itthon játszanak a lányok, és ez adhat egy kis lendületet a megfiatalított együttesnek. A női NB I-ben is négy kettős forduló lesz tavasszal, s ez bizony sok gondot ókoz majd. A február 23-án délután Kecskeméten a DVTK elleni, és a február 24-én délelőtt Pécsett sorra kerülő mérkőzés között például mintegy 400 kilométert kell utaznia a csapatnak. A női NB I. tavaszi sorsolása: I. forduló. Február 9., szombat Kecskeméti SC—Ganz-MÁVAG, MTK—FŐKÉRT HSC, DVTK—Bp. Spartacus. PVSK— VM Egyetértés, BEAC—BSE, Csepel—TFSE.; Videoton—Vasas Izzó. II. forduló. Február 10., vasárnap MTK—Kecskeméti SC, FŐKERT HSC—Vasas Izzó, TFSE —Videoton, BSE—Csepel, VM Egyetértés—BEAC. Bp. Spartacus—PVSK, Ganz-MÁVAG— DVTK. III. forduló. Február 17. Kecskeméti SC—FŐKERT HSC, DVTK—MTK, PVSK— Ganz-MÁVAG, BEAC—Bp. Spartacus, Csepel—VM Egyetértés, Videoton—BSE, Vasas Izzó— TFSE. IV. forduló. Február 23., szombat Kecskeméti SC—DVTK, FŐKERT HSC—TFSE, BSE—Vasas Izzó, VM Egyetértés—Videoton, A játékvezető — Korántsem hiúságból szenvedélyesen gyűjtöttem működésemet bíráló újságokat Hogy e hobbymat miért hagytam abba? Nos, erről szól a történet Az újonc NB ll-es Fűzfő csapata első hazai mérkőzésén egy általam megítélt tizenegyessel 1:0 arányú vereségét szenvedett- A több ezer főnyi közönség is csalódottan távozott. A klubvezetők udvari as sin megköszönve működésemet átvették játékosaik igazolását és sietve távoztak. Kit is kérhettem volna meg a Veszprémben megjelenő „Napló” című lap keddi számának elküldésére? Bánatosan szálltam fel a szombathelyi vonatra, amikor fülkém előtt megállt bőröndjével egy csinos hölgy és kedvesen megkérdezte: „Szabad?” — „Igen!” válaszoltam udvariasan és máris felugrottam, hogy bőröndjét elhelyezzem a csomagtartóban. Már előre örültem annak, hogy milyen kedves, kellemes úti társam lesz, amikor közölte velem, hogy a következő állpmáson leszáll. Elkeseredtem, s miközben a bőröndjét kicipeltem a peronra, eszembe jutott az újság. „Kérem, küldje el nekem a Napló keddi számát!” — szóltam^ s megadtam címemet. A következő héten hivatalos kiszálláson voltam, s mikor hazaérkeztem, csengetésemre feleségem feldúlt arccal nyitott ajtót. Nem értetBp. Spartacus—Csepel, Ganz- MÁVAG—BEAC, MTK—PVSK V. forduló. Február 24., vasárnap PVKS—Kecskeméti SC, DVTK —FŐKERT HSC, BEAC—MTK Csepel—Ganz-MÁVAG, Vide^ oton—Bp. Spartacus, Vasas Izzó —VM Egyetértés, TFSE—BSE. VI. forduló. Március 3. Kecskeméti SC—BEAC, FŐKERT HSC—BSE, VM Egyetértés—TFSE, Bp. Spartacus—Vasas Izzó, Ganz-MÁVAG—Videoton, MTK—Csepel, DVTK— PVSK. VII. forduló. Március 9.. szombat Csepel—Kecskeméti SC, PVSK —FŐKÉRT HSC, BEAC—DVTK, Videoton—MTK, Vasas Izzó— Ganz-MÁVAG, TFSE—Bp. Spartacus, BSE—VM Egyetértés. Vili. forduló. Március 10., vasárnap Kecskeméti SC—Videoton, FŐKERT HSC—VM Egyetértés, Bp. Spartacus—BSE,- Ganz-MÁVAG —TFSE, MTK—Vasas Izzó, DVTK—Csepel, PVSK—BEAC. IX. forduló. Április 14. Vasas Izzó—Kecskeméti SC, BEAC—FŐKERT HSC, Csepel^ PVSK Videoton—DVTK, TFSE —MTK BSE—Ganz-MÁVAG, VM Egyetértés—Bp. Spartacus. X. forduló. Aprifis 20., szombat Kecskeméti SC—TFSE, FŐKÉRT HSC—Bp. Spartacus, Ganz-MÁVAG—VM Egyetértés, MTK—BSE, DVTK—Vasas Izzó, PVSK—Videoton, BEAC—Csepel. XI. forduló. Április 21., vasárnap BSE—Kecskeméti SC, Csepel— FŐKERT HSC, Videoton—BEAC, Vasas Izzó—PVSK TFSE— DVTK, VM Egyetértés—MTK, Bp. Spartacus—Ganz-MÁVAG. XII. forduló. Május 5. Kecskeméti SC—VM Egyetértés, FŐKERT HSC—Ganz-MÁVAG, MTK—Bp. Spartacus, DVTK—BSE, PVSK—TFSE, BEAC—Vasas Izzó, Csepel—Videoton. XIII. forduló. Május 9. Bp. Spartacus—Kecskeméti SC, Videoton—FŐKÉRT HSC, Vasas Izzó—Csepel. TFSE—BEAC, BSE —PVSK, VM Egyetértés—DVTK, Ganz-MÁVAG—MTK. meséli... íem!... „Megjött a veszprémi Napló?” — kérdeztem. „Megjött édesem, 'egy négyoldalas szerelmeslevél kíséretében, de te Azt nem fogod elolvasni, mert ösz- szetéptem.” Mit részletezzem. Hosszú hetekig tartott, amíg feleségem kiengesztelődött. Az újságcikk gyűjtését azonban abbahagytam, mert szép-szép a szenvedély, de azért a családi béke se kutya! A szó továbbra .is Tapolczai Jánosé. — 1939-ben születtem Sopronban. Diákéveimben a foci melr lett atlétizáltam és különösen a síkfutásban értem el számottevő eredményeket. Játékosként előbb a Soproni VSE, majd később a Soproni Textiles csapatában rúgtam a bőrt, egészen 1959-ig. Ekkor egy műtéttel végződő térdsérülésem miatt — orvosaim tanácsára —, ha fájó szívvel is, felhagytam kedvenc sportommal. Már aktív játékos koromban megtetszett nekem a játékvezető, ahogy sípszavával 22 játékos küzdelménél osztja az igazságot. Valójában azonban mégis a véletlen sodort a játékvezetés felé. Még sportklinikai tartózkodásom ideje alatt két alkalommal is módomban volt végignézni a tévén az NSZK-beli Schulenburg játékvezetői működéséi. Nagy hatással volt rám és ez érlelte meg még ott, a kórházi ágyon elhatározásomat, hogy játékvezető leszek. Így 1967-ben az országos, 1969-ben pedig már & A-keret játékvezetőjévé minősítettek. Az NB I-ben az 1971. április 14-én Pécsett lejátszott Pécsi Dózsa—Videoton mérkőzéssel mutatkoztam be. Somos István • Tapolczai János 17.40: Helena Vonracskova mini- IfnccTTTU koncertje. Intervizlós át- «WaoLhM* vétel a Cseh TV műsorából. TELEVÍZIÓ S.05: Iskola-TV. Orosz nyelv. (Alt. isk. S. oszt.) Milyen vagy te, Iván? 8.30: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. (KSzépisk. Ill—IV. oszt.) Muzsika és szerelem. (.OS: Magyar Irodalom. (AH. Isk. 8. oszt.) A város peremén. (József Attila. L rész.) 13.35: Orosz nyelv. (Ism.) 14.30: Magyar irodalom. (Ism.) 15.50: Élővilág napköziseknek. Az erdő növényei és állatai. 17.33: Hjrek. 18.05: Víz és Jég. (Színes.) OtUilm. 18.15: N6 — három szerepben. „Téli kozmetika.” 18.25: öt perc meteorológia. 18.30: KI fizet? Dokumentumfilm. 10.10: Reklámmű sor. 19.15 t Esti mese. 19.30: TV-hlradó. 20.00: Sólyom a sasfészekben. Tv-film. m. rész. 21.00: Szent-GyOrgyl Albert. Portréfilm. n. rész. 22.05: TV-hlradó — 2. kiadás. 2. MOSOK 20.00: Otlrajzfilm Japánról. Csehszlovák röviűfilm- sorozat. VI. rész. 20.25: TV'hlradó — 1. kiadás. 21.00: Kreol Vénusz. Magyarul beszéld olasz film. 8.20: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Schubert- kórusokat énekel. 8.41: Felelet. 9.U: örökzöld dallamok. 10.05—10.30: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Gounod: Faust — Valpur- gis éji Jelenet 11.00: Miről ir a Társadalmi Szemle legújabb száma? 11.10: Hacsaturján: Zongora- verseny. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma — Veszprémben? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Gulyás László feldolgozásaiból. 13.45: Olvasnivaló. 14.00: Csicseri bolt. 14.25: „Nyitnikék.” 15.10: Magyarán szólva ... 15.25: Gabos Gábor Brahms- műveket zongorázik. 15.49: Az éló népdaL 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Spielhaus: Vidám apróságok — szvit. 18.20: Kardos Tibor emlékezete. 17.05: Külpolitikai figyelő. ; 17.20: Halna Kabaivanszka is Carlo Bergonzi énekeL 18.00: Szóljatok szép szavak 1 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.20: Láttuk, hallottuk. kb. 21.28: Nemcsak a normán múlik. Riport. kb. 21.38: A Camerata Hungartca együttes műsorából. 22.20: Fél óra sanzon. 22.50: Meditáció. 23.00: Schumann- és Csajkovsz- kij-mflvek. 0.10: Záray Márta és Vámosi János énekeL PETŐFI 8.05: Indulók. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.301 Népdalok. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00—12.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Bolgár népdalok és néptáncok. 12.45: Csokonai-ünnepség Somogybán. 13.03: Részletek Rameau operáiból. 14.00: Kettőtől hatig.r. Jó utat! 14.45: A beat kedvelőinek. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: OJ magyar zene a Rádióban. 19.17: Alpár Gitta és Szedő Miklós operettdalokat énekel. 19.39: Falu a völgyben. Riport. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: A Rádiószínház bemutatója. 21.38: Beethoven: F-dúr vonósnégyes. 22.15: Műtét vagy gyógyszer? Riport. 22.30: Schönberg: A megdlcsőűlt éj — szimfonikus költemény. 23.15: Nóták. 3. MOSOK 18.05: Iskolarádió. 18.25: A Golden Gate együttes műsorábóL 18.45: Hindel: Vlzlzbne. 19.38: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. 20.33: Clifford Brown dzsessz- felvételeiböL 21.04: Hába: Az anya. A labdarúgó VB műsora Frankfurtban a Nemzetközi. Labdarúgó Szövetség teljes vezérkarának jelenlétében történt meg a labdarúgó VB tizenhatos mezőnyének sorsolása. Ennek: befejezése után elkészítették a VB teljes műsorát. Mielőtt ezt közölnénk, emlékeztetőül a négy csoport tagjainak névsora. I. csoport: NSZK. Chile, NDK Ausztrália. II. csoport: Brazília, Skócia, Spanyolország, vagy Jngoszlávia, Zaire. ÜL csoport: Uruguay. Holandia, Bulgária, Svédország. IV. csoport: Olaszország, Argentína. Lengyelország. Haiti. A MŰSOR: Június 13. csütörtök. Frankfurt 17 óra: Brazília—Spanyolország, vagy Jugoszlávia Június 14, péntek, Nyugat-Ber- lin. 16 óra: NSZK—Chile. Hamburg, 19.30: NDK—Ausztrália Dortmund. 19.30: Zaire—Skócia Június 15.. szombat, Düsseldorf, 16 óra: Svédország—Bulgária. Hannover. 16 óra: Uruguay— Hollandia. München. 18 óra: Olaszország—Haiti. Stuttgart, 18 óra: Lengyelország—Argentína. Június 18., kedd, Nyugat-Berlin, 19.30: Chile—NDK. Hamburg, 16 óra: Ausztrália—NSZK. Gelsenkirchen, 19.30: Spanyolország vagy Jugoszlávia—Zaire. Frankfurt, 19.30: Skócia—Brazília Június 19. szerda, Dortmund, 19.30: Hollandia—Svédország, Hannover, 19.30: Bulgária— Uruguay, München 19.30: Haiti— Lengyelország, Stuttgart, 19.30: Argentína—Olaszország. Június 22.. szombat. Nyugat- Berlin. 16 óra: Ausztrália—Chile. Hamburg, 19,30: NDK—NSZK Gelsenkirchen. 16 óra: Zaire— Brazília. Frankfurt. 16 óra: Skócia—Spanyolország, vagy Jugoszlávia — Június 23.. vasárnap, Dortmund. 16 óra: Bulgária—Hollandia Düsseldorf. 16 óra: Svédország—Uruguay. München, 16 óra: Argentína—Haiti. Stuttgart, 16 , or#: Lengyelország-—Olaszország. „„ Csoportonként a két első helyezett jut tovább, majd két négyes csoportban újabb körmérkőzésekkel döntik el a helyezések sorsát. Ezután a második helyezettek a bronzéremért, a csoportelsők pedig a vigágbajnoki címért játszanak. A további program így alakul: Június 26.. szerda, 19.30-kor: Csoportmérkőzések. Az A-csoport Gelsenkirchenben és Hannoverben, a B-csoport Düsseldorfban és Stuttgartban. Június 30.. vasárnap, 16 órakor: Csoportmérkőzések. Az A-csoport Gelsenkirchenben és Hannoverben. a B-csoport Düsseldorfban és Frankfurtban. Július 3.. szerda. 19.30-kor: Csoportmérkőzések. Az A-csoport Dortmundban és Gelsenkirchenben. a B-csoport Düsseldorfban és Frankfurtban. július 6., szombat, München, 16 órakor: A csoportok második helyezettjeinek kisdöntője a bronzéremért. Július 7., vasárnap, München, 16 óra: Döntő a világbajnoki címért. Első a kötelesség A brazíliai Recifében a mérkőzés játékvezetőjéről már mindenki messziről, saját szemével meggyőződhetett, hogy férfi... A játék hevében, futás közben valahogy elvesztette rövid nadrágját és annak ellenére, hogy nem viselt alatta semmit a játékvezetői kötelességtudásával tovább vezette a meccset. „ A közönség egy része a nem mindennapi látványon harsányan nevetett, míg a másik része — és ehhez tartozott a kivezényelt néhány rendőr is — mélységesen felháborodott. A játékvezetőt letartóztatták annak ellenére, hogy fütyülöjét erősen fújta a vétségek ellen. Védekezésében a nadrágtalan já_ tékvezető azzal érvelt, hogy csak két lehetősége volt: vagy a szemérem, vagy a kötelesség. O az utóbbit választotta...