Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-29 / 99. szám

1973. április 29. • PETŐFI NÉPE • 9 A MEGYEI FILMTÁRBAN Egy jó film fél siker A tanárképző főiskolákon féléves gyakorlati foglalkozás ke­retében minden hallgatónak meg kell tanulnia a különféle technikai segédeszközök kezelését, többek között a 16 milli­méteres hangosfilm befűzését a vetítőbe. Nem kétséges, hogy az ifjú tanárok számára szinte elengedhetetlenül szükséges az ilyenféle jártasság. Bács-Kiskun megye minden negyedik általános iskolájában van mozgófilmvetítő-berendezés. ..A vetítőgép eszi a filmet” — mondják a .pedagógusok, s valószínűleg igazuk van. Amelyik isko­lában „rákap­nak” az ilyen szemléltetésre, egyhamar nem mondanak le róla; „etetik” a gépet. A film­kölcsönzéssel és a gép kezelé­sével való fá­radság és ki­adás bőven ka­matozik a gye­rekek tudásá­ban. Így gon­dolkoznak a kiskunfélegy­házi József At­tila Iskolában, Kecskeméten, a Széchenyivá- rosban. Kunfe- hértón. János­halmán — hogy tesak néhány intézményt em­lítsek a me- Siyei filmtár. leghűségesebb magas összegében látja a rend­szeres vetítés akadályát. Való igaz, hogy ha a tíz-tizenegy isko­lai tantárgy heti egy-egy órájára visznek filmet, ez éves viszony­latban legkevesebb 7000 forint. Az iskolák szűkös költségvetéséhez mérten soknak tűnik tehát a te­kercsek használati díia. Persze el­képzelhető például a filmek isko­lák közötti cseréje is. összefogás a helyi művelődési házzal, vagy valamelyik termelő üzemmel. Nem szabad tehát sommásan ítél­kezni a filmkölcsönzés költségei­ről. — Csaknem négyezer kópiánk ügyfelei közül. Sajnos, a mérleg másik serpenyőjébe kedvezőtlen dolgok kerülnek. A hangosfilmvetítővel rendel­kező száz iskola közül ez év ja­nuár S-tól április 19-ig nem egé­szen harminc igényelt oktatófil­met a megyei filmtárból... Le­hangoló adat. Nem egy iskolá­ban egyáltalán nem használják azokat a gépeket, amelyeket két éve vásárolt a megyei tanács az emlékezetes „Tiszán innen, Du­nán túl” vetélkedő kétszázezer forintos főnyereményéből. Né­hány pedagógus a kölcsönzési díj van, — mondja Mikus Edit, a népművelési tanácsadó ipunkatár- sa, a Bács-Kiskun megyei film­tár jelenlegi „mindenese” — ez az ország egyik leggazdagabb filmtára. Már ami a filmanyagot illeti, mert egyébként nagyon „szűkösen” vagyunk. IJz a helyi­ség zsúfolt, az alacsony páratar­talom miatt hamarabb töredezik a filmek celluloid anyaga. A ter­vek szerint majd az új kecske­méti művelődési központban ka­punk elhelyezést, ott biztosan jobb körülményeink lesznek. — Milyen filmeket tud ajánla­ni egy újonnan jelentkező „ügy­félnek”? — Szinte minden iskolai tan­tárgyhoz kaphatnak „illusztrációt” az érdeklődő pedagógusok. Az el­ső negyedévben keresettek voltak a Tanácsköztársaságot bemutató tekercsek, a pályaválasztási fil­mek és sokan vitték volna a Pe­tőfiről szóló alkotást, a „Kihunyt egy csillag”-ot. sajnos, ebből mindössze egy kópiánk van. Iro­dalomórán kiválóan lehet hasz­nálni a Radnótiról. Aranyról ké­szült filmet, rajzórán pedig be­mutathatja a tanár Picasso, Der- kovits munkásságát, s a leningrá- di Ermitázs gazdag képanyagát is. Meglehetősen ritkán keresik a filmművészet kifejezési eszközeit feldolgozó négyrészes alkotást, pe­dig ez nélkülözhetetlen a közép­iskolai filmesztétikai oktatásban. — Iskolákon kívül más intéz­mények is a rendszeres kölcsön­zők közé tartoznak? — A mezőgazdasági tanfolya­mokon gyakran vetítenek. Sok­szor felkeres bennünket például a jánoshalmi tsz-közi vállalkozás, a dunavecsei Üj Élet Tsz, hogy csak kettőt e.mlítsek. Hadd hívjam fel hát ezen a he­lyen minden vetítőgéppel rendel­kező^ iskola, művelődési ház, ter­melőszövetkezet és üzem figyel­mét. hogy Kecskeméten a Piaris­ta Gimnázium épületében műkö­dő Bács-Kiskun megyei filmtár szombat—vasárnap kivételével mindennap 9—12 és 14—16 óra között várja az érdeklődőket. Biz­tosan megéri a fáradságot, hi­szen a hangosfilmvetítés a szem­léltetés nélkülözhetetlen módja. Kontra György Gyulai nyár - 1973 A Körös-parti Gyula városa több mint egy évtizede vonja magára a figyelmet országos hí­rű nyári rendezvényeivel. Ki­emelkedő szerepe van nyaranta a Várszínház előadásainak. Fő­ként történelmi témájú drámá­kat és klasszikus vígjátékokat láthat a helybeli és az ország minden részéből idelátogató kö­zönség a vár udvarában. Az idén Darvas József: A tö­rökverő című drámáját és az is­meretlen szerzőtől származó Pa- thelin mester című vígjátékát mutatják bg. Ez utóbbit Hubay Miklós előjátékával együtt. Az Erkel Diák Ünnepek (má­jus 20—23) lebonyolítása után isfnét megrendezik az eszperantó nyári egyetemet; immár tizen­egyedszer. Ezt évenként átlago­san tíz • ország százötven eszpe- rantistája látogatja. A gyulai születésű Székely Aladárról elnevezett országos fotókiállítás, a Kohán György- emlékkiállítás, népdalfesztivál és szabadtéri színpadon a hírneves Rhoda Scott szereplése teszi még gazdaggá Gyulán az idei nyári kulturális programot. Talán nem felesleges hangsú­lyozni, mennyire rokonszenves törekvése ennek a Békés megyei városnak, hogy évente gazdag és színvonalas műsorokkal kedves­kedik a szórakozni és művelőd­ni vágyó közönségnek. Szívesen biztatjuk hát váro­sunk, s megyénk közönségét: lá­togassa a hagyományokban gaz­dag Gyula nyári rendezvényeit. V. M. ■ KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Bács-Kiskun megyei Tanács Mű­velődésügyi Osztálya a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal egyetér­tésben, a megyénkben élő művészek részére pályázatot hirdet. A képző­művészektől az ember és a táj kap­csolatát, s az e tájon élő emberek életét kifejező műveket várják. Az iparművészektől elsősorban a népme­sék, mondák, népdalok világának művészi megjelenítését. Dijak: a három legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotás öt- három- és kétezer forint, s a két legszínvo­nalasabbnak tartott iparművészeti mű három-, illetve egyezer forint. A pályázatra szánt műveket 1973. október 15-ig az alábbi címre kell be­küldeni: Kiskun Múzeum, Kiskunfél­egyháza. Ezzel egy időben kell eljut­tatni a fenti címre a Téli Tárlatra szánt műveket is. ÉVSZÁZADOK VIHARÁBAN Megjegyzések Hatvani Dániel Felsőszentivánról írott könyvéhez • Magabiztosan állíthatjuk, hogy a megye, il­letve egyes helységek történetéről szóló művek könyvespolca egy értékes, körültekintő, sok adat­tal dolgozó és a színes—fekete fényképes illusztrá­ciókban is bővelkedő művel gazdagodott akkor, amikor kezünkbe került Hatvani Dániel Szent Ivántól Felsőszentivánig című, több mint 10 íves tanulmánya. Ha figyelembe vesszük a község kis méretét, akkor még a kétezres példányszám is nagyra becsülendő, ami nyilván a kiadót: a Fel$ő- szentiváni Községi Tanács Végrehajtó Bizottságát dicséri. Bevezetésképpen talán valamit a könyv műfajá­ról és stílusáról. A nagybetűkkel szedett prológus­ban a szerző azt mondja, hogy „Könyvünk ezért nem is tudományos monográfia, hanem alkalmi krónika falunk népéről, sorsáról, történetéről.” Hogy tudományos monográfia-e, vagy inkább al­kalmi krónika — már eleve vitatkozhatnánk. Per­sze nehéz helyzetben van a recenzor, mert nem könnyű meghatározni a tanulmány műfaját. Egy­aránt megtalálhatók benne a monográfia és az egyáltalán nem alkalminak nevezhető, de a kró­nikaírásra jellemző elemek is. Inkább azzal a jel­zővel élnénk, hogy egy helytörténeti munkát la­pozgatunk, amely évszázadokon át kronologikusan vezeti az olvasót szinte napjainkig, illetve az anyagfelvétel befejezésének időpontjáig, 1970-ig. Véleményünk szerint a szerző nyugodtan vállalhat­ja a helytörténeti megjelölést, hiszen ezzel általá­ban emelte a helytörténeti munkák iránt minden­kor szükséges igény mércéjét, amihez — meg kell mondani őszintén — nem mindenütt és nem min­den mű tartja magát. A stílust illetően az olvasónak az az érzése tá­mad, hogy a szerző párhuzamosan használja a le­író motívumokat az itt-ott felcsillanó, és a közis­merten jó tollú irodalmárra valló lírikus elemek­kel és határozott, bizonyos történelmi helyzetekből adódó energikus következtetésekkel. Véleményünk szerint ez a stíluspárhuzamosság a műnek egyálta­lán nem válik hátrányára és félreértést szülne, ha valaki is bizonytalankodásának tudná ezt be, hi­szen éppen a mű bizonyítja, hogy hatalmas anyagot tár egyetlen községről — mégha az évszázadokat is ölel "fel — az olvasó elé. A stílusnak ez a kettős­sége azonban arra mindenképpen nagyon „alkal­mas”, hogy ne lankadjon az olvasói figyelem, ha­nem imitt-amott egy-egy „oázishoz” érkezve — megpihenjen, gyönyörködjön, s elgondolkodjon a történteken. • A szerző helyesen, két fő fejezetre osztja mű­vét. Az első rész a második világháború befejező­désével zárul, a második pedig a felszabadulás utá­ni negyedszázad úgyszólván felmérhetetlen jelen-, tőségű változásait tárja az olvasók elé. Ez a feje­zetmegosztás helyes és szükséges is, hiszen a köz­ség történelme a felszabadulás után bontakozik ki igazán. Az azt megelőző „évszázadok viharában” csupán vajúdik, küzd, és szenvedve formálódik. Felsőszentiván régóta „megkereszieltetett”, hi­szen Szent Iván néven 1396-ban említik az okleve­lek és a Felső megkülönböztetés jelző először 1735- ben szerepel. Legrégibb pecsétjén 1742-es évszám látható, amikor már mindenképpen hivatalos köz- igazgatási egységnek számít. Felsőszentiván múlt­ja nagyjából megegyezik a fégi magyar falvak és a vidék múltjával. Elnyomás, küzdelem, osztály­harc és a társadalom számkivetettjeinek bekapcso­lódási törekvése az országos ellenzéki, majd mun­kásmozgalomba. hiszen a ielsőszentivániak is érez­ték, hogy helyi, szűkre szabott erejükkel nem sokra mennek. Ezért mintegy kiegészítésként jelezzük, hogy a magyarországi szociáldemokraták V. kong­resszusára érkezett 103 vidéki küldött közül me­gyénk déli végeiről már ott vannak Tataháza, Baja, Kunbaja, Bácsmadaras, Bácsalmás, Felsőszentiván és Mélykút munkásmozgalmának képviselői. • A község 1944. október 2X-én szabadult fel a szovjet hadsereg a Duna felé irányuló lendületes előrenyomulásának következtében. A szerző — em­lékezve erre az időkre — jugoszláv partizánok je­lenlétéről is szól. Kétségtelen, hogy az akkor Sza­badkát már tíz napja felszabadító jugoszláv par­tizánok északra és egy kissé nyugatra is ellátogat­tak megyénk területén, hiszen más községben is feljegyezték (pl. Nagybaracskán) jugoszláv parti­zánok volt jelenlétét. Hatvani nagy történelmi pontossággal jelzi a nemzeti bizottság létrejöttének, a Magyar Kommu­nista Párt, a MADISZ megalakulásának dátumait, ami már a község vérkeringésének, a politikai erők kezdeti elrendezésének első állomása volt. Ezzel kapcsolatosan a megjegyzés csupán annyi, (a később kutatók hiteles munkája érdekében), hogy a Bajáról kint járt járási pártszervezők közül Peágityot nem Miklósnak, hanem Mihálynak ne­vezik. (Peágity Mihálynak — aki a munkásmozga- • lom régi harcosa — a későbbi években jelentős szerepe volt a párt szervezésében, majd az 1947. október 22-én önállóvá alakult MKP Bács-Bodrog megyei Bizottságának közigazgatási felelőse volt. Ma nyugdíjasként Szolnokon él.) Ha már á‘ pontat­lanságok korrigálásánál tartunk, akkor azt is meg­jegyzendő, hogy a rendőrségiek felülvizsgálatában jelzett Csizovszki név pontatlan. A neve helyesen így hangzott: Czicovszki István, aki egy jó ideig a Szociáldemokrata Párt tagjaként,/ezredesi rangban megyei rendőrfőkapitány volt. • A tanulmány a felszabadulás utáni időszak első legjelentősebb eseményének nevezi a földosz­tást, amikor a Gay, Folkmann, Rugatugel, Schöf- fer, Slosser és Tressz földjeiből mintegy 2200 hold­nyit osztottak ki, de mivel ez nem elégítette ki a községben élő fóldnélküliek igényét, parcelláztak a szomszédos Csávoly volksbundistáinuk földjeiből is. A névfelsoroláshoz egy nagyon érdekes adat kapcsolódik, amelyet a szerző fedezett fel, neveze­tesen az, hogy az említett Schöfíer Mátyás lányát Zöldi Márton, a Kecskeméten is hírhedt tömeg­gyilkos SS százados vette feleségül. Arra vonatko­zóan már voltak adataink, hogy Zöldi — a szovjet csapatok elől menekülvén — Bácsbokod irányába vette útját, de hogy Felsőszentivánról nősült, azt Hatvani könyvéből tudtuk meg. A felszabadulás utáni politikai harcoknak komoly színtere volt az 1943. november 4-i és az 1947. ok­tóberi választás. A kisgazda párt, élvezve a jobb­oldal és a reakció támogatását, először még jelen­tős előnyre tett szert a Magyar Kommunista Párt­tal szemben, de nem egészen két év múltán, ezek az erők már szétszóródtak, enerválódtak és a Ma­gyar Kommunista Párt a szavazatoknak csaknem egyharmadát szerezte meg. Érdekes vonása a köz­ség politikai életének a nemzeti parasztpárt nép­szerűsége, amelyben jelentős szerepe volt Zeman- kó Mihálynak. Bizonyos, hogy azokban az időkben a nemzeti parasztpárt befolyásával és politikai nép­szerűségével összefüggött az, hogy dr. Fábián Lász­ló személyében parasztpárti főispánja volt Bács- Bodrognak. Ami nemcsak Felsőszentivánon, hanem általában a bajai járásban a Magyar Kommunista Párt népszerűségét, politikai sikereit illeti, (s en­nek hatása volt Felsőszentivánra is) emlékezni kell olyan érdekességekre, hogy például Csávoly és Ga­ra községekben az 1947-es választások alkalmából a Magyar Kommunista Pártnak abszolút többsége volt. , • A szerző foglalkozik a termelőszövetkezeti mozgalom kialakulásával, -fejlődésének ritmusával. Az első termelőszövetkezet (csupán csekélyke he­lyesbítés) nem 1948. nyarán, hanem őszén alakult meg, annak a beszédnek a hatására (és ez akkor számos bácsbodrogi községben így volt), amelyet Rákosi Kecskeméten augusztus 20-án mondott. Az első szövetkezetnek a Borotán létrejött gépállomás tényleg sokat segített. (Gazdaságtörténeti érdekes­ségként hadd kapjon említést az, hogy 1948.. janu­árjában Kisszálláson alakult meg az ország második gépállomása.) Sok jeles ember vetette akkor erejét ebbe a munkába, az említett Pálmai Máté is. De ha már szó esik a gépállomások hőskoráról, ne feled­kezzünk meg a gépállomások megyei szervének po­litikai felelőséről, Békési Istvánról sem, akinek ha­tártalan ügyszeretete megyeszerte közismert volt. (Békési később a Csengődi Állami Gazdaság igaz­gatójaként halt meg.) Bizonyos, hogy a könyvet és a nyomába szegő­dött recenziót, annak politikai, gazdaságtörténeti érdekességeit, a méltatás hangját, az imitt-amott kiigazító, vagy a művet adatokkal bővitgető szám­adatokat, neveket az olvasó jónéven veszi. De tud­ni kell, hogy ez »a recenzió csak azért íródhatott meg, mert egy új és jó mű született. • Bár birtokában volnánk már egy olyan könyv- szekrénynek, amelyben az egész megye valameny- nyi községe és városa ilyen színvonalas feldolgo­zásban megtalálható lenne. W. D. (5.) Egy szobába, egymás mellet­ti ágyakra kerültek. Kapelláró látta, hogy Kicsi rokonszenvvel néz rá, magában azzal magya­rázta ezt, talán a korkülönbség miatt, vagy a pillantására em­lékszik, amikor összenéztek az őr ingerült tekintete fölött, tel­jesen önkéntelenül, azok néznek így egymásra, akiket valami, ter­mészetes szövetség tart össze. Tulajdonképpen csodálkoztak, hogy a szoba — szoba volt és nem cella, és a fekhely nem prices, hanem matracos vaságy. Keringtek ugyan szóbeszédek a szigorítottról, akik azt megjár­ták, azokat a1 többiek tisztelete vette körül, a tekintetük láttán a félelemből eredő tisztelet. — Te miért vagy itt? — kér­dezte Kapeliláró, az első kínál­kozó alkalommal, nem sokkal a megérkezésüket követő ésték egyikén. Kicsi mintha már várta volna a kérdést. Halkan beszélt és kérdéssel kezdte ő is. — Hallottál az Orgonás ban­dájáról? — Nem én! — Nahát, nem' is hallottál te akkor semmit. Tudod mennyit kapott Orgonás? Tizenkét évet. Bennünket arról ismertek —, s itt megnevezte Pest egyik külső kerületét —,' hogy jajgattak a nők a kezünkben. — A te kezedben is? Jó vicc. \— Én csak falaztam. Csak a végén engedtek oda. Az első mindig Orgonás volt, nem azért, mert a legidősebb volt, hanem mert a legerősebb. Tudod mi volt a listáján a végén? Tizen­egy rendbeli erőszakos nemi kö­zösülés, egy rend beli garázdaság, háromrendbeli kerítés, meg amit akarsz. Jól összejött neki, mi? Munkahelye nem volt, egész nap Zsiga bácsinál piált, a haverok fizettek neki, ha nem volt pén­ze, sokszor nem volt, aztán este­felé elindultunk a Kis-Dunához. Négyen, öten, néha többen is voltunk, egymás nélkül nem mentünk sehová. Ha megláttuk a pipit, az ment oda ismerkedni, akire Orgonás rápaxancsolt, a többiek feltűnés nélkül lekop­tak, húzták a csíkot arrafelé, ahol a gyülekezést megdumáltuk, valami néptelen helyre. — Volt aki veled akart ismer- > kedni ? — Naná! Miért, tifelétek ta­lán nem lehet leszólítani akár­melyiket? Nyomni kell a sódert és kész, örülhetsz, ha aztán a nyakadon nem marad. Egyik délután tépegetjük ott a fűszá­lakat, az úton feltűnik egy kis szőke, kicsi volt azon minden, csak a haja nőtt nagyra. Megáll ott majdnem az orrunk előtt, bennünket persze nem láthatott, egy bokor mögül lestük, láttuk, a kezében fog egy négerbabát, azt babusgatja ott, járkál föl és lé, srácok, hétszentség, ez vala­kit vár. Orgonás intett, Kicsi, te jössz. Nézek rá, adjon még vala­kit, kezdetnek jobb, ha ketten vagyunk, nem szájai annyira, nem játssza meg magát. Akkor intett Jezsónak, jó, ketten már elegen leszünk. — Szép babád van. Mi az, el­tévedtetek? — kezdte Jezsó. — Várok egy fiúra — csipogja, na, gondoltam, ez még az általá­nost se járta ki, mégis, kész nő, fogja a négerbabát és vár a íiújára. — Téged még anyukád fésül- get, mi? — Meg tudok én fésülködni, magam is — mondja és hátraveti a frizuráját, dacosan. — Fogadjunk, hogy a hathú­szassal jöttél — mondom neki, mert a beszédjéről mindjárt hal­lottam, hogy vidéki. — Nem igaz, mert a hétnegy­venessel. — Gyere, sétálj velünk, úgyse jön az a srác. Közbejött neki valami, biztos túlórázik. f — Te azt honnan tudod? — kérdezte elbizonytalanodva. Így szövegeltünk ott, már tudtuk a nevét, azt is, hogy a nővére itt dolgozik a városban, hozzá jött látogatóba, csak pár napig ma­rad, a fiú, akire vár, ott lakik a házban, egy fiú a házból, ismer­jük ezt a mesét. Aztán, hogy elindultunk, mintha menni ké­szülnénk, hát frankón jön ve­lünk, mint a kiskutya, nézem Je- zsót alig Dirja a röhögést visz- szafójtani, el ne röhögd magad, te állat, még gyanút fog, Orgo­nás fölemel és otthagy, megnéz­heted magad. Elindultunk, hár­masban a kiserdő felé. — Ne arra menjünk — hú- zódzkodott. — Ne viccelj, ott mindjárt a fákon túl irtó klassz maszek fagylaltos van. Nem szereted a fagyit? Hiszen nyár van! Adunk a babádnak is. — (Attól kezdve szégyellte, hogy úála a baba. Amikor az erdőhöz értünk, visz- szafordult, ő nem megy tovább, neki haza kell mgríni, a nővére várja. Még jókor előlépett Orgo­nás, mellette Bütyök, a kövér po­fájával, mintha mindig zsírt za- bálna, zsíros a szájaszéle örökké, harmadiknak, hogy le ne marad­jon, Bölény, na srácok együtt a nép. Mondom a kislánynak, mi­ről van szó. Hogy innen nem le­het elmenni csak úgy. Hol piros lett, hol fehér, mint a meszelt fal, elkezdett sivalkodni, segítsé­gért kiabálni, ahogy a torkán ki­fért, hagy mázlink volt, nem járt arra senki. Orgonás megfogta, neki aztán hiába kapálódzott, mentek, vitték, én ott maradtam falazni. Hallottam, hogy sír, nyü­szít, jajgat, az anyját hívja, aztán a nővérét, hülye egy nővéred le­het kisanyám, neked a szoknyád­ra kellett volna, hogy üljenek, mert közben sajnáltam, ez na-, gyón rohadt érzés volt, de hir­telen csönd lett, na, ilyen csönd lesz az, esküvődön is, ott állsz majd talpig fehérben az anya- könvvvezető előtt, nézed a hím­zett címert, meglátod, addigra el is felejted az egészet, a csönd­ben azután lépések hallatszottak, előoldalogtak egymásután a srá­cok, nem néztek egymásra, Orgo­nás megszólalt, Kicsi, te jössz. Látta, hogy nem mozdulok, erre lökött egyet rajtam, nem volt mese, menni kellett. Odamen­tem, nézem a kis csajt, egész le volt hervadva, de igazság szerint nem Is ezen akadt meg a sze­mem, hanem a babáján, miket érnek meg a négerbabák itt a kis Duna-parton. Akár hisz,ed, akár nem, Kapelláró — neked ez a rendes neved? —, meg­fogadtam, kiszállok a bandából, ez nekem nem gilt, elég, menjen a bánatos francba az Orgonás. Néztem a kislányt, körülötte az elhányt ruhadarabjait, há kést emelnek rám, akkor se tudtam volna megtenni, na! .— szóltam neki — öltözz föl, elfordulok, itt a cuccod, látod, hiába volt fel­húzva a farmered zippzárja, na gyere! El is indultunk, hanem akkor előkerült ifalahonnét Be­tyár, később az óberhén azt val­lotta, ott horgászott a közelben. Kétszáz métert haladtunk, akkor a kislány kezét lefogták, majd hátracsavarták. Orgonás megint rámparancsol, Kicsi, őrködni. Azt mondtam, bízzák másra, ne­kem el kelll mennem, erre kap­tam egy akkora frászt, hogy el­nyúltam ott a fűvön. Könnyű po­fozkodni az erőseknek! Amikor föltápászkodtam, valameddig nyilván hevertem ott, a zsebem­ből valami kidudorodik, nézem, hát a négerbaba, na jól van, itt most már csak haza lehet menni, különben ez volt Orgonás utolsó ügye, legalább is ebben az évtizedben, mert a csaj be­fújta az egészet a nővéréinek, az meg egyenesen a rendőrségre ment, összeszedtek bennünket egymás után, hát így volt. Ha láttad volna Orgonást a tárgya­láson! Pléh pofával, beismert mindent, azt is, hogy kétszer egymás után lefogta á kis sző­két, csak a tárgyaláson tudtam meg, hogy nem tud írni, olvasni és még ő dumált nekem, akinek egyszer azt mondta Tarzan, a matek tanárunk, ez a csúfneve volt, a nagy hajáról neveztük el, különben egy gyomorbajos ürge volt, és biztos nem tudott úszfti se, na mindegy, elég az hozzá, jelest adott, meg, hogy nekem érdemes foglalkozni a matekkal, otthon eltettem a négerbabát, csak anyám el ne dobja, kész. — Nagy marha vagy te, Ki­csi — mondta Kapelláró, s azon az estén nem beszéltek semmit. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom