Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
rí v Szőlőtermő tanyavilág 23 év múltán — hazalátogattam ■■ Ö römmel töltött el a hír: a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa városi rangot adott Kiskőrösnek. Szeretem Kiskőröst. Itt töltöttem ifjúságomat. Itt fociztam Bolemányi, Danis, Sörés, Romiss Pistával és a többiekkel, Kiss Béla bácsi vezetése alatt a „Petőfi”- ben. Itt tanultam meg dolgozni, itt nősültem, itt születtek gyermekeim, ide vártak vissza a háborúból, itt lettem kommunista párttag, innen küldtek az első pártiskolára, itt voltam községi pártvezetőségi tag, majd a járási pártbizottság agitációs és propaganda felelőse. 1949 őszén innen küldött a párt bírói és ügyészi akadémiára. Ennek elvégzése után máshová szólított a kötelesség. Huszonhárom éve kerültem el Kiskőrösről. Nyolc évig Pesten dolgoztam, s már több mint 15 éve Székesfehérváron. Évente hazajárok, de ekkor egy-egy nap túlnyomórésze családi körben telik el. A közelmúltban a község vezetőinek meghívására mentem haza, s kalauzolásukkal néztem meg nevelő hazámat. A késő estére szerzett benyomások könnyekre fakasztottak. Azt, hogy huszonhárom év alatt, illetve az utóbbi tizenöt év alatt mire volt képes e hangya- szorgalmú nép és céltudatosan dolgozó vezetői, talán csak egy elszármazott tudja igazán felmérni. IS özéleti ember vagyok, tudom, hogy mibe kerül egy kilométer aszfalt burkolatú út, egy iskolai tanterem, irodaház, többszintes lakótelepen egy lakás, társasház építésére szánt területen a közművesítés, egy többszáz négyzetméteres áruház, művelődési otthon, stb. Azt is tudom, milyen költségvetési normákkal és általában milyen nagyságú fejlesztési alappal gazdálkodhat egy 12—13 ezres község. Harmincéves koromig éltem Kiskőrösön. Az idő alatt nem épült ott más, mint a kisembereket ki- uzsorázó FAKSZ-kölcsön- nel a „nyögi” telep, nagyrészt vakolatlan kis családi házai és egy népnyúzó adóhivatal. A Szarvas mögötti tisztasági fürdő Varga főjegyző úr „nagy fejlesztési munkája”. Ennek tíz év alatt is csak a téglafalait húzták fel, s utána nem lett belőle semmi. Ma- kadámépítésűek csak a községen áthúzódó helyközi utak voltak. Villany csak a főutcán, majd néhány fontosabb utcában volt, amit a Szálkái—Marosi-féle villanygyár ki tudott szolgálni. Ebből a régi Kiskőrösből soha sem lett volna város. i van most? Az eddigi iskolák mellé épült egy szép, nagy, jól felszerelt általános iskola. A háború áldozatává lett, s 1950-ben még romokban hevert polgári iskolából gimnázium. Most készül el a gyönyörű nagy művelődési otthon, melynek színházterme nem marad el Székesfehérvár modern színházának termétől. Petőfi szülőháza mellett a költő emlékét szépen ápoló Petőfi Múzeum, korszerű, több emeletes irodaház a járási szervek részére, Schwarz szódás háza helyén modern banképület, vele szemben gyönyörű, nagy alapterületű, emeletes szövetkezeti áruház, a volt csirkepiac-téren községi pártház, a Bíró-ház helyén rendelőintézet, az egykori piactéren többszintes, több lépcsőházas házakból álló állami lakótelep, a volt Kőszegi végrehajtó utcája végén emeletes társasházakból álló nagy lakótelep, új vasútállomás, új vasútvonal Kecskemétre, az Erdőteleki út mentén télen-nyáron üzemelő melegvizű gyógyfürdő, a község jelentős részét behálózó vezetékes jó ivóvíz, a Szüret a Petőfi Szakszövetkezetben szólva, hogy a Vadkerti— tóhoz vezető szilárd burkolatú út ezáltal a töredékére rövidülne. Sinkoviczélt nem szélsőséges, hanem átlagos típust képviselnek. Legalábbis ha a szorgalmat, az élniaka- rást tekintjük alapvető meghatározónak. A szakszövetkezeti tagság jobb módú hányada elsősorban a tanyákon él. Jobb lehetőségei vannak a talajerőpótlásra, mint a bent élőknek, s ami nem kevésbé fontos, élnek is ezekkel a lehetőségekkel. S még valami: a Petőfi Szakszövetkezet 986 tagja közül mintegy 250-nek van ipari munkahelye is, ám ezeknek csak csekély hányada található tanyán. A külterületen élők között ritkaságszámba megy a „vegyes család”. Ebből pedig következik, hogy a tanyasi család teljes munkaereje tagsági szőlőterületen hasznosul. Nem rosszul. Az idén bejelentett kiskőrösi tagsági bormennyiség eléri a 120 ezer hektót. * IS A parcellás szőlőművelés afféle „utolsó paradicsoma”, tehát Kiskőrös ? Ezt így, „egy az egyben” nem állíthatjuk. Az üzemi ültetvények hozama itt is messze lekörözi a tagsági hagyományos szőlőkét. De az utóbbiak erőssége mellett szól, hogy koránt sincs olyan kirívó jövedelmi differenciáltság, mint a szomszédos Soltvadkerten. Ez a kiegyenlítettség jótékonyan hat vissza a szőlőművelő kedvre, s a szaporodó ipari munkahelyek sem jelentenek vészes „konkurrencíát”. Nem, mert itt az alkalmazotti átlagjövedelem észrevehetően alacsonyabb, mint a szőlőtermesztésből származó. Az az egyholdas szőlő, amelyen megterem a 30 hektó, gazdáját 18 ezer forint nettó termelési értékhez juttatja, amelyet 60— 70 nap munkájával ér el. Ám itt is elöregszik a szakszövetkezeti tagság... — Ez is inkább csak statisztikailag igaz — veti közbe Benyó Pál. — A valóság az, hogy a máshol dolgozó családtagok művelik meg leginkább a szőlőt. És ezek fiatalok. De bármelyiknek kezébe merném adni a szőlőtermesztő szakmunkás-bizonyítványt. A tagsági szőlők persze nemcsak statisztikailag, de valóságosan is elöregedőiéiben vannak. Ez nem is lehet másképp, ha meggondoljuk, hogy az 50-es évek gazdaságpolitikája éppenséggel nem ösztönzött a felújításra, a 60-as években pedig, a szakszövetkezetek létrejöttét követően, a közös telepítésekre irányult a figyelem. Most azonban a tagsági alapok felújítása sem várathat magára sokáig. A kezdeti lépések már megtörténtek. A közös mindhárom szakszövetkezetben részletesen kidolgozta a feltételeket, a kölcsönös érdekeltség alapján, a területeket is kijelölték, sőt már az érdemi munka is elkezdődött. A lebeny olí- tásnak több változata van „forgalomban”, ezek közül a legnépszerűbb az, amikor a közös csak a talaj egyen- getés és a mélyforgatás munkáját vállalja, a vesz- szők kiültetése — központi irányítás mellett —, a gazdák részvételével történik. A költségek törlesztését csak termőrefordulás- kor kell megkezdeni. — Nálunk 55 holdon, két táblában kezdődött el a munka — tájékoztat Pole- reczki György, a Rákóczi Szakszövetkezet párttitkára. — A tagok általában egy—egy holdat vállaltak. A fajtában megegyeznek egymás között, úgyszintén az ültetési formában is. Jogi oldalát tekintve a dolog úgy fest, hogy a tag 30 éves kishaszonbérletben kapja meg a területet, viseli a közterheket, s a terület örökölhetővé is válik. — Úgy látjuk, hogy ezáltal a tagság hosszú időre stabilizálódik — teszi hozzá Szolomajer József, a Toldi Szakszövetkezet párttitkára. — A kiskőrösi határ eltartó képességének semmiképp sem szabad csökkennie. Nemcsak jelene, jövője is van az olyan városnak, amelynek szőlőtermesztő polgárai vannak. Az őslakosok idetelepítése „szervezett formában” történt. A később érkezők „önként” jöttek, spontánul, szórványosan —, s többnyire nem is jutottak el a faluig, lecövekelték magukat a homokvonulatok szélében, fejszéik csattogásától felzengtek a kőröserdők, hogy aztán elfoglalják az irtást, azt a tenyérnyi kis földdarabot, amely itteni megkapaszkodásuk reménységéül szolgált. Sóváran pihent meg szemük a „bennszülöttek” dús szőlőtőkéin, a sorok közé ültetett alma-, meggy-, cseresznye-, barackfákon, de látták, maguk sem boldogulhatnak másként, csak úgy, ha követik a példát. Ásóval forgatták meg a homokot, szőlővesszőt szereztek — és ültettek. Eleinte putrikban laktak, rissz-rossz kunyhókban, de néhány év után, amikor már a szőlő is teremni kezdett, tartósabb épületet is emeltek. A saját maguk és a lábas jószágok feje fölé. Nagyjából ilyenformán jött létre Kiskőrös szőlős tanyavilága, a múlt század második felében. Vajon merre tarthat most az itteni tanyavilág? És 1960-tól, a szakszövetkezetek létrejöttétől kezdődően? Mi lesz a sorsa? Számot vet-e a létével a leendő város, vagy pedig csak lerázandó nyűgnek, koloncnak tekinti? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak. Annál is inkább, mert a kiskőrösi tanyák száma az átszervezés óta — nem csökkent. Még azok a módos tanyasi gazdák is, akik bent építettek, tanyáiktól nem váltak meg, nem is bontották el, de többnyire kint maradtak továbbra is. — Háromszáznegyvenöt körüli tagunk tanyán lakik — mondja Benyó Pál, a Petőfi Szakszövetkezet párttitkára. Ez a tagságnak nagyjából az egyhar- mada. Kiderül, hogy a másik két szakszövetkezetben, a Rákóczi-ban és a Toldi-ban is ugyanez a kül- és belterületi lakók aránya. Mi az oka itt a tanyasi életforma szívós továbbélésének? Kezdjük azzal, ami fontos ugyan, de nem döntő. A kiskőrösi belterület eléggé beépült, régóta nem könnyű már üres telekhez jutni. E tekintetben tehát nincs különösebb csábítás a beköltözésre. Ám lényegesebb ennél, hogy a kiskőrösi tanyavilágra nem a szétszórtság, a rendezetlenség a jellemző, hanem ennek épp az ellenkezője: minden határrészen zárt, szinte falusias tanyasorok alakultak ki. A telkek végénél kezdődik a tanyához tartozó szőlősparcella, s közbül ott van az elmaradhatatlan borkamra, ami itt a pincének felel meg. A tanyasorral szemben, a dü- lőút másik oldalán lapá- lyos zsombékos rész húzódik, amely nagyrészt máig feltöretlen legelő, s amely így a jószágtartás fontos bázisa. A helységtől a tanyaközpontok egyike sincs távolabb 4—5 kilométernél. Találomra nyitunk be a középcebei tanyasor egyik házába. Sinkovicz István, a Petőfi Szakszövetkezet tagja ereje teljében levő ember, nemrég nagyobbított tanyájának falait friss vakolás burkolja, három hold jól termő, alig két évtizede ültetett szőlő sorai tűnnek fel a telek végénél, de, mint elmondja, van még egy kevés szőlője a vadkerti határban is. Borkamrájának hordói az idén is száz hektó bort fogadtak be: kadarkát és sárfehért. Elégedett ember. Régebben foglalkozott a beköltözés gondolatával, aztán lemondott róla. S a gondolat néhány év óta végképp lekerült a „napirendjéről”, eljutott a villany ide is, éppúgy, mint a kiskőrösi határ többi tanyasorához. A soronkövetkező igény, amit nagyon szeretnének, ha teljesülne egyszer — a kövesút. Az ebből fakadó gazdasági és életmódbeli Villany a cebei tanyasoron Az állami gazdaság hűtőliáza Permetezés a szőlőtáblán előnyök nem szorulnak indoklásra — részletezésre sem —. arról nem is
