Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-10 / 214. szám
«. oldal 1972. szeptember 10, vasárnap Előregyártás a helyszínen ^ Á Kecskeméti Konzervgyár mögötti dús gyümölcskertek, s szőlők hűvös zöldje után egyszerre homoksivatag, állja utunkat. Legalábbis ilyen hatású hirtelen az a 80—90 holdas terület, ahol már folyik a házgyár építése, Egyszerűségükben is változatos alakzatok. A vasbeton geometriája. Sikari Béla sorra nevezi meg őket. A földbe süllyesztett, vaspálcákkal szabályosan megtűzdelt szürkésfehér betonládákra mutat: közli, hogy az egész építkezésen 100—120 az átlaglétszám. — Magasfokú gépesítettséggel dolgozunk mindenütt. A tereprendezésnél — mutat el a messzeségbe nyúló sík homokon örökmozgóként döcögő, súIDe mindjárt eltűnik a „sivatagi” benyomás, mihelyst a lába elé néz az ember. Nem szélkergette fodros, hullámos buckák végtelenje f áraszt ja a szemet, hanem bulldózerok gumikerekének, s a földgyalu élének szabályos nyomai. Olyan ez az asztallap- simára agyusztált tájrészlet, mint valami dermedt sárga tó. Még az a kis sziget is ezt az illúziót táplálja, amelyen néhány bánatos fa közt magányos épület húzódik meg. Itt székel a házgyár építés- vezetősége. Távolabb néhány másfajta „sziget” töri meg a sík homokvilágot. Ezeken viszont nagy a nyüzsgés, emberek tevékenykednek, gépmonstrumok dübörögnek, autók, daruk erőlködnek. Cementhegyek, gigantikus betonidomok, vastömegek, tartályok, villanyvezetékek, s kábelek fonalai fent, s kígyói lent Betonmedencékben kékesszürke, átlátszó víz. Fabódék szerszámokkal, építőanyagokkal. Itt négy óriási betonpillér mered az égre a2 erős napfényben fehérlc homokból. Mint négy be- hemót „szögletes gémkapocs” — betonból. Közel, s távol sok hasonló vasbeton óriáselem fekszik már világosabb vagy söté- tebb szürkén, attól függően, hogy az életkoruk milyen. Az egész frissen- készültek még nedvesszürkék. A házgyárépítkezés egyik nevezetességének vagyunk tanúi. Ezek a 13—15 tonna súlyú, 13 méter hosszú vasbeton elemek — pillérek, főtartók —, végeredményben a leendő házgyári műhelycsarnok szerkezetvázának legfontosabb elemei itt a helyszínen készülnek. Sikari Béla, a szálegyenes tartású fiatal építés- vezető, piros fedelű munkanaplójával a hóna alatt éppen kora délelőtti körútját járja a részlegeken. Itt művezetővel, amott brigádvezetővel beszél, amarrébb munkásokkal ért szót. Különös zsúfoltság. Szinte centiméterek választják el egymástól a már beépített, a továbbmozdí- tásra kész vagy éppen a szemünk előtt formálódó betonelemeket, — idomokat, aknákat, pilléreket, — Tíz gőzölőakna; befejezés előtt. Itt folyik majd a házgyári panelek utókezelése. — A kádak már „szokják” a vizet. A csillogó felületen tükröződnek a kiálló vastüskék. (1. sz. képünk) — A szivattyúakna visszaszerelése és zsaluzata most készül. — Mekkora lesz a csarnok, amelyekhez a pilléreket, főtartókat gyártják? — Százhatvanszor száznyolc méteres méretű, hat lyos dózerokra, majd a különböző munkálatoknál közreműködő négy, autós darura. A betonkeverők közelében tornyosuló tömegére, a mozgékony tehergépkocsikra, dömperekre. Gépek nélkül bajos lenne mozgatni is ekkora vasbetontesteket. S címképünkön is jól látható, hogy daru mozgatta konténerből ömlik a beton- keverék a bádogozott faterekre sikerül egy-egy próbálkozás. Iszonyú súly- lyal nehezedik rá a pillér. Pedig azt egy autósdaru is emeli közben, hogy a vontatót segítse. Csupán egy mozzanat, az előregyártás befejezte után, s hogy próbára teszi a gépeket is. Bizony szükség van olyan tapasztalt építő tanácsaira, mint Dékány Pálé, aki hol erről az oldalról figyel, hol túlfelőlre kocog, hogy „ki- centizze”, milyen szögből lesz leghatásosabb a gépek összedolgozása. Mint említettem, a hatalmas területnek csak egy viszonylag kis szigete még ez a terep, ahol megállás nélkül működik az emberek mozgatta gépezet. „Kis sziget”? Hiszen álláspontunktól jó messzire fehérük két, már lábon álló építmény betonváza. Mint mértanilag formált őshüllők csontváza fehérük az 54x45 méteres technológiai felvonulási épület, s a 36x45-ös TMK-műhely szerelés alatt levő vázszerkezete. Az előbbiben lesznek az alvállalkozók raktárai, irodái is. A kettő között húzódnak meg a szociális épületek, ebédlő, öltöző, fürdő, fehér és színes falú, nyúlánk formái Most a vízvezetéket szerelik odabent, rövidesen a fűtésszerelés is elkezdődik. Október elejére üzemképes lesz ez a blokk. A házgyári építkezés vezetője — Sikari Béla — fiatal mérnök, aki a gimnázium elvégzése után egyszerű beosztásban kezdte az építőmunkát a vállalatnál. Készségére, szenvedélyes szakmai érdeklődésére felfigyeltek, s vállalati ösztöndíjjal nyitottak neki utat az egyetemre. Igen feszes, tárgyilagos fogalmazásán is áttetsnik. milyen örömmel dolgozott mint már „gyakorló” mérnök a ZIM rekonstrukcióján, a Fémmunkásnál, az új városközpont városépí- tészetileg mondhatni történelmi nevezetességű létesítményein, legutóbb a párt- és tanácsszékházon ..; „Már a gimnáziumban nagy huzalmam volt az építészethez”. S most ez a legújabb, az eddigi erőpróbáknál is nagyobb feladat; amely nemcsak ezt a Műkertvá- ros-közeli környezetet, a nemrég még homokbuckás, bozótos, vad tájat változtatja Kecskemét új ipari bázisává. A házgyári termékekkel az egész megye városainak, községeinek arculata fog gyorsabb tempóban megváltozni. Tóth István A riporter visszatért. Egy boldog család E1 létünk emlékezetes eseményeinek színhelyére mindig öröm visz- szatérni. Kicsit vissza is fiatalodik ilyenkor az ember — már, akinek szüksége van erre... —, de mindenképp jólesően idézi egykori önmagát, s találkozik újból a hajdani epizódok hőseivel. Az újságíró sem kivétel, aki ritkán ugyan, de annál meg- hatódottabban jár régebbi írásai porondján, s bukkan riportalanyaira. Pályám egyik első riportját Dunapatajon készítettem, tíznél is több esztendeje, Király Feren- céknél, a Szabadság utcai kis házban. „A család minden tagja tanul” — erről szólt az írás. Király mezőgazdasági szakiskolába, felesége szakácstanfolyamra járt akkor, s a gyerekek — Erzsiké és Ferkó — általános iskolások voltak. Mintha csak ma lenne, úgy emlékszem a télvégi borús délelőttre, a csöpp konyhára, amelynek asztalát — kérdező és megkérdezettek — körülültük, s rá a „faggatózás” végeztével a közeli disznótor jó szívvel kínált ízes falatjai kerültek... V ajon mi lehet ezzel a ’ családdal ? — a kérdés azóta számtalanszor felötlött bennem. De valahogyan mindig úgy hozta a sors, hogy elkerültem őket. A nyáron azután a nagyközségi tanácsházán összefutottunk Feri barátommal, aki őszinte szóval invitált, mondván, hogy a közeli napokban együtt lesz. majd az egész család. — De nem ott lakunk ám már, ahol hajdanában. Az új lakáscímünk: Vöröshadsereg útja 53. — ezzel búcsúzott. IVéhány nap múltán beléptem az új családi otthon udvarára, s nem sokkal később már az asztalnál ültünk a nagyszobában. Utast frissítő kávé párolgott előttünk. A kép, a hangulat ismerős, — csak éppen egy évtized szállt el a fejünk fölött. — A kertészeti szakiskolát 63-ban befejeztem, s azóta a községi tanács kertészeként dolgozom — ad számot életéről Király Ferenc. — Az utcák, terek parkosítása, az útszegélyek rendben tartása ' a tennivalóm egyebek között. Kiderül, hogy időközben) jóformán passzióként, víz- vízvezeték-szerelői és víz- műkezelpi tanfolyamot is végzett. Jó hasznát vette ennek a szakmának a ház közművesítése során. Királyné is megszerezte a szakácsoklevelet, s most az állami gondozottak nevelőotthonának konyháján dolgozik. — No, és a gyerekek? — kérdezzük. Válaszként a törékeny alkatú Erzsiké lép a szobába, karján egy aranyos csöppséggel. Akkor hetedikes diák, ma „gyakorló” anya. — Két éve mentem férjhez, miután , már leérettségiztem. A Csepel-szige- ten lakunk, a férjem építésztechnikus. Es a legnagyobb örömünk: Annamária — s magasba emeli a babát, aki vidáman gőgicsél. Megtudjuk, hogy a „tanuló család” negyedik tagja, Ferkó jelenleg katonai szolgálatot teljesít. — Harckocsizó őrvezető, kétszeres kiváló katona — tájékoztat büszkén az apa — Egyébként szintén „univerzális ember”: általános lakatos, leszerelése után pedig gépipari technikumba készül. Búcsúzunk. De a házigazda addig nem enged tovább, míg végig nem járjuk, s irigykedve meg nem csodáljuk birodalmát, amely a régi szoba-kony- hásnak jóformán a négyszerese. Minden kényelemmel ellátva, s ebből egyetlen családtag keze- munkája sem hiányzik. A kamrában minden együtt van, amit csak a nyárvége megterem, az ólban pedig elégedetten röfögnek a németöves hízók. fia annakidején a ri11 portcím így hangzót: „A család minden tagja tanul”, ma bízvást leírhatjuk, hogy valameny- nyien elégedettek a sorsukkal. Boldogulásuk, gyarapodásuk: a riporternek ösztönzés a következő évtized újabb írásaihoz. S az utolsó kép, amit e második találkozásunkról emlékezetünkben megőrzünk: az ajtóban tapsikoló Annamária fénylő kisgyerekmosolya .., Jóba Tibor hossz- és egy kereszthajó- zattal. — Hány elemre van szükség azokból a 13—15 tonnásakból? — Kétszázharmincötöt állít elő az előregyártó részleg, Kovács Lajos és az őket kisegítő Illés László brigádja. Szép teljesítmény tőlük a heti tizenkét elem. Tudják, hogy decemberben szerkezetileg állnia kell a csarnoknak. Feltűnő viszont, hogy mindössze talán másfél tucatnyi munkás dolgozik ezen. Említem is az építésvezetőnek. Mosolyog, s (Pásztor Zoltán felvételei) sablonba. Meg lehetne-e csupán kézi erővel emelni, továbbítani a 2. sz. képen látható vas „szervezetet”, a betontakarók „lelkét”? Beszélgetünk már vagy tíz perce, de még javában küszködik amoda a gőzölőládákon túl egy makacs vontató, hogy aa egyik kész, 13 méteres pillér alól kivonszolja a faaljzatot. Már ideérkezésünk- kor is ezt csinálta. Szinte robbanó energiával rugaszkodik neki újra meg újra a gép, hogy a vastag drótkötelekkel kihúzza az aljzatot, d£ csak centiméCsonka44 védnökség A SZEMET rontó hegesztőív felvillanó fényei mintha csak vetélkednének a tágas szerelőcsarnokba lopakodó napfénynyel. Az óriás vasszerkezeti elemeket eggyé forrasztja a varrat, hogy mint karcsú ívek — valahol az országban — évtizedeken át tartsák vállukon valamelyik szerelő- csarnok tetőzetét. A fülsiketítő hangzavarban elvész a szó, s csak kézmozdulatokból értik meg egymást az emberek, de megértik. Egy hangos dudaszó megszakítja a zűrzavart, lassan elcsendesedik a csarnok, s a csend megnyugtatja az idegeket. Ebédidő van. A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában megpihennek az emberek. Gacza János ötszörös ifjúsági szocialista brigádjának tagjai szemben ülnek egymással, beszélgetnek. A csarnok bejáratánál fürge léptű ember tűnik fel: Pintér Imre meós, a brigád tagja és patronáló- ja, a vállalati KISZ-csúcs- veZetőség titkára. Kezében papír, ceruza. — CSAK NEM a prém- csilistát hoztad aláíratni? — évelődnek vele. — Hát az attól függ — tréfálkozik ő is. — Idefigyeljetek! Tudjátok. hogy, ez a függőleges tartóoszlop, amit most szereltek, hová készül? — Hogyne tudnánk — válaszol a brigádvezető — A Péti Nitrogénművek épülő készáru- és nyersanyagraktárához. — A napokban megkértek bennünket, hogy ha egy mód van rá, 1973 helyett, 1972 végéig készítsük el. AZ IMÉNTI csend még mélyebb lett. Szinte egymástól várták a választ. Ez a munka első- és másod- osztályú hegesztési varratokat követel, amit még meg is röntgeneznek. Nemhogy a munkát, de még a választ sem lehet elkapkodni. A brigád tagjai Horváth
