Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-12 / 162. szám

1972. Július 12, szerda 5. oldal Gyönyörködtet és meggyőz Weintiagei Adolí kiállítása Pécsett Az elmúlt héten, csü­törtökön délután dr. Gaj- dócsi István, Bács-Kiskun megye Tanácsának elnöke nyitotta meg Pécsett Wein- trager Adolf bajai festő­művész kiállítását. A jól si­került kulturális eseményt követően beszélgettünk dr. Gajdócsi Istvánnal. — Bizonyára felvetődik a kérdés, hogy egy szak­mai hozzáértést feltétlenül igénylő kiállítást, hogyan, milyen ismeretek birtoká­ban, milyen gondolatokkal nyithat meg egy funkcio­nárius. Nos, úgy érzem, hogy a barát, a közéleti vezető és a művészetszere­tő ember jogán. Barátként sokkal többször találkoz­tam és vitatkoztam a mű­vésszel, mint amennyi a vele kapcsolatban megje­lent, kétségtelenül nagy­számú publikáció. Közéleti emberként — mert kapcso­lataink a tanácstagtól a ki­tüntetett pedagógusig sok fórumon váltak rendsze­ressé. Művészetszerető em­berként — mert egyrészt vallom, hogy vezető nem lehet egész ember, ha nem érdekli a művészet, más­részt mert büszkék va­gyunk arra, hogy Weintra- ger Adolf közülünk való és hozzánk tartozik. Róla és alkotásairól tehát ilyen­mód beszéltem, talán — és ezt nézzék el nekem — másképpen mint ilyenkor szokás. — Azt hiszem, a művész döntő kritériuma az, hogy munkájában az élet lénye­gül alkotássá. Weintrager Adolf realista művész, té­máiban a gondolat és az érzelem, tökéletesen ötvö­ződik egységbe. Keresi az igazat és keresi az újat. Alkot és nevel. Gyönyör­ködtet és meggyőz. Ábrá­zol és hitet ébreszt. Olyan­nak láttatja világunkat, amilyen, de benne érző­dik az alkotó ember hite, ereje, vagyis az, hogy a történelemtől örökölt nyo­morúságos viszonyainkat feltétlenül megváltoztat­hatjuk. Vérbeli festő, aki minden idegszálával kötő­dik életünkhöz. Megküzd lelkiismeretével és úgy ke­resi az újat, úgy kísérle­tezik, hogy mindig tújjuj: a próbálkozásokon. Élményeit túlnyomórészt Bács-Kiskunban találja meg. Ábrázolásmódja, stí­lusa ezt a tájat formálja képpé. Bácska egét úgy festi meg, ahogyan talán senki más. Nála a tájfes­tés is hazaszeretté válik. Roskadozó paraszttanyái, csoportos fáikkal szépek, de már érzékeltetik az új világot, amely hadat üzen ennek a látszólag idillikus, de kegyetlen életformának. Nekem személy szerint pa­raszt zsánerképei tetszenek a legjobban. A mély tüzű néha harsánynak tűnő színesség­gel együtt érvényesül a lé­nyegre egyszerűsítés vágya, sőt, egyre inkább eredmé­nye. Vázlatrajzaiban meg­mutatkozik pazar fantázi­ája, szimbolizáló képessé­ge, önmérséklete, amely mindig megtartja az ért­hetőség és a világos érzel­mi hatás határain belül. Sokoldalúsága egy tőből fakad az élet bonyolultsá­gával, sokrétűségével. So­hasem hamis, magakellető. Az igazság nála nem mér­legelés, még / kevésbé alku tárgya. A művészete meg­győz arról, hogy ez az em­ber nem tud, de nem is akar kiszakadni ebből a világból, ezért él, ezt sze­reti, ezt gyámolítja és ezt vallja magáénak. Ezért is, á virtuozitás mellett sok­szor meghökkentő benne a robbanásig feszítő érzelmi töltés. Bővérű művészet ez a javából, mégis benne ér­ződik a pedagógus, aki ta­nít, nevel, maga is meg­újul napról napra és fej­lődik töretlenül. Megkértük a kiállító művészt is, hogy válaszol­jon kérdéseinkre. — Érdekes módon viszo­nyul az ember a művészet­hez, ember a képekhez, ember az emberhez. Ko­runk és korunk művésze­te bonyolultságában és el­lentmondásosságában is harmóniára törekszik. Nem biztos, hogy ez a harmónia egy művészben úgy jelent­kezik, mint a felület és a tárgy problémamentessé­ge, vagy pedig úgy, hogy a harmonikus kép egy harmóniát sejtet. A téma a szűkebb táj, ahol az em­ber él, és azok az imp­ressziók, amelyek utazásai közben, vagy társadalmi vetületekben az emberre hatnak. A pécsi anyag hármas tagolású. Egyrészt hagyo- mányszerűen kötődik az alföldi realista festészet­hez. Ennek szálai tiszte- letreméltóak, magaménak is vallom ezeket. Ügy ér­zem, bennük meg lehet találni azokat a fogódzó­kat, amelyek az ábrázolás módja, tartalma szempont­jából lényegesek. A má­sik szinte ellentéte az egésznek, s bizonyos jel­rendszert is rejt magában, például a halakat ábrázoló képeim. Ez a jelrendszer visszavetíthető általános emberi problémákra, ame­lyektől nem vagyunk men­tesek. Legyen az öröm, bá­nat, gyötrődés, elvonultság és más egyéb. Ilyen érte­lemben a feszültség és a téma sejtet valamit abból is, hogy a művész miként fogalmazza meg. Lényegé­ben tehát az esztétikai örömön kívül mindig az a belső visszhang a döntő, amely ezek létrehozásában, szinte magygr^atlanul ál­landóan jelen van. A harmadik jeileg el­lentéte az előző kettőnek, már műfajilag is: az ak- varell téma. Ennek a ki­állításnak a hármas egy­sége talán valamit sejtet munkásságomból, amely­nek egy szűk keresztmet­szetét villantja fel. De hadd beszéljek még ikon­jaimról is, amelyek utazá­saimhoz kapcsolódnak. Egy nyári jaltai utazás ered­ményei. Ezekben ugyan­csak mindig az általános emberi, érzelmi rugókat ke­resem, függetlenül attól, hogy tárgyát nézve miként magyarázhatják. Célja egy: szolgálni az embert. F. D. Az alma nem eshet messzebbre Szülők, jól választottatok? Nyárfasor. Vakít a ho­mok az esőnemlátta dűlő- úton. A nyárfák mögött ta­nyák. öreg tanyák, néme­lyik már százéves is le­het. Gyerekek lovacskáz- nak az út szélén, a „gaz­da” frissen pattogtatja os­torát ... — Hóha — mondom a fogatnak, — pihenjetek egy kicsit. Pihennek, beszélge­tünk. — Mi leszel, ha meg­nősz? — kérdezem az egyik fiúcskát. — Traktoros — vágja rá büszkén. — A bátyám is az. Ha jól emlékszem, hat­éves koromban pilóta vagy sofőr akartam lenni. De hát ez csak amolyan gyerekes vágyakozás volt. Szüleim is annak tartották, s ha jól emlékszem, meg sem kér­dezték, akarok-e gimnázi­umban tanulni, ha befeje­zem az általánost. Így hát gimnáziumba írattak. De írathattak volna máshová is, ha úgy akarják. G. Sándor villanyszerelő lesz. Az idén végezte el az általános iskolát. A sors nagy rendező: Sanyi nyolc éven át pislákoló petróle­umlámpa fényénél tanult, s maholnap már villanyt szerel, talán éppen a szülői házban. Modern szakma a vil­lanyszerelés. Az édesanya büszke is a fiára. — De boldog vagyok... Színötös bizonyítványa volt a Sanyikámnak. Fel is vet­ték azonnal... Sanyi szakszerű kiselő­adást tart nekem az elekt­romosságról, még ellenál­lást és áramerősséget is tud számítani. Sőt, már gumi- nyelű csavarhúzója is van. Nézem a bizonyítványát: elsőtől kezdve jeles, csak rajzból volt négyes hét éven át, de nyolcadikra az is ötösre javult. Mutatja a j utalomköny veket. — Szeretsz-e tanulni? — teszem fel a sablonos kér­dést. A válasz sokáig ké­sik, Sanyi lesüti szemét, ka- maszos mozdulatokkal ra­kosgatja kezeit az asztalon. — Hát... szerettem — mondja végül. Látom, kel­lemetlen számára a téma, és azt is tudom, miért. Sa­nyi osztályfőnöknőjével be­széltem két napja. Tőle tu­dom, az iskolában hetekig központi téma volt Sanyi pályaválasztása. — Szinte könyörögve kértük őt is, édesanyját is, gimnáziumba adja a fiát. De hiába... Pedig nem volt ebben az iskolában még ilyen gyerek, higyje el... Könnyűszerrel lehet­ne belőle mérnök... Re­mek fizikai—matematikai érzéke van. A fiú hallgat. Nekem is elszorul a torkom, néma csönd van a kicsiny szobá­ban. Odakint a szél fogócs- kázik a zúgó homokkal... — Minek az a sok tanu­lás? Azt mondta a tanító néni, négy év gimnázium, meg öt év egyetem, addig­ra lenne belőle valaki. Ki­lenc év! Huszonnégy éves korában kezdjen el keres­ni ! Közben meg csak a pénz, csak a pénz megy ki. Mikor látnánk belőle va­lamit vissza? Meg nem is engedném el a fiamat olyan messzire... — Maradjon csak a kö­zelemben. Három év múl­va kész ember lesz. A fa­luban akarunk építeni, kell minden fillér... — A lányom is jeles ta­nuló, a Margit. Az meg technikumba akart menni vagy hova... Nem is ő akarta, hanem a tanító be­szélte tele a fejét, hogy je­lentkezzen oda... Meg is mondta neki az uram: az én gyerekemet oda íratom, ahová én jónak látom ... — Hát úgy láttuk jónak, hogy eladónak taníttattuk ki a lányt. Jó helye van, az államiban dolgozik, férjhez ment.., Ez a dol­gok rendje. Az ítélet elhangzott: ez a dolgok rendje... Mintha Tömörkény világában len­nék: „így volt rendelve”... De hiszen ennek az or­szágnak az kell, hogy az ilyen színötös Sanyikból és Margitokból mérnökök, or­vosok, tanárok legyenek .. Az értelem, az igazság és a történelem szerint a leg­jobbaknak kell azzá len­niük. Azt kellett volna mondanom az édesanyá­nak, hogy ez a történelem igazságtevése? Hogy is mondhattam volna, hiszen ő is igazságot akar tenni a maga törvényei szerint.. ; Nemcsak a tanyák, a gon­dolatok is nagyon öregek. A gyermekkor a lehető­ségek birodalma, de a gyer­mekkor végén a valóság­országba érkezünk. Vá­lasztani kell, muszáj. Csak­hogy a tizennégy éves em­bernek, még ha személyi igazolványa is van, az élet- tapasztalatai is tizennégy évesek. Így hát, mi sem természetesebb, a szüléink választják meg életpályán­kat Szülők, jól választót-, tatok? K.Gy. Vízen — vízparton Fotókiállítást rendeztek a bajai József Attila Művelő­dési Központban, a Bajai Nyár ’72 keretében, melyre hazánk valamennyi foto- klubja küldött képeket. A bíráló bizottság, — Gál Im­re fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségé­nek küldötte, Gergely Jó- zsefné, népművelési fel­ügyelő, Réti Pál fotómű­vész, a Népművelési Intézet munkatársa — hetven szer­ző, majd 300 felvételéből ötvenhárom szerző 111 al­kotását fogadta el. A nyolc napig nyitva- tartó kiállítást 3200-an te­kintették meg és sokan ír­tak elismerő sorokat a ven­dégkönyvbe. Baja város két fődíját Görbe Ferenc, illetve Ko­vács Béla nyerte eL A Nép­művelési Intézet különdíjá- val Csatári Jánost, a Du­na Fotoklubéval Horváth Péter felvételét jutalmaz­ták. További díjazottak: Kolláth Mária, Tihanyi László, dr. Agárdi János, Csatári János, Horváth De­zső, Rónay István. resztül. Ez a forrásüreg Budaörs mellett, a Kálvária hegyen kezdődik. Azután két ágra szakad: egyik ága keleti-északkeleti irányban a Tűzkőhegyen és a Vár­domb északi részén halad át, egyenesen neki a Király­fürdőnek. Aztán még négy irányban haladnak víz- hasadékok, amelyeket a budaörsi melegvízközpont táp­lál, és különböző vonalakban vágnak neki a főváros­nak. Egy forráság a Lukács-fürdőbe, egy Üj pestre, egy a Szúnyogszigetre, egy pedig a Római-fürdőhöz vezet. A legérdekesebb az, hogy a budai melegvízforrások eredetét egy helyre teszi, mégpedig Budaörs határába, ahova sokan talán nem is gondolták volna. Balátai Jenő azonban a földkéreg szerkezetére és tektoniká­jára hivatkozva igyekszik bizonyítani, hogy a buda- pest—budaörsi határon vannak a melegvízforrások tápláló medencéi. Balátai Jenő kérvényt is adott be Budapest polgármesteréhez, és kérte, rendelje el a polgármester a budai vizek útjának feltárását. Kérte, keressék meg a Rupp-hegyen átvonuló forráseret, amely a Gellérthegyig vezet, mert ez érdekelhetné legjobban a fővárost. Hivatkozott arra, hogy ott kint a főforráshoz közel, sokkal melegebb a víz, mint a Dunánál. A víz összetétele pedig a hosszú út alatt megváltozik, hasznos dolog volna tehát a budai me­legvizeket az eredeti forrás helyén föltárni. Most csak 40—46 fokos vizet használnak fel Pesten, a főforrás­nál azonban 75 fokos vizet is lehetne találni, Balátai szerint Budapest Európa hévforrásokkal egyik leg­jobban ellátott városa, ez felbecsülhetetlen értéket jelent mind a hazai lakosság, mind az idegenforga­lom szempontjából... Egy elutasított munka maradt fönt Balátai ilyen Irányú herkulesi erőfeszítéséből — gondolta Szász —, semmi több Maga az a tény, hogy Balátai képes volt rengeteg időt, energiát a hőforrásokba is befektetni és azok ügyében a polgármesterhez fordult, Balátai Jenő naivságát mutatja. A tudósnak gyermeteg el­képzelései lehettek Magyarország politikai, gazdasági viszonyairól. Ám Balátai Jenő nem volt az az ember, aki semmi­ségekben csökönyös, de komoly dolgokban hiányzik belőle a céltudatosság és kitartás. Nem olyan ember volt, aki könnyen fellelkesedik, és azután még köny- nyebben megun mindent. Balátai a polgármester el­utasításával mit sem törődve dolgozta ki. a hőforrá­sok hasznosításának gyakorlati tervét. Errol tanús­kodik memoranduma, amelyet „Budapest fürdőváros jegyében a Rudas- és Rácz-fürdőnek a Gellérthegy belsejében való elhelyezése” tárgyában írt. Ez a me­morandum Balátai szellemes gondolkodásmódját, élénk fantáziáját bizonyította, sőt — Szászt ez kapta meg leginkább — a memorandum szép nyelvezete stiláris érzékkel biró embert is sejtetett. Előfordulhatott, hogy valaki talán szólt is egy-két jó szót Balátai memorandumára, talán még tetszhetett is a Jókai fantáziájával felrajzolt ötlet, de ennél gya­korlatibb, közvetlenebbül az akkori igényeket kielé­gítő építkezéseket sem valósítottak meg. A memoran­dumban felvázolt építkezések túlságosan nagyvona­lúak lehettek, de nem is ebből a szempontból érdeke­sek, hanem mert rávilágítanak Balátai Jenő gondol­kodásmódjára, csillapíthatatlan vágyára, hogy valami nagy, fontos dolgot tegyen a hazája érdekében. Ezzé! párhuzamosan persze anyagi hasznot is remélt r vál­lalkozásból, de mivel ebből semmi sem vált valóra, visszatért a bauxitügyeihez. Balátai több millió pengő értékű bauxitlelőhely bér­lője volt, de a bauxit ott rejtőzött a földben, kiakná zatlanul. Ekkor még álmában sem gondolta, hogy tér veiről, műszaki leírásairól, a lelőhelyek várható kara citásáról a németek mindent tudnak. Az ő fantáziája amely geológiára, kövekre, ásványi anyagokra, hé­vizekre, vegyi folyamatokra, feltárásokra, hasznosítá­sokra korlátozódott, képtelen volt kiterjedni az em­beri lelkek furcsa trágyadombjáig, a leskelődésig, a hatalmi harcokig, a „Lebensraumig”, s annak meg­valósítási szándékáig. Honnan sejtette volna például, hogy a saját családi fészkében, az ágya fölé is a né­met sas terjeszti ki szárnyait? Ha valaki akkor azt mondja Balátainak, felpofozza, leüti, agyonveri. Sze­rette feleségét, elviselte anyósát. Alice jelenléte, vágyai, azoknak kielégítése, fokozták benne a vagyonszerzésre törekvést, de ez nála mégis­csak másodrendű szempont volt. Ott volt a bauxit­lelőhely. A zártkutatmányokért minden évben fizetni kellett. Mit lehetett tenni ilyen esetben? Dr. Pávai Vájná szerint Balátai megkísérelte jutányos áron át­adni a magyar államkincstárnak, hogy az biztosítsa a független bányászatot, a feldolgozást, vagy olyan előnyös szerződés megkötését, amelynek segítségével Magyarország alumíniumhoz juthat. Balátai tervei között szerepelt — mivel az alumí­nium gyártása olyan sók elektromos áramot igényel, amennyinek előállítására Magyarország nem képes —, hogy vásároljanak külföldről áramot. Távvezetékekről álmodott. A dunai népek összefogásáról, a románokkal, csehekkel, jugoszlávokkal való gazdasági szövetségről. Sőt, amikor megtudta, hogy a Szovjetunióban nagy vízierőművet építenek, a velük való kooperáció lehe­tőségét is felvetette. Jellemző tiszta emberi szándé­kára, hogy ezt olyan magától értetődő dolognak fogta fel és terjesztette, mint aki a hatalom birtokosairól is iszta szándékot tételez fel. Szász erre vonatkozó feljegyzéseket is talált, és azok- 11 kitűnt, hogy tervezetét hivatalos kormányférfiak- oz is eljuttatta. A kormány azonban hallani sem kart semmiféle egyezményről, főleg nem dél és kelet felé. (Folytatjuk}

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom