Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-15 / 139. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA -M U N K Á GP ÁRT' B ÁCS- K>l S KUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXVII. évf. 139. szám 1912. június 13. CSÜTÖRTÖK ! Ára: 90 fillért Együtt Európáért! Alig néhány napja, hogy az európai közvélemény képviselőinek brüsszeli közgyűlése a békére, a boldog és nyugodt életre vágyakozó százmilliók ne­vében felhívással fordult kontinensünk népeihez: „Európa válaszúihoz ért. Az európai népek vagy be­kapcsolódnak abba a harc­ba, amely visszafordítha­tatlanná teszi az utóbbi időszak pozitív fejlődését, vagy elszalasztják ezt a lehetőséget, és az elért si­kerek semmivé válnak. Határozottan és minden erőnkkel a biztonság és az együttműködés mellett széliünk síkra. Nem en­gedjük meg, hogy az alig megszületett remény csa­lódássá váljék. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ez megfelel a haladás útján szabad és szuverén fejlő­désre törekvő összes euró­pai nép akaratának.” Az utóbbi hetek pozitív eseményei, a bonni ratifi­kálás, a szovjet—amerikai egyezmények megkötése, a Nyugat-Berlinben aláírt négyhatalmi egyezmény után azonban szembe kell nézni a kérdéssel: nyitott kapukat döngetünk-e a tö­megek mozgósítását célul kitűző tanácskozással, ami­kor még a NATO minisz­teri tanácsának a közel­múltban Bonnban megtar­tott ülésén is kijelentették, hogy Helsinkiben ősszel megkezdődhet az európai kormányok értekezletének több oldalú előkészítése A brüsszeli tanácskozás mintegy nyolcszáz résztve­vője arra a következtetés­re jutott, hogy minden eredmény, amit az enyhü- tés, a béke javára kivív­tunk, eddig is a népek önfeláldozó és következe­tes harcának volt köszön­hető és így lesz ez a jö­vőben is! S erre a tanulságra ép­pen a NATO legutóbbi ülésén elfogadott doku­mentum figyelmeztet újó­lag. Mert ha végre ki is mondták, hogy hajlandók hozzájárulni az európai kormányok értekezletének előkészítéséhez, ezt a lépé­süket megintcsak különfé­le fenntartásokkal bás­tyázták körül. Szerintük ugyanis az előkészítő érte­kezletnek csupán annak megállapítására kell kor­látozódnia, hogy „van-e kilátás javaslataik alapos megvizsgálására”, a kor­mányszintű tanácskozás megtartását pedig az úgy­nevezett „kiegyensúlyozott csapatcsökkentéshez” kö­tik, amely alatt az impe­rialista hatalmak előnyö­sebb pozícióját remélik ki­vívni. Sokat kell még tennünk azért is, hogy elérjük az európai béke és biztonság nélkülözhetetlen tartozékát és elismertessük a konti­nens valamennyi országá­nak létét. Hiszen éppen az elmúlt napokban tagadták (Folytatás a 2. oldalon) A nagykőrösi szakmunkásképző intézet Kecskemét­re kihelyezett konzervipari tagozatán immár a nyol­cadik évfolyam végez. Az idén harminchárom lány fejezi be tanulmányait. A sikeres írásbeli vizsga után éppen Fekete Erzsébet bizonyítja jó gyakorlati fel- készültségét a termelési színhelyen, a Kecskeméti Konzervgyár borsófeldolgozó üzemrészében. Erről győződtek meg a vizsgabizottság tagjai: Balogh Ödön üzemvezető, Csókás Balázs, a kihelyezett tagozat ve­zetője és Harsányi Lászlóné. (Pásztor Zoltán felvétele) Vizsgázók a konzervgyárban Á szövetkezeti gazdálkodás tapasztalatairól végrehajtó bizottsága A megyei tanács végre­hajtó bizottsága szerdai ülésén több fontos témát tárgyalt. Elsőnek a mező- gazdasági szövetkezetek el­múlt évi gazdálkodásának ; eredményeit, valamint a veszteséggel zárt közös gazdaságok szanálásával kapcsolatos tapasztalatokat vitatta meg. Az 1971-es gazdasági év eredményei azt bizonyítják, hogy tovább javult a szö­vetkezetek gazdálkodása, megszilárdult pénzügyi helyzetük. Az 1970. évi elemi károk miatt bekövet­kezett eredménykiesést többségük pótolni tudta, sőt néhány gazdaság az előző évek átlagát meghaladó termelési eredményt ért el. Mindehhez hozzájárult a gépesítés, a jobb munka- szervezés, a vezetés színvo­nalának emelkedése. A sikerek ellenére a me­gye közös gazdaságainak egy része veszteséggel zárta az elmúlt évet. A megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának határozata értelmé­ben a 34 veszteséges és alaphiányos gazdaság kö­zül 17 szövetkezetben a kö­telezettségek rendezésére, a pénzügyi egyensúly megte­remtésére szanálási eljárást j indítottak. A veszteségren­dezéssel egyidőben a Pénz­ügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának Bács­Kiskun megyei Hivatala pénzügyi revíziót tartott. A megye 17 szanálási eljárás alá vont szövetkezetében a veszteség és az alaphiány összesen 81 millió 700 ezer forintot tesz ki*. A gazda­ságok hitelképességének helyreállítására a végre­hajtó bizottság csaknem 69 millió forint óvadék folyó­sítását engedélyezte. A veszteséges szövetkezetek ez évi gazdálkodását tehát pénzügyi gondok nem ne­hezítették, mert ily módon az üzemviteli kiadásokat fedezni tudták. A szanálási bizottságok vizsgálataik során a szövet­kezetek illetékes területi szövetségeit is meghallgat­ták, és észrevételeik figye­lembevételével tették meg javaslataikat. A pénzügyi gondokat elsősorban a szö­vetkezetek saját alapjainak felhasználásával rendezik, s csak a fennmaradó ösz- szegre nyújtanak állami tá­mogatást. Az érintett szövetkeze­tekben közgyűlési határo­zatban vállalták a szüksé­ges gazdasági és szervezési intézkedések végrehajtását. Egyes üzemekben a veze­tők büntetőjogi felelősségre vonásának kezdeményezé­séhez kötötték a támogatás folyósítását. A vitában többen hang­súlyozták, hogy a szanálási bizottságok munkája évről évre javul. Feladatuk nem időley^s, egész esztendőben figyelemmel kísérik a vesz­teséges üzemek gazdálko­dását és segítséget nyújta­nak a gondok leküzdésé­ben. A végrehajtó bizottság a továbbiakban megvitatta a tanácsi sütőipar negyedik ötéves fejlesztési tervének felülvizsgálatáról szóló je­lentést. A kormány 47 mil­lió forint összegű támoga­tást adott a megyének er­re a célra. Élénk vita alakult ki a szolgáltatások helyzetét elemző jelentés felett. Az előterjesztés Kecskemét város eredményeit és gond­jait tárta fel. A megye- székhelyen a szolgáltatás — az utóbbi években elért fejlődés ellenére — elma­radt az országos átlagtól. Az ipari szövetkezetek szolgáltató tevékenysége nem kielégítő mértékben fejlődik. A peremkerületek egy része elhanyagolt. A szolgáltatás fejlesztése meg­különböztetett , támogatást igényel. A végrehajtó bizottság ezután megtárgyalta a te­lek-, lakás- és üdülőtulaj­donok egyes kérdéseiről szóló jogszabályok alkal­mazásának tapasztalatait. Az ülés bejelentésekkel zárult. K. S. Szakmunkásképzési ankét Tegnap Kecskeméten, az Ipari Szakmunkásképző Intézetek megyei Igazga­tósága és a Petőfi Népe szerkesztősége szakmun­kásképzési ankétot rende­zett, amelyen a vállalatok vezetői, a munkaadók me­gyei képviseleti szervei és a megyei szakmunkáskép­ző intézetek igazgatói vet­tek részt. A tanácskozá­son, többek között, ott volt Konfár Sándor, a megyei pártbizottság poli­tikai munkatársa is. Az értekezletet F. Tóth Pál, a Petőfi Népe főszer­kesztő-helyettese nyitotta meg, majd Weither Vil­mos, az ipari szakmunkás- képző intézetek megyei igazgatója tartott vitain­dító előadást. Mélyreha­tóan elemezte a szakmun­kástanuló törvény végre­hajtásáról, s az MSZMP megyei végrehajtó bizott­ságának ezzel kapcsolatos állásfoglalásából adódó feladatokat. A vitában felszólalt Tóth Ferenc, a Bács-Kis- kun megyei Textilfeldol­gozó Vállalat igazgatója. Fekete László, a KISZÖV elnöke, Tajdina János, s Fém- és Villamosipari Vállalat üzemgazdasági osztályának vezetője, Sza­bó Ferenc, a KIOSZ me­gyei titkára, Hegedűs Jó­zsef, a megyei tanács munkaügyi osztályának helyettes vezetője, For­czek György, a 618. sz# kaügyi Minisztérium cso­portvezetője foglalta ösz- sze, s egyben tájékoztatta a résztvevőket a minisz­térium szakmunkásképzés­sel kapcsolatos legújabb elképzeléseiről, intézkedé­seiről, s a készülő rende­letekről. Az ankéton el­hangzott véleményekre, felszólalásokra még visz- szatérünk. N. O. Tanácskozik a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Június 14-én, szerdán összeült a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága. Az ülés na­pirendjén időszerű nem­zetközi kérdések, valamint az -állami oktatás helyze­te és fejlesztésének fel­adatai szerepelnek. A Központi Bizottság június 15-cn, csütörtökön folytat­ja tanácskozását. (MTI) Gromiko Párizsban Szerdán a francia kül­ügyminisztériumban be­fejeződtek Gromiko szá­jét és Schumann francia külügyminiszter tárgyalá­sai. A szerdai megbeszé­léseken széles körben foly­tatták a nemzetközi prob­lémák megvitatását, köz­tük az európai biztonság­gal összefüggő kérdéseket. Kiderült, hogy a Szovjet­unió és Franciaország ál­láspontja a megvitatott kérdéseket illetően széles körben megegyezik. A fe­lek hangsúlyozták, hogy kölcsönösen igyekeznek hatékonyan előmozdítani azoknak a politikai mó­dozatoknak a felkutatását, amelyek a háborús konf­liktusok és feszültséggó­cok felszámolására vezet­nek. Pjotr Abraszimov pári­zsi szovjet nagykövet szerdán ebédet adott Gro­miko tiszteletére. Az ebé­den részt vett Schumann francia külügyminiszter. Kiskunhalasi, Istenes Jó­zsef, a 621. sz. Kiskőrösi Iparitanuló Intézet igaz­gatója, Fehér József, a Bács-Kiskun megyei Ál­lami Építőipari Vállalat munkaügyi osztályának vezetője, Csányi József, a Ganz-MÁVAG kiskunha­lasi gyáregységének igaz­gatója A vitában elhangzotta­kat Szamos József, a Mun­E. Tóth Pál üdvözli az ankét résztvevőit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom