Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-22 / 301. (302.) szám
Méczi László országos Vasas-bajnok Az elmúlt szombat—vasárnap Budapesten a Ganz- MÁVAG sporttelepén rendezték meg az 1971. évi Vasas Kupa vándordíjas felnőtt, ifjúsági, serdülő kötöttfogású egyéni és csapat birkózóbajnokságot A szakmaközi bajnokság országos döntője iránt most is igen nagy volt az érdeklődés, hiszen több mint 200 főnyi nevezés futott be a Vasas Szakszervezet sportbizottságára. A három korosztályban megrendezett viadalon ezúttal a serdülők és ifjúsági versenyzők mintegy 150-en, míg a felnőtt korosztályban 60 birkózó lépett szőnyegre. Megyénkből a Kiskunfélegyházi Vasas TK és a Kunszentmiklósi VÁV Vasas SK birkózói vettek részt a kétnapos küzdelmekben. Réczi László magyar bajnokhoz méltó formában aratta egymás után kétvállas győzelmeit, s mindössze az egri Lakatosnak sikerült ellene elérni 2:2-es — akciós! — döntetlent némi bírói segédlettel. Mint ahogyan az várható volt, a félegyházi olimpikonjelölt megérdemelten állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A 6 fős mezőnyben maga mögé utasította az egri Lakatoson kívül Szúrt is, a Budapesti Vasas SE jó képességű versenyzőjét. A többi félegyházi versenyző — ifjúságiak, serdülők — nem jutottak helyezéshez. A felnőtt csapat többi tagjai egy másik országos jellegű pontszerző versenyen vettek részt. Jól szerepelt a kunszentmiklósi hármas is. Kalapács ugyan nem jutott helyezéshez a nehézsúlyban, mert ismét az ez évi kötöttfogású serdülő magyar bajnokság 1—2. helyezettjével hozta össze a sorsolás szeszélye, de Fodor elleni szép birkózásáért megérdemelten nyerte el a közönség tapsát. Annál jobban szerepelt a két Lo sonczi fivér, akik bár szabadfogású versenyzők, kötöttfogásban is nagyszerűen helytálltak az igen erős és népes mezőnyben. Losonczi József, az ifjúsági 65 kg-ban három kétvállas győzelem után jutott a döntőbe, ahol Szíj jártó (Csepel Autó) pontozással legyőzte, majd Nemestől (Vasas) szenvedett kétvállas vereséget Bronzérme a 16 fős mezőnyben nagyszerű teljesítmény. Losonczi Márton, a szabadfogású serdülő magyar bajnokunk — a kötöttfogásúaknak is feladta a leckét. Kétszer győzött kétvállal, s végül is bronzérmet szerzett, miután Dévay (Csepel Autó) és Nagy (Vasas) pontozással legyőzte. A kétnapos országos szakmaközi bajnokság pontversenyét végül összetettben a Budapesti Vasas SC nyerte. A pontverseny korcsoportonként: Serdülők: 1. Egri Bervai Vasas SK 21 pont, 2. Bp. Vasas SC 17 popt, 3. Bp. ÉVIG 16 pont. Ifjúságiak: Bp. Vasas SK 66 pont, 2. Ganz-MÁVAG SE 38 pont, 3. Eger 30 pont. Felnőttek: 1. Budapesti Vasas SK 105 pont, 2. Ganz-MÁVAG 45 pont, 3. Csepel SC 33 pont. Eredmények: Felnőttek: 48 kg: 1. Skóber E. (ÉVIG). 2. Gulyás (Esztergom}. kg: 1. Skóber F. (ÉVIG), 2. Tóth J. (Egri Bervai), 3. Ábrán (Eger). 57 kg: 1. Kiss (Vasas), 1 2. Lukács (Ganz-MÁVAG), 3. Gyerkó (Ganz-MÁVAG). 62 kg: 1. Réczi (Kkfh. Vasas), 2. Lakatos (Eger), 3. Szűr (Vasas). 68 kg: 1. Toma F. (Vasas), 2. Barát (Vasas), 3. Tomin (Csepel). 74 kg: 1. Hegedűs N. (Vasas), 2. Pétsy (Vasas), 3. Bakondi (Eger). 82 kg: 1. Urbanovics (Csepel), 2 Nagy (Ganz-MÁVAG), 3. Legéndi (Csepel). 90 kg: 1. Hegedűs Cs. (Vasas), 2. Séley (Vasas). 100 kg: l.Bajkó (Vasas), 2. Varga (Ganz-MÁVAG), 3. Bagócs (Csepel). Nehézsúly: 1. Kiss (Ganz-MÁVAG), 2. Maróczi (Csepel), 3. Szűcs (Cs. Autó). Ifjúságiak 48 kg: 1. Oláh (Eger), 2. Tímár (Ganz- MÁVAG), 3. Kudelka (Jászberény). 52 kg: 1 Szókai (Vasas), 2. Lieb (Ganz- MÁVAG), 3. Marinka (Eger). 58 kg: 1. Kucsera (Ganz-MÁVAG), 2. Rosta (Ganz-MÁVAG), 3. Berényi (Jászberény). 60 kg: 1. Budai (Ózd), 2. Nemes (Vasas), 3. Bogdán (Ózd). 65 kg: 1. Szijjártó (Csepel Autó), 2. Nemes (Vasas), 3. Losonczi (Kkfh. Vasas). 70 kg: 1. Streit (Vasas), 2. őri (Dunaújváros), 3. Árvái (Csepel). 75 kg: 1. Sós (Eger), 2. Molnár (Vasas), 3. Pető (Jászberény). 81 kg: 1. Tihanyi (Vasas), 2. Mikolicza (Csepel), 3. Holló (Eger). 87 kg: 1. Mocsári (Ganz-MÁVAG), 2. Takács (Vasas), 3. Babella (Törökszén tmiklós). Nehézsúly: 1. Andreáik (Vasas) 2. Nagy (Eger), 3. Fogarasi (Vasas). Serdülők: 42 kg: 1. Sudár (ÉVIG). 45 kg: 1. Lakatos (Eger). 49 kg: 1. Seres (Törökszentmiklós). 53 kg: 1. Sós (Eger). 57 kg: 1. Bartus (Vasas). 62 kg: 1. Pallai (Eger). 67 kg: L Németh (ÉVIG). 72 kg: 1. Nagy (ÉVIG), 3. Losonczi M. (Kunszentmiklós). 78 kg: 1. Király (Dunaújváros). 78 kg: 1. Fodor (Vasas). Félévi bizonyítvány a Kiskunhalasi MEDOSZ-nál Túlteljesítette tervét az újonc NB ll-es csapat December 15-én megtartotta utolsó idei foglalkozását a Kiskunhalasi MEDOSZ NB II-ben szereplő csapata. Erre azonban már „semleges pályán” az állami gazdaság éttermében került sor, és természetesen a bemelegítés is elmaradt. Az 1971. évi feladatok teljesítésének értékelésére gyűltek ugyanis össze a szakosztály tagjai, a játékosok és a vezetőség. Szalai László szakosztályvezető köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Fodor József vb-titkárt, dr. Gulyás Jánost, az ÁG párttitkárát. Majd az eredmények méltatására elmondta, hogy a félfordulós bajnokság után az NB III-as bajnokságot is megnyerte a csapat, s első lett a Nyári Totó Kupában. Mindez jó ajánlólevél volt äz NB II-ben való szerepléshez. Hangsúlyozta, hogy a szakosztályvezetés sokkal szerényebb célokat tűzött a csapat elé, mint amilyet elértek. A kezdeti sikerek után — evés közben jött meg az étvágy — folytatódott a jó szereplés. így például BKV Előre, KISTEXT, majd a DEAC le-R ö p la b d a A TFSE nyerte a Téli Kupát Szombaton és vasárnap — a viszonylag kevés sporteseményt kínáló időszakban — igen sok szurkoló volt kíváncsi a megyei röplabdaszövetség által rendezett „Téli Kupa” röplabdatorna mérkőzéseire. A kupát színvonalas küzdelem után megérdemelten nyerte el a TFSE csapata. Az érdekesebb mérkőzések: K. Volán—K. Dózsa 2:0 (14, 3) 250 néző. V,: Varjú. K. Volán: Pápai, Bartha, Mizsei — Konyári, Maczák, Hegedűs. Edző: Dunszt Ferenc. K. Dózsa: Nyúl, Somogyi, Németh — Garzó, Tóth, Járosi. Edző: Beregszászi Szabolcs. Csak az első játszmában volt küzdelem. Az erősen megfiatalított- Dózsa nein bírt a nagy formában játszó Volánnal,: Mezőfi SE— Katona J. Gimnázium 2:1 (10, —7, 8) V. Mazák. Mezőfi SE: Szilvási. Tövis, Czapfer — Dobi. Kelemen, Ürge. Edző: Galamb i István. Katona: Szeghalmi, Hegedűs S., Munkácsi — Borbély, Török, Kocsis A. Edző: Dunszt Ferenc. A Katona Gimnázium fiataljai ügyesen játszottak. TFSE—K. Volán 2:0 (14, 8) V. Kollár. TFSE: Petrekanics, Dévényi, Magyarovics — Oláh. Takács. Botos. Csere: Gyula. Edző: TarnawaFerdinánd. K. Volán: Szekeres, Pápai, Mizsei — Konyári, Hegedűs. Maczák. Csere: Domokos. Bartha. Edző Dunszt Ferenc. Az első játszmában szinte végig a Volán vezetett. A csapatban most játszott először az Ű. Dózsából viszszatért Szekeres. Szép játékot és nagy leütéseket láthattunk. de erősen érződött az összeszokottság hiánya. Ezzel a mérkőzéssel el is dőlt a Téli Kupa sorsa a TFSE javára. A 3. helyért a két kecskeméti NB II-es csapat játszott. Mezőfi SE—K. Dózsa 2:0 (10, 10) V.: Besnyl Mezőfi SE: Szilvási, Koncz, Czapfer — Tövis, Ürge, Kelemen. Edző: Galamb István. K. Dózsa: Nyúl, Habiing, Németh — Garzó. Tóth, Járosi. Edző: Beregszászi Szabolcs. Szoros küzdelemben a jobban hajrázó Mezőfi SE győzött. A Téli Kupa végeredménye: 1. TFSE. 2. Kecskeméti Volán. 3. Mezőfi SE, 4. Kecskeméti Dózsa, 5. Katona József Gimnázium. 1. Budafok 2. BKV E. 3. MEDOSZ 4. DEAC 5. KISTEXT idényben 15 játékos kapott játéklehetőséget, közülük Juhász. Vass, Tüske, Csányi, Karsai és Oláh mind a 15 mérkőzésen, Tóth IV., Mészáros, Csermák 14, Szalontai 11, Dömény 10, Lévai 9, Kocsis 8, Daróczi 7, Faddi 1 alkalommal játszott. A 17 gól közül Oláh ll-et.jCsányi, Kocsis 2—2-t, Mészáros és Csermák 1—1- et ért el. Bejelentette, hogy a jövő évre a felkészülés január 7-én tornatermi foglalkozásokkal kezdődik, majd megköszönve a közreműködők lelkiismeretes munkáját, kívánt jó pihenést. Végül ismét Szalai László köszönte meg a szak -____ _ osztály munkájában részt-15 7 6 2 23:12 2o j vevőknek és külön Virágh J* ? £ ÍJ7:Í5?2 Istvánnak a csapat érdekében fáradságot nem ismerő lelkes munkáját. Egyben megköszönte a baráti kör tagjainak önzetlen segítségét és kívánt sok sikert a jövő évi feladatok megoldásához. Árvái Mihály győzése szép fegyvertény volt a csapattól. Az első, egyben legfontosabb célkitűzés volt az őszi idényre a megkapaszkodás, 14—15 pont elérése, és ezzel a 10—12. hely megszerzése. Ezt alaposan túlteljesítették. A MEDOSZ az élmezőnyben végzett, s a pontok száma is 20. Az eddigi sikerekben nagy szerepe volt a lelkes szurkológárdának is, akik közül sokan még a legtávolabbi vidéki mérkőzésekre is elkísérték kedvenceiket és biztatásukkal nemegyszer győzelemre segítették a csapatot. Így alakult ki végül is az őszi idény tabellája: IS 8 6 1 28:12 22 15 8 1 6 21:17 17 Ezután Virágh István edző tartott „bizonyítványosztást”. Részletesen ismertette, elemezte a csapat és a játékosok teljesítményét. Elmondta, hogy az őszi KOSÁRLABDA irpg az olimpiai sportágakban? Ha az Őszi miskolci nemzetközi tornán a magyar válogatott nem szerzi meg az elsőbbséget — legyőzve a kitűnő erőt képviselő olasz, bolgár válo-Vincze György, a kosárlabda szövetség főtitkára. gatottait, valamint a csehszlovák „B” együttest — bizony a férfi kosárlabdaválogatott ez évi mérlegére csak a gyatra jelző illett volna. A 16 főre leszűkített válogatott Eszéki Rezső vezető és Zsíros Tibor másodedző „szárnyai alatt” most az olimpiára készülődik. Készülődik, de a jegyet még meg kell váltani Münchenbe, méghozzá a május 2—14. közötti hollandiai selejtezőn, amelyen 21 csapatból kettő jut tovább. Elérhető? Most még nehéz volna választ adni. — A válogatott keret mindent egy lapra tett fel — mondta Vincze György, Ütés és sáncolás. Érdekes jelenet döntőről. TFSE—Volán-Petőfi Népe Kupa Sportrovatunk az idén is összeállította a megye tíz legeredményesebb sportolóinak listáját A sportágak közül atlétikában, birkózásban. ökölvívásban, kosárlabdában, lovaglásban, tekében, cselgáncsban, fogathajtásban és motorcsónaksportban választottuk ki Bács-Kiskun megye legjobbjait. Tehát tíz sportolót kilenc sportágból. Karácsonyi számunkban tesszük közzé egész oldalas összeállításunkat Ezzel egyidőben megjelentetünk egy szavazólapot is a 13—14. oldalon. amely ugyancsak tartalmazza az említett sportolók névsorát. Így módot adunk arra, hogy mindenki arra adja le szavazatát, akit éppen a legméltóbbnak tart az év sportolója és a Petőfi Népe vándorserleg elnyerésére. A legtöbb szavazatban részesülő sportoló ugyanis az említett jutalmakat kapja szerkesztőségünk tőL a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára. — A 16 játékos rég nem látott, jó kollektívát alkot, nagy kedvvel dolgozik. November 29-én megkezdődött az együttes felkészülés. — A csapat gerincében mélyreható változások történtek ez évben. A fiatalítással elbúcsúzott Gabányi, dr. Banna Orbay, valamint Tvordy. Hódy diszszidált, Balogh egyetemi tanulmányai, Fehér klubjában fennálló problémái, Rabb fegyelmezetlensége miatt maradt ki a keretből. A 16 játékos közül két játékos vidéki — folytatta Vincze György — Kovács Tamás kecskeméti, és a bajai Ikotity személyében egy másodosztályú csapatban játszó játékos is meghívást kapott. — Az 1972. évi tiszta felkészülés január 3—10. között, Tatán kondicionáló, erőfejlesztő edzőtáborozással kezdődik, s ezután sorozatban következnek a képességfejlesztő, csapatépítő együttlétek. Nemzetközi tornák, hazai eseményeik. — A fő cél, hogy az olimpiai selejtezőn megszerezzük az első két hely egyikét, s ha ez sikerül, akkor a további — merész — feladat az olimpián a 6—8., hely elnyerése. Sajnos ehhez sokkal jobb létesítménylehetőségek volnának szükségesek, mint az adottak! Nem szabad elfelejteni, hogy a nők jövőre a várnai EB-n, ezt megelőzően a hallei selejtezőben szerepelnek. A női ifjúsági keret az 1973. évi EB-re készülődik, míg az ifjúsági fiúk EB-jét 1972- ben rendezik. A nemzetközi kosárlabda szövetség különbizottsága elkészítette a jövő évi hollandiai olimpiai selejtező torna csoportbeosztását is. A május 2—14, között Eindhovenben és Arnhemben lebonyolításra kerülő tornán 17 nemzet válogatottja szerepel----köztük a magyar csapat is — s mindössze két ország harcolhatja ki a müncheni kiküldetést.