Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-21 / 170. szám
Építő- és vasipari tanulókat vár még a kisipar A szeptemberben kezdődő új oktatási évre eddig 2416 tanulót vettek fel a kisiparosok. Tanulók jelentkezését várják még elsősorban az építő- és vasiparban — ez vonatkozik a fővárosra és a vidékre is — míg az ország különböző részeiben, helyenként másmás iparágakban is vesznek még fel tanulókat. A tanulófelvétel augusztus 15- ig tart. A jelentkezni kívánó fiataloknak a KIOSZ járási és szakosztályi csoportjai adnak bővebb felvilágosítást. 3000 új tehervagon Megérkezett a MÁV-hoz az első tíz indiai vasúti teherkocsi. A magyar—indiai hosszúlejáratú kereskedelmi és fizetési megállapodás keretében ezer indiai vasúti teherkocsival gyarapszik a MÁV kocsiparkja. Ebből idén előreláthatólag 400-at kap meg a magyar vasút, 600-at pedig a jövő évben. A harminctonnás. alacsony oldalfalú, kéttengelyes vasúti kocsik most már folyamatosan érkeznek hazánkba, s azonnal forgalomba kerülnek. Négyszáz kocsinak az alváza Indiából már Jugoszláviába érkezett, ahol a magyar ipar által gyártott fékekkel, rugókkal és kerékpárokkal szerelik ösz- sze, maid a kocsik szekrényét futóműre helyezik. Az indiai kocsikon kívül az idén Romániából, Csehszlovákiából. Jugoszláviából és Bulgáriából vásárol teherkocsikat a MÁV, s az év végéig több mint háromezret helyez forgalomba. 36 termés anyarozsból Értékes gyógyszeralapanyagot szolgáltattak a kiskunsági rozsföidek. Évente 800 holdon fertőzik mesterségesen a rozsot, hogy a gyógyszeripar részére elegendő anyarozs-alapanyagot nyerjenek. Az idén jól sikerült a feketerozs-mag- fogás, s a sok esőtől kövérre duzzadtak az úgynevezett „varjúkörmök”. Bugac, Kiskunma jsa, Jász- szentlászló környékén, ahol kistermelők foglalkoznak anyarozstermeléssel, megkezdték a mag begyűjtését. Mintegy három vagonnyi nyersanyagra számítanak. 1 N A P T A R 1971. július 21, szerda Névnap: Dániel Napkelte: 4 óra 07 perc. Napnyugta: 19 óra 33 perc. Holdkelte: 2 óra 36 perc. Holdnyugta: 19 óra 15 perc. A holnapi lapunk tartalmából: Leállt a műhely Miért függesztették fel a borbási Vörös Csillag Tsz présmflhelyének működését? Hatszáz vagon zöldség * a tompái Kossuth Tsz-ből Ifjúság Melléklet Több lesz a füstszűrös cigaretta Nagyarányú korszerűsítés kezdődött a 90 esztendős Debreceni Dohánygyárban. A fejlesztési programban csaknem százmillió forintot irányoztak elő új gépek vásárlására, a meglevők korszerűsítésére. Tíz, füstszűrös cigarettát gyártó gépet állítanak munkába. Ebben az esztendőben a gyárból kikerülő 8,6 milliárd cigarettából 1,2 milliárd lesz a filteres, s 1975- ben már ötmilliárd filteres cigarettát készítenek. A programban szerepel két újabb füstszűrös cigaretta gyártásának megkezdése is. Szerelik az új csirkevonalat A IV. ötéves terv időszakában nagy rekonstrukciót hajtanak végre a Baromfifeldolgozó Vállalat kiskunhalasi üzemegységében. Az idén átadták az új csarnokot, és a napokban megkezdődött a feldolgozópálya szerelése. Az új vonalat — amelyet augusztus 3-án adnak át rendeltetésének — óránként 2500 konyhakész szárnyas hagyja majd el. A mostani 11 millió forintos beruházás után 1975-ig évente 15—16 millió forintot fordítanak az üzem korszerűsítésére. Tűz gyermekjátékból A konyhából elcsent gyufával, a nyitott szín alatt, játszadozott Jánoshalmán, vasárnap az 5 éves Fenyvesi Oszkár. A veszélyes játék következtében meggyulladt a színben felhalmozott szalma, majd a lángok belekaptak a szín tetejébe is. A tűz átterjedt a színben levő nyúlházak- ra. amelyekben 40 házinyúl benne égett. A tüzet a kiskunhalasi. a bajai állami és a helybeli önkéntes tűzoltók oltották el. Az anyagi kár mintegy 3300 forint. A gyermek apja. Fenyvesi András ellen szabálysértési eljárást indítottak. Á „legszebb" múmia Egyiptomi régészek Kairó közelében. Szakkarah körzetében felfedezték a világ legrégibb múmiáját. A Nefer nevű muzsikus múmiája 4500 éves. Régészeti szempontból Tuten- kámen múmiájánál is értékesebb. Sértetlenül maradt szarkofágjában nyugszik, s a „legszebb és legteljesebb múmia, amelyet valaha felfedeztek”. Repülőiskola —- gólyáknak '„Gólyarepülőtér” nyílt a Rába menti Körmend határában. Naponta 10—15 gólyacsalád fiókái tanulják itt szüleiktől a repülést és a „madár KRESZ-t”. A tapasztalt szülők mintarepülései, bemutatói nyitják meg a napi gyakorlatokat, s aztán a másfél hónapos utódok mutatják be tudományukat. Ez egyébként a repüléstanulás második, komolyabb fázisa. A kezdő repüléseket a fészkekből teszik meg a kicsik: egyszerűen levitorláznak onnan. A gondos gólyaszülők ezekkel a mostani edzésekkel már a nyárvégi útra készítik fel gyermekeiket. — A Bácskai Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének szervezésében gépi bemutatót tartanak ma a Tataházi Petőfi Termelőszövetkezetben. Ennek során a bácskai körzet közös gazdaságainak szakemberei a monori MEZŐGÉP Vállalat által gyártott bálafelszedő gép munkáját tekintik meg. Ilyen berendezés most _ még hiánycikknek számít a mezőgazdasági nagyüzemekben. — Négymillió forint értékű árut forgalmazott eddig a tavasz elején megnyitott kalocsai „Pötyi” kisáruház, ahol legnagyobb tételben a színes, mintás bakfisruhák. forrónadrágok, valamint a legdivatosabb fazonú kamaszöltönyök és trapéznadrágok találtak gazdára. A gyermekruházati kisáruház jelenleg mintegy kétmillió forintos, gazdag választékú árukészlettel várja vásárlóit. A dunapataji áruház Mozik műsora Július 21: KECSKEMET VÁROSI léi 4 érakor TANÁR ÜRNAK SZERETETTE!, háromnegyed G és 8 órakor TOM JONES Csak 18 éven felülieknek! KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 érakor HÉ BARÁTOM, ITT VAN SABATA (Felemelt 'helyárú!) Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen kisebb esővel. A helyenként erős északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Hűvös éjszaka. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál kedden 11 órakor: 21 fok volt. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 19-én a középhőmérséklet 21,2 (az 59 éves átlag 22,2) * a legmagasabb hőmérséklet 24,1 Celsius-íok volt. A napsütéses órák száma 11. Július 20-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 17,1, délután 1 órakor 22,6, a legalacsonyabb hőmérséklet 1450 Celsius-fok volt. A csapadék mennyisége 0,9 mm. uvmcmw«vkj0 K.sSt'&í-. Dunapataj központjában, a Budapest—Baja, valamint a Duna menti falvak felé vezető országút találkozásánál épült szövetkezeti áruház a nagyközség egyik sűrűn látogatott létesítménye. Szolgálatkész személyzetével, gazdag árukészletével akár a megyeszékhelyen is megállná a helyét. Mátyás-korabeli falak Székesfehérvárott, a Ve- linszky-lakótelep építésénél faragott kövek kerültek elő az egyik lakóház alapozásakor. A munkások értesítették az István király Múzeum munkatársait. A régészek megállapították, hogy az építők Mátyás-korabeli ablakkeretekre és falpillérekre bukkantak. A szépen faragott kövek pontos „személyazonossságát” még nem sikerült megállapítani, a régészek feltételezik, hogy a Mátyás király sírkápolnájával kapcsolatos építkezéseknél, vagy az Anna kápolna építésénél használhatták őket. Az értékes leletet a Romkertben állították ki. — Befejeződött a szezon a kecskeméti baromfikeltető állomáson, ahol az elmúlt hónapokban több mint negyedmillió Hampshire csibét. 112 ezer libát, s csaknem ugyanennyi kacsát keltettek. A kis szárnyasokat a város és környéke nagyüzemi gazdaságai, valamint a háztáji tenyésztők vásárolták meg. — A Kecskeméti téglagyárban az első félévben 3 millió nyerstéglát gyártottak, ami' azt jelenti, hogy az üzem dolgozói teljesítették az időszakra vonatkozó tervet. A tégla- mennyiség kétharmadát kiégetne, a megrendelő, partnernek, a megyei TÜZÉP Vállalatnak szállították. Hotel „Számok,, Űj otthont kap a Központi Statisztikai Hivatal számítástechnikai oktató központja a „Számok”. A gyors ütemben fejlődő számítástechnika hazai központja évente 6 ezer szakembert képez ki a számítógépek kezelésére. A Fővárosi Tanács Kelenföldön kijelölte a „Számok” új központjának helyét. Kiviteli tervei már elkészültek az építkezést a jövő év tavaszán kezdik meg. A tervek szerint 1973-ban nyitja meg kapuit az új központ, ahol csaknem 200 dolgozó foglalkozik majd a számítástechnika oktatásával. A számítástechnikai központhoz 6 emeletes, 3Ö0 ágyas szálloda, a Hotel „Számok” csatlakozik, ahol a tanfolyamra érkező vidéki hallgatókat és a külföldi vendégeket, előadókat szállásolják el. — A tenyészüsző-kihe- lyezési akció keretében az idén tavasz óta összesen több mint száz üszőbor jut fogtak tenyésztésbe a kun- adacsi, szabadszállási és tassi háztáji gazdaságokban. — Országszerte igen keresett bútoripari termék a „Félegyháza” szekrénysor, amelyből az elmúlt hat hónapban ezer darabot gyártott — több mint öt és fél millió forint értékben — a Kiskunfélegyházi Asztalos Kisipari Termelőszövetkezet. Az év második felére is hasonló mennyiséget rendelt a szövetkezettől a Bútorértékesítő Vállalat. — A 100 Celsius-fokos forró víz sem árt annak az új műanyagféleségnek, amelyet az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság megbízásából próbál ki a Műanyagipari Kutató Intézet. Szentesen és Orosházán végeztek kísérleteket a nyugatnémet Hüls-cég termékével. A polibutén' csöveken vezetett termálvízzel fűtötték a talajt a primőrök alatt. Az újdonságnak az eddigi pvc- és polietiléncsövekkel szemben nem árt a meleg, számítások szerint 15 éven át biztonságosan szállítja a termálvizet. Az értékes hőálló csövek gyártására már felkészült a Pest megyei Mű- anyagipari Vállalat, termékeivel hatékonyabbá teszi a termálvizek hasznosításátBaj van a higiéniával! Közegészségügyi hiányosságok egész sora az izsáki ételmérgezés hátterében Mint azt lapunk július 17-i számában hírül adtuk, múlt héten csütörtökön tömeges ételmérgezés történt Izsákon, s emiatt tizenhét személy kórházba szállítása vált szükségessé. Közöltük azt is, hogy az ételmérgezésekre utaló tünetek kivétel nélkül azoknál az embereknél jelentkeztek, akik a helybeli Sár- fehér Tsz tejboltjában vásárolt juh túróból fogyasztottak. Az ügyben a megyei Közegészség- és Járványügyi Állomás vizsgálatot rendelt el. Ennek nyomán tegnap a következő tájékoztatást kapta szerkesztőségünk: A közös gazdaság tejüzletében közegészségügyi szempontból nem talált kifogásolnivalót a vizsgálat. Annál több fogyatékosságot tárt fel a termelőhelyen, ahol a juhok fejését végző dolgozók nem rendelkeznek egészségügyi könyvecskével. Nem is szólva arról, hogy számukra rhég a kézmosás lehetőségét sem teremtették meg. Pedig a laboratóriumi vizsgálat során kimutatott, a bajt előidéző kórokozó éppen ezzel a mulasztással hozható összefüggésbe! Nem méltatják figyelemre a közegészségügyi előírásokat a tsz tej házában sem. Baj van például az eszközök tisztántartásával, mosogatáshoz fertőtlenítőszert nem használnak, holott kötelező. Az ott dolgozók között akadt olyan személy, aki utoljára 1969- ben vett részt az időszakos^ kötelező vizsgálaton. Az ügyben felelősök ellen a megyei KÖJÁL eljá-; rást kezdeményezett. Belehalt sérülésébe Tűzet okozott a bekapcsolva felejtett vasaló Vasárnap este Kalocsa belterületén Takács Ferenc homokmégyi (Alsómégy 30.) gépkocsivezető a vezetésére bízott autóbusszal elütötte az úttest széléről lelépő Posztobányi József kalocsai (Rákóczi u. 46.) lakost, aki súlyos sérülésé következtében, hétfőn a kórházban meghalt. Takács Ferenc ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárás in-- dúlt. Keddre virradó éjjel tűz keletkezett Kecskeméten, a Ruházati Ktsz Arany János utcai egyenruházati részlegében. A tüzet hajnalban vették észre, nyomban jelentették, s a helyszínre érkezett kecskeméti tűzoltók eloltották. A vizsgálat első megállapítása szerint a tüzet bekapcsolva, a szabászasztalon felejtett villanyvasaló okozta, amelytől meggyulladt az asztal, majd a ruhaanyagok, s a belső berendezések, felszerelések is. A tűzeset körülményeinek tisztázása, a keletkezett kár, valamint a felelősség megállapítása céljából a vizsgálat — szakértők bevonásával — még tart. Pillanatnyi feinnystaíiségbil Kecskeméten, az 5. számú főútvonalon a benzinkúthoz szándékozott balra kanyarodni a Szarvasi Építő KTSZ személyautójával hétfőn reggel Bakula János, szarvasi lakos. Eközben nem adta meg az elhaladási elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő Szabó Benedek motorkerékpárosnak, akivel összeütközött. Szabó Benedek, a megyei éoítőipari vállalat dolgozója könnyebb sérülést szenvedett, míg utasa, Klein Ottó, a lajos- mizsei Népfront Tsz dolgozója súlyos sérüléssel került a kórházba. PETŐFI népé. a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megye) Bizottsága lapja. - Főszerkesztő: őt Weither Dániel. - Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat - Fel »lös kiadó: dr Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség- Kecskemét, városi Tanácsház. - Szerkesztőségi telefonkőzoon-• i2-^619. 12-516. - Szerkesztő bizousás n-038 Kiadóhivatal;- Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telelőn: 11-109. Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézb-*Uő- léi - Kifizetési dii- 20.- Ft. Posta-nalvát von val I.CZcimtr. — gára^kiiiliim magyal Nvrmnfta V. ItecsltemÉL Telefon: 12-2.1.1 — Index; 25 065 amint átutalással a KH1. U5—96 163