Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
2. oldal 1971. május 4, kedd Tímár Mátyás befejezte franciaországi látogatását PÁRIZS Dobsa János, az MTI tu- iósítója jelenti: Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn délelőtt ismét megbeszélést folytatott Discard d’Estaing gazdasági . és pénzügyminiszterrel. A megbeszélésen összegeznék párizsi tárgyalásainak tapasztalatait, s meghatározták azokat a feladatokat, amelyeket a magyar— francia vegyesbizojtságinak lebékes minisztériumok toöés az illetékes állama szer veknek a jövőben meg kell oldanioik. Felmerült az a gondolat is, hogy a két ország megfelelő szerved konzultációt folytassanak egymással a tervezési módszerekről és a hosszabb távú együttműködési kérdésekről. Mindkét fél célszerűnek vélte továbbá, hogy a mezőgazdasági kérdésekben az ilAz elnök felmentette Szabrit Ánvár Szadat egyiptomi elnök, élve az alkotmányban biztosított jogával, vasárnap este elmozdította tisztségéből Ali Szabrit, az EAK egyik alelnökét. Az intézkedés a hivatalos közel-keleti hírügynökség néhány soros közleményéből vált ismeretessé, amelyet az A1 Ahrám hétfői száma megismételt. A közlemény röviden bejelenti, hogy Ali Szabrit „felmentették” alelnöki tisztségéből. A hír nem érte teljesen váratlanul a közel-keleti politikai megfigyelőket, mivel az utóbbi napokban Kairóban már híresztelések terjedtek el arról, hogy Szadat elnök és alelnöke között nézeteltérések keletkeztek a Szíriával .és Líbiázelebbi kapcsolatba lépjenek egymással. A hétfő délelőtti megbeszélésen szóba kerültek ezenkívül az európai gazdasági együttműködéssel kapcsolatos kérdések is. Tímár Mátyás és kísérete hétfőn délután hazaérkezett Budapestre. Dr.fljtai Miklós üngliában Dr. Altai Miklós miniszterelnök-helyettes, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, aki a brit kormány meghívására egyhetes hivatalos látogatást tesz Angliában, hétfőn délelőtt Londonban megkezdte tárgyalásait John Davies iparügyi csúcsminiszterrel. A rendőrség egyre erőszakosabb Romániába utazott Aczál György Aczél György és Komócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására baráti látogatásra hétfőn este Bukarestbe utaztak. val megkötött államszövetség kérdésében. Szabri elmozdítása az alelnöki tisztségből felveti azt a kérdést is, vajon a befolyásos egyiptomi politikus megtarthatja-e másik fontos pozícióját az Arab Szocialista Unió legfelső végrehajtó bizottságában, amelynek vezetője ugyancsak Anvar Szadat elnök. Szabri felmentését követően alig néhány órával megindultak a találgatások az elmozdítás okait illetően. Az AFP hírügynökség Szadat elnök május 1-i beszédéből próbál következtetést levonni. Ebben az elnök hevesen támadta az Arab Szocialista Unió egységét veszélyeztető „ultra” szárnyat, azokat a személyeket és csoportokat, amelyek „gyámkodni akarnak a nép felett”. Vasárnap este Szadat elnök egy másik rendeletével El Safeit nevezte ki az Arab Köztársaságok Szövetségének létrehozásáért felelős bizottság elnökévé. Rogers amerikai külügyminiszter a CENTO múlt hét végén befejeződött tárgyalásai után Ankarából közel-keleti körútra indult. Előbb Szaúd-Arábiába látogatott, onnan vasárnap Jordániába érkezett. Tegnap délután továbbindult. Bejrútba. Útjának következő állomása Kairó. WASHINGTON „Ha a kormány nem állítja meg a háborút, a nép állítja meg a kormányt” — mozdulásra — már csúcs- foangalmd zsúfoltságban haladtak az „előrelátó” honpolgárok kocsijai. A karÁ határtól 130 kilométerre bombáztak Amerikai vadászbambá- zók vasárnap újabb légitámadást hajtottak végre a VDK területe ellen — jelentette be Saigonban egy amerikai katonai szóvivő. Az F—105-ösök a demilita- rizált övezettől 130 kilométerrel északra fekvő területeket bombáztak. A dél-vietnami hadszíntéren vasárnap viszonylagos nyugalom volt. Ä felszabadító fegyveres erők tüzérsége négy amerikai állás ellen indított zaklató támadást, míg gyalogságuk három ízben ütközött meg a saigoni korrnánycsapa- tokkal. ezzel a jelszóval folytatták hatalom is felkészült a hajnali nyitányra és a hidakat 50 méterenként fegyveresek őrizték.. A tüntetők barikádókat is emelt tek az autók útjának eltör- «ára iránvnló akcióikat A laszolására, de ekkor a torvrfr «érint 12 miniLé- rendőrség könny gázgránáhétfőn az Egyesült Államok vietnami háborúja ellep indított országos tiltakozómozgalom résztvevői a kormányhivatalok megbénítátervek szerint 12 miniszté rium és hivatal, közöttük a Pentagon, valamint több közlekedési csomópont került hétfőn sorra. A tüntetők szóvivői hangoztatták, hogy a megmozdulások résztvevői továbbra is tartják magukat az erőszak- mentességhez, habár ez egyre nehezebbé válik a mind . nagyobb létszámban felvonultatott karhatalom brutális fellépésével szemben. A rendőrség például vasárnap este kiűzte a Potomac parkból az ott táborozó tüntetőket. Az egyes jelentések szerint 30 000 fős tömeg a mozgalmukkal szimpatizáló és a rendőrség számára elvben tiltott területnek számító egyetemeken, egyes templomokban és a fővároson kívül keresett és talált menedéket. A rendőrség 150 Potomac parki táborozót letartóztatott, s ezzel több mint 1500-ra emelkedett a múlt héten letartóztatott háborúellenes tüntetők száma. A háborúellenes tüntetők egyébként nemcsak a háború ellen tüntetnek, hanem a politikai különvélemény jogáért, a behívások eltörléséért, az egészségügy és az oktatásügy nagyobb anyagi támogatáséért is. Az amerikai főváros hétfőn a kora hajnali óráktól kezdve katonai tábor képét öltötte. A kormányhivatalok tevékenységének és a városi forgalom feltartóztatásának célját maguk elé tűző háborúellenes tüntetők hajnali 4 órakor (helyi idő) kísérletet tettek a tokkal szorította vissza őket, majd gyorsan szétdobálta az úttorlaszokat. Nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy a washingtoni rendőrség „gerillastílusú csatározásokat” folytatott a fiatal tüntetőkkel. Az összecsapásokban a hatóságok a szövetségi katonaság több harci felszereléssel ellátott alakulatát is felhasználták. Reggel 6 óra tájban már mindenütt szövetségi katonaság váltatta fel a rendőröket a közlekedési csomópontoknál. Nixon elnök üzenetben üdvözölte a washingtoni rendőrséget a tüntetőkkel szemben tanúsított eddigi magatartásáért. A legfrissebb jelentések A munka kongresszusa szerint büntetőt a rendőrség 5000 tartóztatott le a megmozdulás első óráiban. Kambodzsában a 4. számú n£gy nagy washingtoni híd országút körül folytatódtak vasárnap a harcok. lezárására. Ezeken — tekintettel a tervezett megA IKSZ elnökségének ülése A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöksége április 28—30. között Brioni szigetén kibővített ülésen tárgyalta meg a jugoszláviai politikai és gazdasági helyzetet, valamint a JKSZ-ben kialakult viszonyokat. A brioni plénumon elhatározták, hogy a JKSZ-ben uralkodó helyzet és az eszmei-politikai egység problémáinak teljesebb felmérésére összehívják a JKSZ második konferenciáját. (Az első konferenciát, amely jóváhagyta az alkotmányreform kidolgozását, és a gazdaság-megszilárdítási program elindítását, tavaly ősszel tartották.) Az elnökségi ülésen Jo- szip Broz Tito mondott bevezetőt és zárszót. Kijelentette: „A jelenlegi politikai és gazdasági helyzet rendkívül komoly”, s ez arra kötelezi a kommunisták szövetségét, hogy „ne csak az eredményeket könyvelje el, hanem nézzen szembe a hibákkal, a balsikerekkel, a nyílt problémákkal, s találjon rájuk megoldásokat.” A jelenlegi politikai és gazdasági problémák fő okait az elnökség többek között a gazdaság szerkezetének zavaraiban, a köztársaságok közötti egyetértésben mutatkozó hiányosságokban, a nacionalizmus és , a sovinizmus megerősödésében látja. „Romlott a helyzet a kommunisták szövetségében, és zökkenők támadtak a határozatok végrehajtásában” — állapítja meg az ülésről kiadott közlemény. A következő időszak feladatairól az elnökség részletes határozatot hozott. R. H. Finch és D. Rumsfeld, Nixon amerikai elnök tanácsadói múlt heti jugoszláviai látogatásuk végén kijelentették; „Tito elnök várhatóan ez év későbbi szakaszában tesz látogatást az Egyesült Államokban”. Belgrádban úgy tudják, hogy a látogatásra a nyár folyamán kerül sor. Nixon — mint ismeretes — tavaly járt Jugoszláviában. Hamar lelepleződtek PRÁGA A CTK hírügynökség jelentése szerint szombaton a csehszlovák hatóságok 21 nyugatnémet diákot utasítottak ki az országból. A diákok április 29-én érkeztek Csehszlovákiába, mint turisták. Megállapítást nyert, hogy a nyugatnémet személyek olyan anyagokat hoztak magukkal, amelyek részletes utasítást tartalmaztak kémjellegű — főképpen Csehszlovákia politikai és gazdasági életére vonatkozó adatok gyűjtésére. Bevallották, hogy az utasításokat Hessenben kapták, ahol kilátásba helyezték, hogy a feladat végrehajtása esetén az utazással kapcsolatos minden költségüket megtérítik. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) pe, önállósága államunk demokratikus rendszerében. A népgazdasági tervezésben ma már egyetlen lényeges központi intézkedést sem hagynak jóvá a szakszervezetek véleményének előzetes kikérése nélkül; közismert, hogy megkapták a szakszervezetek a vétó jogát; vannak kérdések, amelyekben nem lehet dönteni egyetértésük nélkül, másokban anélkül, hogy kikérnék véleményüket. A kongresszusi jelen- ** tés bírálja az üzemi demokrácia fejlődését gátló vezetői magatartást, munkamódszereket; javasolja az iparágak, az üzemek közötti bérarányok felülvizsgálását; intézkedéseket javasol a vállalati nyereség hajszolásából eredő áremelések ellen éppúgy, mint a szociális intézkedések, beruházások elhanyagolása ellen; javasolja a gyermek- intézmények hálózatának bővítését, új munkásszállók építését, a régiek korszerűsítését stb. Egyoldalú lenne azonban a szak- szervezetek szerepének növekedését csak az érdekképviselet nézőpontjából szemlélni. A mozgalomnak ugyanennyire fontos feladata, hogy segítője, szervezője legyen az építőmunkának, a szocialista munkaversenynek, a dolgozók szakmai képzésének, kulturális nevelésének. Kezdeményeznie, támogatnia kell minden olyan tevékenységet, amely közvetlenül vagy közvetve eredményesebbé teszi az építőmunkát és megteremti az alapot a dolgozók élet- és munka- körülményeinek további javításához. Nagyszerű eredményekről számolhat be a kongresszus: a szocialista brigádmozgalomban több mint egymillió-kétszázezer dolgozó vesz részt. Ök a kezdeményezői a jobb munkának, ők az elsők, ha áldozatot kell vállalni, példamutatóan vesznek részt a közügyek intézésében. Munkájukkal, magatartásukkal erősítik társadalmunk szocialista jellegét, gyarapítják az új típusú emberi, közösségi kapcsolatokat kifejező vonásokat. Minden jel arm mu- tat, hogy a kongresszus egyik központi kérdése lesz az üzemi és a szakszervezeti demokrácia továbbfejlesztésének témája. A demokratizmus erősítését szinte mindenütt igényelték a kongresszust előkészítő tanácskozások felszólalói. Ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy növeljük a dolgozók részvételét a vállalati gazdálkodásban, a döntések kialakításában, Feladat a szak- szervezeten belüli demokrácia növelése, erősítése is. Sokhelyütt ugyanis csak a választott szervek hatásköre bővült, csak a képviseleti demokrácia fejlődött. Pedig legalább ennyire fontos a közvetlen demokrácia fejlődése, a dolgozók tevékeny bekapcsolódása a szakszervezeti munkába. A szakszervezeti közvélemény nem szenzációs döntéseket vár a kongresszustól, hanem reális értékelést a végzett munkáról és olyan munka- programot, amely egységbe fogja a három és fél millió szervezett dolgozó törekvéseit, erőfeszítéseit, s tág teret ad az alkotó kezdeményezéseknek. Szeretettel üdvözöljük a kongresszus valamennyi résztvevőjét — köztük —, a külföldi testvérszakszervezetek képviselőit — és sok sikert kívánunk felelősség- teljes megbízatásuk teljesítéséhez. Elutaztak megyénk küldöttei a SZOT kongresszusára Ma délelőtt 9 órakor kezdődik a Szakszervezetek Országos Tanácsának XXII. kongresszusa. Megyénk több mint 100 ezer szervezett dolgozóját 12 küldött — Borsodi György, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára, Csordás Béláné, a Fémmunkás Vállalat kiskunhalasa gyáregységének munkása. Franczen Margit, a megyei kórház szakszervezeti tanácsának titkára, Klocker Jánosné, a Bajai Állami Gazdaság szakmunkása, Kománovics Erzsébet, a Bácska Bútoripari Vállalat csiszoló szakmunkása, dr. Török István, a TÜZÉP Vállalat jogtanácsosa, Simon Ká- rolyné, a Villamosszigetelő és Műanyaggyár kiskunfélegyházi gyárának csoportvezetője, Szabó Ferenc, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára, Szabó Géza, kórházi élelmezésvezető, Szabó Lajos, az MSZMP Kecskeméti Városi Bizottságának első titkára, Szol- lár Júlia, a Kunbajai Állami Gazdaság munkása. Szűcs Sándor, a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottságának titkára — képviseli a kongresszuson. A küldöttek tegnap délután együtt utaztak Kecskemétről a több napig tartó tanácskozásra. Újabb háborús bűnös NEW YORK A Pentagon bejelentette, hogy vizsgálatot indított egy meg nem nevezett dandártábornok ellen, akit egykori alárendeltjei azzal vádolnak, hogy három évvel ezelőtt egy helikopter- (. ről dél-vietnami polgári személyeiket vett célba és lőtt le. A Pentagon a bejelentést azután tette, hogy a Times magazin legfrissebb száma közölte az egykori beosztottak — helikopter-pilóták és kísérők — vádját. Eszerint a dandártábornok Quang Ngai tartományban 1968-ban hat dél-vietnami parasztot ölt meg a helikopterről. A dandártábornok nevét mind beosztottai, mind a Pentagon gondosan elhallgatták. Csak annyit tudni róla, hogy ez idő szerint a Pentagonban dolgozik. Operettösszeesküvés PAMPLONA Vasárnap este két álarcos fegyveres hatolt be a spanyolországi Pamplona rádiójának épületébe és a személyzetet arra kényszerítette, hogy 15 percen keresztül a Franco által száműzött trónkövetelő, Carlos Hugo herceg pártjának, a karlistáknak jelszavait tartalmazó magnószalagot játsszanak le.