Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-24 / 224. szám
N A P T A B I 1970. szept. 24, csütörtök Névnap: Gellért Napkelte: 5 óra 32 per Napnyugta: 17 óra 39 perc Holdkelte: 23 óra 51 perc Holdnyugta: 15 óra 22 perc Raktár — bútornak Utazó „Ezermesterek" 1600 négyzetméter alapterületen ikercsamokot építtet a Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyáregysége az üzem területén. Részben alapanyagokat tárolnak, részben pe- dik a készárut helyezik el itt. Eddig a zsinagóga épületét használták raktározási célra, de a műemléktemplomban folynak már a belső átalakítási munkálatok, amelyek egy impozáns Technika Házat eredményeznek 1972 tavaszára. — ÜJ TELEPHELYRE költözött Baján a Bácska Bútoripari Vállalat központja. A tanácsi felügyelet alá tartozó vállalat 25 millió forintos befektetéssel összevonja az eddig szétszórtan, négy különböző helyen dolgozó üzemegységeit. A beruházással szervezettebbé és termelékenyebbé teszik a munkájukat. — Hétszáznyolcvan kiskunfélegyházi középiskolás és hétszázegy általános iskolai tanuló tett látogatást tanáraik vezetésével az idei Országos Mezőgazdasági Kiállításon. Lengyel katonai küldöttség Kiskőrösön Magasrangú katonai személyiségekből álló lengyel küldöttség kereste fel tegnap a kiskőrösi járást. A reggeli fogadás után Solt- vadkertre látogattak és a sétát követően megtekintették az általános iskolát. Ebéd után Kiskőrösön tisztelettel adóztak Petőfi emlékének a szülőháznál, majd megkoszorúzták^ Bem tábornok szobrát. Késő délután pincelátogatásra került sor, majd Tabdi határában megnézték a Dan- kó-villát és emlékkiállítást is. Holnapi lapunk tartalmából: Csónakgyár a homokon Jánoshalma Mikor lesz elegendő szakmunkás az építőiparban? Publicisztika Négyen száztíz közül Publicisztika. A gólya is táplálja öregeit Kecskemét Olajlabora tórium-berendezést mutat be a moszkvai Chemia 70’ kiállításon a Kecskeméti Ezermester Ktsz műszaki vezetője, Balogh Mátyás, reprezentálva a Bács-Kiskun megyei szövetkezet munkáját. A berendezésre a helyszínen megrendelést is felvesznek. Októberben két részlegvezető Baracsi György és Marton Ferenc — Lengyel- országba utazik, hogy a szövetkezet árusító pavilonját több városban bemutassa. Nyeremény betétkönyv sorsolás Az Országos Takarék- pénztár október 1-én, Sár- várott rendezi a nyereménybetétkönyvek 1970. harmadik negyedévi sorsolását. A húzáson a szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján érvényes nyereménybetétkönyvek vesznek részt. — KIÁLLÍTÁS NYÍLT Bócsán az általános iskola előcsarnokában Tízéves a honismereti mozgalom címmel. A bemutató szekrényekben elkülönítve látható az országos helytörténeti tevékenység számos dokumentuma, valamint a helyiek munkája; kutatási eredményeik és a falukrónika. Bócsán az iskola előterében immáron ez a 20. kiállítás. — November végén átadják rendeltetésének a tompái Kossuth Termelőszövetkezetben a szarvasmarha-telepre vezető, 1200 méter hosszú bekötő utat. A közös gazdaság 2 millió forintot költött az út építésére. — 144 férőhelyes borjúnevelőt építenek a jász- szentlászlói Aranyhomok Termelőszövetkezetben. A közös gazdaság építőbrigádja a 960 ezer forintos beruházással készülő létesítményt hamarosan átadja rendeltetésének. Thormacentenárium Kiskunhalason A nagy magyar festőművész, Thorma János születésének századik évfordulóját a múzeumi hónap keretében ünnepli szülővárosa, Kiskunhalas. Október 4-én avatják föl a kiskun- halasi múzeum falán elhelyezett Thorma János-em- léktáblát, Búza Barna szobrászművész alkotását. Utána dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitja meg a festő válogatott műveiből összeállított kiállítást, majd a kiállítás rendezője, dr. Manga Jánosné Heil Olga tart tárlatvezetést. Egy pillanatra Felcsillantak a szemeim, Az újságban most olvasom: Októberben leányvásárt Tartanak majd Pécsváradon. Érdekes, új lesz e vásár, S vajon, kinek nincs készpénzé, Abból a szép portékából Vásárolhat OTP-re? — O — — Hatvannégy brigád 640 tagja vesz részt a X. kongresszus tiszteletére folyó szocialista munkaversenyben a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárban .A felajánlások értéke eléri a 6 millió forintot, s jelentősen hozzájárul az árvízkárok enyhítésére szervezett mozgalomhoz. a nemzeti jövedelem egyszázalékos növeléséhez. — A zentai művésztelepen dolgozó festők és szobrászok 40 alkotásából rendezett kiállítás nyílt meg vasárnap Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban. Tripolszky Géza, a zentai múzeum igazgatója megnyitó beszédében méltatta azt az immár hagyományossá váló barátságot, amely a vásárhelyi és a zentai művésztelepek alkotói között kialakult. Mozik műsora Szept. 24: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor EGY AZ EZERHEZ KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor MESEMCSOR háromnegyed 6 és 8 órakor RITUS — 18 év r~| Várható időjárás ma estig: Napközben kisebb felhő- södés, eső nélkül. A reggeli és esti órákban párásodás, helyenként köd, mérsékelt széL é-i | «!£• I HEÍ$É |HÍ i, ' ' - ‘ V' '' . ’ ’ < ••' ’■ > ? A Mecsek erdőrengetegéből ég felé törő misina-tetöi televízió-adótorony pompás látvány. Biztató ígéret a Baja környéki televíziónézőknek arra, hogy az új adóállomás üzembehelyezésével megjavul a műsorvétel. Díjnyertes bajai fotosok A VI. megyei fotókiállításon Kiskunfélegyházán, a bajai Duna fotóklub 56 képet állított ki. A kiosztott öt díjat bajaiak nyerték; Bosznay Miklós, Csatári János, Horváth Péter, Kovács Béla és Vattay Gyula. A Fotó című folyóirat II. negyedévi pályázatán, Busójárás idején című képsorozatával nívódíjat nyert Kovács Béla bajai amatőrfotós. Avery Brundage hazánkba érkezett A MOB meghívására szerdán délután a magyar olimpiai mozgalom 75 éves jubileumi ünnepségére Budapestre érkezett Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, A ferihegyi repülőtéren a vendéget dr. Beckl Sándor, a MOB és az MTS elnöke és dr. Csanádi Árpád elnökhelyettes, a NOB tagja fogadta. Várható nappali hőmérséklet csütörtökön: 15—19 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 22-én a középhö- mérséklet 14,2, (az 50 éves átlag 15,4), legmagasabb hőmérséklet 17,5 Celsius-fok. Napsütéses órák száma 1,8. Szeptember 23-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 6,5, délután 1 órakor 15,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 5,1 Celsius-fok. — Kecskeméten tegnap délelőtt ülést tartott a KISZ Kecskemét Járási Végrehajtó Bizottsága. A falusi és a mezőgazdasági KISZ-alapszervezeteki helyzetéről szóló beszámoló után a végrehajtó bizottság tagjai a KISZ járási bizottságának jövő évi költségvetését vitatták meg. — Tizenöt belvárosi utcában fektetnek le gázvezetéket az idén Kecskeméten. a városföldi Dózsa Tsz> és az ÉPSZER Vállalat kivitelezésében a munka hamarosan megkezdődik. — FÜSTÖS TIBORT, a kecskeméti Béke Tsz üzemgazdászát ittas gépjármű- vezetés miatt kétezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Füstös, aki Kecskeméten, a Talfája 343. szám alatt lakik, szeptember 16- án este szeszes ital fogyasztása után motorkerékpárra ült. Útközben azonban a közlekedési rendőr megállította, s ekkor kiderült ittassága. — Október végén két új, kétszobás összkomfortos szolgálati lakás építését fejezik be a jászszentlászlói Aranyhomok Termelőszövetkezetben. A félmillió forintos költséggel épülő lakásokkal a közös gazdaság szolgálati lakásainak száma négyre rövekszik. — Befejeződött a lucerna betakarítása a jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezetben. A 426 holdas területről 149 vagon jó minőségű szénát hordtak kazalba. Ez a mennyiség a tervezett 22 mázsával szemben holdanként 35 mázsás átlagtermést jelent. Kétnapi dorbézolás ára... Elfogták a lászlófaivi pénztolvajt Újabb 35 mesterség gyakcroiható szabad iparként A Könnyűipari Értesítő legutóbbi száma ismerteti a Könnyűipari Minisztérium kisipari főosztályának közleményét az újabb szabad iparok gyakorlására kiadható iparjogosítványokról. Harmincöt olyan mesterséget soroltak a képesítéshez nem kötött, úgynevezett szabad iparok közé, amelyek eddig bizonyos képesítéshez kötött iparok résztevékenységei voltak. Kizárólag erre szóló iparjogosítvány alapján — képesítéshez nem kötött iparként — gyakorolható többek között néhány szolgáltató és javító szakma, mint például a sportszer javító, lakástakarító, falradírozó, esernyőjavító, bőrkabáttisztító, hordár; az új cikkek előállítói közül a fonott ezék készítő, a facipő készítő, a bútorrugó készítő, a textil- hulladék feldolgozó és néhány más szakma. Ugyanígy nem képesítéshez kötött iparként gyakorolhatják mesterségüket a vattacukor és törökméz készítők — számukra azonban változatlanul kötelezőek az Egészségügyi Minisztérium élelmezés-egészségügyi előírásai. Augusztus utolsó napjaiban Cs. László, László- falva, Alsó 46. szám alatti lakosnál vállalt alkalmi munkát Vida László 36 éves büntetett előéletű, Lászlófalva, Alsó 6. szám alatti lakos. Három napig becsületesen dolgozott, s mikor augusztus 29-én kifizették bérét, észrevette, hogy munkaadója a szobában levő heverő fejtámlája alá teszi vissza a pénzt. Már akkor elhatározta, hogy egy alkalmas időpontban megszerzi. Vasárnap, augusztus 30-án — miután alaposan felöntött a garatra — este odalopakodott Cs. Lászlóék házához. Kileste, hogy a család a konyhában tartózkodik, befeszítette á szoba ablakát, bemászott, s a heverő fejtámlája alól 6300 forintot magához vett. Hétfőn Kecskemétre utazott, s nyomban italozni kezdett. Hogy mennyi italt kellett elfogyasztania Vida Lászlónak és barátainak, arra jellemző, hogy kedden délelőtt előállításakor mindössze 200 forintot találtak nála. A rendőrség Vida Lászlót előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene lopás miatt folytatja az eljárást. II farmánves Fekete Csillagászati hét Kalocsán Csillagászati hetet rendeznek szeptember 28. és október 2. között Kalocsán. Az első napon 16 órakor avatják fel Fényi Gyulának, a kalocsai obszervatórium egykori világhírű igazgatójának szobrát a Nagy Lajos könyvtár melletti parkban, majd megnyitják az I. István gimnáziumban létesült csillag- vizsgáló állomást. 18 órakor dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet igazgatója tart elő-’ adást. Szeptember 30-án és október 2-án dr. Dezső Lóránt, a Magyar Tudományos Akadémia Napfizikai Obszervatóriumának igazgatója és Gerlei Ottó, az obszervatórium tudományos munkatársa tart előadást a Nagy Lajos könyvtárban a csillagászat és űrkutatás legújabb eredményeiről. Néhány nappal ezelőtt Fekete Kálmán 35 éves büntetett előéletű segédmunkás, Kecskemét, Kemény Zsigmond utca 23/a. szám alatti lakos betért az Állatforgalmi Vállalat kifizetőjéhez, s bemutatta K. Ferenc lászlófaivi lakos nevére kiállított sertés jár- latleveleket. A pénztáros 7313 forintot fizetett ki Feketének, aki K. Ferenc nevét hamisította alá a szelvényen. Egy negyedóra sem telt el, amikor Fekete Kálmán már egy taxival Budapest felé robogott. Két napig járta a főváros különböző szórakozóhelyeit, s a 7 ezer forintot egy fillérig elitta. Előállításakor derült ki, hogy milyen módon került hozzá a K. Ferenc tulajdonát képező sertés járlatlevél köteg. K. Ferenc megkérte Feketét, hogy az Állaforgalmi Vállalatnak eladott sertések panírjait a városi tanácsnál írassa át, de Fekete ehelyett másképpen járt el. A rendőrségen megpróbálta tagadni a teljes pénzösszeg elmulatását. s azzal védekezett, hogv 3 ezer forintot elloptak tőle. Letartóztatásáról csupán azért tekintettek el, mert népes családja van, s ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül az összeget visszafizeti. Fekete Kálmán ellen társadalmi tulajdont károsító csalás bűntette miatt indítottak eljárást. G. G. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telelőm U-Í5. — Index: 25 065