Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-25 / 118. szám

9. «Mal 1969. málna 25. vasárnap Es megindult az R-19-69 -es akció Pénteken este a Kossuth­­rádióban és a televízióban Szabó Ferenc, a Magyar Üttörök Szövetségének fő­titkára olvasta fel az R— ben megtekintette Szabó László elvtárs, az úttörő­­szövetség országos titkára. Ellátogatott Kecskemétre, majd a fehértói úttörőtá-Szabó László, az úttöröszö vétség országos titkára Fe­hértón az úttörők egy csoportjával. 19—69 akció utolsó paran­csát. Megyénk úttörői riadóztatták egymást, isko­lájukban siettek, hogy a „to­­borzó parancsnoksággá” alakult csapatvezetőségek­től megkapják a szombati akadályversenyhez szüksé­ges eligazítást. Szombaton megyénk út­törői vöröskatonának áll­tak. s részt vettek a Ma­gyar Tanácsköztársaság 50 év előtti honvédő harcai­nak emlékét felevenítő aka­dályversenyen. Az úttörőriadót megyénk­bor környékére, ahol hét kecskeméti iskola csaknem 3500 úttörője teljesítette a feladatokat. Innen Kiskun­halasra, Mélykútra, Mada­rasra és Dávodra utazott Szvorény Jánosnak, a KISZ megyei bizottságának tit­kára és Pap Istvánnak, a megyei úttörőelnökség el­nökének kíséretében. Dávodon ünnepélyes csa­­patösszejövetel keretében Szabó László elvtárs át­nyújtotta a Táncsics Mi­hály Úttörőcsapatnak a KISZ Központi Bizottságá­nak vörös selyemzászlaját. Ma délután pedig Kis­kunhalason az Alsóvárosi Általános Iskola Petőfi Sán­dor Úttörőcsapata kapja meg a megyei pártbizott­ság vándorzászlaját, amit Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályvezetője ad át. A Forradalom láng­jai mozgalom ezzel véget ért, a láng a pajtások szí­vében ég tovább. S. K. NYELVŐR Milyen „szivarkát“ szív? Ha a cigarettázóknak ne­kiszegezném ezt a kérdést meglepetésükből felocsúdva visszakérdeznének: — Szi­varkát? Talán cigarettát? — Az attól függ — felel­ném. — Ha Daru, Balaton, Harmónia, Tulipán, Mentha, Turist, Terv vagy éppen Corvina a kedvenc füstöl­nivalója, nézze meg a do­bozon, hogy mi van ráírva. Bizony „szivarka” az! Így váltakozik a Ma­gyar Dohányipar jóvoltából vagy talán inkább szeszélye folytán a „cigaretta” és a „szivarka” felirat. Ha va­lami logika volna benne, hogy az egyik fajtát miért nevezik így, a másikat pe­dig úgy, akkor egyenrangú szavak lennének. De nincs rá magyarázat. Itt tehát az idegen ere­detű „cigaretta” és a „szi­varka” áll egymással szem­ben. Harcukból a „ciga-Óvatosait a növényvéiszerekkel! A balesetek figyelmeztetnek MEGYÉNK — lévén a szőlő- és gyümölcstermesz­tés egyik centruma — saj­nálatosan a növényvédő­szerek okozta baleseti sta­tisztika vezető helyeinek egyikén áll. Az elmúlt év­ben országszerte — foglal­kozás körében — előfor­dult mintegy tíz mérgezé­si eset közül három Bács- Kiskun megyében történt. Sainos, elégedettségre a jelenlegi védekezési idény rajtja sem ad okot. Ápri­lis utolsó nanjai óta már öt mérgezési eset for­­'Hilt elő. köztük egy halá­­'os végződésű. A VÁROSFÖLDI Petőfi Tsz-ben május 15-én Cseri Pajtások a fehértói erdőben A Kecskeméttől 10 kilométerre levő fehértói erdő lomb­jain át fénymintá­kat vetített az avar­ra a Nap, a madár­fütty idilli, békés hangulatot idézett — szóval semmi sem emlékeztetett arra a természettel egybe­fonódó jelenségek közüt, hogy valami egészen különleges dolog történik. Ki­véve természetesen a jelenlevő kecske­méti úttörőket. Le­játszódott az 50 év­vel ezelőtti törté­net, amikor válsá­gosra fordult az első magyar proletárál­lam sorsa. A pajtá­sok tegnap min­denre elszánt vö­röskatonák lettek. A pihenők szünetei­ben aztán felizzott a rablópecsenye sü­téséhez szükséges parázs. Így újra farkaséhes tizen­évesekké alakultak vissza a „vöröska­tonák”. S mindez a városi úttörőel­nökség rendezésé­ben folyt le. * Elhangzott a „to­­borzó parancsnok­ság” felhívása. Az I. sz. általános is­kola Fényes Adolf nevét viselő őrse csatlakozott a „Vö­rös Hadsereghez”. Az akadályverseny egyik állomásánál meglepte őket „a vezérkar”. Konfár Tibi: Az indulásnál bal kezünkkel meg­fogtuk a zászlót, jobb kézzel pedig tisztelegtünk. Csen­­ki Irén: Lebélyegez­ték a vöröskatona igazolványunkat. Faur Valéria: Kis­­labdákat dobtunk célba. Ez utóbbi az „intervenciósok gép­puskafészkeinek a megsemmisítését” szolgálta. A szakasz, par­don, az őrs újabb állomás felé veszi az irányt. A talaj­ból kiforgatott tüs­kök, amelyek mel­lett elhaladtak, az égnek meredező csonka gyökérvég­ződések, mintha va­lóban ellenséges pusztításra emlé­keztetnének. A jelképes aka­dályverseny tegnap lezajlott. A megyé­ben 45 ezer pajtás tett tanúságot fe­gyelmezettségéről. A csapatvezetők ma értékelik a szerep­lésüket. A nyertes őrsök szép győzel­met vívtak, s akik alulmaradtak, azok is elmondhatják: a „bukás” sem volt hiábavaló. „Haditudósító”: H. F. Károly Wofatox-szal per­metezett. Sem előzetes ok­tatásban nem részesült, sem védőruhát nem ka­pott. A mérgezési tüne­tek észlelése után nyom­ban a kecskeméti Honvéd­kórházba szállították, ahol már a gondos orvosi ápo­lás sem segített rajta, két nap múlva meghalt. A gondatlanság okozta azt a balesetet is, amely­nek egy másfél éves iker­pár volt a szenvedő ala­nya. Ök őrizetlenül hagyott Tinoxos üvegekkel játsza­doztak, s a törött üvegek­ből kiömlő méreg a bőr­felületre jutott. Hosszas gyógykezelés árán ugyan, de sikerült az életnek meg­menteni az apróságokat. EZEK az esetek és az elmúlt évek tapasztalatai arra vallanak, hogy a bal­esetek zöme az előírások be nem tartása miatt kö­vetkezik be. Különösen nagy a veszély a százalé­kos, részesművelésben dol­gozók körében. Akad tsz, ahol a kiadott szerekkel kapcsolatban egyáltalán nem, vagy csak igen hiá­nyosan világosítják fel, fi­gyelmeztetik a tsz-tagokat a veszélyre. Fokozza a baleseti lehetőséget, hogy a nagyobb csomagolásban kapott védőszert többhe­­lyütt úgy adagolják zacs­kókba a gazdák számára, hogy hiányzik róla a mé­regjelzés, a használati uta­sítás. A tessák-lássék ki­oktatott részesművelők rendszerint napszámost is alkalmaznak, s ezek — érthetően — még kevés­bé vannak tisztában az óvórendszabályokkal. Hol­ott fő szabály például, hogy hat napon túl folya­matosan — közbeeső or­vosi vizsgálat nélkül — ti­los permetezni! TUDNI KELL azt is, hogy szigorúan tilos a vé­dőszerek szakszerűtlen át­csomagolása. A szaküzle­tekben megfelelő utasítás­sal ellátott kis csomagok is kaphatók: a százalékos mű­velést végzőket ezekkel kell ellátni. Arra is gondolniuk kell a közös gazdaságok veze­tőinek, hogy akik távol maradtak a baleset-, illet­ve munkavédelmi oktatás­ról, semmiképp ne vé­gezhessék ezt a veszélyes munkát. Ajánlatos nem­csak a hat nap elteltével, de a munka megkezdése előtt is orvosi vizsgálatra jelentkezni. Nem mindenki szervezete bírja ugyanis a mérgekkel való foglalatos­kodást. s egyesek számára a legcsekélyebb érintés is már veszélyes, sőt halálos lehet! A KÖJÁL egyébként uta­sítást adott területi szer­veinek a közös gazdaságok fokozott ellenőrzésére, a visszaélések megakadályo­zására,. illetve a szaksze­rűtlenül forgalomba hozott növényvédőszerek felhasz­nálásának megtiltására. A védekezési idény na­gyobbik része még előt­tünk álL A nem egyszer végzetes esetek kérlelhetet­lenül figyelmeztetnek, in­tenek a mérgezés veszélyé­re, s a szükséges óvintéz­kedések lelkiismeretes, ma­radéktalan alkalmazására. J. T. retta” került ki győztesen. A „cigaretta” a német „Zigarette” átvétele a XIX. század második .felében, la­­tinosított szóvéggel, az pe­dig a francia „cigarette” (kiejtve: szigaret) szó né­­metesitett formája. Kez­detben a „cigaret” alakban használták, valószínűleg a francia szóvég hatására. Így találjuk a múlt szá­zad második felének kiváló költőjénél, Reviczky Gyu­lánál is, aki „A cigaretről” című, a későbbi kabaréda­lok felé mutató, könnyed hangvételű versét így kez­di: „Cigaret-füst karikája — ! Egyik a mást be se várja, / Mintha szólna: nem lehet!... / Ilyen éppen a mi részünk. / Füst az élet; elenyészünk, / Mint a ki­csi cigaret.” A „szivarka” szó alap­szava a „szivar”. Annak ellenére, hogy hangzásban hasonlít a francia „cigare” (szigar) és a spanyol „ci­­garro” (szigarro) szóra, nem idegen nyelvből vettük át. I A nyelvújítás korában ke­­\ letkezett. Először Jósika Miklós, majd Vörösmarty Mihály ajánlotta az addig használatos „szipa” és „szi­­vola” helyett. Nyelvészeink szerint Vörösmarty nyomán terjedt el. Mind a „szipa”, „szivola”, mind pedig a „szivar” a szí (szív) igé­ből alkotott képzés, így fel­tétlenül jó magyar szónak kell tekintenünk. Ebből a szóból lett sza­bályos kicsinyítéssel a „szi­varka”. Értelmező szótá­runk szerint elavulóban le vő hivatalos szó. Csak írás­ban, sőt csak nyomtatásban él, alig hiszem, hogy a köznyelv nagyon használta valaha is. Idézni hallottam mint sajátos nyelvi jelen­séget, de használni csak egyszer hallottam vagy negyven évvel ezelőtt egy idős bácsitól („ebéd után rágyújtok egy jó szivarká­ra”), így ez a használat a századforduló nyelvszoká­sát tükrözi. Ma már nem tekinthet­jük a beszélt nyelv szavá­nak, inkább csak nyomta­tásban élő „kincstári” szó­nak. Csak addig él még, amíg a Dohányipar egyik „újítója” meg nem szün­teti ezt a feliratot a szivar­­kás dobozokon. Addig is cigarettázzun1' és ne szi­porkázzunk! Kiss István 10. — Már mondtam, hogy ez nem kihallgatás. Ami viszont a kihallgatást il­leti — igaza van. — Sztasz halkan és nagyon kemé­nyen beszélt. — Érthetet­len körülmények közt megöltek egy asszonyt, akit ön, értesüléseim szerint szeretett, akit feleségül akart venni, s aki nemré­gen szakított önnel. Mind­ez elegendő annak felté­telezésére, hogy teljes ere­jével segíteni fogja a nyo­mozást. Ezért jöttem ide. Ebben a civil körnvezst­­ben. ahr>gv ön nevezi, sok­szor megfordult Tánva Akszionova, s önnek em­lékeznie kell mindarra, aminek köze lehet az ügy­höz. — De maga gyanakszik rám! Sztasz ránézett: — Mondja, mit csinált hétfőn este? Sztavickij járkálni kez­dett: — Hétfőn nem volt elő­adásom. öt felé, vagy ta­lán félhatkor felhívtam Tá­­nyát a szerkesztőségben, kértem, hogy találkozzunk, beszélgessünk. Nagyon sie­tett valahová, azt mondta, találkoznia kell valakivel. Kért, hogy szerdán hívjam feL Gondoltam benézek Genka Grigorjevhez. — Ki az? — Egy barátom, ö is szí­nész. De nem volt otthon. Ott lakik a Progressz mo­zinál. Más dolgom nem volt — jegyet váltottam 7 órára. Előadás után meg­vacsoráztam egy étterem­ben, majd hazajöttem alud­ni. Meg van elégedve? — Majdnem. Honnan hív­­a fel Tányát? — Itthonról. — Hány perccel ezután ment el hazulról? — Talán harminc. , — Grigorjev hol lakik? — A Lomonoszov sugár­úton. — Mivel ment oda? — 4-es trolival. — Nézzük csak: öt har­­mickor felhívta Tányát. Hat óráig készülődött. A 4-es troli megállójáig legalább negyedóra gyaloglás, plusz harminc perc a trolin. Há­­romnegvedhétre tehát Gri­­gorjevnél volt? — Igen. — Amikor elment hazul­ról, látta valaki a szom­szédok közül? — Fogalmam nincs. Mint­ha nem találkoztam volna senkivel. — Menjünk tovább. Gri­­gorjevéknél látta valaki? — Nem. Mondtam, hogy nem volt otthon. — Senki nem volt ott­hon? — Nem nyitottak ajtót — Rendben. Hét előtt öt perccel ön tehát a mozi­nál van. Mit játszottak? — Valami import zagy­valékot. — Pontosabban? Sztavickij láthatóan meg­erőltette az emlékezetét: — Térj vissza, Beáta! — Nagyszerű. Mikor ért véget az előadás? — Kilenc óra körül. — A moziból egyenesen vacsorázni ment? — Nem. Langyos idő volt, esett a hó, elsétáltam majdnem a hídig. Ott taxi­ba ültem. — Hol vacsorázott? — A színészklubban. Tíz felé értem oda. — Ki volt a kapus? Vo­­logya? — Nem, egy másik. Nem ismerem. — Rendben. A felszolgá­lónőre emlékszik. — Igen, persze. Nágya volt. Megerősítheti... — Sajnos, ő csak azt erő­sítheti meg, hogy tíz felé az étteremben látta. Nem ment magával Grigorjevhez és nem nézte meg a Térj vissza, Beátát! Sztavickij idegesen ha­­rapdálta az ajkát: — Hát akkor nincs ali­bim. De ez még nem je­lent semmit — Persze, hogy nem. A dzsekijét mikor viselte utol­jára? — Egy hete, vagy talán tíz napja. Nem emlékszem pontosan. Ha tudtam volna, hogy ennek ilyen fontossá­ga van, ráerősítek egy táb­lát: „Viselve február else­jén 17.30-től 22.00-ig.” — Ne haragudjon — kér­te békeszeretően Tyihonov. — Kíváncsi lennék, ön mit tenne az én helyem­ben! — kapta fel a fejét Sztavickij. A bárszekrény­hez lépett és hasas üveget vett elő. — Meskóstolja? Remy Marti. A világ egyik legjobb konyakja. — Köszönöm, nem kérek. — Miért, a maguk Scot­land Yardján nem isznak? — A Scotland Yardon — nem tudom. Nálunk isznak. De nem munkaidőben — felelte nyugodtan Sztasz. Sztavickij konyakot töl­tött a magas üvegpohárba, egyhajtásra kiitta, egy sze­let citromot szagolgatott. Tyihonov az ablakhoz lé­pett. Esett a hó, szomor­kás szürke volt az utca. Sztasznak valamilyen ok­ból öreg tanítója jutott eszébe, aki szerette mon­dogatni: „Az ablak olyan mértékrendszer, amelynek segítségével megismerhet­jük álmainkat.” Sztavickij gyűrött hang­ja riasztotta fel ábrándozá­saiból: — Tanya nincs többé... Tyihonov megfordult. Sztavickij előregörnyedt fo­teljében. Cigarettát vett elő, rá akart gyújtani. De kezei reszkettek az ideges­ségtől, a gyufaszál eltörött a skatulya olda'án. Kihúz­ta magát, az ádámcsutkája fel-alá járt megfeszített nyakán. Nem volt már olyan szép és nyugodt, mint az imént. Komor volt és ijedt. A hamutar*óKa dobta a cigarettát, anélkül, hogy meggyújtotta volna. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom