Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-07 / 31. szám
Világ pro I et áriái, egyesüljetek! ’PETOfítitPE A MAGYAR SÍOCTaUSTA M'UT^ÁSPÁRT 8 Á C S*-KISKU^ MEGY €4 BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXl v. évi. 31. szám 1969. február 7, Arat 80 fillér Járhatatlanok az utak Egyes vonalakon szünetel a vasúti forgalom — A helyzet rosszabbodott — kezdte tájékoztatóját tegnap Bacsfai Gyula, a KPM Közúti Igazgatóságának főmérnöke. — A megye valamennyi közút ja, beleértve a főközlekedési utakat is, járhatatlan. Annak ellenére, hogy valamennyi erő- és munkagép az utakon tartózkodik, sőt különböző vállalatoktól, termelőszövetkezetektől, a honvédségtől, s a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatoktól igényeltünk és kaptunk járműveket, az utak felszabadítása nehézkesen halad. Ez elsősorban a még mindig hulló hónak, s a nagy szélnek tulajdonítható. A jelenlegi helyzetet ismerve még jósolni sem merünk: mikor tudjuk legalább a főközlekedési útvonalakat járhatóvá tenni. A kecskeméti MÄVAUT- pályaudvar állomásfőnöke, Kondor János elmondotta, hogy csütörtök délig csak azok az autóbuszok érkeztek meg, amelyek éjszaka a hóviharban kinn rekedtek az országutakon. Csütörtökön Kecskemétről egyetlen autóbuszjárat sem indult. A MÁVAUT-pályaudva- ron szinte percenként cseng a telefon. Kecskeméten rekedt, elutazni szándékozók ostromolják az állomásfőnököt: mikor indulnak az első autóbuszjáratok. Sajnos, az idő rosszabbra fordulása feltételezi, hogy egyelőre, belátható időn belül nem tudják közlekedtetni az autóbuszokat. A MÁV kecskeméti állomásfőnöke, Lőrinc Antal elmondta, hogy a fővonalakon, tehát Budapest— Kecskemét—Kiskunfélegyháza—Szeged között közlekednek a vonatok, azonban az expressz 25, a gyors és a személyvonatok 25— 60 percet késnek. Sokkal rosszabb a helyzet a mellékvonalakon. Kecskemét— Kerekegyháza között a vasúti forgalom szünetel. Ebbe az irányba hótörő szerelvényeket indítottak, feltehetően sikerül az akadályt elhárítani. A Kecskemét—Lakitelek, a Kecskemét—Fülöpszálás közötti vonalon a szerelvények két-há- rom órás késéssel indulnak, illetve érkeznek meg. A Tiszakécske—Szolnok közötti szakaszon a szerelvények két mozdonnyal közlekednek, így képesek a 20 —40 centis hófúvásokat széttúrni. A Kecskemét— Lajosmizse vonalon az időjárástól függően csütörtökön megkísérelték elindítani a délutáni vonatot. Lőrinc Antal hozzátette, hogy hogy az időjárás ezeket a lehetőségeket egyik percről a másikra megváltoztathatja. Az időjárás a KPM Közúti Igazgatóságának dolgozóin kívül a posta beosztottainak is sok gondot okozott. A hírlap- és a postás kézbesítők mindent megtettek azért, hogy az újságok és a levelek a címzettekhez kerüljenek. G. G. • Kemény küzdelmet vívnak a hóval a MÁV és a Közúti Igazgatóság dolgozói. A legsúlyosabb problémákat a havazás a szegedi és a pécsi MÁV igazgatóság területén okozta. A pécsi igazgatóság térségéközül a 4-es főútvonalon Cegléd—Kisújszállás között akadályozzák torlaszok a közlekedést, az 5-ös jelzésű főútvonal Dabastól délre, a 6-os Dunaújvárostól délre, a 7-es Balatonke- resztúrtól nyugatra járhatatlan. Az úgynevezett ala- csonyabbrendű utak közül Vas megyében, Győr-Sop- ron megye nyugati részén, továbbá Veszprém megyében Tapolca és Keszthely térségében ugyancsak több járhatatlan. (MTI) Kádár János Moszkvába érkezett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön este baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A szovjet főváros Kijevi pályaudvarán Kádár Jánost Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alek- szej Koszigin, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Konsztan- tyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, valamint Konsztan- tyin Ruszakov, az SZKP Központi Bizottságának osz- táyvezetője üdvözölte A pályaudvari fogadtatáson jelen voltak Szipka József moszkvai nagyar nagykövet és a nagykövetség munkatársak MSZMP-kü I dö ttség Rómában Rómába érkezett a Magyar Szocialista Munkáspártnak az Olasz Kommunista Párt XII. kongresz- szusán részt vevő küldöttsége. A küldöttséget Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti, tagja: Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője. A magyar küldötteket a Fiumicinoi repülőtéren Alfredo Reichlin, az OKP vezetőségének tagja és Umberto Terracini szenátor fogadta. Tudományos munka és népművelés Tanácskozás a megye múzeumainak idei tervéről Csütörtökön délelőtt értekezletet tartottak Kecskeméten a megyében működő múzeumok vezetői és munkatársai. Az értekezleten a Művelődésügyi Minisztériumot Kapocsi András és dr. Szabó Viktor képviselte. Horváth Attila megyei múzeumigazgató ismertette a résztvevőkkel múzeumaink idei tervét. Elmondta, hogy országszerte meggyorsult a múzeumok fejlődése, amióta a megyei tanácsok ben csütörtökön délelőtt is erősen havazott és a hóvihar újabb és újabb torlaszokat emelt. Szeged térségében is erős a havazás. — Jó néhány vasútvonal egyes szakaszait 60—80 centiméteres hópárna fedi. Csütörtökön délelőtt a következő vonalakon szünetelt a forgalom: Fábiánse- bestyén—Orosháza, Fábián- sebestyén—Árpádhalom, Lakitelek—Kunszentmár- ton, Szolnok—Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyháza —Szentes, Baja—Gara, Baja—Hercegszántó, Mezőtúr —Túrkeve, Hetényegyháza —Kerekegyháza, Bátaszék —Palotabozsok. A KPM Közúti Főigazgatóság csütörtökön délelőtt a következő helyzetjelentést adta: Csütörtökre virradó éjjel folytatódott az erős hóesés és a viharos szél az ország déli, délkeleti, és délnyugati részében. Zalaegerszeg—Kaposvár—Dunaújváros—Cegléd—Nyíregyháza vonalától délre, Zala, Baranya, Tolna, Bács-Kis- kun, Csongrád, Békés megyékben szinte valamennyi út járhatatlan. Az elsőrendű főútvonalak Harminc község jobb ellátása űi gy0r,mÄ a Bácsbokodi Vajüzemben A Bácsbokodi Vajüzem épülettömbje külsőre éppen olyan, mint az indulás évében, 1951-ben. Azóta pedig sok minden változott itt. A fiatalok, a szocialista brigádok tagjai parkosították a területet. A lényegesebb változások azonban a falakon belül történtek. Az egykori 30 ezer liter kapacitású gyáregység jelenleg naponta 80 ezer liter tejet fogad, összesen 16 millió forintot fordítottak korszerűsítésre az eltel másfél évtized alatt. Megújult az energiaszolgáltató részlegük, modernek lettek a pasztőrözőgépek, a raktár- helyiségek. S az eredetileg vajüzemnek indult gyáregységben a régi kazánházból 1967-ben kialakítottak egy sajtműhelyt is. Tavaly 42 vagon — zömében trappista, s kisebb részben óvári — sajtot készítettek az 54 vagonnyi vaj mellett. Erre az évre már 55—60 vagonnyi sajtot ígérnek. Az üzemben nem kevesebb, mint 25 féle terméket állítanak elő. Az árut szállító autók — tartály-, illetve szigetelt termoszkocsik — hajnali 4 órakor kifutnak a kapun. A bácsbokodi üzem körzetébe 30 község tartozik. A bajai járás helységeit, illetve a halasi járás területének egy részét naponta friss tejjel látják el. Űj dolog, hogy az idén a vidéki boltokba heti 2 alkalom helyett háromszor szállítanak tejtermékeket Baján két helyen is — a 302-es számú tejbolt mellett, illetve Bajaszentistvá- non — nyitnak szaküzletet a fogyasztási és értékesítő szövetkezettel karöltve. — Ezekbe a mintaboltokba reggel és este friss termékeket szállítanak. Legújabb cikkeiket ugyancsak itt forgalmazzák először. Tavaly nyolc új áruféleséggel jelentkeztek a bácsbokodiak. Egyelőre literes, illetve 5 decis palackokban hozták forgalomba a tej egy részét. Az idén — főleg az iskolák kívánságára — kétdecis poharakban is kapható lesz a tej. Február 1-től, szintén kétdecis csomagolásban, habtejszínt szállítanak a megrendelőknek, illetve gyártják a „Fincsi” nevű cukrozott tejszínhabot. Ez utóbbit műanyag tégelyekben árusítják. S némileg távolabbi időpontban, a második negyedévben kétdecis, illetve literes üvegekben kakaót forgalmaznak, s joghurt és kefir előállításával is foglalkoznak, amit eddig a pécsi tejipari üzemből szállítottak a bácsbokodiak körzetébe. H. F. hatáskörébe tartoznak. Az új gazdasági mechanizmus viszonyai között megnövekedett önállóság további lehetőségeket nyitott, a tanácsok ugyanis mind az értékek felkutatása és megőrzése, mind pedig az idegenforgalom fellendítése érdekében támogatják és ösztönzik a múzeumok munkáját. A jelenlegi körülmények között múzeumaink kettős feladatot igyekeznek ellátni. Fejlesztik és korszerűsítik a meglevő hálózatot, végrehajtják az 1970-ig szóló hároméves tudományos programot. A másik feladat az úgynevezett fe- hérfoltprogram: a kis helyi gyűjtemények, valamint a helytörténeti munka támogatása, a népművelés és a múzeumbarátok körének bővítése. Az elképzelések szerint Kecskeméten és Baján alakítanak ki egy-egy centrumot. Feladatuk az lesz, hogy segítsék és összefogják a tudományos kutatást, ezenkívül ellássák a leletek, értékes múzeumi tárgyak karbantartását. Részletesen ismertette a továbbiakban az igazgató a kiskunfélegyházi, halasi, kalocsai múzeum korszerűsítésével kapcsolatos elképzeléseket, a kiskőrösi, bugaci, dunavecsei és duna- pataji tájmúzeumokra vonatkozó terveket. Kiemelte a madarasi ásatások folytatását, amely országos szempontból is nagy jelentőségű feladat. Végül külön szólt a munkásmozgalmi kutatásokról. Ezek a Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából már tavaly megindultak. A munkára a koronát a felszabadulás negyedszázados jubileumának megünneplése teszi föl.