Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-15 / 270. szám
Befejeződött a téli szaktanfolyamok előkészítése Kedden zárult a különböző téli mezőgazdasági szaktanfolyamok pedagógiai, szervezeti és pénzügyi előkészítésével kapcsolatos tanácskozássorozat. A megyében 23 növénytermesztési és gépészeti tanfolyam indul. A már megkezdődött három növényvédelmi betanított munkásokat képző tanfolyamos kívül újabb négy kezdődik. Ezenkívül a növényvédelmi szakmunkások részére külön továbbképzés lesz az Izsáki Állami Gazdaságban. A kertészek részére 22 különböző tanfolyam kezdődik. Leggyengébb a továbbképzés az állattenyésztésben. Ebben az ágazatban csupán négy tanfolyam indul. Pedig nemcsak lehetőség, de szükség is van a továbbképzés megszervezésére, mert pontosan az állattenyésztésben kellene több szakember. Gyeps^azdálkodá si tanácskozás Pénteken Kecskeméten, a TIT székházában gyepgazdálkodási tanácskozást rendeznek. Dr. Maár András, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetőié, a legelőgazdálkodás időszerű feladatairól tart előadást, majd dr. Baskay Tóth Bertalan, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának filmvetítéssel kísért ismertetése következik az e témakörben szerzett finnországi tapasztalatokról. A tanácskozást a Magyar Agrártudományi Effvesület megyei szervezete, a TIT és a MTESZ megyei szervezete kezdeményezte. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Bóka István (anyja neve: Gregus Piroska), Venyige Tipor (Tóth Mária), Tánczos-Szabó Gyöngyi (Bemát Katalin), Főző Csilla (Fazekas Piroska), Danka Tünde (Kuti Rozália), Börenyi Antal (Szabó Erzsébet), Kiss Andrea (Kis Irén), Szűcs Orsolya (Pethő Kornélia), Li- póczki József (Czeczon Erzséoet), Hechtl Klára (Tubák Klára), Németh József (Kovács Mária), Oláh Erzsébet (Acs Erzsébet), Igarova Éva (Kocsis Mária), Körmendi Gáspár (Benkő Ilona), Hízó Szilvia (Kiss Margit), Aszódi Ildikó (Pesti Eszter), Szeleczki Imre (Káldi Ilona), Farkas János (Görög Eszter). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Gye- nets László és Sándor Irén, Bene Antal és Tóth Terézia, Hojsza Mihály és Kis Margit, Fazekas István és Bori Anna, Oláh Péter ás Nagy Ilona, Bátyai Sándor és Kéri Judit, Brecska Antal és Körtvélyesi Eszter, Gröber István és Berente Irén, Szeleczki István és Böddi Julianna, Nagy Gábor és Tóth Klára, Dobos József és Reibe Éva, Nyitrai László és Kovács Erzsébet, Horváth Sándor és Kovács Ilona, Halász József és Teres! Ilona, Nagy Imre és Bállá Terézia, Binszki József és Baksa Irén, Trecskó Mihály és Illés Sára, Hcrváth Mihály és Szabó Márta, Nyilas János és Terecskei Julianna, Terecskei János és Gsekő Katalin, Pap István és Somodi Klára. MEGHALTAK: Szöllösi Béláné Puskás Mária 81, Mányi József 71, Bajtai Ilona 75, Kovács Pál 73, Her- telendy György 76, Kovács Erzsébet 78, Kristály István 78, Szabó István- né Kovács Mária 72, Tekecs Mihály 69, Molnár István 80, Nagy László 77, Mátyus József 65, Benosik Péter 70, Iványosi-Szabó János 73, Tóth Józsefné Schifter Hermina 67 éves korában. Kép szöveg nélkül. N A P T A Jt 1967. november szerda Névnap: Lipót Napkelte: 6 óra 48 perc. Napnyugta: 16 óra 09 perc. — A Szovjetunióban nemrég bélyegsorozat jelent meg. melynek rajzait Alekszej Leonov űrhajós ezredes (aki 1965. márciusiában elsőként lépett ki a világűrbe) és Andrej Szokolov festőművész készítette. A bélyegek űrhajósokat ábrázolnak a Holdon, továbbá űrállomásokat és ismeretlen égitestek felé száguldó űrhajókat. _ RÓZSATÖVEKKEL ültetik be az idei őszön és a jövő tavaszon a borjádi méhes kiskertjét, amely Petőfi Sándor kedvelt alkotóhelye volt, amikor 122 évvel ezelőtt barátainál, a Sass-család- nál vendégeskedett. A nádfedelű méhest két évvel ezelőtt eredeti alakjában helyreállították és kis szobájában elhelyezték a költőre vonatkozó írásos és egyéb emlékeket. — Salvador Dali spanyol szürrealista festő új „festészeti stílussal” kíván kísérletezni: ejtőernyős ugrás közben akar szürrealista képet festeni Barcelóna korzójáról. Az ugrást El Cordobés, a híres torreádor magánrepülőgépéről hajtja végre. — Párizs januárban elveszti egyik jellegzetességét, amely majdnem olyan hires, mint az Eiffel-to- rony, vagy a Champs Elysées. Bevonják a párizsi rendőrség tipikus körgallérjait és térdhosz- szúiságú köpenyekkel pótolják. Ezt a ruhadarabot eddig nemcsak az idő viszontagságai elleni védekezésül használták, hanem erősen összecsavarva a tüntetők elleni gumibot helyett is alkalmazták. Jégáső színesfilmen Tegnap délelőtt Kecskeméten, az Árpád moziban érdekes filmet mutattak be. Az Állami Biztosító megbízásából készült Jégeső című színes tudományos kisfilmet mintegy kétszáz biztosítási és mezőgazdasági szakembernek vetítették le. A film bemutatja a jégeső keletkezését, továbbá a szőlőben, búzában és a kukorica- vetésben keletkező jégkárokat, valamint a kárbecslés helyes módját. A filmet ma Kiskőrösön, a továbbiakban pedig a megye valamennyi járásában bemutatják. — Ittas állapotban vezette a Bácsalmási Állami Gazdaság má- tételki üzemegységének vontatóját Juhász Dóra Imre. tázlári lakos. Amikor a rendőr szondáztatta, közepes ittasságot állapított meg. A bíróság öévhónapi börtönre ítélte a vontató vezetőjét. Az ítélet jogerős. A Vidám Színpad „Álom az államban” című előadásának megtekintésére a kecskeméti IBUSZ-iro- da december 3-án au- tóbusz-küiöniáratot indít. A kirándulás résztvevői délelőtt a főváros nevezetességeivel ismerkednek meg. — Ukrajnában percenként 209 könyvpéldány jelenik meg. Ukrajna a könyvnyomtatásban a második helyet foglalja el a Szovjetunióban. Harminc könyvkiadó és 507 nyomdaipari vállalat összesen több mint 7000 könyvet bocsát ki évente, amelyeknek együttes példányszáma 110—115 millió. — Segédüzemet létesített a dunavecsei Virágzó Tsz. Egy fröccsöntő géppel műanyag marhafülbélye- géket gyártanak. Az új jelzőlapnak számos előnye van a régi alumínium jelzőlappal szemben, s így igen nagy iránta az érdeklődés. — AZ ISMERETTERJESZTŐ tevékenység helye és szerepe a népművelésben címmel rendezik meg pénteken délelőtt a Bajai József Attila Művelődési Ház ifjúsági klubjában a járási művelődési otthon igazgatók és könyvtárosok második továbbképzését. Ezer mázsa vetőmag naponta — Havonta 80 ezer forintos forgalmat bonyolít le Bácsiborsódon a Bajai Állami Gazdaság Rávni tanyán levő üzemegységében, működő földművesszövetkezeti vegyes bolt. Két tanyaközpont száz családjának biztosítja a legszükségesebb élelmiszer- és iparcikkeket — Növekszik a lakásépítkezők száma a bajai járás falvaiban. Az elmúlt évben 141 családi házat építettek, ebben az évben pedig már az első hat hónapban 97 ház építésére adtak engedélyt a hatóságok. Legtöbb új ház Sükösdön, Bácsalmáson és Hercegszántón épül. — Ebben az évben még 400 hektáron fejezik be az erdőtelepítést a Kiskunsági Erdőgazdaság erdészeteiben. A teljesen gépesített erdőtelepítéshez a csemetéket is az erdőgazdaság faiskoláiban nevelték. Február végéig a vetőmagtisztítási szezonban az állandó munkáslétszám kétszeresét, hatvan fizikai dolgozót foglalkoztat a Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat megyei alközpontjának kisszállási. üzeme. Éjjel és nappal üzemelnek itt a különböző mágneses tisztítógépek, szeparátorok, a takarmányrépamag tisztítását végző ponyvarostálók. Naponta több mint ezer mázsa magot tudnak előkészíteni. Mintegy 90 vagon étkezési borsó már fémzárolt állapotban várja a tavaszi értékesítést. Csávázzák az idén rendkívül gazdag termést — holdanként 12—14 mázsát hozott —, az olajlen vetőmagját. A kisszállási üzemben 300 vagonnal tisztítottak meg eddig lencse, napraforgó, tavaszbükköny, muhar, köles és szöszöisbükköny vetőmagjából. — lakiteleken, a művelődési házban Kőkai István vezetésével fotoszakkör alakult, legközelebbi ösz- szejövetelüket pénteken este 6 órakor tartják. — Figyelmetlenül haladt át az úttesten Szánk belterületén Rá- di Piroska nyugdíjas. A féktávolságon belül odaérkező Tóth András vezette motorkerékpár az idős nőt elütötte. Rádi Piroskát súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. 180 éve, 1787. november 15-én halt meg Christoph Willibald Gluck az opera A dobosok királya — Egy különlegesen érdekes világrekordot állított fei Manfred Margeit 18 éves siegeni (NSZK-beli) pos- xásfiú. (Képünkön középütt, dobolás közben.) Az erre a célra berendezett pincében barátnője és zenész Uoilegá. társaságában 48 óra és 10 percig dobolt szünet ncikül. Míg hősünk a távdobolási csúcs megdöntésére összpontosította energiáját, barátai a „The Black Birds” zenekar tagjai látták el kaláccsal, va- jaskenyérrel, teával és cigarettával. Minden eshetőségre számítva, két orvos is teljesített szolgálatot a közelében. A távdobolási teljesítmény után „kiadott” orvosi nyilatkozat szerint Manfred szervezete nagyszerűen bírta a strapát. Megemlítendő, hogy Rory Blackwell johannesburgi (Dél-Afrika) exkirály nem- régibfn egy 47 óra és 34 percig tartó dobolás után, a ragyfekú kimerültség következtében orvosi és kórházi kezelésre szorult. hagy jelentőségű reformátora. Olaszországi tanulmányai után Párizsban élt. Első operáját 1741-ben mutatták be, s ezt csakhamar nyolc má- eik olasz stílusú opera követte, azonban az akkori operaírás kereteit szétfeszítő műveinek sorához csak két évtized múlva kezdeitt., Az operát termé- szethűbb és* érzésekben gazdagabb humanista eszményeihez vezette. Mintául az antik tragédiák általános emberi jelkép- szerűségét tekintette. A drámai jelleg szolgálatában, az eddigi opera stilizált, rokokó formavilágát szigorú szerkezetbe kovácsolta. A zenekar, az ének, a tánc és a színtér harmonikus egységét igyekezet megteremténi. Párizsban, reformjai nyomán éles harc lángolt fel a régimódi olasz és a francia opera hívei között, amely végül a német mester döntő győzelmével zárult. Gluck rendkívül termékeny életműve 107 operát, szimfonikus nyitányokat és sok kórusművet ölel fel. Üjításait fejlesztette tovább Weber, majd egy évszázad múlva új életre keltek Wagner zenedrámáiban. Várható időjárás — Hímzett gyermekruha exporttervét 1 millió forinttal teljesítette túl eddig a Kecskeméti Háziipari Szövetkezet. A szövetkezet által készített gyermekruhákat tíz országba exportálják. Narancsszüret és hóesés Miközben Azerbajdzsánban megkezdődött a narancsszüret, Moszkvában leesett az első hó. A tél, amelyet az évtizedek óta nem tapasztalt verőfényes ősz sokáig késleltetett, megérkezett a szovjet fővárosba. — Borkóstolót nyitott Garán a Bajai Állami Gazdaság, ahol a díjnyertes borokat árusítják. — Nagyon kérem, doktor úr, jöjjön ki hozzánk mielőbb, mert vakbélgyulladása van a feleségemnek! — mondja izga- gatottan a telefonba Mr. Schmidl. — Ostobaságot beszél, Sir! — kiáltja dühösen az orvos, akit éjszakai álmából vertek fel — hiszen tavaly én távolítottam el neje vakbelét. Ki hallott még olyat, hogy valakin kétszer hajtsanak végre vakbélműtétet! — De arról talán halott, hogy valaki kétszer nősült. szerdán estig: változóan felhős, párás, ködös idő, helyenként ködszitál^s. Napközben mérsékelt szél. Keleten többfelé talaj menti fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: a ködös helyeken 5, máshol 10 fok körül. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 13-án a középhőmérséklet 8, (az 50 éves átlag 5,2), legmagasabb hőmérséklet 11,7 Celsius-fok. A napsütéses őrák száma 8. November 14-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 0,1, a délután egy órakor mért hőmérséklet 13,5, legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,1 Celsius-fok. Fokozott anyagi támogatást kapnak az írók, költők, festők, szobrászok, zeneszerzők A Képzőművészeti Alap, az Irodalmi Alap és a Zenei Alap tagjai 1968. január 1-től egységes segélyezési rendszer alapján részesülnek a társadalmi gondoskodásból, az anyagi természetű szociális juttatásokból. Erről nemrégiben kormányrendeletet adtak ki, és most — a Magyar Közlöny 79. számában — megjelent a végrehajtás mikéntjét szabályozó rendelet is. A művelődésügyi miniszternek a pénzügyminiszterrel, a munkaügyi miniszterrel, az egészség- ügyi miniszterrel és a SZOT-tal egyetértésben kiadott rendelkezése enyhíti azokat a viszonylag régi művészgondokat, amelyek a munkaviszonyban nem álló (meg korban erőrehaladt) írók, költők, festők, szobrászok, zeneszerzők esetenkénti segélyezésében, szociális ellátásában mutatkoztak. Rendőrségi krónika Mozdony és teherautó karambolja Hétfőn este fél 10-kor az Ágasegyháza határában vezető műút és vasút kereszteződésében súlyos baleset történt. Jámbor István, az 1-es számú Autó- közlekedési Vállalat tehergépkocsijával Kecskemét felé haladt, s a sorompó nélküli kereszteződésben nem győződött meg az áthaladás veszélytelenségéről, ezért nekiütközött a 375-1509 számú mozdonynak. A mozdony a tehergépkocsit az árokba lökte. Jámbor István* valamint a gépkocsi egyik utasa, Czigler Ernő dunaújvárosi lakos súlyosan megsérült. A szerencsétlenség következtében a tehergépkocsiban, a mozdonyban több mint 65 ezer forint anyagi kár keletkezett. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség folytatja a vizsgálatot, Hosbaszűrta írócimboráját Vasárnap este N. Béla, 15 éves tassi lakos a községi kisvendéglőből egyik barátjával együtt elment Faragó István Tass, Tolbuhin körút 69. szám alatti lakására, ahová disznótorba voltak hivatalosak. Vacsora után a társaságban levő fiatalok italozni kezdtek, miközben N. Béla az asztalon levő poharakat felborította. Az egyik pohárból a bor Németh Miklós, 22 éves tassi fiatalember cipőjére folyt. Németh figyelmeztette N. Bélát, aki emiatt megsértődött. Ott is hagyta a társaságot, de menet közben a konyhából egy kést vett magához. Amikor vége volt az ösz- szejövetelnek, megleste Németh Miklóst, akivel dulakodni kezdett, majd egy óvatlan pillanatban hasbaszúrta, s elmenekült. A fiú után szaladt Jaksa Ferenc tassi lakos, akit az illu- minált N. Béla alkaron szúrt. Németh Miklóst életveszélyes állapotban szállították a megyei kórházba, Jaksa Ferenc szerencsére csak könnyebben sérült meg. N. Bélát emberölés kísérlete miatt előzetes letartóztatásba helyezték. G. G. A rendőrség felhívása A Kecskeméti Járási Rendőrkapitányság kéri a TC 15 771. számú Csepel gyártmányú férfi kerékpár tulajdonosát, hogy tanúkihallgatás és kerékpárja átvétele céljából jelentkezzék az I. emelet 26-os számú szobában. PETŐFI NEPB - A Magvar Szocialista Munkáspárt Bács-Ktskun megyei Bizottsága és a megypl tanács lapja - Főszerkesztő F roth Pa, - « Bá«* ti-étv-' autoado Vállalat - Felelő« kiadó: Mezei István Igazgató - Szerkesztőség Kecskemét Váró?: Tenácsház 5zerk-sz»őségi telefonközpont 26-19. 25-16 Szerkesztő bizottság ' i0-7* - hívseiKecskeméti Szabadság tér U*U Telefon: 17-09. - Terjeszti a Magy*- Posta - Előfizethető 8 helyi posta hivataloknál és Kézbőröknél Előfizetési 5- w hónaoraj IS - «itat . Bácfr-Kiakun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; il-flö. - Index: 25 06a.