Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-02 / 259. szám

Paprikamolnárok vetélkedője Tegnap Szegeden zajlott le a helybeli és a kalocsai paprika­feldolgozó vállalatok molnárai között szervezett vetélkedő első fordulója. Ma és holnap Kalo­csán folytatódik a verseny, amelynek során a két „szomszéd vár” legjobb molnár brigádjai mérik össze tudásukat. Azt ér­tékeli a bíráló bizottság, hogy melyik munkacsapat tud meg­határozott idő alatt több és jobb minőségű paprikaőrleményt ké­szíteni. A versenyben első helyre ke­rülő brigád tagjai pénzjutalom­ban részesülnek, de nem távo­zik üres kézzel a „vesztes” fél sem, hiszen a paprikások talál­kozójának igen fontos célja a tapasztalatcsere is. A Világtakarékossági Napok megyei megnyitója A megyei tanács vb és az Országos Takarékpénztár me­gyei Igazgatósága rendezésében október 31-én tartották meg Kiskunfélegyházán a Világtaka­rékossági Napok Bács-Kiskun megyei megnyitóját. Ez alka­lomból a városi tanács díszter­mét megtöltötték az érdeklődők, a különböző állami és társadal­mi szervek képviselői, iskolai tanulók. Részt vett a megnyitó ünnepségen Dudás Ede, az OTP megyei igazgatóságának helyet­tes vezetője is. Az egybegyűlteknek Borbély Lajos, a megyei tanács vb. pénzügyi osztályvezetője tartott előadást a takarékosság törté­netéről, jelentőségéről^ ismer­tette az utóbbi évek megyei eredményeit. A megnyitót kö­vetően a résztvevők megtekin­tették a Kiskunfélegyházi Vá­rosi Művelődési Ház nagytermé­ben rendezett rajzkiállítást, amelyet a megye általános isko­lái tanulóinak legsikerültebb munkáiból válogattak. A rajzok a takarékossággal kapcsolato­sak. Érdekes eseménye lesz a ta­karékossági napoknak az a ben­sőséges kis ünnepség, amelyet csütörtökön délelőtt tartanak Baján a kórházban. Az OTP megyei igazgatósága ekkor nyújtja át az ezerforintos, dísz­kötésű takarékbetétkönyvet Ge­bei Lajosnak, aki az első újszü­löttje megyénkben a takarékos- sági napoknak: 1966. október 31-én C óra 45 perckor jött a világra. Az életet szerencsével kezdő kisfiú szülei Szeremlén, a Kinizsi utca 6. szám alatt lak­nak. G. S. Munkaalkalom félszáz asszonynak f Uj konlekciórészleg Bácsalmáson Alig néhány hete indult meg a munka a Kiskunfélegyházi Kézműipari Vállalat Bácsalmá­son létesített konfekciórészle­gében. A hajdani ládaüzem épületét alakították át — jó­részt társadalmi munkában — a dolgozók, a varrógépeket pe­dig a többi tanácsi vállalattól kapták. Két műszakban ötvennégy nő szabja, varrja a kamasz mére­tű bársonynadrágokat, Kole- nák András műszaki vezető se­gítségével. A „segítség” ez eset­ben szó szerint értendő, mert ma még bizony sűrűn oda kell ülnie a műszaki vezetőnek egy- egy asszonyka mellé, hogy gya­korlatban is bemutassa neki a helyi munkafogásokat. A nők zöme korábban szege­ző volt a ládaüzemben, és ed­dig legfeljebb csak otthon var- rogatott géppel, a gyerekeknek egyszerűbb holmikat. A szalag­szerű termelés természetesen egészen más: nagyobb szakér­telmet és igyekezetei kíván. Egyikben sincs hiány, az asz- szonyok boldogok, hogy végre nekik való munkához jutottak. A keresetük még nem éri el a hajdanit — tanuló órabért kapnak —, de nem kétséges, hogy a rátermettek 3—4 hónap múlva már 1300—1500 forintot visznek haza havonta. B. D. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Letartóztatták a verekedői A Bajai Rendőrkapitányság büntető eljárást indított Ko­lompár Vilmos 44 éves, bün­tetett előéletű alkalmi mun­kás Szeremle, Sportpálya 2. szám alatti lakos ellen. Ko­lompár vasárnap összeszólal­kozott a vele közös háztartás­ban élő Sárközi Terézzel. Szó szót követett, majd a férfi egy baltát ragadott fel, amellyel többször megütötte élettársát. Sárközi Terézt sú­lyos sérüléssel szállították a bajai kórházba. Kolompár Vil­most súlyos testi sértés elkö­vetéséért előzetes letartózta­tásba helyezték. Ügyében a vizsgálat még tart. Garázdát veitek őrizetbe A Kiskőrösi Rendőrkapitány­ság garázdaság elkövetéséért, valamint ittas vezetés miatt őrizetbe vette Markó János 25 éves állami gazdasági von­tatóvezetőt, Akasztó, ökördi- puszta 16. szám alatti lakost. A fiatalember vasárnap Solt­szentimrón járt, s betért az egyik házba, ahol egy liter bort fogyasztott el. Az ital el­fogyasztása után illuminált állapotban újabb bormennyi­séget követelt, ám a háziak nem voltak hajlandók erre. Az ittas Markó erre garáz­dálkodni kezdett, majd ami­kor ittas állapotban felült a vontatóra, a rendőrök elfog­ták. PETŐFI N EPE A Magyar Srodatsta Munkáspárt Bács-Kiskun megy« Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr Weither Dániel. Kiadja a Báes megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó! Mezei István Igaz gáti Szerkesztőség: Kecskemét Városi ranáesház Szerkesztőségi telefonközpont! Szerkesztő otzottság 10-33 ae-lS. M l*. Kiadóhivatalé Kecskemét Szabadság tér 11a. Telefon: 17-09 Terjeszt) s Magyar Posta. R3őfl7Ptést dH l nőnapra IS forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Telefon# U-tt index: mos* Flesch nyerte a vegyes mestervesenyt Szombaton és vasárnap a haj­rához érkezett a nemzetközi ve­gyes mesterverseny. A IX. for­dulóig egyedül vezető Köberl erejéből csak döntetlenekre fu­totta, míg Flesch mindkét játsz­mát megnyerte és fél ponttal megelőzte vetélytársát. Ezzel a nemzetközi verseny győztese lett. Bradarevics hajrája is jól si­került az utolsó négy forduló­ban. Négy pontot szerzett és beérte a 2. helyen levő Köberlt. Virágnak a IX. fordulóig volt esélye a mesteri címet jelentő 4. helyezés . elérésére, de ehhez Bradarevics és Tot ellen másfél pontot kellett volna szereznie. Ezúttal ez még túl nagy fel­adatnak bizonyult. A X. forduló eredményei: Portisch-----Djaja 1—0, Kalmár —F lesch 0—1, Törteli—Tot 0—1, Virág—Bradarevics 0—1, Nagy —Somogyi 0—1, Köberl—dr. Bán 0,5—0,5. A IX. fordulóban függőben maradt Flesch—Djaja játszmát Flesch nyerte. A XI. lorduló eredményei: Dr. Bán—Portisch 0—1, Somogyi— Köberl 0,5—0,5, Bradarevics— Nagy I—0, Tot—Virág 1—0, Flesch—Törteli 1—0, Djaja— Kalmár 1—0. A verseny végeredménye: 1. Flesch János 8,5, 2—3. Bradare­vics (Jugoszlávia), Köberl Tiva­dar 8, 4—5. Portisch Ferenc és Tot (Jugoszlávia) 7,5, 6. Somo­gyi 7, 7. Virág 6, 8. dr. Bán 5, 9. Djaja (Jugoszlávia) 4,5, 10 —11. Kalmár, Nagy András 2, 12. Törteli 0 pont. A kecskeméti cselgáncsozók csapatbajnokságot nyertek A cselgáncsozók utánpótlás keleti területi csapatbajnokságá­nak bajnokságát vasárnap dél­előtt rendezték meg igen élénk érdeklődés mellett Kecskemé­ten az Üjkollégium tornatermé­ben. A versenyen a keleti te­rület három legjobb együttese vett részt és nagy harc után a Kecskeméti Dózsa szerezte meg az elsőséget és az országos dön­tőbe jutást a szegediekkel együtt. Területi csapatbajnok: 1. Kecs­keméti Dózsa 2 gy., 2. Szegedi EAC 1 gy., 3. Miskolci Dózsa győzelem nélkül. Részletes eredmények: K. Dó­zsa—M. Dózsa 5:0. Fekete fél­pontos dobással, Jágfalvi leszo­rítással, Pulai leszorítással, Kiss E. nagydobással, Naszódi leszo­rítással győzött. — K. Dózsa— Szegedi EAC 4:1, Fekete és Jág­falvi bírói döntéssel, Pulai le­szorítással, Kiss E. nagydobás­sal, Naszódi bírói döntéssel győ­zött. — Szegedi EAC—Miskolci Dózsa 4:1. NB Hl. DÉLKELETI CSOPORT Kecskeméti TE Martfű M.-kovácsháza Szegedi H. Bcs. Honvéd Mezőtúr Kiskunhalas Orosháza Bos. VTSK Kalocsai VTSK Kalocsai Honv. Mezőhegyes Szegedi Spart. Makó Tisza földvár Csongrád 28 15 28 17 2S8 1-6 28 17 28 14 28 12 28 11 28 10 28 9 28 8 28 10 28 9 28 8 28 5 28 4 28 3 10 6 8 4 9 7 8 € 12 7 12 9 11 4 11 6 13 7 13 8 15 6 18 7 18 49:20 40 45:21 10 41:21 40 43:23 38 45:26 37 36:30 31 43:39 30 33:36 26 36:29 25 25:35 25 43:47 24 34:46 24 28:41 23 20:41 18 29:57 14 17:51 13 A vegyes mesterversenyen a kecskeméti mesterjelöltek kö­zül Virág szerepelt a legjobban. Mindössze fél pont választotta el a mesteri cím megszerzésétől. Képünkön a kecskeméti mesterje­lölt a Portisch Ferenc elleni játszmája közben. Jegyzetek a labdarúgó­A KISTEXT — Kecskeméti Eózsa mérkőzésről szóló tudó­sításunk címéül nyugodtan ad­hattuk volna a következőt: Hi­deg zuhany a Széktói Stadi­onban. Az ősziesre fordult idő meghozta az esőt is és feláz­tatta a pálya talaját. Az eső közben is esett és így bizony eléggé kellemetlen körülmé­nyek között kezdődött meg a Dózsa számára nagyon fontos mérkőzés. Az első percekben még úgy látszott, nem lesz semmi baj, hiszen a kétgólos vezetés birtokában nyugodtan játszhatott a lila-fehér gárda. A vezetés azonban nem a kecskemétieket, hanem a ven­dégeket lelkesítette fel és amikor a félidő végefelé szé­pítettek az eredményen, már látszott, hogy az egyre jobban visszaeső Dózsa nem fogja tudni megtartani az egygólos vezetését a mérkőzés végéig. Így is történt. A csúszós pályához nagyszerűen alkal­mazkodó KISTEXT-játékosok egyre nagyobb fölénybe ke­rültek a második félidőben és hosszú ideig a levegőben ló­gott a kiegyenlítő góljuk. A rosszul felálló sorfal mellett ez is megtörtént, s ekkor már csak az volt a kérdéses, hogy egy, avagy két pontot visz ha­za a kitűnő erőnlétű fővárosi csapat. Nos, ez is eldőlt, mert a Dó­ssá csapata egyre jobban el­fáradt, a védelemre nagynyo­más nehezedett és az egyik gyors támadás a mérkőzést is eldöntötte. Megérdemelten győzött a KISTEXT. A közönség, érthetően szo­morúan hagyta el a vesztes mérkőzés után a pályát. Ha tartott is ettől a mérkőzéstől, arra senki sem gondolt, hogy végül is vesztesként hagyja el a pályát a kecskeméti csapat. De ilyen a labdarúgás! Most az a legfontosabb, hogy a csa­pat vezetői, a játékosok és — a közönség — ne veszítse el hitét: fög ez ' még jobban is menni. Reméljük, már a kö­vetkező fordulóban, Salgótar­jánban bebizonyítja a csapat, hogy a KISTEXT elleni vere­ség csak átmeneti visszaesés volt. ÖRÖMMEL hallottuk a jó hírt Ceglédről. A Félegyházi Vasas feledtetve a múltheti gyengébb teljesítményét, Ceg­léden 1:1 arányú eldöntetlen eredményt ért el. Ezúttal te­hát ismét vidéken kellett a „rezet kivágni”, s ez sikerült. A védelem Cegléden szinte áttörhetetlennek bizonyult és sorra visszaverte az ellenfél csatárainak a rohamait. A sá­ros, csúszós talaj nagyon megnehezítette a csapatok ki­bontakozását és végül is mind­két együttes megelégedett az egyik bajnoki pont megszer­zésével. Ez az idegenből elho­zott pont nagyon értékes és biztató a jövő heti Félegyhá­zán sorrakerülő Gyula elleni mérkőzésre. Az otthoni mér­kőzés — . reméljük — most már örömet hoz a Vasas né­pes szurkolótáborának. JÓ HlR ÉRKEZETT vasár­nap Makóról is. A KTE nagy­szerű játékkal legyőzte a Ma­kói Vasast. A KTE ezzel a szép győzelemmel most már nagy Altat tett meg az NB II- be való feljutás érdekében. Az együttes egyre jobban, ma­gabiztosabban játszik. A vé­A forduló eredményei: Mezőko­vácsházi Petőfi—Mezőtúri Honvéd 1:1, Orosházi Kinizsi—Szegedi Spar­tacus 3:í, Szegedi Honvéd—Békés­csabai Honvéd 2M>, Csongrádi Petőfi —Tiszaföldvár 1:0. fordulóról delme kitűnően zár és a csa­társor gólképessége, lendülete is töretlenül fejlődik. Vasár­nap K ecske m é ten a Mezőko- vácsháza ellén rangadót vív a KTE. Érdemes lesz megnézni ezt a mérkőzést. KISKUNHALASRÓL pon­tot vitt el a Békéscsabai VTSK. A MEDOSZ csatárso­ra, amely néhány héttel ez­előtt még ontotta a gólokat, erősen visszaesett. Ezt mutat­ta a vasárnapi döntetlen is. A KALOCSAI Honvéd sú­lyos vereséget szenvedett a bajnokságért küzdő Martfűi MSE-től, a Honvéd védelme nem tudott megbirkózni a gól- ratörő martfűi csatárokkal. A VTSK a jelek szerint sa­ját otthonában nem képes eredményesen harcolni a baj­noki pontokért. Múltheti ide­genbeli győzelme után most vereséget szenvedett Kalocsán a mezőhegyesiektől. Mi lehet ennek az oka? Elbizakodott­ság? A BAJAI Vasas MTE to­vább folytatja ragyogó őszi szereplését. A Délnyugati cso­port éllovasát, a Máza-Szász- várt fogadták a bajaiak és nagyszerű csatár játékkal és egyben kiváló csapatjátékkal biztosan győzték le. Még két forduló van hátra a bajnok­ságból. A bajai együttes jó formája biztató. Rajtuk nem fog múlni a siker. Az MTE közvetlenül ott áll az NB II. kapujában. Reméljük, hogy az elkövetkező két hét meg­hozza a becsületes felkészülés eredményét és a bajaiak meg­szerzik a tabella harmadik helyét. M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom