Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-14 / 216. szám
Hatalmas küzdelem után Kecskeméti Dóssá —Miskolci Bányász 2:2 (1:1) Pereces, 1600 néző, vezette: Mike. Kecskemét: Czéh — Menczel, Koltai, Winkler — Peiler, Sző- czey — Kasza, Kiss II., Szappanos. Serényi, Ézsi. Edző: Titkos Pál. Miskolc: Benkő — Csorba, l.uczó. Oláh — Tóth, Varga — Domokos. Szabó, Futó, Paulás, Makiári. Edző: Pribelszky Gyula. Rossz előjelekkel indult a mérkőzés. mert Szappanos szombat éjjel belázasodott, az cső pedig egész éjjel esett. Vasárnap azonban ragyogó napsütésben került sor a mérkőzésre a festőién szép környezetben levő perecesi pályán. Sajnos, csak a környezet volt szép. A pálya salakja nagyon mélynek és lazának bizonyult. A Dózsa kezdte a játékot, nappal szemben. Az első negyedórában a csapat megismételte a múltheti jó játékát, s egyre másra vezette a huszáros rohamokat. Az 5. percben meg is lett az eredménye: Szappanos vezette fel a labdát, beadására Serényi és Luczó egyszerre ugrott fel fejelni. A labda Kiss II. elé pattant, aki egy-két lépés után, mintegy nyolc méterről haták a védők, de Ézsi labdáját már nem. Az erős, lapos lövés a jobb alsó sarokba vágódott. 2:1. A gól utáni nagy öröm azután nem tartott sokáig. A 45. percben M akiári szólózott a bal szélen, a védők késlekedtek, s a beadását Futó nagy erővel fejelte a bal felső sarokba. 2:2. Az újrakezdés után már csak | Mike játékvezető hármas sípszava volt említésre méltó. A mély, laza talajú salakos pályán nem alakulhatott ki szép | játék. A mérkőzést nagy küzde. lem jellemezte. Az első félidőben a Kecskemét, míg a másodikban inkább a Pereces játszott mezőnyfölényben. Az eredmény igazságosnak mondható. A nagyon fontos pontot szerző Kecskeméti Dózsa játékosai maradéktalanul dicséretet érdé. melnek küzdőképességükért. A csapat legjobbjai Czéh, Winkler és Peller voltak. A Miskolci Bányászból Luczó, Tóth és különösen Makiári játszott kiemelkedően. ! Mike játékvezető határozottan és jól vezette a játékvezetői i szempontból nehéz mérkőzést. H. P. ; NB H. KELETI CSOPORT ALLASÁ 1. Eger 24 13 7 4 45:20 3i 2. Kecskemét 24 13 5 6 38:23 31 3. Borsodi B. 24 11 7 6 32:20 2Í 4. Szóin. MÁV 24 13 3 8 35:27 2! 5. Bp. Span. 24 11 6 7 43:29 2f 6. Pénzügyőr 24 9 9 6 28:23 2"i j 7. Miskolci B. 24 10 5 9 34:39 25 8. Szóin. MTE 24 1 0 5 9 26:35 25 9. Bp. Előre 24 9 6 9 33:2« 24 I 10. Gyula 24 8 7 9 29:27 23 ! 11. KIS TEXT 24 8 6 10 27:33 22 I 12. D. Honvéd 24 7 7 10 22:33 21 1 13. Nagybátony 24 7 7 10 24:36 21 14. V. Izzó 24 7 7 10 20:33 21 15. SZVSE 24 6 8 10 41:35 20 16. Békéscsaba 24 7 6 11 28:34 20 17. Martfű 24 6 5 13 28:43 17 18. Kisterenye 24 4 8 12 19:36 16 A forduló eredményei: Vasas Izzó —Bp. Előre 1:0 (0:0), SZVSE—Békés- osabai Előre 2:2 (1:0), Pénzügyőr- Debreceni Honvéd 2:1 (2:0), Martfűi MSE—Bp. Spartacus 1:0 (0:0), Gyulai MEDOSZ—Nagybátonyi Bányász 2:0 (0:0), Kisterenyei Bányász—Egri Dózsa 1:1 (0:0), KISTEXT—Szolnoki MTE 2:0 (0:0), Borsodi BányászSzolnoki MÁV 1:0 (0:0). A totó 37. heti eredményei: xlx2 2 x12 2 ) 1 x x — 2. Csak a Petőfi kosarasai győztek KECSKÉMÉI! PETŐFI—ÚJPESTI DÓZSA 70:62 (35:31) talmas gólt ragasztott Benkő hálójába. 1:0. A 10. percben csak az utolsó pillanatban mentett Benkő, a kitörő Szappanos elől. Nem sokkal később Kiss II. veszélyezte, tett újra. Az első negyedóra eltelte után feljött a Bányász-együttes, de a Dózsa védelme mindent rombolt. Továbbra is a Cózsa irányította a játékot, s éppen ezért esett váratlanul a Bányász csapat egyenlítő gólja. Egy ártatlannak látszó lábnál játszott meg a jobb oldalon Szabó, s a beadást Makiári ragyogó cstikafejessel, védhetet- lenül küldte Czéh kapujának bal alsó sarkába. 1:1. Elaludt a védelem. Nem sokkal az egyenlítő gól | után a 29. percben majdnem vezetést is szereztek a vendéglátók, mert Mike játékvezető mintegy 8 méterre a Dózsa kapujától közvetett szabadrúgást rendelt el. Szerencsére Szappanos az utolsó pillanatban men- í leni tudott. A második félidő első esemé- , nye Kasza nevéhez fűződik. A j 7. percben szépen futott el a! jobb szélen, s beadását csak | nagy üggyel-bajjal mentették a perecesi védők. Az ellentáma- í dás során Paulás centiméterek- ! kel lőtt csak mellé. Erősödött ' az iram, nagy küzdelmet lát- ! hatott a közönség. Olykor a kemény játék durvasággá fajult, i A 11. percben Czéh ragyogóan védett egy léc alá tartó lövést, j s mikor ki akarta a labdát rúg- i ni a mezőnybe, Makiári csú-* 1 * * 4 nyán felvágta a kapust. Mike játékvezető nagyon határozottan lépett fel — bár nem állította ki a magáról megfeledke. ző játékost — elejét vette a további durvaságoknak. A Dózsa gyors indításokkal kísérletezett ebben az időszak- , ban, de nem sok sikerrel, mert! Serényi megsérült és a szélen j statisztált, Szappanost pedig! nagyon őrizték. Az utolsó tíz percben ismét fellángolt a kecskeméti csatár- ' sor. Nagy rohamokat indított j Benkő kapujára. A 40. percben i Szappanos bombázott kapura. A labda Serényi elé pattant, az ő lövését is hárítotNB I. férfi- Kecskemét, 500 néző, v.: Szabó II., Horváth. Petőfi: Bányai (4), Tóth (15) — Gábor (4) — Pankotai, Kovács (5). Csere: Sahin-Tóth (19), Szakáll (7), Szabó (6), Szeghalmi (4), Király (4), Fejes (2), Mészáros. Edző: Guóth Iván. A Petófi számára nem indult biztatóan a mérkőzés- Az Űjpesti Dózsa magas emberei kívülről is pontosan dobtak, a palánkok alatt pedig szinte minden labdát megszereztek és így hamarosan 10 pontos vezetéshez jutottak. A kecskeméti csapat hatalmas erőfeszítéssel küzdött és sikerült felgyorsíta- niok a játékot. A félidő második felében az addig csere nélkül játszó Dózsa is pihentetni kényszerült néhány emberét és ezzel feljött a Petőfi. A kecskemétiek 25:25-nél fogták be a vendégeket és innen már nem i adták ki a kezükből a játék irányítását. A szünet után folytatódott a szoros küzdelem. A kecskemétiek elsősorban a nagyon ponterős Készéi dr. lefogására törekedtek és ez sikerült is. Közben a Petőfi állandóan cserélte valamennyi játékosát, míg a vendégcsapat edzője csak a ki pontozás kor mert a csere eszközéhez nyúlni- A végén nagy izgalom közepette folyt a játék. A Dózsa 55:55-nél egyenlített. Ekkor a Petőfiből Szeghalmi, a Dózsából Miller és Dajka kipontozódott és Készéi dr. is négy hibával játszott. A Petőfiből nem kevesebb mint öt játékosnak volt négy hibája. Az utolsó perceket a kecskeméti csapat bírta jobban erővel. Nagyszerű küzdelmet láthatott a közönség- A Petőfi megérdemelten győzött és ezzel hosszú idő óta először került I el kieső helyiéi. Jók: Sahin-Tóth, Tóth, S?a- káll, Bányai, Szabó. Az Ü. Dózsa legjobbjai: Készéi dr. (19), Laborcz dr. (14). CSEPEL—BAJAI BÄCSKA POSZTÖ 76:74 (34:34) NB I. férfi- Csepel, 300 néző, v.: Kassai, Wein. Baja: Kovács (13), Weidinger (2) — Piszárovics (7) — Vétek (7), Halmos (23). Csere: Karácsonyi (14), Vörös (8), Ikotity. Edző: Mihályfi János. • A Bácska kezdett jobban és csakhamar 6 pontos előnyre tett szert, amit a félidő közepéig sikerült megőrizniük. A második tíz percben hol az egyik, hol a másik csapat vezetett és a szünetben is egyforma pontaránnyal fordultak- A második félidő színvonalas jáBEAC—BAJAI 1 NB I. női- Budapest. BEAC- pálya, V.: Szécsi, Nagy S. BMTE: Vassné (5), Pásztor (5) — Sztipity (14) — Bognár (7), Csátaljai (6). Csere: Dikán (4), Állaga (3), Grünfelder I., Grün welder II., Taxné. Edző: Tax ImreMár az első percekben nagyon bizonytalan volt a bajai csapat. Pontatlan átadások, rossz indítások és teljesen indokolatlan labdaeladások jellemezték a játékukat. A kiesés rémétől hajtott és nagy akarással küzdő hazai csapat köny- nyen húzott el. A szünet után először úgy látszott, hogy sikerül megfordítani a mérkőzést. A BMTE játékosok egymás tékot és pompás küzdelmet hozott. A bajai csapat valamivel jobban játszott, de a hazaiak szerencsésebbek voltak a távoli dobásokkal és a büntetőket is sokkal jobban dobták. Az utolsó percben egyenlő állásnál Kovács két büntetőt hibázott, míg' a Csepel mindkettőt bedobta és ezzel győzött. A nagyszerű küzdelem elsősorban a büntetők értékesítésén múlott, Jók: Halmos, Kovács, Karácsonyi. A Csepel legjobbjai: Már- tooffy (20), Glatz (18), Pintér ITE 64:44 (33:23) után dobták a pontokat és a 7. percben már mindössze csak 4 pont volt a BEAC előnye. Ekkor ismét az első félidő hibáiba estek a bajai lányok. Sorozatban adták el a labdát és reménytelen helyzetekből és távolságról vállalkoztak dobásokra- A BEAC újból elhúzott és a vezetés szárnyakat adott nekik. A BMTE játékosai nem tudták megakadályozni a biztos 20 pontos győzelmüket. A bajai csapat legtöbb játékosa bizonytalanul és gyengén játszott. Az együttesből csupán Vassné és Állaga emelhető ki, akik legalább küzdöttek. A BEAC legjobbjai: Mihály- finé (28), Fekete (15), ; Munkára, harcra készen Alig kelt fel a nap, harmatos volt a fű, párás, ködös a levegő, amikor elhangzottak az első vezényszavak a bajai munkásőrség vasárnap tartott lőgyakorlatán. Késő délután fejeződtek be a nagyszabású megmozdulás utolsó mozzanatai. Fegyelmezett munkásőrcsoportok, szinte másodpercnyi pontossággal, hajtották végre az előírt feladatokat. Hasonló odaadással álltak helyt nemrég a gátakon, hogy megmentsék az ártól sok ember verejtékes munkájának eredményét, kenyerünket. Ott láttuk őket a nagy betakarítási munkák idején, szántóföldjeinken, a kombájnokon. Mind a termelőmunkában, a veszélyek, nehézségek vállalásában — ugyanolyan jól vizsgáztak ezen a gyakorlaton az 1965-ös kiképzési év legnagyobb harci feladatából. Mátrai Kálmán nemcsak a munkahelyén, a Bácsbokodi Földművesszövetkezetnél végez kiváló munkát, hanem mint munkásőr is, sok elismerést szerzett már hét év alatt a gyakorlatok eredményes végrehajtásával Nem könnyű feladatok közé tartozik a kézigránát célba dobása sem. Cimmermann János munkásőr azonban kiválóan teljesíti ezt a harci feladatot is. Mellette Németh József, a gyakorlat vezetője. örömtől sugárzik Jelasity Mátyás csoportparancsnok arca, mert csoportjának leánytagjai kitettek magukért. Cziczovszky Jolán (középen) „kiváló”, Bukovácz Mária pedig „jó” minősítéssel hajtotta végre a harcszerű pisztolylövési gyakorlatot. Méltóképpen ünnepelték jubileumukat: pontosan egy esztendeje munkásőrök.