Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-09 / 7. szám
1965. Január 9, szamba* 1 «Mal Párthatárosatok nyomán Közéleti ember Tizenkétmillió forinttal magasabb értékű exportáru Néhány héttel ezelőtt még az1 ipari berkekben otthonosan mozgó embereket is váratlanul érte az a hír, hogy a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár december 18-án teljesítette éves exporttervét. Köztudomású volt ugyanis, hogy szeptemberben még az időarányos termelési ütemet sem tudták tartani, s mint az exportterv teljesítésben leginkább lemaradót emlegették az üzemek között. A vállalat felettes hatósága amikor a sikerről tudomást szerzett azt kérte tőlük 10 millió forint értékű exporttermékkel teljesítsék túl tervüket. A Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár kollektívája ekkor mintha megtáltosodott volna, ennek az egyáltalán nem könnyű kérésnek is eleget tett — egy kis ráadással — 12 millióval több export árut gyártott december 31-ig. Több mint 100 millió forint értékű konzervgyári, oxigéngyári, vágóhídi berendezést, kikötői acélszerkezetet szállított szerte a világba Csehszlovákiába, Romániába, Bulgáriába, Görögországba, Jugoszláviába, Lengyelországba, Mongóliába, Szovjetunióba, Indonéziába, Szudánba. — Hogyan érték el ezt a nagyszerű eredményt — kérdez- ■ tem Hajba Ottó igazgatótól, és Kohut Béla párttitkártól. Mindketten megegyeznek abban, hogy a vállalat minden dolgozója együttesen részese az elért eredménynek. Dicsérték a KISZ- esek és a harmadéves ipari tanulók munkáját, akiknek felajánlásai, különböző termékek feletti védnökség-vállalásai nagy lendületet adtak a munkánaík. Mint mondták a sikerben részük van a szállítóbrigádoknak és a vasút dolgozóinak is. Pontosabban az történt, hogy az üzemi pártbizottság felhívására a párttagok a személyes példamutatás mellett felvilágosító szóval is a jobb munkára ösztönözték a pártomkívüli dolgozókat. A beszerzők állandóan úton voltak, hogy az anyagot biztosítsák. A kooperációs munkadarabok jó része sajnos, igy is későn érkezett, ezért időnként túlórázni kellett, ám ezit is vállalták a vegyi gépgyár dolgozói. Van egy most is ható eredménye az exportterv teljesítésnek. A munkások sokáig idegenkedtek a védőgázas hegesztő automaták használatától, A műszakiak , tudták, hogy a szov jet megrendelésre készülő 20 köbméteres étolajtartályokat csak úgy tudják időre leszállítani ha alkalmazzák a hegesztő automatákat. Erőfeszítéseiket siker koronázta, s ma már nem húzódoznak a védőgázos hegesztéstől a munkások sem. Az éves ex port terv túlteljesítéséről még most is sok szó esik a vállalatnál. Ez azonban nem a babérokon való nyugvást jelenti. Arról beszélnek a legtöbbet, hogy az elmúlt hónapokban bevált munkamódszereket tovább csiszolva hasznosítják az elkövetkező feladatok teljesítése érdekében. Tóth Miklós Eke a szögletben Semmi kétség, az ekét itt hagyták. Künn, a szabad ég alatt, az 51-es számú budapest— bajai országút és a szalkszentgerinc oldalába beütött két egyedi számjelzést kénytelen leolvasni. Ezeket: 7—ER.—13 és 7—1048. mártoni bekötőút szögletében, j Jól láthatja bárki, aki végigmegy az úton. Kötve hisszük, hogy kiállítás céljából hagyták itt a mélyforgató, vagy más néven rigolírozó ekét. Pár évvel ezelőtt még új konstrukciónak számított — ma már nem az. De azért jó állapotban van, s aki újat akar vásárolni, csekély 27 ezer forintot kell „legombolnia”. Az is lehet azonban, hogy bizonyos időszakokban az egész ország területén nem jut hozzá, mivel gyakorta szerepel az AGROKER hiánycikklistáján. De ezt már gazdátlanul hagyták. Itt, a két út szögletében, amely eléggé lapályos rész, s nyári záporok idején bizonyára „megszalad” rajta a víz. A legtöbb falu mellett van ilyen, egyéb célra, tehát telepítésre sem hasznosítható terület. így nyilván mélyforgatás végett sem hagyták itt a derék munkagépet. Volna még egy magyarázat. A traktoros — ki akarván próbálni gépének vonóerejét — nem a bekötőúton, hanem lent, a sárban caplatott a műút felé. Grandiózus kísérlete azonban kudarcot vallott, s örült, hogy eke nélkül sikerült felkapaszkodnia a makadámra. Ám akkor látni kellene a gumikerekek küzdelmeinek nyomát! De ilyesmiről nem árulkodik az eke környéke. Az ember végül is fejcsóválva, kétségek rozsdájától mardosva járja körül a gépet, s egyebet nem tehetvén, a tartó-S aztán elgondolkozik a nemrég elhangzott kormányfelhívásról és sóhajtva megállapítja: Milyen jó, hogy takarékosság van, különben itt hagyták volna a traktort is! (Hatvani — Pásztor) xenc Ü=> Nemecz Gyuláné, a megyei tanács ipari osztály termelési csoportvezetőié — Halló! Kedves elvtársnő számos olvasónk kérdését tolmácsoljuk: Mikor lesz elegendő rozscipó a kecskeméti boltokban? — A Kecskeméti Sütőipari Vállalat mindössze néhány hónapja készít „soroksárit”. Először 350 cipót gyártottak naponta, most körülbelül kétezernél tartanak, de még ez a menynyiség is kevés. — Mi az akadálya annak, hogy többet készítsenek? — A sütőipar kapacitása igen szűk. Ráadásul a rozscipó sokkal munkaigényesebb áru, mint a többi kenyérféleség. Ennek ellenére véleményünk szerint még tovább lehet és tovább is kell növelni a gyártást. — Mikortól várható a növekedés? — Néhány nap múlva összehívjuk a sütőipar, a kereskedelem és a malomipar képviselőit Pontosan felmérjük az igényeket és egyeztetjük a sütőipar kapacitásával. — Reméljük, hogy az értekezlet nyomán intézkedés, az az sok szép piros rozscipó is születik majd. — Mindent megteszünk, hogy ez az óhaj valóra váljon. Tizenkettedike után hívjanak fel ismét, akkor majd többet tudok mondani. — Köszönjük. Viszonthallásra, tizenharmadikán. — Viszonthallásra. A népfrontelnök Sok olyan emberrel találkozhatunk naponta, akik a közösség ügyeit lelkiismeretesen és becsülettel végzik. Munkájukért egyáltalán nem várnak elismerést, dicséretet, kötelességüknek érzik a közügyekkel való foglalkozást, a falu, a város életébe való aktív bekapcsolódást. Néha csodálkozásra késztet bennünket roppant munkabírásuk, legyőzhetetlen energiájuk. Én magam is így voltam, amikor először hallottam Budavári Jánosról. Őszintén szólva nyugdíjasnak hittem, akinek rengeteg ideje van és „nyakába vette” a község gondjait. Budavári elvtárs azonban nem nyugdíjas, hanem nagyon is benne van a munkában, amiről több funkciója tanúskodik. Ö a kaskantyúi népfront elnök, tagja a községi tanács végrehajtó bizottságának, s ügyvezetője az ottani földművesszövetkezetnek. Mielőtt felkerestem volna, bekopogtattam a tanácselnökhöz. Ügy gondoltam nem árt egy kis előzetes tájékozódás, ha „felkészülök” a beszélgetésre. A községi tanács vb elnöke Havasi Érnő elvtárs, mielőtt megszólalna, hosszasan gondolkozik. Ettől kissé zavarba jövök, de mikor beszélni kezd, megértem előbbi hallgatását: megfelelő szavakat keresett a népfrontelnök jó munkájának jellemzésére. — Túlzás nélkül állíthatom — mondotta —, hogy nélküle sok mindenben nem állnánk itt, ahol jelenleg vagyunk. Olyan lelkesedés, szervező erő van ebben az emberben, hogy , az ritkaság. Neki köszönhető például, hogy a vízmű építésére s egyéb társadalmi munkák elvégzésére olyan nagy számban jelentkezett a község lakossága. Budavári elvtárs meggyőzte az embereket a munka fontosságáról, s hajlottak a szavára... Kíváncsisággal telten indul tam a földművesszövetkezet vegyesboltja felé: milyen ember lehet az, akiről a tanácselnök ekkora elismeréssel szól? A lakásán találtam meg, ami egy úttal iroda is abban a házban, hol az üzlet van és raktárak. Áruátvétel volt s emiatt várakoznom kellett. Budavári Jánosról valóban nagy energia sugárzik. Határozottság és fe'elősség szól minden szavából. Intézkedései pontosak, hatásosak. Nem véletlen, hogy a földművesszövetkezet, amelyet közel tíz éve vezet, többszörösen megnövelte forgalmát,-gyarapodott, korszerűsödött. — Az elmúlt két év alatt több mint egy millió forint értékű társadalmi munkát végzett a község lakossága — kezdi szerényen. — Nem tagadom, ehhez a népfrontnak, az aktivistáknak is sok köze van. Én a kötelességemet teljesítem, egyrészt, mint népfront elnök, másrészt, mint vb-tag, s úgy is, mint fmsz-vezető. A hármat persze nem lehet szétválasztani. Egy ilyen kis községben minden nagyon összefügg. Furcsa hatást kelt bennem a kis szoba, ahol Budavári elvtárs lakik és dolgozik. A magasra vetett ágy végében az íróasztal tele iratokkal, s középen az írógép. Mellette a szekrény, amilyeneket egyszerű házakban lehet látni. Ebben azonban akták, kimutatások, doszsziék vannak. Lassan tíz éve, hogy a jó ötvenes évében járó férfi Kiskőrösről jár át hetenként Kaskantyúra. Sokszor még vasárnapi pihenője sincs. A végrehajtó bizottság tagjai ugyanis kérték, hogy az üléseket vasárnap tartsák, mert hétköznap sok a munka. Ö szó nélkül egyezett bele, s egyetlen ülésről sem hiányzott még. — Harminchárom aktívával dolgozik itt a népfront, köztük sok olyannal, akik egyúttal a tanácsnak, nőtanácsnak is tagjai. Ezért mondtam az előbb, hogy itt — éppúgy mint máshol — minden mindennel összefügg. Mi ennek tudatában végezzük a munkánkat, s talán ezért tudunk eredményt is felmutatni. Közösen szervezzük meg például a tanácstagi fogadóórákat, fmsz-gyűléseket stb. S mert a község egységes a gondokban, összefog a munkában is — mondja végül, s már az íróasztal felé tekinget. Megértem pillantásait, sok a munka még mára. Alig húzom be az ajtót, bent máris kattogni kezd az öreg masina, az irodák „gépfegyvere”. Gál Sándor AZ ÚJSÁGÍRÓ elmerülten ül írógépe mögött. Cikkének sorai már a második flekken futnak. Ilyenkor „benne van” már a témában. Szinte észre sem veszi, hogy ír, annyira lefoglalja a kerekedő mondanivaló. Űj bekezdés indul. Pár pillanatig néma a gép, a gondolat megfogalmazása még nem tökéletes. Most kész. Az újjak valósággal ugranak a billentyűkre; ne veszítsen semmit frissességéből a következő mondat ... Ebben a pillanatban azonban... Nyílik a rovatszoba ajtaja. Csendesen lép be a rokonszenves megjelenésű, barna asszonyka. Meg is áll, s ahogy az újságíró arcára pillant, visszanyúl a kilincsért. Csak mindig pedáns, tiszta kék munkaköpenye suhog a mozdulattól. Elnézést kérő halksággal húzódik vissza. — Akkor... majd később visszajövök... Aztán — mondjuk háromnegyed óra múlva ismét benéz. Csak szolid, mosolygó arca jelenik meg az ajtónyílásban, s ha az írógép szabad, vidáman kérdezi. — Van-e valami baja a gépnek? ... Nincs? ... Egy kis időre feltartom. A szokásos havi karbantartást végzem... Régi, régi ismerősünk ez a szerény, * tapintatos fiatalaszszony. Hosszú éveken át tízszer, százszor hasonlóképen „zajlott” le a fenti kis epizód. Jött, kért, megtisztította a munkaeszközünket —, s elköszöntünk. Szégyellem, de még a nevét sem tudom. Pedig ...- HÁNY ÉVE jár a Petőfi Népéhez? — Tizenegy esztendeje ... Tizenhárom éve dolgozom a vállalatnál, a Kecskeméti Szolgáltató, Javító és Vegyesipari Vállalat irodagépjavító részlegében. — Milyen nagy a munkaterülete? — Negyvenkét vállalat, szerv, intézmény 650 írógépét gondozom. — Mennyi ideig tart egy körforgás; amíg mind a hatszázötvenet? ... — Egy hónap alatt el kell végeznem. — Mosolyog. — Akkor is, ha mondjuk tíz új géppel szaporodik az állomány. Akkor is, ha huszonnyolcnapos a hónap. — Sok embert megismert tizenhárom év alatt? — AKÁRHOVA megyek, kedves arcok, ismerősök fogadnak. Vannak, akikkel már több munkahelyen találkoztam. Jó emberismerővé válik, aki ilyen munkakörben foglalatoskodik. Megfigyeltem, hogy akik megismertek, szeretnek, azok nem győzik dicsérni a munkám egyegy karbantartás után: „Hogy megjavult ez a gép. Öröm vele írni...” — Ez jólesik. Még akkor is, ha esetleg én tudom, hogy a gépnek semmi baja nem volt. Vannak, akik — ha picit is — mindig kifogásolnak valamit. Ilyen vélemény is akad — ha van rá ok, ha nincs: „Mióta itt volt, nem tudok rajta gépelni.” Mikor jobban megismernek, elmaradnak az ilyen igaztalan megjegyzések. — Felesleges, úgy gondolom, de megkérdezem: Szereti a szakmáját? — Gondolkoztam már rajta. Megtanultam tíz ujjal gyorsan gépelni, gépírónő is lehetnék. De írógépműszerésznek lenni jobb. Tapasztaltam, egyik-másik gépírónőnek mennyi szekatúrát kell kiállnia. De leszögezem: szeretem a szakmámat. A gépeket úgy ismerem, hogy ha valamelyiknek a számát hallom, megmondom, melyik vállalatnál van. Ugyanígy megtörtént az is, hogy valahonnét „elveszett” — elkerült — egy írógép, s később keresték. Abból, hogy ki dolgozott rajta, meg tudtam mondani, hol találják meg. — Sokan vannak a részlegnél, akik több mint tíz éve dolgoznak ott? Megbecsülik a vezetők a hűséges munkásokat? Kifejezték-e ezt már például törzsgárda jelvény jutalommal? — Nem... Ilyen még nem volt nálunk. A férjem, Szigeti Ferenc ugyancsak 13 éve van a MÉK-nél. Őket öt év után is megtisztelik valami jutalommal. Egyébként Micsonaí József, Sebestyén László, Szalai István is több mint tíz éve munkatársam. Köszönöm a türelmet. EZT MAR a megtisztított írógép visszaadásakor mondja Szigeti Ferencné, míg ügyesen, majdnem észrevétlenül elrakja táskájába üvegeit, ecsetét, szerszámait. —th —n. Eqv asszony a tőrzsgárdából
