Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-13 / 292. szám

1964. december 13, vasárnap 1 oldal > jfnrfc. Egy nyelven beszélnek A nők helyzetéről, gondjairól, megbecsüléséről nyilatkozik Pankovits Jőzsefné, a nőtanács megyei elnöke Az MSZMP Bács-Kiskun me­gyei Bizottsága 1961. szeptem­beri határozatában a nők foko­zott társadalmi megbecsülésével, helyzetük javításával kapcso­latban többek között a követ­kező feladatokat jelölte meg: Fokozni kell bevonásukat a ter­melésibe, javítani a nők foglal­koztatottságát, munkakörülmé­nyeiket, növelni szakképzettsé­gük színvonalát és részvételü­ket a politikai, gazdasági és társadalmi élet vezetésében. Ezekkel a gondolatokkal ke­restük fel Pankovits Józsefnét, a megyei nőtanács elnökét, s kértük, nyilatkozzék néhány kérdésre. — Hogyan alakult a nők foglalkoztatottsága az utóbbi időben, s mi­lyen tapasztalatok, prob­lémák vetődnek fel eközben? — A törvényeinkből, alkot­mányunkból fakadó munkához való jog gyakorlásának alapja a munkalehetőség megteremté­se. Megyénkben nagy feladatot jelentett ez, hiszen korábban a konzervgyárakon kívül alig volt ipara. Az elmúlt három eszten­dőben jelentős volt a fejlődés az iparosodásban. Az üzemek­ben, vállalatoknál foglalkozta­tottak száma ez idő alatt több mint 3800 személyei növekedett, s ezen belül 2450 volt a nők száma. A női foglalkoztatottság javulásának köszönhető, hogy amíg 1963-ban 1739 általános iskolát végzett lány elhelyezése maradt megoldatlan, «s idén már csak hétszázhatvankettőé. Az érettségizettek közül az el­helyezettnek száma ez idő alatt 265-ről 139-re csökkent. A sok erőfeszítéssel biztosí­tott új munkalehetőségekkel kapcsolatban van azonban olyan tapasztalatunk, hogy a férfiak — ugyancsak a munkához való jog alapján — nem egy helyen igyekeztek elfoglalni a fizikai­lag kevésbé megerőltető álláso­kat, amelyek betöltésére a nők is alkalmasak. Több céltudatos­sággal, következetességgel eb­ben a gazdasági és politikai ve­zetők sokat tehetnek. De ez az éremnek csak az egyik oldala. A másik egyre határozottabb tetteket kívánó feladat: Szak­mailag felkészíteni a nőket, hogy valóban alkalmasak legye­nek a szaktudást igénylő mun­kakörök betöltésére. Előrelépés már van ezzel kapcsolatban, hiszen számos nő tanul külön­böző fokú iskolákban, szaktan- folyamokon. Nem egy helyen jelentkezik — s ez nemcsak a nőkre vonat­kozik —, hogy nem a szákkép­zettségének megfelelő munka­körben foglalkoztatják az erő­ket. Hadd utaljak csak a me­zőgazdasági technikumot vég­zett fiatalokra, akik közül bi­zony nem egy sormunkásként dolgozik a tsz-ekben. — A munkalehetőség biztosítására történő erő­feszítések mellett a nő­tanács megítélése sze­rint hogyan segítik a nőket abban, hogy ál­lást vállalhassanak? — A család jövedelméhez va­ló hozzájárulás, tehát az egyéni érdek mellett a nők egyre in­kább társadalmi szükségességét is érzik a munkavállalásnak. S ez külön érték náluk, ha figye­lembe vesszük, hogy vállukon a család, a háztartás, gyermek- nevelés gondja. Ezért nem kö­zömbös, hogyan tudjuk az ál­lásvállalásukat elősegíteni. A munkaalkalom nyújtása te­kintetében túl vagyunk az első lépéseken. Lemaradt azonban a fejlődés a kommunális szolgál­tatások, nevezetesen a bölcső­dék, napközi otthonok, a közét­keztetés fejlesztését véve figye­lembe. Egyedülálló példa a me­gyében a Bajai Finomposztó Gyár, ahol — három műszak­ban dolgoznak az asszonyok — éjjel-nappali bölcsőde működik. Az üzemek, vállalatok — kevés kivételtől eltekintve — alig se­gítenek e gondokon, pedig ér­dekük lenne. Csak egy példát erre: A megyei építőipari vál­lalat korábban saját napközi otthont működtetett. Amióta ez az intézmény tanácsi kezelésbe került, körzetivé vált, fenntar­tási költségeihez nem járul hoz­zá a vállalat. Pedig nagy nye­reség lenne már az is, ha kü­lönböző üzemi-vállalati összefo­gásból legalább egyetlen négy­órás alkalmazottat lehetne be­állítani, hogy a napközi esetleg korábban nyithasson, vagy az esti tanfolyamokon részt vevő asszonyok biztos helyen tudhas­sák gyermekeiket. Kevés a napközi, bölcsődei hely nemcsak Kecskeméten, de az egész megyében. S ez egy­részt szemléletbeli fogyatékos­ság is, amely nem veszi kel­lően figyelembe a nők egyéni, társadalmi igényét, érdekét. Többet tehetnének a célért pél­dául a tsz-ek is. Odáig már el­jutottunk, hogy létrehozunk kü­lönböző tsz-közi létesítménye­ket, csibenevelőt, hizlaldát, haj­tatóházat De az értéket terme­lő embert — s maradjunk csak az asszonyoknál — közvetlenül szolgáló létesítményekre jóval kevesebb figyelem jutott. Pedig — hogy csak egyetlen példát említsék — akadt a megyében tsz, ahol nemrégiben az ellenőr megállapította: 30 ezer forint­juk van még a szociális-kultu­rális alapon, s itt az év vége, költsék el tehát, amire tudják. Egészséges szemlélettel sokat tehetnek e gondok enyhítéséért például a különböző egészség- ügyi és igazgatási szervek is. Ne csak kifogást találjanak, ne azt mondják meg, hogy egy-egy kezdeményezés miért nem jó, hanem tanácsokkal bátorítsa­nak, hogyan lehetne eredmé­nyessé tenni. Erre is egy példát: A fajszi Vörös Csillag Tsz-ben éveken át üzemi konyha műkö­dött 250 étkező teljes megelé­gedésére. Az idén nem üzemel­tethették, mert a KÖJÁL kifo­gásolta, hogy nincs folyóvíz, földes padlózató, nem körül- csempézett a konyha. Pedig ta­nácsolhatta volna — teszem azt, hogy szereljenek egy két­száz literes hordóra egy csapot, s kész a folyóvíz. Ezek a kérdések természete­sen, nemcsak a nők megbecsü­lésével függnek össze, hanem általában, az emberről való gon­doskodással, ahol bizony, van még tennivalónk. — A nők társadalmi megbecsülésével függ össze a harmadik kér­désünk: A megyei párt- bizottság 1961. szeptem­beri határozata óta ho­gyan alakult a nők rész­vétele a gazdasági és társadalmi élet vezeté­sében? — Az iparban — mint már említettem — kevés a szakkép­zett nő. Ebből adódóan kisebb a vezetőposztokat betöltők ará­nya is. Ezen a téren tehát első­sorban a nőknek kell bizonyí­taniuk, elsősorban tanulással. Más a helyzet viszont a tár­sadalmi funkciókat illetően. Pél­dául: a szakszervezeti aktivis­ták többsége nő, de a megyei szakszervezetek vezetőségeiben nem tükröződik ez az arány. Vagy: a pedagógusok töljb mint 60 százaléka tartozik a „gyen­gébb nemhez”, de igazgató igen kevés kerül ki közülük. Ami pedig a mezőgazdaságot illeti: Ott sem a végzett mun­kájuk arányában kapnak részt a vezetésben. A megye termelő- szövetkezeteiben közel huszon­hétezer a nőtagok száma. Kö­zülük mindössze 230-an kaptak helyet a tsz-ek vezetőségeiben, háromszázan munkacsapat-veze­tők és csupán húszán töltenek be brigádvezetői tisztet. Számtalan tapasztalat kínál­koznék itt még említésre, hi­szen a bátrabb funkcióba állí­tás lehetősége koránt sincs meg­oldva. Hadd javasoljam azon­ban az érdekelteknek: A most alakuló háztáji bizottságokba nagyon vegyék figyelembe őket- Mert, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt az áruterme­lési tevékenységüket, amely a népgazdasági termelés összvolu- menében sem kicsi érték — fe­jezte be nyilatkozatát Pankovits Jőzsefné. P. I. Az ország minden tájáról összesereglett népművelők a héten három napon keresz­tül vizsgálták a bajai járás­ban a József Attila Művelő­dési Ház területi munkáját. A bajai művelődési ház ugyanis városi, de egyben já­rási funkciót is betölt, ami közelebbről azt jelenti, hogy kidolgozza és a községekbe továbbítja a falun alkalmaz­ható népművelési munka leg­jobb módszereit. Műsoraival kijár a községekbe, segít a művelődési otthonoknak a tervezésben, szakemberháló­zatával ellenőrzést gyakorol a helyszínen és a szükséghez mérten támogatást is ad a munkához. A bajai tanácskozásra azért volt szükség, mert az ország 41 járási székhelye város, de az itteni művelődési házak nem mindegyike látja el a já­rási (területi) feladatokat, ha­nem valamelyik községi mű­velődési ház van ezzel meg­bízva. Ennek legfőbb oka, hogy egyes városi vezetők igen szűklátókörűén, egyol­dalúan csak a városuk érde­két tartják szem előtt. Nem értik még meg, hogy a város­nak, mint kisugárzó központ­nak rendkívül nehéz, de szép feladata a környező falvak lakosságát művelni, nevelni, s hogy ezzel mennyire csök­kenthetik a ma még meglevő kulturális különbségeket a falu és a város között. Mint a bajai példa igazol­ja, meg lehet és meg is kell találni a módját annak, hogy a járás községei a székhely kulturális intézményeinek közvetítésével bőven élvez­hessék a kultúra sokféle ál­dását! Mit mutatnak a bajai ta­pasztalatok? Elsősorban azt, hogy ha megfelelő emberek vannak a kulturális élet vezető poszt­jain, akikben a műveltség, szakmai tudás párosul a lel­kesedéssel, a hivatásérzettel, akkor közös erővel képesek legyűrni az akadályokat. A más megyékből ideláto­gatott népművelési vezetők a legnagyobb őszinteséggel és elismeréssel szóltak itt :ni ta­pasztalataikról: arról, hogy a járás községeiben mindenütt a bajai művelődési ház segí­tő hatását észlelhették, s ar­Lapunk december 8-i számá­ban „Villanyfény — házon kí­vül!” címmel közöltük a kis­szállás! Üjfalu lakóinak pana­Mindez csak emeli az üzem dolgozóinak érdemét, akik a mostoha munkakörülmények el­lenére is túlteljesítették három­negyed évi tervüket és előrelát­hatóan megvalósítják egész évre előirányzott termelési feladatai­kat. Végül Deák Sándortól felele­tet kapunk arra is, hogy miért elégedettek általában az üzem dolgozói a bérükkel: — Nem léptük túl a bér­alapot, tehát csak a megenge­dett keretek között mozogtunk idén is. De ezen belül rugal­masan gazdálkodunk. Szorgal­mán kívül elsősorban azt vesz- szük figyelembe, mennyi ideje dolgozik nálunk a munkás. És e szerint állapítjuk meg alap­bérét. Ezért nincs nálunk szá­mottevő bérfeszültség, ami kü­lönben nagyon megronthatja egy üzem légkörét. Be&es Degsö ról, hogy Baján a párt- és tanácsszervek, járási és vá­rosi vezetők, hivatásos nép­művelők és társadalmi aktí­vák olyan összeforrottságban élnek és dolgoznak, amire másutt ritkán akad példa. Egyesek ezt találóan „egy- nyelven-beszélés”-nek mon­dották, s mély benyomást tett rájuk. Hogyan érhettek el Baján ilyen eredményeket? Először is: nem máról hol­napra születtek ezek az ered­mények, hanem egy több éves, sok kudarcon és csaló­dáson át vezető, szívós, rend­kívül kitartó, szorgalmas munka során. Nagy szerepe van a sike­rekben a jól bevált szakre­ferensi hálózatnak: tucatnyi szakember járja a bajai mű­velődési ház megbízásából a falvakat, s végzi az ellenőr­zést, irányítást. Továbbá: a járás kilenc községében a termelőszövetkezetek tánio- gatásával sikerült függetle­njeit művelődésiotthon-igaz- gatót beállítani. Ezekben a községekben a termelőszö­vetkezeti elnökök közvetlenül is sokat törődnek a kultúra terjesztésével. Ezért is mondhatta egyik hozzászóló a tanácskozások befejező vitáján, hogy a ba­jai járásban „tekintélye van a művelődési munkának”. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy Baján és a bajai járásban már minden rendben van. A záróértekez­let hozzászólói néhány hibá­ra is rámutattak. Néhány községben vissza­élnek a segítséggel, túlságo­san is a városi művelődési házra hagyatkoznak. Ezért viszonylag kevés az önálló kezdeményezés; a klubfog­lalkozás gyakran kezdetleges; itt is, ott is hidegek a ter­mek a művelődési otthonok­ban. De e hibák alig ronthat­nak azon a biztató képen, ami Baján a vendégek elé tá­rult, s amiről a Művelődés- ügyi Minisztérium jelenlevő képviselői is elismeréssel szó­lották. Bejelentették, hogy a bajai tapasztalatokat mód­szertani levél formájában or­szágosan közkinccsé fogják tenni. Varga Mihály szát, mely szerint közel három hónapja már, hogy az utcákon kigyúltak a villanylámpák, de a lakásokban még mindig sö­tétség uralkodik, annak ellené­re, hogy október 21-től kezdve minden olyan ház- és lakástu­lajdonos, aki igényelte a villany bevezetését, az egy nappal előbb kikézbesített csekken befizette a bekötési díjat. Cikkünk nyomán a DÁV ba­jai üzletigazgatóságának bács­almási üzemvezetősége közölte szerkesztőségünkkel, hogy a pa­nasz teljes egészében jogos volt, s intézkedett — idézzük; . .de­cember közepén, egy nap lefor­gása alatt, valamennyi eddig jelentkezett és befizetési köte­lezettségének eleget tett fogyasz­tót hálózatunkra kapcsolunk.” Erről hivatalosan értesítették a Kiskunhalasi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságát, és kér­ték, nyugtassa meg Kisszállás- Üjfalu dolgozóit, mert a kará­csonyi ünnepekre kigyúl a fény a lakóházakban is. V. I, snti brigádot — ajánlja a párt- tkár. Amíg átballagunk a ja- ító részleg munkatermébe, jűkszavú jellemzést ad Jenei ózsef brigádjáról. — Ha sür- ős a munka, akkor nem ismer­ek maguk előtt akadályt. A ild alól is előteremtik a szük- éges anyagot, és „belehajts­ak” úgy istenigazából. Tud- ík magukról, hogy jó munká- ok. Talán túlságosan jól tud- ák. Orrunk előtt kicsapódik a íűhely tágas vasajtaja és gyors éptekkel sorjáznak elő a mi mbereink. — Két óra elmúlt, idul az autóbuszunk. Jórészt idéklek vagyunk — vetik oda agy sietve. Szemmel láthatóan em nagyon örülnek a váratlan ítogatásnak. — Csak néhány percre... — nentegetőzünk. A néhány perc- iől azonban végül egy jó óra ;erekedik. Amikor ugyanis be- glendülünk a beszélgetésbe, mindannyian megfeledkezünk az idő múlásáról. A munkacsapat szószóló­ja Kiss András, az élénk mozgá­sú, zömök villanyszerelő. — Nem rossz vállalat ez — mond­ja. — Igaz ugyan, hogy keveset ígérnek a vezetők, de azt eddig mindig be is tartották. — A fontos az, hogy legyen elég „dohány” — folytatja hun­cut mosollyal Kiss András. — Akkor megy a munka. De a hangsúlyból kiérződik, hogy maga sem gondolja ezt szó sze­rint. Igaz, hogy a brigádban mindenki jól keres. Havonta majdnem kétezer forintot, sőt van, amikor egyik-másikuk többet is. De mégsem csak „a dohány” hajtja ezeket az em­bereket. Valamelyikőjük száján kicsúszik: „presztízs kérdés” is, hogy jó legyen a kezünk alól kikerülő munka. És erre mind- anuyiap helyeselnek. Késés, iga­zolatlan mulasztás, fegyelmezet­lenség náluk sohasem fordult még elő. Fazekas Imre KISZ-titkár szerint az üzemben uralkodó jó munkaszellemhez hozzájárul az is, hogy a dolgozók 30—40 százaléka saját nevelés. A szak­mával együtt megszerették az üzemet is. Jelenleg 150 ipari tanulója van a gyáregységnek. Végül Deák Sándor gyáregy­ségvezető irodájába kopogtatok be. A munkások már szóltak, halljuk az ő véleményét is. Panasszal kezdi: — Üzemünk, sajnos, nem rendelkezik olyan szociális feltételekkel, amelye­ket joggal elvárhat ma már minden dolgozó. A műhelyek, az öltözők zsúfoltak, négyen- öten szorulnak egy zuhany alá a műszak befejeztével. Évek óta kérjük, de jövőre most már valószínűleg meg is kapjuk az új műhelycsarnokot, ebédlőt, öUnzőb mosdók. Cikkünk nyomán Kigyúl a villany — házon belül is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom