Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-10 / 108. szám
Palkó József: A munka lendülete. így nem lesz belőlük szakmunkás Kurt Kiinger: A FALNÁL Türelmesen, ahogy ő hordoz minket. Hordom a föld minden gazdagságát: Olajat, gabonát, teli borpincéket. A Hesperidák almáját. Mely vak boldogság-vágyat lop szívünkbe. Ennyi gyümölccsel halmoztál el. Szépséges, büszke, zord bálvány. Azon a jeltelen éjszakán A falnál, mikor elröppent a szó. Mely humusszá morzsolt engem. Fordította: Bán Ervin A tehetséges osztrák költőnek ez a verse a Wort in der Zeitben, Ausztria legrangosabb irodalmi folyóiratában jelent meg. Jelképes monológ: egy vértanú mondja el, akit a nácik agyonlőttek. /Hiti tL akaróm mondani Mert jó élni szeretni, emberséggel, mosolyt látni a más szemében, megbújni egy kis esernyő alatt, egy puha kéz melegét megtalálni, másért élni, nem magamért, és binni: nem hull atomjaira ez a világ és az emberiség! Jó élni — van még, mit elmondanom, van még mit tennem, úgy hiszem! És el akarom mondani, és meg akarom tenni, ami rám vár, hogy minél több ilyen szép nap legyen az életemben, a te életedben, és életünkben — mert olyan jó élni! Anialfy István A kapálgató leány Egy görbe fának támaszkodva néztem a táblás földeket, s a Napot, amint fellobogva felkelt a párás domb megett . . . Parasztok nőttek ki a tájból, szélcserzettek, derűsek, bölcsek: földből voltak és napsugárból, s vállukból esők gőzölögtek. Fedetlen fejjel, némán álltam a teremtő embert csodálva, mikor egy karcsú, szőke lányk: lépett a keskeny út porába. Mezítláb volt, kapa a vállán, karján kosárka: hús, kenyér, s mikor megállt a domb karéján szép bőrén átsütött a vér... I Haja, szoknyája szállt a szélben: sosem láttam még nála szebbet! Kosárkáját letéve szépen, dombra fel — kapálni kezdett. . • S amint haladt (miért tagadjam?), úgy gyorsult szívem ritmusa: Ment a szőlők közt s egyre jobban kivillant telt, fehér húsa. Körös-körül dalolt az élet, búza, rizs, árpa fényre tört, traktor zengett, lópata fény let bontotta álmait a föld, —9 de mind ebből én, halk merengő, nem láttam többé semmi mást, csak azt a könnyű, szélbe-lengö sejtelmes szoknya-lobogást! Ö, kamasz szél, víg cinkosom, t hogyan köszönjem meg neked azt a gyönyörű szoknya-táncot, mely felkavart a domb megett?. . . Csepeli Szabó Béla A KIS SZOBÁBAN Boldogok vagyunk havi háromszázért a kis szobában, a város közepén, ahol esténként autók suhannak el a habzó, fehér fényben. Fürdőszobáról álmodunk, meg arról, hogy lehetnének gyerekeink, valóságos kis embercsodák, de az idő garatján lecsurgó hetek és hónapok a fény sebességével rohannak el a kis szobában. "* Emberek — jók és rosszak — jönnek el hozzánk, feszengve ülnek, majd hazamennek, és azt mondják: szegények vagyunk, mert nem tudják, hogy esténként Quasimodo találkozik itt Paul Eluarddal, és Walt Whitman vizesésszerű zuhatag-versei zenegenek össze a katona Apollinaire és a munkaszolgálatos Radnóti verseivel. Nem tudják, hogy a kis szobában, ahol havi háromszázért boldogok vagyunk, Lenin és Csernyisevszkij könyvekbe kötött forradalma kavarog, és Majakovszkij mondja el legszebb poémáját. Hozzánk egyformán közel van Zanzibár, a szibériai szűzföldek és Dél-Amerika. Ide hallik a pálmák suhogása a tenger dörejében, s a tajgák sörényes szelei. Éjszakánként, mikor csillagok gyúlnak a bombázóktól horzsolt égen, mielőtt elaludnánk, néhány percig izokra gondolunk, akik gépek mellől néznek ki a lélegző sötétségbe, és munkájukra hajolva várják a fémszínű hajnalt. Gál Sándor Aiwwa. I AAlWtfli (Folytatás az 5. oldalról.) nak ... Ha pedig átmennek ; vizsgán, de nem tudnak, a még rosszabb! A válasz amit kapok, megle pő: — Hát, nincs is sok érteim« ennek. Elég lenne a háromhó napos traktorosképző iskola is Az rövidebb, olcsóbb. így látják, tehát a tanulói dolgát? Aztán csodálkoznak ha itthagyják majd őket i fiúk, amikor levizsgáztak. — Attól tartunk mi is. — Meg kellene velük szerettetni nemcsak a munkát, hanem a tsz-t is... Mondja, Tóti elvtárs: Amikor megkötötték £ szerződést, adott ide valami brossurát, eligazítást a járás hogy hogyan foglalkozzanak mit tanítsanak meg velük? — Azt mondták, hogy traktorosok mellett kell őket dolgoztatni; azért lesznek itt, hogy tanulják meg a munkagépek kezelését. Ennyi volt az egész. Elmenőben még bekukkantunk a falu szélén a fiúk szállására, Tóth nénihez. Tiszta a szoba, de barátságosnak nemigen mondható. Az asztalon petróleumlámpa, a falon berá- mázott Szűz Mária. Kapornyai elvtárs szemén látom, hogy igencsak mérgelődik. De nem szól. Nevetek: — Ugye. ha eljönne ide egyszer is a KISZ-titkár?! Azt hiszem, kilátásban van itt egy kis „elbeszélgetés”. Csak annyit mond a vb elnöke, amikor búcsúzunk: Gondom lesz a gyerekekre. Legalább arra, amit munkaidő után csinálnak, meg csinálhatnak. Hol van hát a hiba? Ha botrányra éhesen jöttem volna Szánkra, akkor is csak rossz indulattal tarthatnám bűnösnek a Haladás vezetőit azért, amit láttam. Hogy dajkálják a tanulóikat, azt ugyan nem lehet rájuk fogni, de megadják, ami jár. Legalább is pénzben, ellátásban, ilyesmiben. De, hogy lesz ezekből a gyerekekből szakmunkás? Így nem. Hiszen itt semmit se tanulnak jóformán. Pedig itt telik el az évből nyolc hónap. (Egy hónap szabadság is jár.) Az az évenként kötelező három hónap iskola viszont mindenképpen kevés. Töprengés közben már elhagytuk Majsát, a látóhatár szélére csúszott a nap. Igencsak gondterhelt lehet az ábrázatom, mert Pista, szerkesztőségi Volgánk pilótája kérdezi, mi baj? Mondom. — A teremtésüket — mondja — Mégiscsak disznóság! Még a sajátjukat is megennék, amiből meg nem látnak mindjárt hasznot, azzal nem törődnek. Mindig csak az az anyagi érdekeltség! ... Rázom a fejem. Nem ott van a hiba mégsem. Nem is itt lenn a fez-ben, elsősorban. Feljebb van ez valahol elrontva. Mert lám, mit is tesz a járás? Odáig, hogy „neveljetek magatoknak szakmunkást, szerződtessetek tanulót”, megy a dolog. Papírok, jelentések, agitáció — eddig rendben van minden. De hogy ezek a gyereked mit csinálnak azután ott kinn? Hogyan élnek, s főleg, hogy tanulnak-e? — arra aztán már nem néz senki. Lehet, hogy az ellenőrzés elmulasztásáért csak a járás felelős. de még feljebb is van ám hiba. Mert, ha egyszer nem kellett kijelölni valakit, aki felelős értük, aki tanítja őket — akár mindegyiket külön egy- egy oktató, akár az egészet együtt valamelyik hozzáértő vezető — akkor a szakmunkás- képzés országos megszervezésében van a hiba. Ki volt olyan naív ennek az oktatásnak a kidolgozói közül, aki elhitte, hogy a gyerek egész éven át magától is tanul, anélkül, hogy valaki rászorítaná, vagy biztatná. Tankönyvet kell nékik adni és előírt feladatokat a gyakorlati munkában! És oktatót, felelőst, aki foglalkozik velük. A szeretetet, az atyai gondoskodást persze nem lehet parancsolni, fizetni se. Azért csakugyan a tanulót szerződtető termelőszövetkezet a felelős. M. L. ból eredő komoly cselekvés. Hat év óta kiváló és igen hasznos ' tagja a kecskeméti társulatnak. Sokoldalú, sok színű tehetsége bármilyen szerepben közvetlen természetességgel domborítja ki a jellemzőt, a karaktert s így azok közé az A színésznő igazi „szerepalkotók” közé tartozik, akik soha nem válnak unalmassá... Született színészvér. Ap,a is egykor jó nevű színész, anyja pedig, Bogár Gizi, a Pesti Kis Színkörben, Sziklai Kornél társulatának kitűnő primadonnája volt. Szülei eleinte nem engedték színpadra: tanítóképzőt kellett végeznie, de 1940-ben mégis csak odajutott, ahová erélyes, önálló szellemét vonták a „mágneses deszkák”. Előbb Budán, a Kisfaludy Színházban játszott, majd Nagyváradra került, mint cperettszubrett, a táncoskomikus Szabó Ernő partnereként. A felszabadulás után ez Osváth Béla vezette Partizán színtársulattal működött az alföldi városokban Gombos Katival, Várhelyi Endrével, majd értékes szerződést kapott a győri színháznál. Itt jutott el pályáján egy igen jelentős állomáshoz: Tito strozzi Játék és valóság című üres kamarajátékában, mint Kiss Ferenc partnere. Ez az összesen két személyt foglal- coztató darab rendkívül nehéz iregoli szerepet juttatott Göndör Klárának: öt különböző nőt kellett alakítania benne. Mondja is ám: — Színészi erőmet és idegei- net, jellemformáló szerény kéjességeimet ez a többszörösen összetett szerep próbálta meg egjobban. Bejártuk vele kettesjen Kiss Ferenccel a fél országot, így Kecskemétet is — Budapesten a Bartók-teremben átszőttük, s a sajtónak és a közönségnek rámnézve megha- óan szép elismerése jutalmáéit bennünket mindenütt, ahol 1 >emu tatkoztunk. A következő ívben aztán le is szerződtem az n kedves Kecskemétemre — teszi hozzá hálásan felesi Manó szemmel. Megemlíti, hogy harminchat éves korában ő volt az országban a legfiatalabb címszereplő Csíky Gergely Nagymamájában, de legnehezebb öreg-szerep>e volt a Kormos ég Joó nénije Darvas József színművében. Nagy küzdelem volt számára a 74 éves néni megformálása, s csak akkor érezte biztonságban magát, amikor a premieren kilépett a színpadra a közönség elé. — Akkor egyszerre — mondja — úgy éreztem már, hogy igenis hetvennégy éves vagyok, s így hitelesnek kell lennie az alakításomnak. Hát az is lett: csakugyan hiteles, noha éppen felényi életkorral ... IMegrendítően izgalmas drámai szerepe Angliai Erzsébet a Stuart Máriában, a Ber- narda háza főszerepe, a Corio- lanus Volumniája. Szívügye: Mirigy a Csongor és Tündében — de milyen kedves és vidám tud lenni mint operettszínésznő is p>éldául a Csárdáskirálynőben, a Luxemburg grófjában, vagy utóbb a Susmus együttesében, milyen megkap» mint a Különleges világnap házbizalmija ... S mindezek után nagyot sóhajt: — Huszonötödik éve mindig legszárnyalóbb színészi vágyam volt Rostand Sasfiókjának az alakítása. Soha nem jutottam hozzá! Játékosan megbiztatjuk: Sarah Bernhardt féllábbal hatvan egyéves korábban játszotta. Klárikának a talentuma mellett megvan mind a két csinos lába és még könnyen lendülő fiatalsága — de van még addig húsz éve is! Hátha még sikerül .., Mosolyog, legyint — elővesz egy fényképet: — Nézze. Tizenkét éves már az én nagylányom. Már színész- kedik, szaval, jól illegeti magát, s a balettiskolában is kitűnő. Majd ő folytat engem ... Most nekem Alekszej Tolsztoj Rakétájának édesanya-szerepe nőtt a szívemhez. Est nagyon , melegen mondja —, s hogy csakugyan xlanőtt, azt meggyőzően bizonyítja most heteken át a Ka- oma József Színházban. Simonka György Egyszer régen Eajor Gizi mondta: Oly sok már a „művésznő” s oly kevés a színésznő. Én talán inkább az utóbbihoz szeretnék tartozni. Göndör Klára ezt most, pályája huszonötödik évében, így fejezi ki előttünk: — Én nem művészkedem a színpadon. Minden szerepemet egyszerűen átélem ott a közönség előtt. Ismerek mindent, ami emberi, minthogy nyitott elméjű és szívű ember, asszony és anya vagyok, átáramlik rajtam minden öröm és szomorúság, s adott helyzetben és adott jellemekben a színpadon, úgy érzem, mindez hamisítatlanul csordul ki belőlem. így közvetítem a kis és nagy gondolatokat és érzéseket a színészi akcióban, a színész kifejező módján. A színészet nekem nem játék, hanem elhivatottságom-
