Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-25 / 46. szám

Alap- és középfokú sportvezetőképző tanfolyam indul megyénkben A megyed Testnevelési és Sportszövetség alap- és közép­fokú sportvezetői tanfolyamét rendez megyénkben, melyet já­tékvezetői, versenybírói tanfo­lyammal kapcsolnak össze. A jelentkezők a tanfolyam alatt a sportvezetői képzés mel­lett több sportágban a játékve­zetői és gyakorló oktatói minő­sítést is megszerezhetik. Azt, hogy ez a képzés milyen sport­ágakban fog történni, az a je­lentkezők számától függ. Kik vehetnek részt a tanfo­lyamokon? Kérdeztük Bogdan o- vics Endrétől, a megyei TS szer­vezési előadójától. — Az alapfokú tanfolyamon részt vehetnek, a s-portegyesületi elnökök, elnökhelyettesek, tit­károk és mindazok, akiket erre a sportkörük kijelöl. Középfokra azok jelentkezhetnek, akik az alapfokú tanfolyamot már ko­rábban elvégezték, vagy a me­gyei TS tanácstagjai, szövetségi elnökségi tagok, végül pedig a IS-ek függetlenített alkalmazot­tai. Ez utóbbiak részére a rész­vétel kötelező. Hány előadást kell a részt­vevőknek meghallgatniok? — Alapfokon hat, középfokon pedig nyolc konferencia kerül megrendezésre, majd ezt követi a vizsga. Milyen tantárgyak szerepelnek a tanfolyamok anyagában? — Alapfokon sportpolitika, pedagógiai, sportszervezés, test­Győzött a kecskeméti sakkcsapat Kecskeméti Vörös Meteor— Csepeli Vasas 7,5:4,5 NB II. Nyugati csoport. A Kecskeméti Vörös Meteor győzelmeit ifj. Virágh, Pápai, Törteti, Balázs, Freitág szerez­ték. Döntetlent ért el: Nagy I. Körösi I., Kádár, Szemző és Miklós. neveléserlmélertj sportegészség­ügyi ismeretek, gazdasági ismet retek és a játékvezetés elmélete és gyakorlata. Középfokon sport- politika, pedagógia, sportszerve­zés, edzés mód szertan, sport­egészségügyi ismeretek, gazda­sági ismeretek, általános sport­ismeretek, végül játékvezetés és edzői ismeretek elméletben és gyakorlatban. Elmondotta még a TS szer­vezési előadója, hogy a tanfo­lyamokra a megyed és járási TS-eknél lehet jelentkezni, ahol a jelentkezők megkapják a szük­séges kérdőíveket. Közölniök kell a jelentkezőknek, hogy ver­senybírói és gyakorló oktatói képzésben milyen sportágakban kívánnak részesülni. Jelentke­zési határidő március 1. A tan­folyam március közepén indul. A résztvevők munkahelyi kiké­réséről a tanfolyamvezető gon­doskodik. — Szeretnénk, ha sportveze­tőink, sportolóink minél na­gyobb számban vennének részt a tanfolyamokon. Az új tömeg­szervezetbe tömörült sportmoz­galmunk csak úgy erősödhet, ha minél több, jól kiképzett sport­vezető, versenybíró, edző áll a mozgalom élén — fejezte be nyilatkozatát Bogdanovics End­re. Szabó Zoltán Csak a második félidőben volt szép játék t Csepeli Casas II, — Kecskeméti Dózsa ltl (0:0) Kecskemét, 400 néző, vezette: Mácsai. Csepeli Vasas II: Fatér — Bulla, Kiss IX., Komondi — Csa- csosz. Hank — Kalmár I., Kiss III., (Schrammer) Káló, dr. Pe­tő, Matus. Edző: Keszthelyi Mi­hály. Kecskeméti Dózsa: Gór (Czéh) — Feleki (Menczel). Határ, Winkler — Peiler, Morvái — Kelemen II., Tanács (Kasza), Szappanos (Vékony), Vékony, (Dobó), Rozgonyi (Ézsi). Edző: Dragollovich Gyula. Dózsa-rohamok vezették be a mérkőzést és már az első perc­ben szöglethez jutott a kecske­méti csapat. A 3. percben a cse­peli csatárok előtt nyílt gólszer­zési alkalom, de Káló nagy hely­zetben mellé lőtte a labdáti A 8. percben Kelemen II. harcolt ki szögletet. A beívelt labdát Tanács kapásból fölé vágta. Ezután teljesen ellaposodott a játék és a 30 percig úgy­szólván semmi említésre- méltó esemény nem történt a pályán. Az utolsó 15 percre felélénkült a játék. Szappanos sokat ígérő kitörése közben túlvitte a lab­dát az alapvonalon, mindjárt utána Rozgonyi nagy lövését védte a csepeli kapus, majd Ta­nács várt ki sokat jó helyzet­ben és a védők felszabadítottak. A 40. percben a kitörő Szappa­nost a 16-oson belül kézzel húz­ták vissza a védők, de Mácsai „Gólképes“ védelmek harca Félegyházi Vasas—Kecskeméti TE 5:5 (3:2. 1:1. Iá) Kiskunfélegyháza, 500 néző, vezette: Kovács. F. Vasas: Görög — Talárcsik, Lantos I., Tarjányi — Sikár. Sa- hin II. — Fekete, Lengyel, Lan­tos II., Kiss, Móczár. Csere: Pa- rádi, Bense, Sánta, Vass, Ko­csis. KTE: Vitkovics — Farkas, Fe­kete I., Vaskó — Fekete II., Suhajda — Sallai, Szabó, Bo­Jól rajtoltak nifi asztalitenlszezö:nk az NB ll-ben Hosszú idő után ismét van Kecskemétnek NB II-s női asz- taliteniszcsapata. A Kecskeméti Vörös Meteor lányai az osztá­lyozó mérkőzések során kihar­colták az NB II-be jutást. Most vasárnap játszották első mérkőzésüket a jó képességű Bp. MAHART ellen Budapes­ten. A kecskeméti asztaliteni- szező nők mindvégig nagy har­cot vívtak fővárosi elleníedük­Hét végi sporteredmények LABDARÚGÁS: Nemzetközi mérkőzések: MTK—Vienna 4:0 (1:0), Győri ETO—Wiener SC 5:0 (2:0), Kassai VSS—Csepel 3:0 (1:0), Dorog—Kablo Topol- cany 0:0. — NB II-s csapatok eredményed: Bp. Honvéd—Bp. Spartacus 7:1, Kistérén yei Bá­nyász—Salgótarjáni Üveggyár 5:0. Nagybátonyi Bányász—Ka- zári Bányász 7:2. DVSC II.— Szolnoki MTE 4:0, Gyulai ME- DOSZ—Orosházi Kinizsi 2:1. VÍVÁS: Női tőrben Bóbis Il­dikó és az OSC. férfi tőrben Maróth Péter és az Űj pesti Dó­zsa nyert országos ifjúságii baj­ó oVvj . JÉGKORONG: FTC—Bp. Vö­rös Meteor 5:2, Üjpesti Dózsa— BVSC 4:3. A BVSC vereségével az FTC már megnyerte a ma­gyar bajnokságot. ÖKÖLVÍVÁS: A CSB első fordulójának eredményei: Új­pesti Dózsa—Gyöngyösi Honvéd 13:7, Bp. Honvéd—MTK 10:10, Csepel—Vasas Dinamó 10:10. — 1/b. Tatabányai Bányász—Bp. Beloiannisz 17:3, Bp. Vasas- Székesfehérvári MÁV 14:6. Ka­posvári Dózsa—Dunaújvárosi Kohász 10:10. KORCSOLYÁZÁS: A helsinki gyorskorcsolyázó világbajnok­ságon a győzelmet a norvég Knut Johannesen szerezte meg a szovjet Koszi cskin és a hol­land Liebrechts előtt. Totóeredmények: 1. x, x. x, 1. 1, X, 1, X, X, I, h Félprofizmus (»öröüországban A görög labdarúgósportban jelentős mozgolódás tapasztal­ható. A görög Olimpiai Bizott­ság kezdeményezésére áttértek a félprofizmusra. Az eddigi helyzet ugyanis tűrhetetlen volt, A játékosokat titokban pénzelték, ugyanakkor az ama- tőrség látszatát igyekeztek kel­teni. Jelentős tárgyalások foly­tak az adóhatóságokkal is, hi­szen a dugpénzként kifizetett honoráriumok minden üzleti könyvelést és adóellenőrzést ki­kerülve jutottak a játékosok zsebébe. Az áttérés a következő alapelvek szerint történt: Az első osztályú csapatok 18 félprofilt szerződtethetnek, ezek­kel a játékosokkal egytől öt­éves szerződéseket kell kötni á csapatnak. A játékos a szerződés lejár­ta után is csak az egyesület en­gedélyével szerződhet máshova. Az első osztályban a maxi­mális kereset — forintba át­számítva 4700 forintnak felel meg, a másodosztályban pedig 3200 forintnak. A fix fizetés helyett százalékos részesedés is bevezethető, mérkőzésenként — átszámítva — 540 forintig. Kü­lön jutalmazás csak országos bajnokság megnyerése, vagy különleges jelentőségű győze­lem esetén engedhető meg. A görögök ettől az intézke­déstől jelentős színvonalemel- kedés«t remélnek. kel és végeredményben 9:9 ará­nyú döntetlent harcoltak ki, ami sikeres rajtnak számít. A kecskeméti versenyzők kö­zül különösen Varga Judit sze­repelt kitűnően, aki mind a négy egyes mérkőzését és Hol- lósyval a párost is megnyerte. A további győzelmeket Dékány és Hollósy szerezte. Mindketten két-két mérkőzést nyertek. A kecskeméti lányok második mérkőzésüket is idegenben játsszák vasárnap Debrecenben. zsó, Diószegi, Zsákai. Csere: Ma­gyarvári. A háromharmados előkészítő mérkőzésen jó talajú pályán sok hibával játszottak a vé­delmek. Erős iramú, élvezetes játékot hozott a találkozó. Sok kemény szabálytalanság is csú­szott a játékba, amit a négy 11-es bizonyít. Erővel a KTE bírta jobban, és sikerült dön­tetlenné tenniük a mérkőzést. Góllövők: Sahin II. 3 (kettőt 11-esből), Kiss, Lantos II., il­letve Sallai 3 (ketőt 11-esből), Diószegi és Szabó. — Jók: Lan­tos I., Sahin II., Lengyel, Kiss. illetve Farkas, Suhajda, Sallai, Szabó. Kiskőrösi MEDOSZ— Csepeli vegyes 2:0 (0:0) Kiskőrös, 200 néző, vezette: Pruhusz. Kezdetleges, szezoneleji mér­kőzésen a Kiskőrös — annak el­lenére, hogy még nincs formá­ban — biztosan győzött Megve­ri és Szentgyörgyi II. góljaival. A császártöltésiek 3:0 arányban győztek a Kiskőrös II. ellen. KOSÁRLABDA KECSKEMÉTI DÓZSA—SZOLNOKI VÖRÖS METEOR 63:50 (29:36) Szolnok, Vezették: Suba és Lőrincz. Kecslceméti Dózsa: Tóth (11). D. Kovács (8) — Kiss (2) — Volni (8), Túri (14), csere: Szabóné (6), Molnár (6), Adamikné (2). Szombaton délután Szolnokon játszotta idei harmadik előké­születi mérkőzését a Kecske­méti Dózsa női NB Il-es kosár­labdacsapata, ezúttal ismét NB 1-es ellenfél, a Szolnoki Vörös Meteor ellen. A dermesztőén hideg tornateremben jól kezdett a kecskeméti csapat és a negye­dik percben már 10:4 arányban vezetett. Sajnos, ezután Kiss Mária megsérült és végleg ki­állt, ez kizökkentette a megszo­kott játékából a Dózsát. Sok hiba csúszott a védekezésbe és a hideg teremben ismét nem si­kerültek a távoli dobások. A félidőig megérdemelten vezetett a hazai csapat. A szünet utáni első tíz percben kiegyenlített volt a játék. Az utolsó 10 per­cet a Dózsa bírta jobban erővel. A merevségük is feloldódott és gyors lerohanásokkal egymás után szerezték pontiakat és végül ilyen arányban is meg­érdemelten győzték le NB I-es ellenfelüket. A kecskeméti -.apátból Tóth, Túri, Szabóné, D. Kovács ja­játékvezető nem vette észre a szabálytalanságot. A szünet utáni első tíz perc­ben a beállt új játékosok nehe­zen melegedtek be és ezalatt fölénybe került a Csepel. Kal­már I. éles lövése a felső lécről vágódott le, alig valamivel a gólvonal elé. Később a Dózsa is feljött és főleg a jobbszárnyon vezetett veszélyes támadásokat. A 25. percben Schrammer jobb felé sodródott és futtából ha­talmas gólt lőtt az ellenkező sa­rokba. (1:0). A gól után a kecskeméti csapat játéka felélénkült. Most már egymásután indultak a gyors és veszélyes támadások a csepeli kapu felé. Kasza felső­sarokba tartó lövését csak nagy bravúrral ütötte ki Fatér. A 30. percben Kelemen II. futtából küldött bombáját ismét csak ki­ütni tudta a csepeli kapus és Vékony mintegy 12 méterről be­lőtte az egyenlítő gólt. (1:1). Ezután a csepelieknek volt is­mét nagy helyzetük. Hosszú má­sodpercekig a Dózsa gólvonalán pattogott a labda, végül Czéh csak nehezen tisztázott. Az utol­só másodpercekben Vékony előtt nyílt gólszerzési alkalom, de sa­rokba tartó erős lövését jó ér­zékkel hárította a kapus. Két ellentétes félidőt láthat­tunk. Az első 45 perc unalmas és érdektelen játékot. a második félidő pedig gyors. korszerű támadásokat és nagy lövéseket hozott. A kecskeméti csapatból Kele­men II., Határ, Feleki. Menczel és Peller nyújtott jó teljesít­ményt. A jobbszámy a második félidőbeli, a balszárny pedig az elfő félidőbeli összetételében volt jobb. vuló egyéni teljesítménye mel­lett ezúttal csapatjátékban is többen nyújtott, mint az eddigi előkészítő mérkőzéseken. Kovács JVtila második Sett New Yorkban Befejeződött a New York-i nem­zetközi vívóverseny. A harmadik napon a kardozók léptek pástra és a rendkívül erős mezőnyben a lengyel Pawlowski szerezte meg a győzelmet. Dicséret illeti Kovács Attilát, aki a második helyre került, míg a másik ma­gyar vívó, Bakonyi a negyed­döntőben kiesett. 1. Pawlowski (lengyel), 2. Ko­vács Attila, 3. Calarese (olasz), 4. Arabo (francia). Három fegyvernemben — tőr, párbajtőr és kard — egy-egy versenyzővel csapatviadalt is lebonyolítottak. Ebben Lengyel- ország lett az első. Lengyelország—Franciaország 15:9, Egyesült Államok—Ma­gyarország 15:13. Döntő Lengyelország—Egye­sült Államok 15:13. Sporthírek A budapesti ifjúsági vívóvi­lágbajnokságra újabb nevezések érkeztek. Franciaország, Hollan­dia és Luxemburg jelentkezése­vei most már tizenkilencre emelkedett a benevezett orszá­gok száma. Sekularac, a jugoszláv labdarúgó válogatott világhírű jobbösszekötöje, héttőn egy katonai, mérkőzésen sú­lyos térdsérülést szenvedett. Seku- laracot kórházba szállították, és le­het, hogy a jövő hónapban kezdődő jugoszláv I. osztályú bajnokság küz­delmeiben nem is vehet részt. Február 25-e és március 1-e között Dortmund ban rendezik meg a műkorcsolyázó világbaj­nokságot. A négynapos verseny- sorozaton magyar részről Ébert Jenő, Almássy Zsuzsa, a Csor­dás—Kondi-páros és a Korda— Vásárhelyi jégtánckettős indul. Yank ChúSn-Lwang tajvani tíz- próbázc vilii 'írek or der, akit a Track and Field News című amerikai at­létikai szaklap nemrég az év leg­jobb atlétája címmel tüntetett ki, á tokiói játékok után visszavonul a sportolástól. * Kiskunfélegyházi Honvéd— Műanyag 2:0. Ezen a találkozón még mindkét csapat sok hibá­val játszott. A rossz talaj is sokat ártott a mérkőzés színvo­nalának, ahol egyenlő erők küz­delme után a helyzeteit szeren­csésebben kihasználó Honvéd győzött. * Értekezletet tartottak a kiskőrösi járás labdarúgó-játékvezetői is. Az összejövetelen a megyei játékvezető tanács képviseletében megjelent Bo- dó Mátyás, a megyei JT elnöke, va­lamint dr. Kákonyi József és Gru- lich Ernő, a JT elnökségi tagjai. Dr. Kákonyi József ismertette a já­tékvezetők előtt álló feladatokat, majd a játékvezetők tettek fel kér­déseket a JT titkárának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom