Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-26 / 96. szám
Hárman továbbra is a beteglistán Martfűn 10:1-re gyözűtt a K. Dózsa A Budapesti Előre ellen készülő Kecskeméti Dózsa NB II-s csapata szerdán a délkeleti NB III-as csoportban szereplő Martfű csapatához látogatott. A csúszós pálya a technikásabb lila-fehér gárdának kedvezett jobban és a K. Dózsa 6:0-ás félidő után 10:1-re győzött az előkészületi mérkőzésen. Ézsi, Szappanos és Vékony továbra is a beteglistán van és játékukra nem lehet számítani. A járási összevont labdarúgó-bajnokság eredményei ÉSZAKI CSOPORT: Kerekegyháza Kiskunfélegyházi Reménység 0:0, Lakitelek—Alpár 1:3, KTE II.—K. Egyetértés 0:0, K. Épületlakatos II.— K. MÁV 4:2, Hetényegyháza—K. Légierők 0:9, Kiskunmajsa—Lajos mi- zse 1:2. Az Izsák—Tiszakécske mérkőzésen az utóbbiak nem jelentek meg. A két pontot az Izsákiak kapták. KÖZÉPCSOPORT: Kalocsai Honvéd II.—Após tag 4:1, Kunszentmik- !ós—Miske 2:1, Hajós—Szabadszállási Spartacus 2:1, Solt—Csengőd 6:0. A Kiskunhalasi Honvéd—Kecel mérkőzés a második félidő 22. percében 2:2-s állásnál a kecellek késése miatt félbemaradt, mert az utána következő Kiskunhalasi MEDOSZ— Nagymányoki Bányász NB III-as mérkőzést el kellett kezdeni. A Kiskunhalasi Spartacus—Kiskőrös II. mérkőzést közös megegyezéssel ké^ sőbbre halasztották. DÉLI CSOPORT: Bajai Építők n. e-Vaskút 1:0, Hercegszántó—Bajai Bácska H. 0:3, Bajai Honvéd—Mélykút 3:1, Bácsbokod—Katymár 0:3, Jánoshalma—Tataháza 3:1, Gara— Nemes nádudvar 1:1, Sükösd—Kele- bia 0:0. Egy MHS alapszervezet életéből A Bajai Finomposztó Vállalat MHS alapszervezetének vezetői az elmúlt évben bizony nem dicsekedhettek valami jó eredménnyel. Ezért határozták el a vállalatnál, hogy ez év elején új vezetőséget választ a tagság. Az új vezetőség féléves programot dolgozott ki. A KISZ-szel karöltve nemrégiben összetett honvédelmi versenyt rendeztek, amelyen 38 fiatal indult, s köztük női serdülő és idősebb férfi csapat is részt vett a küzdelmekben. A felnőttek csapatában Kulis János lett az első. Az ifjúságiak versenyét Hidas Ferenc, a serdülőkét pedig ifj. Kulis János nyerte. A női verseny győztese Kiss Júlia. Hidas Ferenc Wolfinak Dénes az akadályon. Az ifjúsági Tóth Mihály átveszi az oklevelet a díjkiosztó ünnepségen. (Bálint Zoltán felvételei.) Két csapatunk győzött, egy kikapott a kosárlabda NB ll-ben KECSKEMÉTI - PETŐFI—SZÉKESFEHÉRVÁRI VASAS 63:55 (33:26) NB II-s férfi mérkőzés, Kecskemét, Városi sporttelep, 350 néző, vezették: Szécsy és Cseresznyés. — K. Petőfi: Fekete (4), Tóth I. — Polgár (29) — Tóth II. (5), Baumann (9). Csere: Galgóczi (4), Király (2), Székely (6), Vasvári (2), Zsadá- nyi (2). A mérkőzés előtti játékosértekezleten Guoth edző a fehérvári csapat „két beállós” taktikájának az ellenszerét beszélte meg a játékosokkal. Ennek az értékes győzelem kivívásában döntő jelentősége volt. — A mérkőzés a vendégek fölényével indult. Több pontos NB II-s női mérkőzés, Kecskemét, 250 néző, vezette: Szécsy és Cseresznyés. — K. Egyetértés: Bild (6), Csorba — Ronkó (4) — Bencze (8), Túri (11). Csere: Kiss M. (19), Volni (5), Dömötör (4), Pógyor, Rozgonyi. Az Egyetértés kényelmesen kezdte a játékot, ami a békésiek ötpontos vezetését eredményezte. Az Egyetértés ezután hasznosnak bizonyuló cserét hajtott végre, és tetszés szeNB II-s női mérkőzés, Nagykőrös, 100 néző, vezette: Wein és Mercz. — K. Dózsa: Adamik- né (2), Liborné — Rigó (14) — Tóth (20), Molnár (9). Csere: Bodnámé (2), Bende, Erdősi, D. Kovács, Magyar III. A Dózsa játékosai sokkal mérsékeltebb játékot nyújtottak, mint előző vasárnap. Idegesen játszottak és sok labdát „eladtak”. Ennek ellenére győzhettek volna, hiszen a II. félidő közepén már hét pont előnyük volt eddig még nyeretlen nagykőelőnyt szereztek, amit csak a félidő közepe táján sikerült a Petőfinek behoznia. Ebben jelentős része volt Polgár kosarainak. — Fordulás után mindkét csapaton a fáradtság jelei mutatkoztak. Sok volt a szabálytalanság, s a vendégek közül három, a hazaiak közül egy játékos került a kipontozás sorsára. A győztes kecskeméti csapat inkább küzdőszellemből vizsgázott jelesre. A dobóformán még javítani kell. A Petőfi megérdemelten győzött az izgalmas és iramos mérkőzésen. A mezőny legjobbja Polgár volt. rint érte el kosarait a kiváló dobóformában levő Kiss Mária vezetésével. A játék mintegy tíz percen át igen színvonalas volt. A tekintélyes számú előny ismét lagymataggá tette a játékot, de az erőtlen békésiekkel szemben ez is elég volt a nagyarányú győzelemhez. Az Egyetértés a II. félidőt a cserejátékosok foglalkoztatására használta fel. Jók: Kiss M., Bild és Ronkó. rösiek ellen. Ekkor a játékvezetők jóvoltából Adamikné, Liborné és Molnár kipontozódtak, és a hajrában a fiatalok nem tudták pótolni a kipontozott játékosok rutinját. — A nagykőrösi pálya nem alkalmas NB II-s mérkőzésre. A sok szabálytalanság közül a legjelentősebb: a gyűrűk belógnak és ennek eredménye az is, hogy az utóbbi időben személyiket jól dobó Dózsa-lányok húszból 17 személyit kihagytak. Motoros taggyűlés A kiskunfélegyházi MHS motoros- és túra-szakosztálya taggyűlését április 28-án délelőtt 9 órai kezdettel tartja meg a honvéd tiszti klubban. Kiskunfélegyházáról jelentik A negyedik helyen végeztek Debrecenben rendezte meg az országos asztali-labdarúgó szövetség 1963. évi bajnokságát. Ezen a félegyházi JST ifjúsági bizottságának három tagja is részt vett: Nagypál j László, Szántó Tibor és Véreb István. A népes mezőnyben jól meg- állták a helyüket és a 11 város közöt a negyedik helyen végeztek. Május 5-én Félegyházán is megkezdődik a városi ifjúsági és felnőtt asztali-labdarúgó bajnokság. Nagykőrösön is győztek a Honvéd ökölvívói A Kiskunfélegyházi Honvéd ökölvívói Nagykőrösön szerepeltek a Kinizsi elleni területi bajnoki mérkőzésen. A helyenként színvonalas mérkőzésen 12:8-ra győzött a Honvéd együttese. — Részletes eredmények, elől a félegyháziak: Turzai— Farkas döntetlen. Gombkötő biztosan győzte le Tóthot, a Sonyák— Kecskés találkozó igazságos döntetlent hozott Tóth S. győzött Pálik ellen. Laki Viszkó ellen nagyiramú küzdelemben megérdemelten győzött. László minimális pontkülönbséggel vesztett Kovács ellen. A Borzi —Kovács találk »zó a nagykőrösi versenyző győzelmével végződött. Su- rián már az első menetben megszerezte győzelmét Besenyei ellen. Kerekes bírói tévedéssel vesztett Szabó ellen. Jó mérkőzésen Szabó biztat győzelmet aratott Flórián ellen. Háromszőz fát ültettek el az elmúlt héten a Félegyházi Honvéd sporttelepén. Megkezdték már a parkosítást is. A Vasas társadalmi aktívái is szépítik a Vegyipari Vasas sportpályáját és a napokban 200 darab fát ültettek a pálya köré. Tíz csapattal április 28-án kezdődik meg a kiskunfélegyházi járási II. o. labdarúgó bajnokság. KECSKEMÉTI EGYETÉRTÉS—BÉKÉSI VÖRÖS METEOR 57:33 (29:13) NAGYKÖRÖSI KINIZSI—KECSKEMÉTI DÖZSA 52:47 (21:15) Apróhirdetések ELADÓ 2 személyes kisipari sezlon, és cseh gyártmányú lemezjátszó. — Kecskemét, Lestár tér 1. sz. Koncz. 544 ELADÓ házhely Hunyadi városban. Érdeklődni: Kecskemét, Fehér u. 18. Pappné. 503 SZÉP hálószobabútor eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Puskin u. 1. Bárnál. 504 ORION televízió eladó. Kecskemét. Szalag utca 4. 507 VEMHES tehén eladó. Frikkelék. Kecskemét, Talfája 306. 509 P. 70-ES gépkocsi eladó. Domokos, Kecskemét, Zólya utca 9. Arvaház. 508 Jó állapotban levő Pannónia sürgősen eladó. Kecskemét, Csókás J. u 8. sz. (Rendőrfalu). Máthénál. 512 HÁZHELYNEK alkalmas, Bogovi cs- falu mellett, villannyal, egy vagy két hold sárfehér, kövidinka 7 éves prima szőlő eladó. Értekezni délután 5 óra után. Kecskemét. Szé- chenyiváros 57/a. Ref. temető mellett._______________________ 514 ELADÓ új típusú barna, festett két ágy, két éjjeliszekrény. Érdeklődni lehet 27—28-án egész nap. többi napokon fél 5-től. Kecskemét, Czigány János utca 19/a 515 HÁZHELYEK eladók. Kecskemét, Vacsihegy 2. sz. alalt. Érdeklődni lehet Egyedéknél, Vacsihegy 1/18. 516 KÉRÉSEK költségmegtérítéssel egy- szoba, konyhás vagy összkomfortos lakást. Kecskemét, Kinizsi utca 3. szám. 517 MODERN négyszemélyes, 5 liter fogyasztású kocsi, príma állapotban eladó. Érdeklődni: Budapest, XIII., Hegedűs Gyula utca 95. 519 CSEPEL motorkerékpár. 125-ös, lemezvillás eladó. Tiszakécske, Petőfi utca 16. Tóth. 521 SKODA Octavia Super igényesnek eladó. Kecskemét, Vízkelethy u. 16. Csak április 28-án, vasárnap 10-től 12-ig. 522 ELADÓ kétszoba, összkomfortos villa. azonnal elfoglalható. Törpe termő gyümölcsössel. Érdeklődni Esze- nyi képkeretező. Kecskemét, Wesselényi u. 1. 524 ELFOGLALHATÓ ház eladó. Kecskemét, Zöldfa utca 23. sz. Értekezni: Kórház u. 38/a sz Urgés. 525 SIMCA Fiat jó állapotban eladó vagy Trabant Combiért elcserélhető. Kecskemét, Berényi Pál u. 7. Telefon: 21-50. 526 TÁRSASÁGBA nem járó negyvenes, józan életű, nőtlen, tanyasi tsz-tag feleségül venne csakis komoly szándékú. szerény igényű, rendes, dolgos, házias leánvt vagy gyermektelen asszonyt. 34 évesig, 155 centir méterig. Fényképre fényképpel válaszolok. ,,Nefelejts” jeligére Orosháza főpostán marad. 527 MOTORKERÉKPÁR, teljesen új, 350-es. eladó. Kecskemét, Talfája u. 20. szám. 528 KIFOGÁSTALAN állapotban levő Munkácsy televízió eladó. Kecskemét. Jókai utca 30. szám. Szatmárinál. 548 JÓ állapotban levő 1700-as Mercedes eladó 16 000 Ft-ért. Lajosmizse, Andrási út 40. sz. 533 ELADOM új japán zsebrádiómat. Érdeklődni szombaton 15—17 óra között és vasárnap 8—10-ig. Kecskemét, Csongrádi út 2. 534 PRIMA Danuvia motor eladó. Kecskemét, Zimay L. u. 8. 535 KIFOGÄSTALAN állapotban levő Remington írógép eladó. Hetén y- egyháza, Jókai u. 2. sz. 537 EGY jó állapotban levő Solex francia gyártmányú segédmotoros kerékpár eladó. Kecskemét, Rákóczi út 8. sz. I. em. 2. sz. 538 LAKÁSSÁ átalakítható házrész központban, valamint Talfája 308. sz. tanya, mellékhelyiségekkel, fél hold földdel eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Klapka utca 32. 539 ELCSERÉLEM központban levő nagy lakásomat kisebbért. Kecskemét, Csányi ptca 5. sz. Érdeklődni bármikor. 540 CITROEN személyautó eladó. Kecskemét. II. kér., Kupa utca 3. sz. Telefon: 18-46. Szabó Imre. 541 FŰRÉSZGÉP kezelésben jártas embert felveszek Kecskemét, II., Kupa utca 3. Szabó Imre. 542 ELADÓ Hetényegyháza belterületen, állomás mellett l hold 448 négyszögöl szol 5, új épülettel. Egészben vagy parcellákban. Ürihegyben 1 hold 800 négyszögöl szőlő egyszoba, konyha, kamra beköltözhető lakással. 80: négyszögöl parcellákban is. Értekezni hétfőn, csütörtökön, szombaton Kecskemét, Korona u. 4., a többi hétköznapokon Hetényegyhá- za-Ürihegy 10. sz. 543 IRODAI gyakorlattal rendelkező, gépírni tudó adminisztrátor elhelyezkedne. Leveleket „Szorgalmas” jeligére a kiadóhivatalba kér. 545 OCTAVIA Super, világoskék, 30 000 km-t futott, sürgősen eladó. Feren- czi, Kunszentmikiós. Kossuth út 34. sz. Telefon: 9. 546 TRABANT Combi igényesnek is eladó. Tejüzem, Nagykőrös. 438 ELADÓ 402-es Moszkvics. Kecskemét, Dózsa György út 9, BEKÖLTÖZHETŐEN eladó 2 szoba, konyha, mellékhelyiséges, alápincézett téglaépület, 800 négyszögöl szőlővel Belső-BallószÖg 86. alatt, Kiskőrösi úti iskola mellett. Érdeklődni: dr. Bende Sándor, Budapest, XII. Törpe utca 1/a. 6405 ELADÓ éves kancacsikó. Kecskemét, középső-méntelek! állomás mellett, Laczi Jánosnál. 6445 SZOBA-KONYHAS lakást keresek költségmegtérítéssel. Kecskemét, rádióbolt, pénztár. 6446 TRABANT Combi sürgősen eladó. Kecskemét, Vacsi utca 1. 6447 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó kétszobás utcai fél ház. Kecskemét, Zsinór utca 87. 6419 WARTBURG jó állapotban eladó. Megtekinthető szombaton 16 örátói, vasámaD egész nap. Fehér zomán- cos tűzhely új. igényesnek eladó. Kecskemét, Sétatér utca 13. Kissék. 64e*0 ELADÓ Tiszakécske központjában, Béke út 141 számú ház. Beköltözhető. Érdeklődni: Kecskemét, Csáktornyái utca 23. 6453 DUNA PATA JÓN. Szelidi-tó mellett, ház 800 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Dávid Sándor. Budapest, XX. kér., Lehel u. 49. 6460 DUNAPATAJON. Szelidi-tó mellett, 500 négyszögöl üdülésre alkalmas telek eladó. Érdeklődni: Dávid Sándor, Budapest, XX. kér., Lehel u. 49. szám. 6461 ELADÓ ház Kecskemét, Széchenyi- város 55 Vétel esetén beköltözhető. Érdeklődni: vasárnap. 6466 Jó állapotban levő 1102-es Skoda eladó. Megtekinthető: Kecskemét, Kőhíd utca 21. 6467 NAGYOBB mennyiségű szár eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Jókai utca 17. délutáni órákban. 6469 ELADÓ egyharmad házrész, villanegyed legszebb részén, elfoglalható. Kecskemét, Budai Dezső fasor 12. szám. ----- i 6470 EL ADÓ 2 hízott sertés, 150 kg-osak. Kecskemét, Máriahegy 55. ö. Nagy Lajos. 6471 KÜLÖNBEJÁRATÜ bútorozott kis szoba, konyha, 2 vagy 3 személy részére kiadó Kecskemét, Szegedi Lajos utca 20. 6473KIS családi házat, beköltözhetőt Kecskemét belterületén megvételre keresek. Kecskemét, Kisfaludy utca 9. szám* 6474 ELADÓ 350-es IZS kifogástalan ál-, la pótban. Kecskemét, Fehér utca 31. szám. 6475 ELADÓ Kecskemét, Magyar utca 43. számú ház, beköltözhető. 6476 MODERN festett és dióhál^. kony- habútor, hármasszekrény, kombi-. náltszekrény kedvezményesen eladó Kecskemét, Vak Bottyán utca 9 szám. 6477 ELADÓ kétszoba, komfortos, különálló, közös udvarra nyíló új ház Kecskemét, Fehér utca 12 Érdeklődni: délelőtt 9—14-ig. 64?í RÉKA MIÉ-GARNITÚRA, négyszemélyes, fotelok, rekamiék, darabonkénl is eladók, kedvezményesen. Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. 6479 ELADÓ M. 72-es BMW oldalkocsis motorkerékpár jó állapotban Kecskemét, borbási faiskola. 6448 KIS szoba-konyha, spájzos házrész kis igényűnek olcsón eladó. Kecskemét, Zsinór utca 75. 491 BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét. Zöldfa utca 106. _____6372 A KISKŐRÖSI Gépállomás anyagraktárost keres felvételre, aki az anyag, alkatrész kezelésében jártas. Fizetés megegyezés szerint. 6425 EGY fiút kovácstanulónak felveszek, lakással, élelmezéssel. Kecskemét, Mikes u. 7. 485 KIS szoba-konyha, spájzos házrész kis igényűnek olcsón eladó. Kecskemét, Zsinór utca 75. 491 HÁZHELYEK, félkész ház és tégla eladó. Kecskemét, Kőrösihegy 110. KISZ-házak mellett. 6378 KÉT férfi részére ágy kiadó. Kecskemét, Kuruc körút 27. Hűtőházzal szemben. 547 A VÁROSI Művelődési Ház szabás- varrás tanfolyamot indít kezdők és haladók részére 1963. május 1-től. Jelentkezés minden nap de. 8-tól ll-ig és du. 2—4-ig Kecskemét, Szi- lády Károly u. 6. alatti klubban. ’ 6362 ELADÓ Kecskemét, VIEL kér.; Juhász utca 14. számú egyszoba; konyha, öt mellékhelyiségből álló házrész. Vétel esetén azonnal elfoglalható. Érdeklődni és megtekinteni délután 2 óra után. 6357 KÜLFÖLDI gyártmányú új női kerékpár eladó. Érdeklődni lehet délelőtt. Kecskemét, Szarvas utca 9. szám. 549 GYÖNYÖRŰ konyhabútor, dió hármasszekrény eladó. Kecskemét, Rákóczi út 22. III. 3. 550 KISKUNHALASON eladó szikvíztöl- tőgép. Telefon 477, vagy Gyapjú u. 2. szám. 6435 KERESEK a város belterületén két szoba, konyhás, összkomfortos lakást költségmegtérítéssel, igényesnek Kecskemét, Csongrádi út 40. 529 6371 sz. I. ajtó.