Petőfi Népe, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-07 / 209. szám
S »rP TtO/*- R Felhívja a BELKER. KÖLCSÖNZŐ VÁLLALAT Kiskunfélegyházán minél több fiatalt akarnak foglalkoztatni a sportágakban Megkezdődött az áj Iskolai tanév, amely nagy feladatokat ró, a testnevelőkre is: hiszen nem közömbös, hogy hányán sportolnak rendszeresen az iskolákban, hány új tehetséget sikerül felfedezni különböző versenyeken. A kiskunfélegyházi sportvezetőknek elsődleges célja, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik sok sportágban képviselik a város színeit. Az eddigi eredmények biztatóak. Jelenleg 2000 általános iskolás, ezer középiskolás és 600 ipari tanuló sportol az iskolákban és egyesületekben. Ebben a városban hagyománya van a tornának és az atlétikának. Több országos válogatott tornász került ki például a gimnáziumból. az iparitanuló-iskola gúlacsapata pedig kétszer nyert országos bajnokságot. Nagy gondot fordítanak a többi sportág népszerűsítésére is. Egy éve tart rendszeresen a gyermek, újonc, serdülő és ifjúsági úszóedzés és máris több tehetséges fiatal bontogatja szárnyait. Fellendülőben van a régebben elhagyagolt kerékpársport és húsz úttörő, serdülő ismerkedik a birkózással a Vasas szakosztályban. — Minél több fiatalt megnyerni a sportnak. — Szép ez a terv és a városi sportvezetők, sportköri vezetők, valamint az iskolai testnevelő tanárok összefogása bizonyára újabb eredményekhez vezet. Első helyre herülieh a hajai atlétanők Az egyesületi atlétikai bajnokság három osztályában eddig négy fordulót rendeztek meg. A Délnyugati csoportban, ahol öt megye és Baja város atlétái szerepelnek — a négy forduló alapján 24 szakosztályból első helyre 608 ponttal a Bajai Építők kerültek. Második 582 ponttal a pécsi sportiskola. A férfiak csoportjában 28 szakosztály versenyzői küzdöttek és a Bajai Építők atlétái 543 ponttal a 6. helyen állnak. _ A ba;,ai női versenyzők első helyezése meglepetés, mert Ré- dey, Riókért, Gindl, Katona abbahagyta a versenyzést. Önody pedig lábtörése miatt maradt távéi. A férfiak hatodik helye is meglepetés, mert az eddigi években általában az első, vagy második helyen végeztek. A férfiak közül a versenyek során 12 másodosztályú versenyzőt nélkü- köztek és Mihályfit. aki abbahagyta az aktív sportolást. Az egyesületi atlétikai bajnokságból még két forduló van hátra. A bajai nők valószínű, hogy megtartják első helyezésüket, de a férfiaknál kevés remény van az előbbrejutásra. Új sportkönyv A legutóbbi vívó-világbajnokságon való sikeres szereplés ismét a hagyományos magyar sportágra irányította a ügyeimet. Hogyan jutnak él a siker csúcsára a legkiválóbbak milyen nehéz, tudományosan megalapozott az edzés, milyen hibák fordulnak eló, hogyan küszöböm e- tők ki ezek, erről szól Beke Zoltán —Polgár József A magyar kardvívás módszertana című könyve, amelyhez a sokszoros világ-, olimpiai és magyar kardvívóbajnok, Gerevich Aladár Irt előszót. Nem születtek kiemelkedő eredmények a megyei úszóbajnokságon Szombaton és vasárnap Kiskunfélegyházán rendezték meg Bács-Kiskun megye 1962. évi úszóbajnokságát. A kétnapos versenyen kiemelkedő eredmények nem születtek, a versenynek inkább a tömegesítés volt a célja. Érdekesebb eredmények: Első nap: 100 m férfi gyors: 1. Mihálovics (Baja) 1:07,8, 2. Ur- bán (B.) 1:10,3, 3. Fekete (Félegyháza) 1:11, 100 m női gyors: 1. Weidinger (B.) 1:20,8. 2. Petrezselyem (F.) 1:29,9. 200 m férfi mell: 1. Puskás (Kiskunhalas) 3:11, 2. Kiss (B.) 3:15,3, 100 m női hát: 1. Weidinger (B.) Sikerült a Bajai Honvéd röplabda-csapatának NB II—s bemutatkozása Bajai Honvéd—Debreceni Ruhagyár 3:2 (13, 11, 10, 11, !4). A hajai tisztiklubban rendezett mérkőzésen a Honvéd a következő összeállításban kezdett: Pirise — Bogdán — Hamar — Fazekas — Erdei — Rozsnyói. Csak az első játszma hozott kiemelkedő játékot. A nagyszámú közönségnek tetszett a változatos játék és nem egy esetben jutalmazta tapssal a szép ütéseket. A harmadik játszmában sorozatos hibákat követtek el a bajaink és a debreceni csapat már 9:l-re vezetett, amikor a bajaiak cserejátékosa, Porkoláb remek mezőny- és hálójátékával kiegyenlített a hazai csapat, sőt megszerezte a vezetést is. A Bajai Honvéd következő mérkőzését Dunakeszin a Spartacus ellen játssza. 1:37,9, 2. Tóth (F.) 1:46,8. 200 m férfi vegyes: 1. Mihálovics (B.) 2:57, 2. Urbán (B.) 3:05. 200 m női vegyes: 1. Weidinger (B.) 3:29,9, 2. Karbuczky (B.) 3:44,4. 400 m férfi gyors: 1. Mihálovics (B.) 5:43, 2. Rozsnyói (B.) 6:04. 200 m női mell: 1. Karbuczky (B.) 3:38, 2. Kemény (B.) 3:38,2. 4x200 m férfi gyorsváltó: 1. Baja (Rozsnyói, Kiss, Evetovics, Mihálovics) 11:47, 2. Kiskunfélegyháza (Fekete, Csödör, Rádi, Pomázi) 12:10,7. 4x50 m női vegyesváltó: 1. Baja (Igaz, Kemény, Karbuczky, Weidinger) 3:05, 2. Kiskunfélegyháza (Tóth, Vass. Petrezselyem, Pomázi) 3:13,8. A második napi versenyszámok. 100 m férfi mell: 1. Puskás (H.) 1:28,4. 200 m férfi hát: 1. Mihálovics (B.) 2:54,8, 2. Urbán (B.) 2:55,2. 100 m női mell: 1. Kemény (B.) 1:38,8. 200 m férfi pillangó: 1. Puskás (H.) 3:22,1, 2. Kiss (B.) 3:25. 100 m női pillangó: 1. Karbuczky (B.) 1:42,8, 2. Varga (H.) 1:45,2. 400 m női gyors: 1. Weidinger (B.) 6:57. 2. Petrezselyem (F.) 7:13.5. 4x100 m férfi vegyesváltó: 1. Baja (Urbán, Rozsnyói, Mihálovics. Kiss) 5:43, 2. Kiskunhalasi MEDOSZ (N. Kálóczi, Puskás. Vasas, Szécsényi) 5:51,4. 4x50 m női gyors: 1. Baja (Igaz. Karbuczky, Kemény, Weidinger) 2:46,2, 2. Kiskunfélegyháza (Petrezselyem, Tóth, Pomázi, Kovács) 2:49.4. 1500 m férfi gyors: 1. Mihálovics CB.) 23:45,2, 2. Rozsnyói (B.) 24:33. A megyei úszóbajnokság pontversenye: 1. Baja 462, 2. Kiskunfélegyháza 211, 3. Kiskunhalasi MEDOSZ 126, 4. Kecskemét 100, 5. Kiskunhalasi Spartacus 23 ponttal. bérlői figyelmét, hogy üzletéiáthelyezte KECSKEMÉT, GÄSPAR ANDRÁS ü. 9. szám alá. Továbbra is várja kedves bérlőit. 7569 A Kecskeméti MÉK Ki- rendeltség Rákócziváros 15. szám alatt FÉRFI RAKODÓMUNKASOKAT és női csomagoló és válogatókat AZONNAL FELVESZ. Jelentkezés Rákócziváros 15. szám alatt. 7631 Képesítéssel rendelkező gyakorlott KÖNYVELŐT és pénzügyi dolgokban jártas adminisztratív dolgozót keres a Kecskeméti Cipőgyár. ______________________7638 II b olgár birkózók sikerei Termelőszövetkezetek, szakcsoportok, egyéni termelők! Akink a pá’yaíutása Kecskeméten kéziül Beszélgetés a belgrádi verseny előtt Szabó Miklóssal Bulgária vasárnap ünnepli felszabadulásának 18. évfordulóját. A felszabadulás után — mint a bolgár élet minden más ágában — a sportban is bekövetkezett a döntő fordulat. Az alábbiakban a bolgár birkózók eredményeiről adunk összefoglalót. A birkózók már a múltban Is dicsőséget szereztek a bolgár sportnak. Hadd említsük meg Nikola Petrov nevét, aki a kötött stílusú birkózásban világ- bajnoki címet szerzett, s Dán Kolev nevét, aki rendkívüli erejével és ügyességével San Fran- ciscótól Tokióig hordozta hazája színeit, s a 700 mérkőzésből, amelyet a világ legjobb birkózóival vívott, csunán 10 mérkőzést veszített el. De nagy sikerrel szerepelt a nemzetköz} porondon Harry Sztoev, Alekszan- der Dobrics, Dimiter Sztojcsev és még sok más is. Hogy a bolgár nép széles tömegeiben mekkora népszerűségnek örvend a birkózás, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy évről évre az ország városaiban és falvaiban, vásárokon, vagy más ünnepi alkalmakkor mintegy 400 birkózóversenyt bonyolítanak le. Az ország ifjú sági sportiskoláiban 34 birkózó- szakosztálv működik. Az egyesületi és megyei versenyek részvevőinek a száma több mint 12 ezer. Sok a kiválóan képzett, a birkózást igen magas szinten fizó sportember: 11 birkózó viseli a sport érdemes mestere, 43 a sport mestere és 620 az élbirkózó kitüntető címet. A bolgár birkózás mind kötött, mind szabad stílusban kiváló eredményeket ért el, és a nemzetközi porond is sok bol- gár siker tanú la. A tavasszal Athénben rendezett XI. balkáni birkózó olimnián a bolgárok legyőzték török, görög, jogoszláv és román ellenfeleiket, 12 aranyérmet, 2 ezüstérmet és 16 kupát szereztek. — ELKÉSZÜLNI! Vigyázz1 Rajt! Naponta hányszor és hányszor hangzik el a felszólítás a jövő héten kezdődő belgrádi nagy nemzetközi összecsapás előtt. Az edzéseken rendszeresen részt vesz dr. Szabó Miklós iS’ akinek a pályafutása Kecskeméten kezdődött. Amikor befejeződik a napi „munka”, Szabó Miklós doktorral beszélgetünk. — Hogyan próbálkoztam rendszeres versenyzéssel? Középiskolás koromban Kecskeméten jutottam erre az elhatározásra. 1948-ban az alföldi városban megnyertem az egyik mezei futóbajnokságot. Kedves emlékek fűznek Nyitrai Emil kecskeméti testnevelő tanárhoz, akinek sokat köszönhetek azért, hogy idáig jutottam. Biztatott, hogy tehetséges vagyok és foglalkozzam rendszeresen a futással. Később a fővárosba kerültem és valóban megfogadtam útmutatását. — HÁNYSZOR volt válogatott? _ ' — Ebben az évben a görögök ellen harminchetedszer, és 1953 óta állandó tagja vagyok a magyar válogatottnak. Járt Moszkvában, Londonban< Párizsban, Rómában, Prágában. Varsóban, Ausztráliában. Legkedvesebb emléke — mint mondja — Moszkvához fűződik. — Ott nyertem életem legnagyobb versenyét 1957-ben. A Znamenszkij emlékversenyen sikerült legyőznöm az NDK-beli Janket, az ausztrál Lawrencet és a szovjet Bolotnyikovot. Hatalmas iramban az utolsó métereken dőlt el az elsőség. A világ akkori legjobb idejével: 13:51,8 mp-vel győztem. A szovjet közönség úgy biztatott, mintha saját versenyzőjük lettem volna. Később alig tudtam megszabadulni az autogramm gyűjtőktől. A NAGYSZERŰ eredményekért, a válogatottságért komolyan meg kell „dolgozni”. Szabó dr. naponta kétszer edz: reggelente tíz kilométert fut, az első felét könnyedén, aztán váltogatva az iramot. A délutáni félórás melegítés után résztávo- kat fut. összesen ez napi 25—35 kilométernek felel meg. — Szeretnék még jól szerepelni Belgrádban, s aztán lassan abbahagyom az aktív sportolást. De nem leszek hűtlen a sporthoz, edzőként akarom segíteni fiataljainkat. Még egy utolsó kérdés: — Milyen tanácsot ad azoknak c kecskeméti, Bács-Kiskun megyei fiataloknak, akik most kezdenek atlétizálni? — Először is azt mondhatom, nagyon szedetni keli az atlétikát a versenyzőnek. A rendszeres edzés, a sűrű versenyek nagy áldozatokat követelnek. Nem szabad, hogy az esetleges kezdeti nehézségek letörjék az embert. Mindig arra kell gondolni, hogy csak kitartó munkával érhetünk el jó eredményeket. KlVÁNJVK, a pályafutását Kecskeméten kezdő dr. Szabó Miklósnak, hogy a belgrádi atlétikai Európa-bajnokságon ismét sikerüljön kiváló eredményt elérnie, s később, ha majd visszalép az aktív versenyzéstől, legyen olyan kiváló edzője, tanítója — mint amilyen versenyző most — fiataljainknak. Kössenek értékesítési szerződést szőlőre — téli almára MÉK-telepeken és a földművesszövetkezetek gyümölcs- . el vásárlóival. , BIZTOS ÉRTÉKESÍTÉS! Termelőszövetkezeteknek és szakcsoportoknak 15 százalékos, egyéni termelőknek 10 százalékos felárat fizetünk. — MÉK központ, Kecskemét, Bercsényi utca 4—6. Telefon: 24-77. 7477 Lakosságtól és közülettől is vállal új cserépkályha építést, átrakást, valamint szobafestést, mázolást és minden építőipari jellegű munkát A KECSKEMÉTI SZOLGÁLTATÓ, JAVÍTÓ ÉS VEGYESIPARI VÄLLALAT. Kecskemét, Rákócziváros 14. sz. 7fiig LIBA- és KACSA. tollat magas nap) áron vásárolnak a helyi töl<taűvpM^**'e+k««4»Ji. A szerződött tollért felirat fizetnek — 73?