Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-03 / 53. szám
mardin S, péntek Megye! középiskolás Tornászbalnokság Rlskanfélegyházán Vasárnapi sponeseményekrfil ÖKÖLVÍVÁS ¥ elegy házi Honvéd- Kalocsai Honvéd 191 A jó formában levő Ifjúságiakkal felfrissített felegyházi csapat a fenti arányban is megérdemelten győzte le a lelkes, de technikailag sokkal képzetlenebb kalocsai ökölvívókat A mérkőzés a Petőfi Gimnázium zsúfolásig megtett tornatermében zajlott 1«. A félegyházi csapat győzelmeit Czombos, Rutka, Rádi, Harsányi, Szatmári, Knezsik, Pozsonyi, Flórián és Harter szerezték. Túri döntetlenül mérkőzött A Szegeden megrendezendő országos vidéki bajnokságon a Félegyházi Honvéd ökölvivói közül Túri és Molnár vesznek részt KOSÁRLABDA Félegyházi Vasutas— Kecskeméti Mezőgazdasági Technikum (női) 70:30 A Kecskeméten megrendezett mérkőzésen a vasutas lányok megérdemelt fölényes győzelmet arattak. Legjobbak: Gondi, Szabó és Kanyó. Félegyházi Vasutas IL— Kecskeméti Mezőgazdasági Technikum (női) 79:56 Ezen a mérkőzésen is sakkal jobbak voltak a félegyházi lányok. Különösen Makányi Ilona tűnt ki, aki egyedül 42 pontot szerzett Kecskeméti Mezőgazdasági Technikum—Félegyházi Vasutas (férfi) 54:48 A sok tartalékkal felálló vasutasok ellen nehéz küzdelem után győzött a kecskeméti csapat. Az első félidőben a vasutasok vezettek, szünet után azonban a kecskemétiek feljavultak, dobásaik is pontosabbak lettek és megérdemelt győzelmet arattak, kis pontfölénnyeL A Kiskuntélegyti &A Petőfi Gimnázium KISZ-szervezete rendezte Báe* megy* középiskolás tóm ászbajnokságát, amelyen hat női és négy férfi csapat vett részt A verseny Igen színvonalas volt, s nagyszámú közönség nézte végig. Az eredmények néhány tizedpontoe különbsége mutatja, hogy milyen nagy volt a harc a csapatok között A női csapatok közül a Félegyházi Móra Ferenc Gimnázium csapata lett az első (172,3 ponttal), második a Bajai Tóth Kálmán Gimnázium (171,4 pont), harmadik a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium (171 pont) A fiúk versenyéből — különösen Smidt Lajos kitűnő teljesítménye következtében megérdemelten a Bajai XII. Béla Gimnázium csapata került ki A KISKUNFÉLEGYHÁZI járás versenyét Kiskunmajsán rendezték meg. A versenyeket körmérkőzések formájában bonyolították le négy asztalon. Eredmények: Csapatversenyben: 1. Kiskunmajsa, 2. Gátér, 3. Szánk. Egyéniben: 1. Bognár (Kís- kunmajsa), 2. Mezőfi (Kiskun- majsa), 3. Papp (Szánk) és Da- bis (Majsa). Párosban: 1. Bognár—Mezőfi (Kiskunmajsa), 2. Papp—Márki (Szánk), 3. Körmöczi—Dömötör (Gátér). • KISKÖRÖSÖN hal községből 30 versenyző vett részt a döntőn. győztesen. Pontszáma: 264,9. Második a Félegyházi Petőfi Gimnázium (263,7), harmadik a Kecskeméti Katona József Gimnázium (260,6). A verseny egyéni győztese a mezőnyből messze kiemelkedő Smidt Lajos 110,6, második Mészáros (Kecskemét, 108,8), harmadik Lukács (Kiskunhalas 108,2) A lányok közül Slnkó Júlia lett az első (71,4 ponttal) a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium növendéke. Második Schwarz (Baja 69,9), harmadik Németh (Félegyháza 69). A csapatok közül a két első helyezett megy a március 19— 20-án megrendezésre kerülő délterületi bajnokságra, Szegedre és az egyéni versenyek első három helyezettje. Eredmények: Férfi egyes: 1. önöd! (Fülöp- szállás), 2. Martinovics (Kiskőrös), 3. Hajnal (Császártöltés). Férfi páros: 1. Bíró—Ónodi (Fülöpszállás), 2. Gáspár—Wein- hardt (Soltvadkert). Női egyes: 1. dr. Grubemé (Császártöltés), 2. Temesi (Kiskőrös), 3. Orgoványi (Fülöpszállás). Női páros: 1. Tänraos—Orgoványi (Fülöpszállás). Vegyespáros: 1. Dr. Gruber- né—Ledniczki (Császártöltés), 2. Ónodi—Orgoványi (Fülöoszállás), 3. Bíró—Tánczos (Fülöpszállás). A férfi és a női csapatversenyt egyaránt a fülöpszállásiak nyerték. >000000000000000000 A járási spartakiád-versenyek asztal ite n isz-e red m ényei Legyen közügy Félegyházán a városi sportkör megteremtése Vasárnap délelőtt sok lelkes jportrajongó jött össze Kiskunfélegyházán aas Építők kultúrtermében, hogy megvitassák városuk egységes sportköreinek kialakítását. Öröm volt hallani, hogy végre egy hangon, egy cél érdekében szólaltak fel a jelenlevők. A felszólalásokból egységesen csendült ki a következő kívánság: Legyen közügy Kiskunfélegyházán az egységes sportkör megteremtése és ehhez mindenki adjon segítséget erejéhez mérten. A tavaszi idényt már e cél érdekében úgy bonyolítják le, hogy csak azokra a Játékosokra számítanak, akik olt is akarnak maradni a városban, s akiknek nem kenyérkereset a labdarúgás, hanem sportszere- tetből húzzák majd magukra a város színeit képviselő mezt. A kiskunfélegyházi sportvezetők kérik a város egész sport- szerető társadalmát, hogy segítse az egységes sportkör megteremtését és türelemmel, megértéssel fogadja az esetleges tavaszi vereségeket is; hiszen a jövő a fő cél, s a jobb eredményekre hivatott sportkör megteremtése. i A házban és a ház körül sok az érték! A városi és falusi családi házak új, korszerű biztosítása az épület és háztartási általános biztosítás Kiterjed az épület és az összes házi és használati ingóság tűz, villámcsapás, robbanás, vihar, földrengés, baleket, szavatosság, betöréses lopás, rablás és a vízcsőhálózat hibája következtében az épületben elhelyezett vagyontárgyak el- ázás okozta kárai esetére. Évi díja: 1 és 2 lakószobával rendelkező épületre 120 Ft ipari üzemmel vagy 2 lakószobánál többel rendelkező épületre 150 Ft Forduljon felvilágosításért az Állami Biztosító fiókjaihoz. 390 ASM • A KISKUNHALASI járásban négy község csapatai jelentek meg a járási döntőn. A versenyzők száma azonban jóval nagyobb volt, mint eddig bármikor. Bár győztesek a hazai MEDOSZ versenyzői lettek csapatversenyben, a vidékiek számos szép helyezést értek el és dicsérendő lelkes igyekezetük. Eredmények: Férfi egyes: 1. Szalai (Halasi MEDOSZ), 2. Radnai (Kelebia), 3. Horváth (Halasi MEDOSZ). Férfi páros: 1. Szalai—Horváth (H. MEDOSZ), 2. Ambrus —Évinger (Jánoshalma), 3. Radnai F.—Radnai Gy. (Kelebia). Férfi csapat: 1. Halasi MEDOSZ. 2. Kelebiai MEDOSZ, 3. Jánoshalmi KISZ. Női egyes: I. Csanádi (H. MEDOSZ), 2. Nyilas (H. MEDOSZ), 3. Keresztes (Kunfehér- tó). Női páros: 1. Csanádi—Nyilas, 2. Keresztes—Kiss. Női csapat: 1. Halasi MEDOSZ, 2. Runfehértó. Vegvespáros: 1. Szalai—Nyilas, 2. Horváth—Csanádi, 3. Hunyadi—Keresztes. * BÁCSALMÁSON 25 férfi és 9 női versenyző indult a járási asztalitenisz-döntőn. Eredmények: Férfi egyes: 1. Zeke (Bácsalmás), 2. Bundity (Katymár), 3. Szigeti (Bácsszőlős). Férfi páros: 1. Zeke—Pleti- koszity (Bácsalmás), 2. Rácz— Ollmanna (Kunbaja), 3. Szigeti —Haszur (Bácsszőlős). Férfi csapat: 1. Bácsalmás, 2. Katymár, 3. Kunbaja. Női egyes: 1. Hartem (Bácsalmás), 2. Szűcs (Bácsalmás), 3. Erdély (Katymár). Női csapat: 1. Bácsalmás, 2. Bácsszőlős, 3. Katymár. Vegyespáros: 1. Harton—Ple- tikoszity, 2. Szisetiné—Szigeti, 3. Bundity—Erdély* Sporthírek (MTI) Az országos egyéni sakkbajnokság harmadik fordulóját szerdán este bonyolították le A játszmákat megtekintette Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, államminiszter és Biszku Béla belügyminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja Minden táblán heves küzdelmet vívtak a versenyzők, s csak az ötödik órában dőlt el az első játszma torsé Három forduló után a vezetők állása: Honfi 2 pont, Szabó, Portisch, Navarovszky, Lengyel 1,5—1,5 pont (1—1) Dell 1,5 pont • Széplaki a Kecskeméti Dózsa neves versenyzője igen szép eredményt ért el a Sportcsaraakban rendezett vasárnapi cselgáncs bajnokságon. Már az első percben bokadobással győzött, t a későbbiek során is jól dolgozott, csak a döntőben érte vereség. A 68 kg-os súlycsoportban végülis Széplaki a második helyen végzett az MTK bajnoka, Legény mögött. cÁ kSntpJSei tptirlkSi kúzqyűléte. Kömpöcön Is megtartották a községi sportkör közgyűlését. A közgyűlésen új vezetőséget választottak, jóváhagyták az 1961. évi tervet és célul tűzték ki, hogy a nyári spartakiád versenyein nagyobb létszámmal vesznek részt a község fiataljai. Az utazási nehézségek ellenére is részt vesznek a járási sakk-csapatbajnokságon és továbbfejlesztik a tekeszakosztályt, amely már az elmúlt évben is sok szép eredményt ért el. A sportkör újonnan választott elnöke Beregszászi István lett, .................._____ Atlé tikai terembajnokság Félegvkázán A Járási atlétikai társadalmi szövetség vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel a József Attila utcai iskolában tartja a kiskunfélegyházi járás terematlétikai bajnokságát Úttörő regyespáros asztalitenisz-mérkőzés Kiskunmajsán a fiú- és leányiskola közösen rendezett vegyespáros asztalitenisz-versenyt. A télen megindult élénk sportélet hatására a játék színvonala rohamosan javul. Ezen a mérkőzésen különösen sok szép akciót láthattunk, örömmel tapasztaltuk, hogy a fiatal versenyzőkben nyoma sincs az elbizakodottságnak. Eredmények: 1. Fáber—Kőházi, 2. Csontos—Dinnyés, 3. Losonczi—Molnár. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Március 3-án, pénteken este 7 órakor. Capek: Fehér kór Dráma 3 felvonásban. Blaha Lujza bérlet 3. szelvény. Mozik Műsora* Március 3-án, pénteken: Baja Központi: Rózsák as államügyésznek, Baja Urániái Próbaút, Bácsalmás: Szökés » szigetről, Dunavecse: A holtak bolygója, Izsák: Az arcnélküll város, Jánoshalma: Szigetlakok, Kalocsa: Áru Katalóniának, Kecel: Ma utoljára, Kecskemét Árpád: Messzi utca, Kecskemét Városi:Romeo, Júlia és a sötétség, Kiskunfélegyháza: Balti égbolt, Kiskunhalas: Felfelé a lejtőn, Kiskunmajsa: Ármány és szerelem, Kunszentmiklós: Vörös és fekete H. rész, Mélykúti Háború és béke I—n. rész, Szabadszállás: A rab madár, Ti- szakécske Petőfi: Foma Gór gye* jev. OOOCX3OO<X)OOOOOO0©OO<^ Gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT azonnali belépésre felveszünk. Bács megyei Főszért ▼. Kecskemét 1426 ^ OOOOOOOOOOOOOOO0OOOO«! ELADÓ 1 szobán ha*. egy Bösendorfer songot1». Cím: rös órás, Gáspár Kecskemét. MŰSZAKI ratx. tárgy, továbbá matenuutta, UÚtkaa ábrázoló geometria tanltáaát, vaja— mint műegyetemre való eflökAsduSs* vállalok. Gépészmérnök. ftrdeJdödntz Bethlen körút «.. HL era. *. (09 bérház) este 1 óra után ua£j M-7» főmérnök. ooooooooooooooooooo©» A tetyrafet MR Termelőszöwedo*- rnt 1000 q Jó minőségi í TAKARMÁNYRÉPÁT és 1000 q Jó tnjniWfl Ó ; KUKORICASZAR AT I ajánl értékesítésre. Érdeklődni a Tsz be- ó I dójában, Katymár, 3 Sztálin utca 12. szám ^ alatt, vagy Katymár O 20-as telefonszámon, o 1411 3 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Kislakásépítők ügyelem I } 7W SE Lakását díjtalan tervezéssel, ked- _______ vezményes áron biztosított anyaggal, ..i .1 ■ I ■ 5 százalékos árengedménnyel, gyors " I 1 ' 1 I ■ ■ határidővel felépítik az alábbi kis- 1 I I ■ ipari termelőszövetkezetek: 1 .1 .. Bajai Lakberendező, Alföldi u. 8. Telefon: 106. Bácsalmási Vegyes és Építő, Marx Károly u. 57. Telefon: 66. Bácsbokodi Vegyes és Építő, Sztálin u. 23. Telefon: 5. Császártöltési Vegyes és Építő, Bajcsy-Zs. u. 92. Telefon: 17. Csávolyi Vegyes és Építő, Sztálin út 29. Telefon: 4. Dunapataji Vegyes és Építő. Telefon: 19. ; Garai Vegyes és Építő, Vöröshadsereg u. 554. Telefon: 9. Jánoshalmi Vegyes és Építő, Dózsa Gy. u. 80. Telefon: 30. Kalocsai Asztalos és Építő, István u. 87. Telefon: 279. Katymári Vegyes és Építő, Sztálin u. 34. Telefon: 14. Kecskeméti Építő, Bocskai utca 12. Telefon: 24-34. Kiskőrösi Vegyes. Kossuth L. u. 23. Telefon: 100. Kiskunfélegyházi Építő, Szabadság tér 8. Telefon: 216. Kiskunhalasi Fa- és Építő, Szilády Á. u. 11. Telefoni 214. Kiskunmajsai Fa- és Építő, Fürst S. u. 5. Telefon: 43. Kunszentmiklósi Mezőgazdasági, Wesselényi u. 5. Telefon: 67. Lajosmizsei Fa- és Építő, Mizsei út 2. Telefon: 34. Solti Vegyes és Építő, Solt 802. Telefon: 5. Tompái Vegyes és Építő, Beloiannisz tér 39. Telefon: 14. T T JL—JL I ....I"T JL XJC , Fenti szövetkezetek tatarozást, kar-. ' bantartást és mindennemű szerelő- ■ ipari munkát vállalnak. 1 fi uiuaiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiuftiiaiiiiiiiiiiianiiiauiiiiuiiiiuiuiJiaiJaüiiiiu AiiattaiiiuauAUAURuauaaiuauAiiaiiiiiAu«