Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-27 / 228. szám

2. oldal 1958. 3*eplember'27, siómba! A nemzetközi helyzet általános vitája az ENSZ-ben India javaslaton dolgozik a távol-keleti kibontakozásról NEW YORK. Az ENSZ közgyű­lésének csütörtöki ülésén foly­atatták a nemzetközi helyzet álta­lános vitáját. Elsőnek Piccioni olasz küldött szólalt fel, majd Selwyn Lloyd brit külügymi­niszter mondott beszédet. Az an­gol külügyminiszter a távolkeleti helyzettel foglalkozott. Beszélt a Közép-Keletről, a leszerelésről és a német problémáról is. Rifai jordániai küldött az an­gol csapatok jordániai tartózko­dásáról szólt. A francia külügy­miniszter Selwyn Lloydhoz ha­sonlóan szintén érintette a leg­főbb nemzetközi kérdéseket: a távol-keleti válságot, a közép- keleti helyzetet, a leszerelést. A francia külügyminiszter azonban egy szót sem szólt az algériai kérdésről. Krisna Menőn, az indiai ENSZ delegáció vezetője csütörtökön megbeszélést folytatott Selwyn Lloyd brit külügyminiszterrel a távolkeleti válságról. Később Dullessel találkozott. A Reuter iroda szerint Krisna Menőn egy olyan javaslatról ta­nácskozik, amelynek alapján az Egyesült Államok és Kína leg­alább külügyminiszterhelyettesi szinten folytatná a tárgyalásokat. Véleménye szerint ugyanis a varsói nagyköveti tárgyalások korlátozott keretében csak cse­kély előrehaladás lehetséges. Újabb amerikai provokációk a tajvani térségben VARSÖ. A kínai és az ameri­kai nagykövet csütörtöki negye­dik megbeszélése egy óra 45 percig tartott. A tajvani szoros­ban fennálló válságról folytat­tak tanácskozást. Megállapod­tak abban, hogy a jövő hét keddjén tartják legközelebbi megbeszélésüket. Ugyanakkor, amíg Varsóban folynak a tanácskozások, addig Tajvan térségében tovább foly­tatódnak az amerikai—csang- kajsekista provokációk. Tegnap 8 amerikai vadászgép Amoj tér­ségében behatolt a Kínai Nép- köztársaság légiterébe. Emiatt a Kínai Népköztársaság külügy­minisztériuma csütörtökön ti- zenharmadszor intézett figyel­meztetést az Egyesült Államok­hoz. Gromiko az atomkísérletek megszüntetéséről nyilatkozott MOSZKVA. Gromiko szojvet külügyminiszter válaszolt az ■európai országok szakszervezeti konferenciájának hozzá intézett levelére. A júliusban megtartott kon­ferencia nyílt levéllel fordult az Egyesült Államok, Nagy Bri­tannia és a Szovjetunió kor­mányához az atomfegyverkísér­letek általános megszüntetése ügyében. Gromiko válaszában kifejti, hogy o Szovjetunió egy­oldalúan megszüntette a nukleá­ris kísérleti robbantásokat és az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásának útján az első ko­moly lépésnek annak kell len­nie, hogy minden állam hagy­jon fel a nukleáris fegyverek kipróbálásával. Az Egyesült Ál­lamok és Anglia azonban a né­pek millióinak tiltakozása elle­nére is folytatja a nukleáris fegyver kísérleteit. Jóllehet nincsen semmilyen olyan érv, ami igazolhatná a kísérletek azonnali megszüntetésének meg­tagadását. A szovjet külügyminiszter vé­gül a következőket írja: Meg­győződésem, hogy a világ dol­gozói egyesíteni fogják erőfeszí­téseiket a nukleáris kísérletek robbantásainak megszünteté­sére. a tömegpusztító fegyverek betiltására. < A külügyminisztérium sajtóosztályának közleménye A Külügyminisztérium sajtó- osztálya közli: a magyar közvé­lemény megelégedéssel vette tu­domásul azt a tényt, hogy a Ju­goszláv Szövetségi Népköztár­saság ENSZ-képviselője a köz­gyűlés 1958. szeptember 22-i ple­náris ülésén az úgynevezett »■magyar kérdés» napirendre tű­zése ellen foglalt állást. Annál különösebben hat, hogy Jugoszláviának ezt a pozitiv lé­pését Dorivoje Vidics, a jugo­szláv ENSZ-küldöttség helyettes vezetője helyénvalónak találta a szavazás lényegével szöges ellen­tétben álló indoklással megma­gyarázni. E nyilatkozat egyrészt elismeri, hogy az úgynevezett »magyar kérdés« körüli vita semmiképpen sem járulhat hoz­zá a nemzetközi feszültség eny­hítéséhez, másrészt azonban olyan megállapításokat is tesz, amelyek több vonatkozásban tá­pot adnak Magyarországgal szemben közismerten ellenséges érzelmű politikai körök ma­gyarellenes rágalomhad j arató­hoz A jugoszláv ENSZ-delegáció helyettes vezetőjének ezt a nyi­latkozatát tehát csak egyes nyu­gati államoknak szóló magya­rázkodásként értékelhetjük, mert ez egy lényegében pozitív cselekedetet negatív módon in­dokolt meg. A Magyar Népköz- társaság kormánya továbbra is ió államközi kapcsolatok fenn­tartását óhajtja Jugoszláviával, de az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások, mint ami­ilyen az ENSZ-szavazás indok­lásáról elhangzott nyilatkozat a két ország viszonyának romlását okozhatják. LIBANON jő kapcsolatokat kivan az EAK-kal BEJRUT. Libanon fővárosá­ban, Bejrutban a nyugati hír­ügynökségek szerint nyugalom uralkodik. A kijárási tilalom miatt az utcák néptelenek. A keresztény falangisták továbbra is megszállva tartják az általuk emelt barrikádokat. Karami, az új libanoni mi­niszterelnök csütörtökön felke­reste Sehab elnököt Az AP sze­rint a látogatás után azt mon­dotta újságírók előtt hogy az amerikai csapatok kivonulása október végére várható. ^Kö­zölte még, hogy a kijárási tilal­mat pénteken megszüntetik és az utcai barikádokat lebontják. Karami kijelentette: valószínű­leg rövidesen Kairóba utazik, mert bizonyos benne, hogy min­den libanoni jó kapcsolatokat kíván az Egyesült Arab Köztár­sasággal. NASSZER az arab nacionalizmus gyors kibontakozásáról DELHI. Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke egy indiai lapnak adott nyilatkoza­tában kijelentette, hogy az arab nacionalizmus gyorsabban ha­lad előre, mint várták. Nasszer a jövő terveiről eze­ket mondotta: őszintén óhajtjuk a helyzet lecsillapodását, hozzá akarunk fogni a politikai kon­szolidáció, a gazdasági szilárd­ság és a belső termelékenység megteremtésének fontos munká­jához, de éppen ezt akarják a nyugati hatalmak megakadá­lyozni. Nasszer ezután üdvözölte a szabad algériai kormány meg­alakulását, majd megállapítot­ta, hogy immár Libanonban is megszűntek a bajok és hozzá­fűzte, hogy Sehab tábornok, az új libanoni elnök jó barátja. Mohácsszigeti Állami Gaz­daság (posta Nagybaracska) keres azonnali belépésre üzemegység! adminisztrátort (anyagkönyvelőt). Mezőgaz­dasági könyvelési gyakor­lattal rendelkezők előny­ben. 2719 Baja környéki állami gaz­daság RAKTÁRVEZETŐT keres. Fizetés 1200 íorint. Csak gyakorlattal rendelkezők jelentkezzenek. Ajánlatokat »Lakás van« jeligére a Petőfi Népe Ki- adóhivatalába kérünk. — Kecskemét, Szabadság tér 1/a. • 2713 Több mini 30 millió tojást vásároljak fel ebben az évben a Bács megyei íöldművesszövetkezetck Jelentősen növekedett az idén a Kiskunság baromfiállománya. A termelőszövetkezetek is foko­zottabb mértékben térnek át a kisállattenyésztésre. Ennek bizo­nyítéka, hogy az idén jóval gaz­dagabb a baromfi- és tojásfel­hozatal, mint az előző években. Az idén például több mint 30 millió darab tojást vásároltak fel a megye földművesszövet­kezetei. Ez több millióval meg­haladja az elmúlt év hasonló időszakának felvásárlási ered­ményeit. A tojás jelentős részét — mintegy 84 vagonra valót —■ exportra szállította a Baromfi« feldolgozó Vállalat: Olaszország, Svájc a kiskunsági baromfiter­mékek hagyományos piaca. A tojáson kívül nagy mennyiségű pecsenyelibát, kacsát, csirkét szállítanak innen külföldre. A Bács megyei termelők látják el a brüsszeli világkiállítás étter­mét friss baromfival: minden héten 7—800 darab rántani való csirkét és 20—30 pecsenyelibát szállítanak a brüsszeli konyhá­nak. A bécsi és lipcsei vásáro­kon is nagy sikert arattak az ízléses kosarakban szállított, szépen feldolgozott baromfiak. Ennek nyomán számos külföldi megrendelést kapott a Kecske­méti Baromfifeldolgozó Vállalat. NAPTÁR 1958. szeptember 27, szombat Névnap: Adalbert Napkelte: 5 óra 37 pere Napnyugta: 17 óra 32 perc • A NAP HUMORA Vagy... vagy... Egy vendégnek a szállodában megmutatják a szobáját, — Na és mondja csak — kér­dezi a szobapincértől —, mik azok a fekete pontok ott a fa­lon, legyek vagy poloskák? — Tessék csak rájuk ütni — mondja a pincér —, ha elrepül­nek legyek, ha ott maradnak poloskák. • — Európa északi része nem­csak természeti szépségeiről, ha­nem szúnyograjairól is ismert. Egy német orvos észak-európai útja során azt a megfigyelést tette, hogy ha naponta 200 mg B—1. vitamint vesz be, a szú­nyogok nem csípik. Ügy látszik, hogy a B—1. vitamin a szúnyo­gok számára olyan kellemetlen­né teszi a bőr szagát, hogy el­megy a kedvük a csípéstől. — A járások székhelyein szep­tember utolsó hetében kétnapos tanfolyamok indulnak a KISZ alapszervezetek titkárai számára. — Nagy teljesítményű magyar esávázógépet állítottak munká­ba a Komárom megyei növény­védő állomáson. A gép óránként 30 mázsa gabonát csáváz úgy, hogy utána nem kell szárítani a magot, mindjárt zsákokba ke­rülhet, Az eljárás lényegesen olcsóbb mint a kosaras csává- zás, egy mázsa gabona üszög- telenítése mindössze 2,50 forint­ba kerül. — Tanuljunk oroszuL A Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság Kecskeméten kezdődő, haladó és szakosított (műszaki, kereske­delmi, jogi, mezőgazdasági stb.) orosz nyelvtanfolyamokat in­dít október 1-től kezdődőleg. A nyelvtanfolyamokat a legjobb orosz nyelvtanárok vezetik, idő­tartamuk 7 hónap, foglalkozás heti 2 óra. A tanfolyam tizenkét fő részvétele esetén a tanfolyam egész tartamára kb. 90 forint, mely összegnek fele és 5 forint beiratási díj a beiratkozáskor fizetendő. Beiratkozni lehet a kecskeméti Magyar—Szo,vjet Ba­ráti Társaság helyiségében, Ko- háry utca 4. sz. alatt, naponként délután 5 és 7 óra között, vala­mint vasárn»r' délelőtt 10-től 12 óráig, Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Sápi Enikő (anyja neve: Szúnyog Juliánná), Püspök Gyula (Petrezselyem Mária), Sárközi József (Réfi Ilo­na), Felföldi Erzsébet (Krumplis Pintér Erzsébet), Bari István (Doszpot Anna), Szabó Anna (Kapus Anna). MEGHALT: Erdei László 61 éves. A lOÍtÓ fi heti öt találates szelvénye: 9, 20, 23, 56, 90 Látogassa meg a HÍRŐS napokat Kecskeméten, október 11—14-ig. Mezőgazdasági kiállítás. A megye fejlődését bemutató kiállítás és egyéb kiállítások. Sport- és kultúrműsor. Lacikonyhák, borkóstolók. 50 százalékos vasúti kedvezmény. 2643 — A Hírős Napok alatt a Szőlészeti Kutatóintézet kiállítá­si pavilonjában a kiállítás ideje alatt az érdeklődők részére sző­lőtermesztési bemutatót is tar­tanak. ■} — Nyolcvannégy éves korában’ meghalt Mathiász Kálmán nyug­díjas MÁV-intéső, a világhírű’ szőlőnemesítő, Mathiász János fia. Mathiász Kálmánt szeptem­ber 1-én tüntették ki Mathiász- emlékéremmel, — Gyümölcsszártépő gépet konstruált a Kecskeméti Autó- és Gépjavító Szövetkezet. A gép kiválóan működik, és azt az Or­szágos Mezőgazdasági Kiállítá­son be is mutatják. A szövetke­zet több megrendelést kapott belföldről, Hollandiából pedig kilátásba helyezték 20—25 darab megvásárlását. — A bajai városi népfront-bi­zottság elnöksége szeptember 26-án ülést tartott. — Vevőankétot tartottak szep­tember 24-én Kecskeméten, a Rákóczi út végén levő élelmi­szerboltban. Azt vitatták meg, hogy helyes lesz-e a boltnak ön­kiszolgáló-rendszerűvé átalakítá­sa. Az ankét eléjén hangzottak el ugyan ellenvélemények, de végül mindenki helyeselte az átalakítás gondolatát. — Másodszor virágoznak, sót teremnek a fák a Mecsek vidé­kén. — A »Bástyasétány 77« című operettet október 5-én mutatja be a kerekegyházi KlSZ-szerve­zet. — Csávolyon és Sükösdőn népfront-bizottsági ülés lesz szeptember 27-en. Ugyanezen a napon délelőtt 9 órakor a kiskő­rösi járási Hazafias Népfront- bizottságának elnöksége is ülést tart. — Űjabb nyolc kiszistát — közöttük öt KISZ-titkárt vettek fel pártunk tagjelöltjei sorába a KISZ kecskeméti járási bizott­ságának javaslatára. Ilymódon ebben az esztendőben a járásban 47 fiatal lett a párt tagjelöltje. — A Bartók-fesztivál kereté­ben Baján szeptember 29-én, hétfőn este 8 órakor a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekara szerepel. Műsorra kerül Bartók III. zongoraversenye, valamint Liszt Tassoja 4s Beethoven VILj szimfóniája. — öt darab 600 lóerős moz­donyt szállít Lengyelországba a MÁVAG. Több, ugyancsak 600 lóerős Bo—Bo-típusú diesel elektromos mozdony szállításá­ra kötöttek szerződést a Kínai Népköztársasággal is. — Megnyílik a szálloda a jövő hónapban Kecskeméten, a Tiszti Klub volt épületében. Az átala­kítási munkálatok nagy ütem­ben folynak. — A KISZÖV vezetősége az 1958. év első felében a szocia­lista: munkaversenyben elért eredményei alapján a vándor­zászlót és az ezzel járó 5000 fo­rint pénzjutalmat, valamint a »kiváló kisipari szövetkezet« cí­met a kiskunfélegyházi Asztalos Ktsz-nek ítélté oda. Második he­lyezett a csávolyi Vegyes Ktsz lett, jutalma 3000 forint, míg a harmadik helyezést a kiskőrösi Ruházati Szövetkezet kapta. — Jól sikerült szüreti mulat­ságot rendeztek az elmúlt vasár­nap Bácsbokodon, az Üj Élet Termelőszövetkezet fiataljai. A mulatságot délután a magyar­ruhába öltözött csőszfiúk és leá­nyok színpompás felvonulása előzte meg. — 700 millió analfabéta van ma a világon, 50 millióval több mint 30 évvel ezelőtt. Az UNES­CO szerint ennek az az oka, hogy az analfabétizmus elleni küzdelem keretei szűknek bizo­nyultak a világ lakosságának rohamos szaporodásához ké­pest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom