Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. július (9. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-17 / 168. szám
450 hold a konyhakerti és virágmag-íermelés szolgálatában ' KEVÉS OLYÁN VIDÉKÉ van a megyének, mint a kunfehértói. Ez a valamikor Halashoz tartozó puszta az utóbbi évek alatt óriáscsizmában járja a fejlődés útját. Valamikor csak nyáron vetődött erre idegen. Szép erdejét és fürdőjét keresték fel a kirándulók. Ma rá sem lehet ismerni. Már nem puszta, hanem négy év óta Kún- fehértó néven önálló község: száznál jóval több házzal. Az új község északi részét tanyavilág öleli, ez a rész egyéni gazdáké. A kövesút baloldalán, a vasúti megálló tövében az állami gazdaság központja van. Innen néhány kilométerre, a jánoshalmi út kanyarulatában a Vörös Hajnal termelőszövetkezet birtoka kezdődik, beljebb a Béke tsz-é. Hárbm éve pedig újabb gazdaság alakult Kuníehértón: a Kertészeti Magtermeltető és Vetőmagellátó Vállalat célgazdasá- £a. Magyar György foagronomus az alábbiakban számol be a gazdaságról: — A megalakulás évében, 1951 őszén, sok nehézséggel küzköd- tünk. Majorunk nem volt, tanyákon helyeztük el az állatállományt és felszerelést. A központi major építése 1952 nyarán kezdődött — ez évben a major helyén még búzát arattak, — majd a múlt évben a külső major építése is megindult. 1952—53-ban a gazdaság gépi felszerelését kiegészítettük, fogat- és kézierőt biztosítottunk. így terményein két megfelelően előkészített talajba tudtuk elvetni. A talaj munkát és a növényápolást nagyrészt gépi erővel végezhettük s a csapadékos időjárás ellenére termelési tervünket teljesítettük, illetve túlteljesítettük. Idén még több látnivaló akad a gazdaságban. Épületek sora nőtt ki a földből gombamódra. Messze piroslik a két új korszerű munkásszállás teteje. Kultúrterem, üzemi konyha, sporttelep áll a dolgozók rendelkezésére. Most épül két fürdő is. MAGYAR GYÖRGY főagro- nómus elmondja: a gazdaság 1000 holdas szántóföldjének 45 százalékán konyhakerti és virágmag termelése folyik. Központjuk látja el a népgazdaságot minőségi konyhakerti és virágvetőmaggal, sőt ezekből a magvakból külföldre is komoly mennyiséget szállítanak. — Területünk három brigád között oszlik meg. A brigádok állandó versenyben dolgoznak. A munka minőségét a prémium- rendszer is lendíti. Az egyes munkacsapatok folyamatosan ugyanazon a területen dolgoznak. Egyénileg is érdekük a jóminőségű munka, mert keresetük is ettől függ. El tudnak érni havi 1400—1500 forint keresetet is. A termelésre és a munkafegyelem megszilárdulására jó hatással van az is, hogy mind a vezetők, mind a fizikai dolgozók állandóak, év, mint év a gazdaságban dolgoznak s így szoros kapcsolatban vannak egymással. Éréskor nagy veszteséget okoz a gazdaságban a magpergés. Egyes növényeknél a magpergés a termés 20—30 százalékát is kiteszi. Újabban komoly kísérletek folynak azonban vegyszeres permetezéssel a pergés megakadályozására. AZ IS NAGYJELENTŐSÉGŰ, hogy a gazdaság maghozó hagymafélék, sárgarépa, petrezselyem kiültetéséhez szükséges dugványokat köztesként mákkal veti — mintegy 100 holdon. A mák a dugványok fejlődését nem akadályozza, viszont a terven felül megtermelt mák értéke bőségesen fedezi a dugványok termelési költségét. így a magtermelés önköltsége lényegesen csökken. A GAZDASÁG a gabonane- műek aratását 15-én befejezte, ősziekből holdanként 13—14, tavasziakból 12—13 mázsa termés várható. A kerti- és virágmagvak terméskilátásai is jók, a termelési tervet ezekből is túlteljesítik Kuníehértón. Magyar György arról is beszámol, hogy nemrég tapasztalatcsere értekezlet volt a gazdaságban, amelyen résztvettek a központ duna-tiszaközi és tiszántúli célgazdaságai. A kunfehértói gazdaság a célgazdaságok között első helyen áll és elnyerte a vállalat vándorzászlaját. Versenyben a jobb terméseredményekért A KONGRESSZUSI versenyben elért eredményeink továbbra is jó munkára ösztönöztek bennünket. Nem szűnt meg a verseny sem a pártkongresszus óta. Gazdaságunk dolgozóit ugyanis a szakmán állami gazdaság versenyre hívta ki. Nem akarunk lemaradni ebben a versenyben, ezért kalászos területünk 95 százalékát géppel fogjuk learatni. Erre a munkára rendelkezésünkre áll két kombájn és négy aratógép. Már a kiindulás napján traktoristáink vállalást tettek és párosversenyre hívták egymást. Katus Sándor kombájnvezető vállalta, hogy a tavaly teljesített 130 holdjával szemben az idén 260 holdon vágja le a kalászosokat. Azért szép felajánlás ez Katus elvtárstól, mert tavaly ült először kombájnon. Versenytársa Mayer Ferenc 240 holddal csatlakozott Katus elvtárs vállalásához. ARATÖGÉPVEZETÖINK is áldozatos munkát végeznek. Vállalták ugyanis a dőlt gabona egy részének gépiaratását és ezzel nagy gondtól szabadították meg a gazdaság vezetőit, mivel azt a munkaerőt, amit az aratásra fordítottak volna, a növényápolásban tudják hasznosítani. Nagy küzdelem folyik Fegyveri Béla és Szigl Ferenc között, akik mindketten 250 hold aratását vállalták. Amíg a nagy munka folyik a gabonaföldeken, az állattenyésztés dolgozói sem pihennek. Minden nap újabb eredménnyel gazdagodnak, hisz a tejhozam szinte naponta növekedik. Mendier Antal tehenész 11 tehén után 13 literes átlagot ért el. Eredményét a helyes takarmányozással, az állatok gondos kezelésével még tovább akarja növelni. A NÖVÉNYTERMELÉSI brigád dolgozóinak egy része szintén nem veszi ki részét az aratásból. Ez azért van, mert a növényápolás munkái egy pillanatra sem szűnnek meg. Nagy szorgalommal dolgozik a 3-as számú növénytermesztési brigád, mert becsülettel teljesíteni akarja vállalását, 20 holA garai Vörös Traktor kombájnistái, a bajai állami gazdaság zetorosai vezetnek a két gazdaság közötti versenyben Mind lendületesebb a verseny a két állami gazdaság: a bajad és a garai Vörös Traktor kombájnistái, aratógépkezelői és traktoristái között. A verseny eredményei mindkét gazdaságban minden géphez eljutnak, hogy a Verseny lendületének további ösztönző erőt adhasson. A garai Vörös Traktor kombájnistái és traktorosai kezdeti eredményeiket tovább növelték, a zetorosok párosversenyében azonban a bajai állami gazdaság zetorosai vezetnek. A garai Vörös Traktor élenjáró kombájnistája Egyedi László, aki eddig 80 holdról 540 mázsa gabonát aratott. Eredményét megközelíti a bajai állami gazdaság kombájnistája, Kis Károly, aki eddig 50 hold gabonát és 32 hold fűmagot aratott és 459 mázsa terményt takarított be. A garai Vörös Traktorban a kombájnosok versenye a következőképpen alakult: Aranyos Mihály váltótársával, Magyar Borbálával 78 hold 490 mázsa, Aranyos István 64 hold 410 mázsa, Czokoly Géza 60 hold 390 mázsa, a búzaaratásba legutóbb beállott kombájnosok közül Harkai Balázs 28 hold 275 mázsa, Konkoly János 15 hold 74 mázsa, Kaczur Mária 11 hold 107 mázsa, Vörös Imre 10 hold 52 mázsa. A bajai állami gazdaságban Varga István 38 hold 352 mázsa, Fenyvesi Ferenc 28 hold 246 mázsa, Szauter Pál 26 hold 220 mázsa termésbetakarítással végzett. A zetorosok versenyében Vedelek József, a bajai állami gazdaság zetorosa vezet 100 hold aratással, ezzel versenytársait messze maga mögött hagyta. Török József 56, Kovács Pál 19 holdon végzett az aratással. A garai Vörös Traktor zetorosai közül Mándity István 27, Trabajkó Károly 23, Szentesi Béla 19, Tokk Sándor 18 holdon végzett az aratással, das cukorrépa területén ugyanis 250 mázsás holdanként! termésátlag elérését vállalta. gazdasagunk dolgozói tudják, hogy az elsőség eléréséhez arra van szükség, hogy minden munkát a legnagyobb szorgalommal és a legjobban végezzenek el. De nemcsak ezért dolgoznak becsülettel, hanem azeit is, hogy minél magasabb legyen a terméseredmény és ezzel hamarabb valóra válj ék a dolgozó nép életszínvonalának további emelése. Magyar! József szakszervezeti bizalmi, Szauter Mária, munkacsapatvezető hildpusztai áll. gazdaság. Aratás után negyedszer kapálunk Felsőszentivánon a Vörös Október 140 hold búzáját felosztotta a 43 aratópár között. Egy-egy aratópárra 3 és fél hold aratása vár. Az aratópárok versenybe léptek, hogy mielőbb végezzenek az aratással. A verseny ezúttal is bebizonyította, hogy motorja a munkának. Pető János már végzett az aratással, versenytársa Bogdán János egy renddel maradt el mögötte. Bogdán János, mikor területével végzett, igazi kommunista példamutatással segítségére sietett azoknak, akik lemaradtak. Büszkén mondja, hogy egyedül az aratásban 100 munkaegységet fog megszerezni. Már számítgatja is, mennyi jut számára búzából. Átlagos 10 mázsás termést vár, amiből az ő és felesége részére legalább 17 mázsa fog jutni csak búzából. A Vörös Október a héten végez az aratással és mihelyt végeznek, újból nekiállnak a növényápolásnak, hogy a már háromszor megkapált kukorica és napraforgójukat még egyszer megkapálják, hogy mázsákban kifejezve, itt is nagyobb termést érhessenek el. Deák József, járási főagronómus. 14 literes fejési átlag története a mélykúti Hámán Kató tsz-ben A TÖRTÉNET tavaly ősszel kezdődik. Akkor került a mélykúti Hámán Kató tsz-be Weisz István agronómus. Amilyen fiatalon, éppoly lelkesedéssel, tele tettvággyal. A TEHENÉSZET szomorú állapotban volt. A fejési átlag 4 decivel haladta meg az egy litert. A tehenek évek óta üresen álltak, borjú nélkül. A szövetkezet tagjai azt hangoztatták: selejt az egész állomány, valamennyit ki kell cserélni. WEISZ ISTVÁN először is azt tanácsolta: folyattassák be a teheneket. Ez meg is történt, de a tejtermelésben változás nem lett, csak februárban kezdett emelkedni. Márciusban a beszállított tej után a szövetkezet 10 mázsa korpát kapott. Ez tehenenként 1—1.5 kg napi abrakot jelentett mindjárt. MEGJÖTT A TAVASZ. Weisz István megkövetelte a tehenek rendszeres járatását. Kezdett zsendülni a mező is. Úgy, hogy áprilisban a havi tej elérte az 1500 litert. Ekkor újabb 20 mázsa korpajutalmat kapott a szövetkezet. Az abrak és a szaporodó zöldtakarmány egyre csak emelte a tejhozamot: 2800, majd 3000 liter lett, április végén pedig elérte a 3500 litert. Májusban a frissen vágott és rendszeresen etetett lucernát, baltacímet azzal hálálták meg az állatok, hogy a tehenészetből már 4000 liter került ki. JUNIUS ELEJÉN a szövetkezet olcsó pénzen erdőt bérelt legeltetésre. Az abrakolást abbahagyták: legeltették és tömegtakarmánnyal, kaszált zöldfélével etették a teheneket. S júniusban a 14 fejősállat tejhozama elérte a 4964 litert! A szövetkezet e hónapban 10.000 forint bevételhez jutott csak tejből. Azelőtt alig tudtak négyszáz forintot árulni. S MA AZ EGÉSZ bácsalmási járás területén a Hámán Kató tsz- b.n legmagasabb a fejési átlag: 14.2 liter. Három-négy tehén megadja naponta a 20 litert is, — olyanok, amelyeket egy évvel ezelőtt még ki akart selejtezni a szövetkezet. Ezt eredményezte a napi háromszori fejes, a tőgymasszázs alkalmazása, a megfe- Ulő takarmányozás, a jó gondozás. S a 28 tehénnek éppen fele erősen hasas. Ha ezek megszaporodnak s a jelenleg fejt 14 tehén mellett ezek is tejet adnak, — nem lesz nehéz elérni, sőt túlteljesíteni a 15 literes vállalást. Időíárásielentés A Meteorológiai Intézet jelenti július 16-án, péntek délben: Várható időjárás szombat estig: változó felhőzet, már kevesebb helyen eső, zivatar. Mérsékelt északnyugati szél. A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek; szombat reggel 12—15, délben 21—24 fok között, (MTI) EGY ÉLENJÁRÓ DOILGOZO PARASZT ÁGASEGYHÁZA határában amerre a szem ellát, mindenütt szorgos kezek aratják a beérett gabonát. Utam Kalmár Nagy József egyéni gazdálkodó tanyájához vezet. A tanyához érve felesége igazi magyaros vendég- szeretettel fogad. Hamarosan elmondom, mijáratban vagyok. A gondos háziasszony a kertinövények közötti gyalogúton elvezet férjéhez, aki szorgalmasan vágja a búzát. Amikor odaérünk, a gazda felnéz kalapja alól és abbahagyja a kaszálást. Napbarnított, mosolygós arcú, kissé őszeshajú bácsival fogok kezet: Kalmár Nagy Józseffel. — A sok munka után jól esik egy kis pihenés — mondja Kalmár bácsi — és hellyel kínál a frissen lefektetett renden. Egymással szemben ülünk és megindul a beszéd. A KÉRGESTENYERÜ Kalmár bácsi mielőtt valamit mondana, egy kissé elgondolkodik. Majd egyszerű beszédével megeleveníti életét. Nagy tapasztalatokkal rendelkezik az 58 éves Kalmár bácsi. Már 1927 óta itt él Agasegyháza határában. A felszabadulás az ,ő életét is megváltoztatta. — 1945-ben egyik napon az ágasegyházi állami gazdaság párttitkára felkeresett és éjjeliőri szolgálatot ajánlott, amit el is fogadtam — mondja. — Még ma is ebben a beosztásban dolgozom. Nappal pihenés után, szabadidőmben saját földemen dolgozom. Éjjel pedig őrködöm az állami gazdaság, a nép vagyona felett. Minden évben keményen megdolgoztam a termésért. Jó munkám mindig meghozta a gyümölcsét. A termés betakarítása után első dolgom volt a beadási kötelezettség teljesítése. Éreztem, hogy ennek teljesítése hazafias cselekedet. EZUTÁN ELMONDTA Kalmár bácsi, hogy a felszabadulás óta példamutatásáért elnyerte az egész falu népének bizalmát és a tanácsválasztások során tanácstaggá választották meg. Amikor erről beszélt, hangjából a nép iránti felelősségérzet sugárzott. — Akik megválasztottak tanácstaggá, úgy szeretem őket, mintha apjuk lennék. Jóleső érzés számomra, hogy ma még a környező falvakból is felkeresnek és tanácsot kérnek tőlem a dolgozó parasztok. 1952 januárjában tanácselnökhelyettes lettem. Ettől a naptól kezdve még nagyobb gondossággal intézem a község ügyeit. Mivel nem vagyok függetlenítve, így a begyűjtési állandó bizottság elnökeként is szerepelek. Községünk a múlt évben teljesítette a beadási kötelezettségét és most is úgy dolgozunk, hogy ez évben is teljesítsük. Most az aratás, cséplés után először én teljesítem a beadást, hogy jó példával álljak dolgozó paraszttársaim elé. A tanács többi dolgozójával mindig az igazságért harcolok. Egyéni beszélgetéseken keresztül igyekszem a dolgozó parasztokkal megértetni, hogy minél kevesebb szemveszteséggel takarítsák be az új kenyérgabonát és az állam iránti kötelezettségről ne feledkezzenek meg. KALMÁR BÁCSI megmutatta gazdag búza- és rozstermését. Egy búzakalászt a tenyeremben kipergetett. Öröm volt nézni a kövér búzaszemeket. De hogyan érte el ezt a szép termést Kalmár bácsi. Elmondta, hogy földjét nagy gondossággal műtrágyázta és szervestrágyázta. Ennek köszönheti az átlag 11 mázsás búzatermését. Kukoricája és paradicsoma is szépen fejlődik. 50 mázsa szerves- és műtrágyát vegyesen bebukrolt 500 négyszögöl földbe. Az eredmény nem maradt el. Karvastagságú kukoricáját már messziről látni; Paradicsoma pedig, amire szerződést kötött, a vártnál is bővebb termést ígér. MIUTÁN GAZDAG termését megmutatta, bementünk a tanyára. Felesége hatalmas borítékot hozott elő a szobából. A borítékból számtalan díszoklevél került elő, amelyek ékesen bizonyítják Kalmár bácsi eddig végzett jó munkáját. Egy díszoklevelet 1950-ben a belkereskedelmi minisztériumtól kapott, amiért 200 százalékon felül teljesítette beadási kötelezettségét; Egy elismerő oklevelet díszes kivitelben 1952-ben a begyűjtési minisztériumtól kapott, mert gabonabeadását 105 százalékra teljesítette. A harmadik díszoklevelet a megyei pártbizottságtól kapta az országgyűlési választások győzelméért kifejtett kiváló népnevelő munkájáért. A negyedik a III. pártkongresszus emléklapja, amely igazolja, hogy első negyedévben teljesítette egészévi tojás-, baromfi-, hús- és sertésbeadási kötelezettségét; Búcsúzom Kalmár bácsitól és feleségétől. Az út mellett lévő búzatarlőn már a szépen keresztbe rakott búzakévék bizonyítják, egy élenjáró dolgozó paraszt kétkezi békességes munkáját, , Pechtler,