Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. december (7. évfolyam, 282-306. szám)
1952-12-09 / 288. szám
A. lmjai jsii*a* köx^i^viuck versenye a begyűjtési terv sikeréért A november 30-i versenysza. ;?asz lezárása után még nincs Vége a begyűjtési versenynek. Sok helyen úgy gondolják —- a verseny lezárult és a hátralévő terményeket majd csak begyüjtjük december 21-ig. Ez helytelen álláspont. A verseny tovább tart és változat- anul hatalmas hajtóereje új sikerek kivívásának A bajai járás községei ezt tartják szem- elött és lelkes vetélkedés folyik a községek dolgozó parasz jai között a begyűjtési terv minden részletében való teljesíté iáért Azért küzdenek, hogy december 21-ig egyetlen dolgo zö paraszt se legyen adósa a nép ál amának. Hercegszántó és Vaskút szövetkezeti község óegyUjtési párosversenyébet} Vaskút vezet. A község túlteljesítette sertés- beadási tervét, a tojásbeadáa- több mint 60. baromí'ibaadást pedig közel SÓ száza ékra tel. jesítette. A versenytárs, Hercegszántó a sertósbegyüjtésbn 80 százalékot ért el, Jobbak az eredmények azonban a baromfi - begyűjtésnél, A község magyai é.s délszláv dolgozó parasztjai elhatározták, hogy ök kerülnek ki győztesen a versenybö', Mindenki a legsürgősebben egyenlítse lei tartozását — ezzel a jelszóval mozgósította az MNDSZ népnevelőit a tojás- és barcmftbagyüjtés mielőbbi teljesítésére, Gyurity Mátyásné, Vő Györgyúé, Lukacsev Miklősné, Paris Józsefné, akik begyűjtési kötelezettségüknek 100 száza.ék. ban már e eget tettek, sorra Iá lógatják az elmaradókat Nép- nevelömunkájuknak máris ered menye van, mert pár nap alatt a tojás begyűjtés 15, a baromfi- bt gyűjt és pedig 20 százalékka] emelkedett. A versenyben azonban Vaskút sem akar lemaradni, A begyűjtési állandó bízottá súg a begyűjtésben példa, mutató és élenjáró dolgozó parasztokból egészítette ki aktíváit. A klsgyűések szú mát növelték, ezzel is fokozzák a népnevejömnnkát és elősegítik a terv teljesítését. Garán a magyar és a délszláv dolgozó parasztok példamutatása elősegítette, hogy a község túlteljesítette tojásbeadási tervét. Egy-egy utcában, egy-egy népnevelő l'e'elös azért, hogy utcájában valamennyi do.gozó paraszt lerója az állam iránti tartozását. Sibalin Antal tanácstag, aki valamennyi beadási kötele- settségét túlteljesítette, különösen kitűnik népn ívelő munkában, Minden ház lakója te jesítse állam iránti kötelezettségét — ezzel a jelszóval indult harcba. Pekanov Miklós, Gojtán Antal, Kulik Mátyás, Vaskó István tanács- és békebizottsági tagok hasonló mozgalmat indítót .alt utcájukban Ennek * eredményeként az elmu t napokban több mint 50 hízottsertést szállítottak be a dolgozó parasztok n terv teljesítésére. Hiányosság » járásban, h»gy nem fordítanak gondot minden községben a begyiij ési terv minden részletében való teljesítésére. Dávod például sertés- és tojás beadását túlteljesítette és minden adottság megvan a baromfi beadási terv teljesítésére is A Uuákság azt híreszteli a köz Bégben, hogy vész pusztította ei a baromfiállományt. Ugyaüak kor a bajai piacon a baromfit árusítók zöme dávodi. A községi tanács nagyobb gondot fordítson a baromfihátralékosok felelősgégrevonására. Ugyanez a helyzet például Bácsborsódon is, ahol viszont a tojásbeadás ban maradtak el, A bácsbokod! piacnapokön ugyanakkor a bor, sódiak százával árulják a tojást. KI kell szélesíteni a társadalmi ellenőrzést, hogy csak azok adhassanak el tojást, akik beadási kötelezettségüknek eleget tettek. Fokozni kell az osztályharcol is. S tikos dein például, míg n dolgozó parasztok 80 százalékú becsülettel e eget tett kukorica- beadási kötelezettségüknek, a kuiákoknak csak fele te jesítette azt. Keményen felelősségre kell vonni a kalákákat, akiknek nemteljesitése akadályozza a begyűjtési terv győzelemre vitelét. Akik példát mutatnak a begyűjtésben Gerő e.vtíirs útmutatása nyomán , javítják me» munkájukat a Kecskeméti Epiileí- lakatcwpari Vaílatat műszaki vezetői erednieGerő elvtársnak a KV’.’.ek november 29-i ülíoen tgvtqtt beszámolója nagy í»gíts<*S minden dolgozónak a döntő tervév teljesítésért, -i?. 3Ei3 évi tervév ió előkészítéséért folyó küzdelemben. Különösen a műszaki vezetők kaptak nagy segítséget a hibák megszüntetésébe?, pye k fokozásához, : A Kecskeméti Épületlaka- tosÍDari Vállalat fizikai es műszaki dolgozói ij.i erőt merítenek nagy kü-delmilknöz Gerő ejvtárs szavaiból. Meg ígérték» hogy módosított éve« tervüket december 2l"rt teljesítik. Mit Tárnak a mnüzakiaktó! a «Io^nÿôk A nagy küzdelem,, a pzep feladatok megvalósítása nemcsak a fizikai dolgozók leír kesedését. hanem a műszak vezetés előrelátó gondos műn kg.jájt U megkívánja. A mű szaki vezetés miudenuapi jó mnükálával» áldozatkész 6 ege vei és lelkesedésével biz tosítsa azt. hogy- a dolgozó» adott szavukat valpravártlms s-á|f. Az üzem műszaki vezetősége. bár javított a mun kaján. (W utóbbi időben, de még nem kancsolódott be ab ba a versenybe, rnolvet a dől gőzök a terv idöelőttj telje fejtéséért folytatnak. A nártszervezet titkára NaFv elvtárs személyesei foglalkozik & műszaki vezetőkkel és megmagyarázza hogy a terv sikere attól is függ. hogv a műszaki veze, tolj milyen harcosam és lei kesedéssel vesznek részt < Versenybe»- Nagv elvtár? el mondotta többek között Da- mó Lászjó főmérnöknek, hogv mj az. ami akadályozza ered tűén vos munkájá t. — A főmérnök szaktárs ■jól i'juckÿgifi ilvéaentü fe'' adatát, nem sajnálja idejét azon törekszik, komi a terv teljesítve led y en. A mi üzemünkben is előfordulnak ’Objektív” nehézségek, amelyek nch legyőzése komoly erői kíván, A főmérnök szaktárs munkájának legnagyobb kid nuossáati, hogy eoymaoa akarja elvégezni a feladatokat. Nem vonja felelősségre a mulasztókat. Nem követelt me.7 utasításának maradéktalan végrehajtását. E ért kapják késve kézhez a doWo- íúh a rajzokat. A főmérnök szaktár k csak ukh»’ tudja elvegezni feladatát, ha Gerő elvtárs útmutatásait követi, bátor és kemény kézzel vet véget, a felületes munkának így kénes csak győzelemre vinni a termelés eauenletcs- sógát, ■— fejezte be szava t Nagy elvtúrs- És Danié László főmérnök megértette, elfogadta az elvtársi útmutatást Az ő' jó munkájának és irányításának is köszönhető aï, hogy a dolgozók november havi tervüket 111.2 százalékra teljesítették. A pártszervezet nemcsak a főmérnökkel, a műszaki vezetőkkel. hanem a művezetőkkel is foglalkozik. A pa litikai felvilágosító munka eredményeképpen ma már a művezetők párosversenybeu gyekeaneüt túlszárnyalni egymás eredményét. Törődünk a dolgozók vállalásaival és figyelemmel kísérik azoknak teljesítését is. Ál-andóan a dolgozók között vannak és u iobb munkamódszerekre tanítják a? elmaradókat. Kir önöskénpen jó munkát vége? llóz-sa József művezető, aki reggele,uJcént összehívja 'nuke',vének dolgozóit és átbeszéli velük a napi feladatokat. Megvitatták Gerő elvtárs beszédét Az üzem műszaki vezetősé’ go, művezetők, csoportvezetők a szakszervezettel együttesen megvitatták Gerő elvtárc a Központi Vezetőség november 29-én elmondott beszédét és együttesen határozatot hoztak a további munka megjavítására, az 195S-as tervév előkészítésére. A mű- száki vezetőség részéről Geiger Antal egv műszaki továbbképzőkör vezetéséért és megszervezéséért a felelős. melyen résztveszmek a sztahanovisták,- újítók és az ói önjáró dolgozók. _ Az előgyár- tás munkáját úgy töké.etesí tik, hogy az üzemben 100 szá- za.ékon alul teljesítő dolgozó no legyen. A műszaki gazdasági bizottság tagjai nodi egy-tgy műhelyrészben egy hétig tartózkodnak , és ott gyakorlati útmutatással, a munka helyes megszervezésével ta rtják meg a művezetőket a helyes és sokoldalú vezetésre. A Kecskeméti Énüfetlaka- tosioari Vállalat pártszervezetének' irányításával így harcolnak a műszakiak és fizikai dolgozók az 5’J-es év’ terv gvaze.tnes. bpfe.i izéiéért és a jövőévi few alapos előkészítéséért- A gyár dolgozói megfogadják u-orp elvtárs útmutatását: .... » a ncnézségekkel dacolva az ötéves,terv még hátralévő két évében 19o3-ban, 54-ben úgy dolgozzunk, hogy egészében teljesít síik népgazdaságunk ötéves tervét.” És a pártszervezet irodájának ajtaja dec mb:r 21 ének közaledtével egyre többször nyílik ki és lépnek bo a dolgozók, akik azt mondjuk, hogy vállalt kötelezettségüket teljesítették, újabb munka- győzelmek elérésűvel készülnek az éves terv időelőtti befejezésére. Megyénk az országos verseny ben- lemaradt, nem teljesítette, fogadalmát. Megsokszorozott erővel igyekezzünk tehát eícr get tenni állam iránti kötelezettségünknek, december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjára Községeink dolgozó parasztjai ti pé damutatók nyomán indul janak versenybe a begyűjtési tervek teljesítéséért. Ne le gyen egyetlen hátralékos sem községünkben, december 21 ig - - ezzel a jelszóval induljanak harcba a most következő napok hfin pártszervezeteink és tanácsaink. Olyanoktól kell példát venni, mint Veréb Ferenc petöfiszá jási 18 holdas középparaszt, aki búr gonyabeadását 255, kukorica- és napraforgóbeadását 205, baromfi beadását 130, tejbeadását 120, lojásbeadását pedig 113 százalékra teljesítette. Az ő példája nem egyedüli megyénkben. Fő- dór József 3 holdas dolgozó paraszt Lajosmizsén gabona beadásának 322 (százalékban,; egyéb terménybeadásának 100 százalékon felül tett eleget^ Gubacsi Lajos 8 holdas íü öp- szállási dolgozó paraszt tojás' beadását 247 százalékban, egyéb tartozását is 100 százalékon felül teljesítette. Törteti Sándor ö holdas kunszállási dolgozó paraszt sertésbeadásának §00 száza'ékban tett eleget. Egyéb kötelezettségét szintén 100 százalékon felül teljesítette. Húrt György 4 holdas foktői dolgozó paraszt napraforgóbeadási kötelezettségének 300 százalékban tett eleget. A többi terményekből szintén túlteljesítette beadási kötelezettségét SZOCIALISTA VERSENYRE HÍVOM megyénk ipari üzemeinek főmérnökei Szabó Lufots és Damó László főmérnök paro'versenyre trptek Fúrtunk Központi Vezetőségének november 29 i ülésén Gerö elvtárs megmutatta a fejlődés útját és megjelölte népi- gazdaságunk fejlesztésében elő.tünk álló főbb feladatokat, Megyénk ipari vállalatainak műszaki vezetői és főmérnökei számára különösen nagyjelentőségű a párt Központi Vezetőségének ez a határozata. Ipari dolgozóinknak példamutatással kell megyénk dolgozó parasztsága előtt járni a terv túlt ljisí- tésében. Ezzel kell megmutatni az*, hogy az ötéves terv idő- előtti befejezése az egész dolgozó nép ügy§. Mint a Kecskeméti Gépgyár főmérnöke szocialista, versenyre hívom ki megyénk területén működő * összes ipari vállalatok főmérnökeit. BárosvCrsenyre hlvont a Kecskeméti Épiiletlaka- tosipuri Vállalat főmérnökét az alábbi versenypontok szerint: 1. A negyedéves operatív terv határidő előtt való teljesítése — 5 pont, 2. A vállalatra előírt tervszerűség százalékának tálteljesi- tése. Minden túlteljesített százalék —- 2 pont, 3. A versenyben részvevők százaléka az összes munkás« létszámhoz viszonyítva: Minden Százalék — 3 pont, 4. A 100 százalék alatt teljesítők százaléka az összes darabbérben dolgozók létszámához viszonyítva; Minden százaiéit — 3 pont. 5. Az 1952, évi terv határidő előtt való teljesítése —« 2 pont, A verseny sikeressége érdekében vállalóin, hogy üzemünkön belül az önelszámolási ven .szert továbbfejlesztem és 4 Kecskeméti Épületlakatos pari Vállalatnak az önelszámolási rendszer kiépítésénél átadom munkamódszeremet. Továbbá az üzemünkben bevezetett Lo*iu8ïkîj rendszer eddigi tapasztala, tait átadóin a Kecskeméti ÉpUIctlakatosipari Vállalat dóig» Zoliink. Gero elvtárs útmutatását, a párt- és kon nányhát ározal o - kát csak úgy tudjuk ipari Üzemeinkben sikeresen megvalósítani, ba negyénk üzemeiben minden főmérnök, műszaki vezető lelkes munkájával, gyakorlati tapasztalatával segíti a dolgozók hatat- más versenylendii'otét, Megyénk műszaki vezetőinek az. zal kell megmutatni szoretetüket és bálájukat a párt és liákasi elvtárs iránt, hogy has-nlóun a fizikai dolgozókhoz, nm- radéUtuIanul teljesítik vállalt kötelezettségüket és pzzel erősítik a béke táborát, melynek vezetője a hatalmas Szovjetunió és a bölcs Sztálin. Kecskemét, 1952. december l. Szabó Lajos főmérnök. Kecskeméti Gépgyár. A versenykihívást elfogadom: Damó László főmérnök. Kecskeméti épületlakatos-ipari V. Idő eiíítt, részleteiben is telies’teni fogjuk évi tervünket1 A Hajai Gyapjmzovçtgynr előkészítő üzem-részlegének dolgozói közül a felvetők mái tútleljesítettéh e%évi iervü két, A v etülékcs é v ej ők ne din a mai miami szintén be- as illeti el befejezték évi tervüket. A keresztorsózó dalNagy az érdeklődés az MNDSZ qazdasszonykörök iránt Az MNDSZ — annak érdekében, hogy a dolgozó nőknek, háziasszonyoknak segítséget nyújtson általános müve tságük emeléséhez, szakmai képzettsé gük fokozásához, egyre több gazdasszonykört szervez a kul- túrotthonokban. Az idei oktatási évben kilenc különböző témával fogla kozó gazdasszonykört szerveznek : — baromfitenyésztéssel, növendék állatok neveléseve', konyhakerti növények ápolásával, gyermekneveléssel, gyennekjá fékek készítésével, főzéssel, népi hímzéssel, szabás-varrással kötéssel, horgolással foglalkozó gazdasszonyköröket. Számos helyen máris igen jólmüködő gazdasszonykörök vannak^- Sátoraljaújhelyen szabás-varrással foglalkozó gazd asszonykor működik, melyben 22 asszony vesz részt. Gyömöre községben 16 a'3szony részvéteiével népi hímzőkor alakú t. JóJ. működő asszonykörök vannak Hügyészen, Mohácson, Kömlön, Cegléden és még sok más- helyen. (MTI) ' aozói pedig azért haragnak» hogy fogadalmukat ~ tervük- neje december 37-fG Sztálin elvtárs születésnapjára való befejezését — valóra válthassák- Ennek a vállalásnak teljesítése azt foPia jelenteni, hogy az egész üzemrész részleteiben is határidő előtt befejezi évi tervét. Az előkészítő üwmrâiîéneh dolgozói nemcsak tervük, teljesítését tartották becsület' beli, kötelességiík-nek, hanem a munkafegyelem megszilárdítását is. Komolyak az eredmények ezen a téren *’s az 1051- évvel széniben. Az idei évben mindöss-e egy dolgozó hiányzott sorainkból igazolatlanul. A mulasztó, Zcntai Márta, azóta már okult « büntetésből, a szabadságelvonásból. J953-ban bizonyára Zeuta-i Márta is ott lesz sorainkban, hogy szilárd munkafegyelemmel harcolhassunk tervünk sikeres befejezéséért Link Vilmosné, a Bajai Gyapjúszövet gyár dolgozója