Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. december (6. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-28 / 301. szám

NÉPüJfÁC ünuuAuüA Sztálini műszaku eredményei A világ nagy vezérének IS, születésnapjára tett felaján­lásunkat üzemünk dolgozói túl­teljesítették A dolgozóit által kezdeménye, zen .sztálini müszak’-’.ban Bajzát János ICO száza.ékos tel­jesítményét 258 százalékra emelte, követte őt Dudás Mi. liály. aki 158 százalékos havi teljesítését 173 százalékra telje­sítette, Nagyszerű eredményeket ért el a ládázó-brigád, amely 1700 csirkés garnitúra láda. anyagot takarított meg 25 ezer forint értékben. Mi, a Kiskunhalasi Karnevál dolgozói ízzó gyűlölettel tekin­tünk a tőlünk nem messze lévő Tito Jugoszláviájára. Terme­lésünk növelésével segítjük a jugoszláv kommunistákat a fasiszta hóhérok elleni harcuk, ban, Bajzát János, Kiskunhalasi Barnevál. Teljesítményünket 3 százalékkal túlszárnyaljuk En is átérezve e nagy nap jelentőségét és a vi'. ágbéke őré­nek, Sztálin elvtársnak 72. születésnapja alkalmából a ter* mêlés fokozására brigádot alaki, tottam. Célom az, hogy a toTszárítás terén a brigád tagjaival meg. beszélve az eddigi hiányosságot, kiküszöböljük és a jó munka- szervezéssel az eddig eiért tel. jesiiményt 3 százalékkal túl. szárnya, juk. Munkám közben egy percre sem fe.edkezem meg a dicső­séges Vörös Hadseregről és an, nak vezéréről, akik vérük huliajtásával biztosították szá­munkra a boldog, békés jó étet. Ürmös Mihály. Kiskunhalasi Barnevál. Teljesítményemet 153 százalékra emeltem Sünt a Kiskunhalasi Baromfi­feldolgozó Vállalat dogozója mégcsak alig 8 hónapja vagyok a vállalatnál. Mikor az üzembe, kerü-tem, olyan munkabeosz, tűst kaptam, amit eddig nem i.mertem. A kezdeti nehézségek után, abban a tudatban, hogy ,ki mennyi munkát végez, any­uját ér”, felajánlást tettem, bogy tervemet 100 százalékra teljesítem. Az ígéretemet be­tartottam és ma már 153 szá­zalékot teljesítek. Mi, nők a béke érdekében jó munkával, a termelésünk emelésével ná áljuk meg szabadságunkat azoknak, akik életüket áldozták a mi fel. sza bódításunkért, Ifj. Vízkeleti Balázsné, Baromfifeldolgozó Vállalat. Eredmények és hiányosságok a dávodi Szabadság tsz.-ben A dávodi Szabadság.tsz zár. számadásának tanúsága szerint az elmúlt gazdasági év a tsz számára a további fejlődés esz­tendeje volt, A fejlődés ered­ményei mellett természetesen akadtak még hiányosságok is, különösen a szocialista munka, szervezés terén, A föhiba az volt, hogy a osoport földjét nem osztották fel brigádok sze­rint, így a munkákban nem ala­kulhatott ki az egyéni felelős, ség Szelleme, de hiányzott az egészséges versenyszellem is. Több tag nem tekintette saját­jának a szövetkezeti vagyont, kivont« magát a munkák alól, aminek elsősorban önmaga látta kárát, de kárt okoztak egyben a közösségnek is. Ennek el enére, ha megkésve is, de sikerrel fe­jeztük be az őszi munkákat, ki. véve a mélyszántást, amelyből 5 százaléknyi terület feltörése még hátn-a van. A zárszámadá­sok során kiderült, hogy a szor­galmasan dolgozó tsz.tagok szép jövedelemhez jutottak mun­kájuk után. így Bajor Mátyás, aki 418 munkaegységet telje­sített, 24 mázsa 68 kilogramm búzát, 67 mázsa tengerit, 5 má. asa ’ árpát, 2 máza, rozsot, 12 mázsa burgonyát, 3 és fél mázsa zabot, 62 kilogramm cuk­rot, 7 kilogramm mákot, 17 li­ier olajat, ezenfelül 3360 forint készpénzt kapott Hetyú Pá' 220 munkaegység után 12 má z-;a búzát, 2 mázsia zabot, 2 és fél mázsa árpát, 1 máz; a ro­zsot, 33 mázsa tengerit, 5 és fél mázsa burgonyát, 9 liter om. lat, 30 kiló cukrot és 1650 forin­tot kapott. A szorgalmasan dol. .070 tagok mellett voltai; mun. ...írói e-maradozó tagok is. Ck bizony szomorúan látlak, hogy a kevés munkaegység után ke­vés a részesedés is. így Ezu- lűczki József 80 munkaegysége után csak 440 ki,ó búzát, 35 kg rozsot, 61 kg árpát, 13 mázsa j tengerit, 2 mázsa ’burgonyái,) ; liter olajat, U kiló cukrot. 1 kilő mákot és 605 forint kész. pénzt kapott. Az ilyen ember aztán telekürtöd a falut, rogy nem érdemes a csoportban dol­gozni, mert még a fejadagját sem adják ki az embernek. A tsz fejlődését viszont a szemük­kel láthatják azok, akik as épít. kezeseket Szemlélik, Elkészült egy nagyméretű /sertésfiazta- lónk, újév után pedig megkezd­jük egy 150 hízó befogadására alkalmas hiz-alda és egy 200 fé. röhclyes süldöszáUás építését. Megszilárdítjuk a munkafegyel­met, a tsz szántóföldjeit brigá­dok szerint is szétosztva, az egyéni felelősség alapján fogjuk megművelni. Megfogadjuk Rákosi elvtárs december 7_i beszédének tanítá­sait és valóraváltjuk a közös gazdálkodáshoz fűzött reménye, két Szabadság tsz vezetősége — December 28_áu, pénteken este 8 órakor taggyűlés a IV. kerületi MDP alapszervezet. nél. VISSZAPILLANTÁS A SZÍNJÁTSZÁS KECSKÉMÉI IMÚLTJÁRA Több, mint két évszázados múltra tekinthet vissza a kecs­keméti színjátszás Érdemes visszapillantani és megvlzsgá ru e hosszú idő színházát, közönje, gét, színészeit és nem i’itoisó sor­ban a müsorpolitikát. Kecskemét ,a magyar színészet történetében nem játszott olyan nagy szerepet, mint Buda, Pest Székesfehérvár, vagy Miskolc, Kizárólagosan színháznak hasz. nált épülete is csak 1896. óta van. Ezt is egyébként a kulá- koltból egyházi és világi urak. ból álló városi közgyűlés Fe­renc József koronázásának hu. szonötödik évfordu.ója ,,tisztele. téré” kezdte építtetni. Addig iskolaépületben, vendéglőkben játszottak a különböző vándortársuatok. Katona József már lS26_ban be, advánnyal fordult a városhoz, de sikertelenül. ,,Kedvetlenséget tá­maszt a lélekoen, mikor egy, vagy más játszó társaság (vagy csak puszta bábtáncoltató is) nálunk megjelen és egy i y te- mérdek város nem tud annak egy becsületes fedelet mutatni, mely alá vonulhasson, sőt ma­gunk is kénytelenek vagyunk olyan zugokba neierni, anová különben betekinteni is kockáz­tatjuk” — írta többek közölt. Tervezetet is dolgozott ki. Er. dekessége ennek a színházi bü­fé javasolása és az. hogy a fő­bejáratnál a hegeli dialektika alapjához hozzájáruló Heraklei. tosz és a materialista Demo, kritosz mellszobrait akarta el­helyezni. A közönség egyáltalán nem hasonlítható a maihoz. Kelemen társulata, mely először játszott Kecskeméten, rövid idő alatt feloszlott. Oka: kevés néző, kevés bevétel. Álta­lában csak ideig.őráig tartó, h anguat szerű pártfogást kap­tak a társulatok. A polgároso­dás útján csiga.éptekkel haladó alföldi kisváros közönsége nem művészi élményre, hanem olcsó látványosságra, ürc3 szórakozás­ra vágyott. így buktak meg sorra a klasszikusok és például a Chiabay—Ki lény i. trupp csak bűvészmutatványok beiktatá­sával tudta megtölteni a néző­teret. TJjházl Ede vendégszereplése kor mindössze három jegy kelt el. Ekkor írta , A Színház” a müpártoló szerepében tetszelgők felé: „Nagy városnak adjuk ki magunkat, ku túrgócpontot ját. szunk, mert kéj utcánk kl va» kövezve, torony van a ko légium tetején és színházat tartunk. A színház és művészet támogató sában azonabn még nem halad tunk előbb, mint amikor a rég) Koronában ütöttek tanyát a ván. dorszínészek”. Igen jellemző » közönség igénytelenségére az, bogy — Szabó Kálmán feljegy zése szerint — az egyik operai előadás alatt a nézőtéren az asszonyok közt hosszú és hau gos vita folyt egy ételreceptről,. A színészekről kevés tárgyila­gos kritika maradt fenn Mégis meg lehet ál.apítani, hogy leg. többjük alig érte el az átlagos EZínvona at Nagy szerepet ját-. szott ebben rossz any. gi viszo uyuk is. A Eaky-társulat két tagja példáid vásárban katonai trombitásokkal kártyázott, hogy némi pénzhez jusson, A társadalomnak egyáltalán nerc voltak megbecsült tagj i, hanem lenézettjei Ezt jegyzőkönyv is bizonyítja. 1826 nyarán egy asszony .,12 korbácsokkal fényit tetni rendeltetett”, mert a £zi készeket ,,pénzeső óknak. lói vajaknak, keringőknek nevez­vén felettébb megmocskolta”. A müsorpo’itika a közönség alacsony igényeihez aikalmasko dott. Természetesen arra is tö rekedett, hogy a nézők figyel mét elterelje a mindenkori pro olémákról A piaristák isko'ai színjátékai közül c9ak három volt magyar történe.mi tárgyú A világi színjátszás kezdetétö; hosszú ideig főleg átdolgozott küllőd! darabokat játszottak Később változatosabb iett a mü. sor, jöttek az édes.bús bárgyú- ságök, szerelmi ömlengéssel és rózsaszín romantikával telített naiv operettek, majd pedig a Horthy-korszak „kultúrpolitikájának“ tipikus tennékei: az irredenta, sovjniszta színmüvek. Nem volt többé titok, hogy a színház is üzlet, tőkés vállalkozás, egyú,- tal pedig feltételnéküli kiszól, gálója az uralkodó Osztály nép- butító törekvéseinek. A múlt müsorpolitikája nem változott meg egyik percről a másikra. 1946—47.ben még ilyen dara­bokat lá,ha ttunk a Katona Jó­zsefről elnevezett színházban: ..Meztelen lány”. ..Bácskát di- nom-dánom”, „Férjuram nem akar”, a kozmopolita Zilaby Lajos „Hazajáró lélek” C. giccs- müvére szóló jegyeket a Szociál. demokrata Párt helyi titkársága árusította elővédben. Hasznos az ilyen visszapillan­tás. Színésznek, nézőnek egy­aránt. Útból rá lehet döbbenni: ma a színpad megbecsült és jól ____ „ . t., vS/'K/ tnf.ViSZ'rW V-J 2 50.ES Super Sport Buch el. adó — Kovács, Kecskemét, Kis. faludy-utca 4. sz. 23639 ELVESZETT december 22-én a Gáspár András.utcáiól a Kos. suth-szoborig egy irattárca ira­tokkal, Miklós Mihály névre. — A megtalálót kérem, juttassa el Kecskemét, Vágó.utca 5. sz. alá. 23553 KECSKEMÉTEN, a 2.es számú Népbo.tból pénteken elvitték a kosaramat több aprósággal és benne egy retikült, öszes ira­taimmal Vörösmarti Lász.óné névre. Megtalá-ó, vagy nyomra, vezető az iratokat küldje vissza a címemre. 23655 Felhívási I úsetoan yat>! A december 31 i leltár miatt felhívjuk a közületeket, vállala­tokat és fogyasztókat, hogy ha olyan készpénzjegyzék, vagy hitelbárca van tulajdonukban, amelyre a kürt, kifizeiett te jes mennyiségű tüzelőanyagot nem szállították el, december 27— 30, között feltétlenül jelentkez. zenek az illetékes Tüzép.tele- pen elszállítás, vagy 1952. év­re való érvényesítés végett. — 1952. januá<- 1 tő; csak olyan 1951-ben kiírt árut adunk ki, amelyet a jelentkezés alapján a Tüzép érvényesített. A kész. pénzutalványok amelyek általá­ban december 15_ig lettek érvé­nyesítve, de amo yekre a tüzelő, anyag kiírása (kifizetése) még nem történt meg, azokkal nem kell jelentkezni, mert azok ér­vényesek 1952 ben is. 271 díjazott dolgozója .vagyok, teg­nap még bájjroelyik monokjjs liszt ajkbiggyesz,ve „ripacs”- nak nevezhető. Valóban telt­ethetem hivatásomat, szeretnek, tiszielnek éi'tfe. A néző pedig: nem is olyan régen n filléreim­ből csak állóhelyre, legfeljebb karzatra téliéit;. Ma bérié em van, ülheiek zsölyére, vagy akár páholyba is. Olyan müveket él­vezhetek, amelyek nem csupán szórakoztatna^, hanem nevelnek, müveinek is. Egy-egy ilyen vis*- szapillan őskor színész ée néző, mindannyian ' megtanuljuk még jobban szeretni hazánkat, pár. junkat s a baráti Szovje,uniót. És egy percreT se feledjük, hogy mindem nekil^ köszönhetünk! FAZEKAS TIBORC. A Katona József Színház műsora : 28- án: Ingyenéló'k 29- én: Liiiomfi. 30.án: Ingyenéló'k. 31-én este 7 órakor:- Cigány, báró Éjjel 11 ! órakor: Szilvesz­teri kabaré. Elkészültek a toli soorto-adra A Román ííépköztársaságban a különböző sPprtegyegülejek lel­kesen készülne^ a téli spoty évadra. Temesjvárott n népfür^ dó; a téli sport céljainak megfe­lelően á.alaki ojtfák, Bacau város­ban új korcsojyapályá; építet­tek. NYAR.utca 5. Számú családi ház eladó. Megoizotl: ötvös István, Kecskemét, Csokonai- utca 9. sz. ’ 23S54 AKINEK a közelmúltban egy hosszúnye.ü fejszéje elveszett, vagy kö csönadp, címét adja ie a kecskeméti kiadóban, ‘ 23852 EGŸ bö tejelő tehén e.adő. — Kecskemét, Városföld 141. sz. Kis László. 23650 ELADÓ házrészj. Vétel esetén ei. foglalható. — Kecskemét, Fü­zes.utca 10. sz 23817 4 DRB marhát és 8 drh disznót, vagy maacot vállalok telelőre. Kecskemét, Kishegedüs.köz, Tai- fája 49. sz. Kovács Pál. 23S33 KONYHABÚTOR, kombináló szekrény, rekaiúé és fotel el­adó. — Kecskemét, Sárkány- utca 13. sz, ; 23637 PÓTKOCSIT keresek, gumike­rekűt 60 q-ig, vételre’ Vagy bér. be és gumit 1100x20, árajánlat. Kecskemét, HorOg-u. 8. 23845 Bácskiskunmegyjei NÉPÚJSÁG az M.DP Báeékiskunmegyei Bizottságaj napilapja Fe*eiös szerkesztő: KŐVÁRI PETEK Szerkesnőség: fecskémét, Szé­chenyi.tér 1, sz. Telefon: 20—19. 25—22 és 20—97 sz. Felelős kiadó: NEMET! JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyl.tér I. Te efon: 22 09 Kecskeméti Nyomda. Te 24 09 Felelős: Faragó Imre igazgató Sertésvágás után azonnal tegyél eleget zsírbeszoiplfatási kötelezettségednek ;oi a FöldinfivcsszoTctkczeíiiéi t h í* û la 1 i* cl r t ë s dk !í

Next

/
Oldalképek
Tartalom