Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. július (6. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-21 / 168. szám
OmxpontOHÍiáunh minden erőt a gabona hehordúsára! WWWVWWVWVWWWWWW\»Ulí 'WVW\^<VWUWWWWWVW\ »AAA/\IWWWWWWW\i VWVAA; nAAnAftAAftA/W11/WWVWUWUVWWWVVWV Amit vállaltak — teljesítik! Kiskimmajsa község egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjai párosversenyben végzik a beadást A begyűjtésben a tanácstagok mutatnak példát Kiskunma j.:>án a legutóbbi tanácsülés lelkes hangulatban folyt le. A cséplés és a begyűjtés ionjos kérdéseiről escit a legtöbb szó. A tanácstagok egymásután tettek vállalásokat, hogy ezzel is elősegítsék a cséplés es begyűjtés csaiájának győzelmét. Gáspár Béni középparaszt az elsők között szólalt fel a tanácsülésen és vállalta, hogy a géptől nzonnai beszállítja a gabonáját és 400 százalékra teljesíti- Előre kiszámi(0Ua ugyanis, hogy körülbelül mennyi feleslege lesz és úgy gondolta, hogy ki lesz a 400 százalék — ha nem több. Az ö kezdeményezésére egymásután szólaltak fel a tanácstagok és születtek az újabb versenykihívások. Sisák Péter elsőnek fogadta cl Gáspár Béni kihívását. Söp még «zzál egészítette ki, hogy mint díílőíelelös az összes társait kihívta versenyre,-— Majd meglássuk, hogy kinek a dűlőjéből tcijesílik előbb a dolgozó parasztok beadási kő- felezel iségüke,t — mondoha. illek Pál dtiiőfele]Ö3 sem hagyta magát és elsőnek fogadta el m kihívást. — Huszonnégy órán belül teljesítjük beadási kötelezettségünket — hangzottak el egymásuján a szavak a tanácstagok részéről. Balka István kispanas.it az egész Kökúl- dülö dolgozó parasztjait vBl~ senyre hívta ki- Busa Lajos tanácstag már előre is gondolt és a begyűjtésen kívül az őszi munkákra vonatkozóan is versenyt hirdetett. Balogh Béni cséplöbrigádve- zetö pedig a többi cséplőgépet hívta ki versenyre, hogy ki csépel el többet, hol folyik majd a legjobb népnevelő munka, honnan szállítják majd el az elcsépelt mennyiséghez viszonyítva a legtöbb gabonát. Kuklís Lukács is ott V0H a tanácsülésen. O csak magában határozza el, hogy nem marad el n többiek mögött. Tavaly is 200 százalék körül teljesített. Hazament és otthon számolgatni kezdett. Kiszámította előre, hogy körülbelül mennyi feleslege lesz. — Túlteljesítem a tavalyi eredményt állupitotia meg a fejtörés után. Az elsők között csépelt cl, a beadásban sem tudták megelőzni y többiek, Elsőnek adta be a gabonát és 1)91 százalékot teljesített. A tanácstagok vállalása nem volt pusztába kiáltó szó. Akik elcsépeltek már, azok azonnal bevi|ték a gabonát. Káint Pál középparaszt. 280 százalékot teljesített. Sisák Péter sem a levegőbe beszélt a tanácsülésen, máris 300 százaléknál tart. Gáspár István tanácstag 150 százalékot teljesített. A tanácstagok példamutatása magával ragadja a többieket is. Sz. Kovács Béni 195 százalékot, Kertész Béni 260 százalékot teljesített eddig. Balogh Béni is megnyomta a gombot. J6 népnevelő munkával elérte, hogy a géptől minden dolgozó paraszt bevitte * a gyűjtőhelyre a felesleges gabonáját. A legtöbbel a* ö fi épe csépelte ci. Meg is kaPta a tanács vándorzászlaját. Meg is érdemelte. mert brigádjával már az első héten, az esős idő ellenére, több mint hét vagon gabonát elcsépelt. Balogh Béni tehát beváltotta a szavát. Nemcsak ő, hanem a többi tanácstagok is, akik elcsépeltek már, igyekeznek a vállalásaikat teljesíteni. A tanácsház külső falán függő dicsőségiáblán egyre több név sorakozik fel és egyre jobbá vállnak a százalékok is. Valóban folyik a verseny, mert a dolgozó parasztok mindig nézik, hogy lti van az élen. Legutoljára Klemén József kispy- raszt volt a legirígylésrejnél-tóbb gazda Kiskunmnjsán, mert a dicsőségtáblán az ezres szám díszelgett a neve mellett. A terményraktárba július 18-ig majdnem tizenhat vagon gabona folyt be. Ez a szám perc- röl-percre növekszik. Minden becsületes dolgozó jó katonája akar leírni a begyűjtés csatájának. Kiskunmajsa nem akar lemaradni versenytársa, Alpár mögölf és a vállalás szerint augusztus 7-re végezni szeretnének a csépléssel. Amióta kiebrndalták a kulákok cimboráit as orgoványi tanácsból, asóta javult a begyűjtés Orgoványon mintegy három héttel ezelőtt kiebrudaiták a tanácsból az oda befurakodott ellenséges elemeket. Csajbók Pál elnökhelyettes, aki számtalanszor kiállt a kulákok mellett, már nincs a tanácsházán. Nagy hangon demokratának hirdette magát, ugyanakkor Király Teréz 66 holdas kuláklánynak, megkerülve a törvényes rendelkezéseket, szóban adott fára szállítási engedélyt. És még ö volt felháborodva, mikor a rendőrség lefogta a szállítmányt- Csajbók teljesen összefonódott a kulákokkal. Hasonlóképpen eltávolították S. Tóth Pál végrehajtóbizottsági tagot, akiről kiderült hogy maga is kulák. Vele egyhúron pendült Márton János végrehajtóbizottsági tag is. A kulákok rokonai, barátai igyekeztek minden vezető pozíciót elfoglalni a községben. Márton Imre szövetkezeti ügyvezető, Gsajbók Teréz szövetkezeti pénztáros lett- A Párt éberségének köszönhető, hogy pozícióikból le lettek váit- VaNem lehet csodálkozni azon, hogy Orgoványon minden olyan nehezen ment. Ha olyan végrehajtóbizottsági tagok vannak, mint Váradi Lajos, akinek apósa 50 holdas kulák. Ezek persze, a kulákokat „haverként” kezelték. A tojás- és baromfibegyüjtés- né| is kiviláglik, hogyan dolgoztak ezek a „dicső férfiak”. A tojásbeadás eredménye június 30-ig 17 százaléka volt az öasz- beadásnak. Az ellenség eltávolítása után nem egész három hét alatt, jüliys 16-ig * teljesítés S3 százalékra ugrót), a baromfinál, bár még gyenge az eredmény, de itt is negyedszázalékról két százalékra növekedet t a teljesítés. As újjáalakult régreh njtóbisíotlság nagy lendülettel látott neki n munkának. Annál is inkább, mert Izsáknál és Jakabszállássál vannak csáp lesi és begyűjtési versenyben. A társadalmi bizottság tagjai felosztották egymás között a cséplőgépeket. A hat, cséplőgépet naponta lelátogatják és népnevelő munkát végeznek. A cséplőgépek munkásai versenyben vannak egymással. Különösen' a gépállomás két gépe köti nagyon az ebei a karóhoz, hogy elsők lesznek. Már kész a versenyzászló, amelyet a tanács a legjobb eredményt elért gépnek ad. A legutolsó kiértékelés szerint július 16-ig Berenya Péter gépe csépelt el legtöbbet- Ugyanezen Időig a csépié,si eredmény a búzából 222 mázsa rozsból 868 mázsa, árpából 124 mázsa és zabból 3 mázsa. A társadalmi bizottság népnevelő munkájának meg is van az eredménye. A gazdák azonnal a cséplőgéptől v.szik a begyüjtőbelyre a gabonát. A kommunisták példamutatása pedig újabb lendületet ad ennek a munkának. Id. Oláh József kö- zépparaszt 797 százalékban, Vgi-Rócz Mihály középparaszt, aki elsőnek vitte be a gabonát a szövetkezeti raktárba. 545 százalékban, Járvás István 9 holdas gazda 380 százalékban teljesítette már beadási kötelességét. Valamennyien pár)tagok. . Id- Oláh József, bár este végzett, a csépléssel, mégis azonnal kocsira rakcdo.t’t és beszállította a gabonát. Neki kettős oka is van, hogy így cselekedet. Nemcsal: a jelent akarja építeni, a békét védeni, amelynek bástyáján egy tégla az ő 797 százaléka, hanem a múltért is vissza akar fizetni. Jól emlékszik a Héijas-különli,- mény és bandájának garázdálkodására. Embereket, fűrészeltek ketté, elevenen csonkították meg az éjö testeket ezek a haramiák. Ha valaki csak nem köszönt eléggé „tisztességtu- dőan” nekik, máris a legiosz- szibbia számíthatott;. Megásatták vele saját sírját és válogatott kínzásokijai ölték meg, elsősorban a kommunistákat, a volt vörös katonákat. Sok becsü. let.es orgoványi is meghalt ezekben a napokban. Bas ki László, Baski Lajos, Tó(h Ambrus kulákok jártak ejöl a gyilkolásban és a fosztogatásban. Nemcsak id. Oláh József, hanem még sokan emlékeznek ezekre az eseményeikre. Ezek az emberek nem felejtenek, merj a legvéresebb rémregények is szelíd történetek ahhoz képest, amelyek itt megtörténtek a valóságban. Ezt a világot akarták vissza Grőazék is. Ezt akarják a falu kulákjaf is és velük ösz- szefonódott személyek. akiket nemrég távolítottak el a tanácstól és egyéb funkciókból. A dolgozók azzal felelnek ezeknek, hogy még fokozottabban teljesítik hazafias kötelességüket. A kommunisták példamutatása nyomán Csikós Imre 142 százalékban, S. Szabó László 250 százalékban, Mányik József 330 százalékban ’ teljesítette máris beadási kötelezettségét. Az utolsó tanácsülésen pedig számos versenykihívás történt. Molnár Istvánná Téti Istvánt hívta ki versenyre. Hozzájuk még 18 pár csatlakozott. A dűlők között is élénk versengés folyik, hogy ki csépel el előbb és ki vfsz be több gabonát ? Napró[-napra szaporodnak a nevek a dicsőségtáblán. A béke védelmének újabb katonái sorakoznak fel. okik meg akarják hálá!ni_ a jelent a Pártnak. A kisvasútat, az- ötéves '(érvben előirányzott szülőotthont, iskolát, villanyhálózatot és így tovább. így adnak mél|<5 feleletet a múlt gazembereinek és a Grősz-félc bandának. Olvasd a I• iársaílaíini Szóink II»**»» TVtMlfr KptnH« vi I minden számát. Jmé’eti fejlődésedet segíti elől Példát mutat a kommunista népnevelő,,. Az előttünk álló nagy fefadar tok, az oszlályharo élesedése, a feszült nemzetközi helyzet megköveteli párttagjainktól a kommunista. kötelessé gtel jesítést, a példamutatást, az áldozuváHalast. Vgirácz Mihály orgoványi dolgozó paraszt, párttag is minden munkájában ezt tartja szem előtt. Mint cséplő g épcllenör népnevelő munkát végez. Jó- felvilágosító munkájúi személyi példamutatása, crösifi meg. Népnevelő munkája így válik eredményessé, Ugirácz elvtárs az elsők között végzett az aratásban és, már egy hete az első csépléskor 545 százalékban teljesíiette terménybeadási kötelezettségét. De tojásbeadási kötelezettségének is 100 százalékon felül, valamint baromfibeadási kötelezettségének is 100 százalékon felül tett elegeit. Most a cséplőgépnél minden dolgozó parasztot felvilágosít, hogy milyen fontos a gabonának a cséplőgéptől a raktárba való gyors beszállítása. Személyi példamutatását máris többen követték, akik ennél a cséplőgépnél csépelnek. így Oláh József Uözéppa. raszt már 915 százalékban teljesítette terménybeadási kötelezettségét a cséplőgéptől. 115 százalékban teljesí. tette tojásbeadási kötelezettségét. Csikós Imre kisparaszt 140 százalékban teljesítette beadási kötelezettig ét n cséplőgéptől. Vgirácz Mihály rendesen olvassa a napi sajtót, foglalkozik a nemzetközi kérdésekkel és a cséplőgép dolgozóit állandóan tájékoztatja a kül- és belpolitikai helyzetről. Gépétől a jó felvilágosító munka eredményeképpen viszik be a raktárba a gabonát. Így Ladányi íjászló kisparaszt és Bottyán István középparaszt >s rögtön a cséplőgéptől vitte be gabonáját. Vgirácz tjvfdrs leghübb úti- társa kis népnevelő-füzete, melyet mindig elolvas és, amelynek jó érveit felhasználja, Vgirácz elvtárs a másod- növény vetésben, tarló kádasban is példát mutatott a község dolgozóinak, mert egy hold és 400 négyszögöl kölest és félhold tarlókukoricát már időben elvetett. Vgirácz clvtárs mint népnevelő megtanulta őzt, hogy mindazért, ami a községben történik, a kommunisták felelősek. Ezért a dolgozó parasztok minden problémájával foglalkozik. Egyénileg elbeszélget velük. Nem feledkezik meg Vgirácz elvtárs arról sem, hogy neki u munkaversenyt is szemelőtt kell tartania és a kommunista példamutatáson keresztül azf népszerűsítenie kell. Ezért versenyre hívta ki az egyik tanácsülésen az összeis tanácstagot. A terménybeadás 100 száaléko-n felüli teljesítésére párosversenyben, áll Bereute Imre dolgozó paraszttal. A verseny fontosságát minden esetben megmagyarázza a dolgozó parasztoknak és felvilágosítja őket, hogy gyorsan, időben azért kell csépelni és a terményt pedig azért beadni, mert a béke megvédéséről, ötéves tcrvünk teljesítéséről és jövöévi kenyerünk biztosításáról van szó. A kommunista népneveié akkor végez jó munkát, ha feladatát kommunista példa-mutatáson keresztül valósítja meg, mint VgiHanyagság vagy szándékosság? Lelkiismeretlen munkaerőgazdálkodás az Izsáki-úti építkezésen Megyénkben egyre nagyobb méretekben bontakozik ki az alkotmány ünnepének tiszteletére megindult munkaverseny, mely tulajdonképpen szerves folytatása a kongresszusi, az április 4-1, valamint a május 1-i munkaver. senynek. Üzemeink dolgozói különösen a Grösz banda leleplezése után fokozták lendületüket, hogy ezzel tegyenek bizonyságot a Párt és a szocializmus ügyé. hez való ragaszkodásukról. Dolgozóink tehát mindent elkövei- nek, hogy többtermeléssel ünne. pelhessék az alkotmány megszületésének évfordulóját. Ez1 azonban nem jelenti azt, hogy mindenütt simán, akadály nélkül mennek a dolgok. A Kecskeméti Magasépítési Vállalat Izsáki-üti 3. számú építkezésén például szervezetlenség és zűrzavar ural. kodik a munka szervezését ille- töeu. Különösen a munkaerő elosztásában mutatkoznak súlyos hibák. Nem egy példa van arra, hogy az építkezésen lelkiismeretlenül, nehéz testimunkára osztanak be fizikailag fejletlen fiatalokat, Legutóbb 15—16 éves fiatalokat állitotiak be a beton, hordáshoz. Ennek következménye az lett, hogy ezek a még gyermekeknek számító fiatalok nem tudlak munkájukat tökéletesen elvégezni és nem tudtak kellő mennyiségű anyagot szállítani a szakmunkásoknak és így például Csaíár József kötni), ves-brigádjának teljesítménye 130 százalékról 21 százalékra csökkent az elmúlt napokban. A helyiden munkaerőelosztás és rossz munkaszervezés következtében nyolc dolgozó összkeresete mindössze 32 forint volt egy napon. Az építkezés vezetői egymásra hárítják a felelősséget és arra hivatkoznak, hogy ezeket a fia* tatokat tulajdonképpen nehéz testi munkára alkalmazták, hogy a Munkaerögazdálkodási Hivatal erre a munkára küldte ezeket a fiatalokat. Szocializmust építő hazánkban legfőbb érték az ember, építő munkánk tartalékéról: a serdülő fiatalok. Ebben az értékben okoz kárt az, aki nem törődik azzal, hogy 15—16 éves fiatalok erejüket túlhaladó munkát végeznek és ezzel testi fejlődésükben aka. dályozzák meg őket. Fiatajaink részt kérnek maguknak az építő, munkából, de tekintettel kell lennünk testi fejlettségükre és kímélnünk kell erejüket. Az építkezés pártszervezetének és szakszervezetének fel kell figyelnie erre a jelenségre és haladéktalanul közbe kell lépnie, hogy megakadályozzák ezt a helytelen állapotot, aki a jövő munkahőseiben, serdülő fiatalsá. gunkban, az emberben akar kárt okozni. A. pártszervezet és szak- szervezet feladata, hogy felderítse: hanyagságról, vagy szán. dékosságról van-e szó ebben az esetben. Egy biztos, akár hanyagság, akár szándékosság, ez az ellenség munkáját segíti elő. Levelezőnk írja: Csatlakoztunk a madarasiák versenykihívásához és a kun. szentmiklósi jarás hívta versenyre a dunuvecse\ járást. Kun- adacs község dolgozói még rövi- debb idő alatt vállalták a ver- senypon/ok végrehajtását, — (Iluhitka János, Kunszent- mUtlósJ