Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. június (5. évfolyam, 46-68. szám)
1950-06-13 / 53. szám
A jó felvilágosító munka segíti a termelés emelését A tompái Erdőgondnokság üzemi EPOSZ szervezetében a népnevelők a Eárt népnevelőivel együtt résztvesznek a népnevelők 20 perces rádióelőadásán és utána közösen megbeszélik a feladatokat. A Párt irányítja őket, módszereket ad a népnevelő munkához. Így vált lehetővé, hogy a DISZ kongresszusára tett munkafelajánlást már június 3-ra túl is teljesítették. Vállalták, hogy öt ifi-brigádot szerveznek, ezt június ti ra, hat, ifi-brigád megszervezésével teljesítették. A termelésben június 18-ra 126 százalékot ajánlottak fel és a százaléknál tartanak. A JO EREDMÉNY megtalálható a bácsalmási Állami Gazdaság EPOSZ szervezetében is, akik közül 35 ifi tett kongresszusi felajánlást. Itt kiemelkedik Ra- uz9 József elvtárs, aki 160 százalékról 200-ra emeli teljesítményét. A gyapot sara- bolásánál 307 százalékot ért el, napi keresető 57 forint volt. A többi fiatal is 200 százalékon felül vállalt és 220—230 százalék felé tartanak. Ez a lendület magával ragadta a konyhán dolgozókat is és megfogadták, hogy 'pontosabban, jobban készítik el az élelmet a gazdaság dolgozói részére. A katymári ,,Sztahánov‘’ termelőcsoport ,,Ifjú Gárda“ ifibrigádja 140 százalékról 160-ra emeli termelését. Ezt június B án 85 százalékban teljesítették. A kalocsai járásban a szakmári gépállomáson Deák Adolf elvtárs, Pártunk tagjelöltje felajánlotta, hogy a Kongresszus tiszteletére az idei cséplésben 50 vagon gabonát csépel el. AZ EREDMÉNYEK MELLETT vannak hiányosságok is, mint például a keceli SZÍT szervezetben, ahol a különböző felajánlások megtörténtek, de a munka a teljesítés érdekében rnég kevéssé indult meg. Ez a jelenség máshol is tapasztalható, de ezek az elmaradt szervezetek igyekeznek a jók példamutatásáf követni. Szervezeteink mindjobban felzárkóznak Pártunk mögé a Dolgozó Ifjúsági Szövetség megvalósítása, cl béke harcos megvédése érdekében. EZEK A FIATALOK és rajtuk kívül megyénkben sok munkás, paraszt és diák fiatal a termelés emelésével, a tanulás fokozásával válaszolnak a kalocsai érsek úr nak és a dusnoki papnak, akik a békeív aláírásának megtagadásával is kimutatták, hogy ellenségei- a magyar dolgozó népnek és a magyar ifjúságnak is. De ez az ifjúság nemcsak a termelésben tud élenjárni, hanem ha kell, fegyverrel is '.megvédi a szabadságot a kalocsai ér sek „úr" politikája, a dusnoki „lelkész atya’’ nép ellen for dúló cselekményével szemben és hangolójukkal az amerikai imperializmussal szemben. A fiatalokban él az a tudat, amit Farkas elvtárs mondott: „Van hazánk, van mit védenünk.’• Suhajda Imre MINSz megyei prop. felelős. Köszönjük a Pártnak ésRákosi elvtársnak A bajai alsóvárosi iskola látogatása a sumári gépállomáson és a „Felszabadulás“ tszcs-uél A baja-sumári gépállomás traktorul vtdáru gyermeksereget visznek. A traktorok dübörgését túlszárnyalja n dal, mely a gyermekek ajkán csendül. A földeken dolgozók vidám integetése, kendö- lobogtalása kísért útjukat. A bajai alsóváros! iskola száz növendéke van útban, hogy megtekintse a gépállomást és látogatást tegjfen .a „Felszabadulás“ termelőszövetkezeti csoportnál. Napok óta lázas izgalom várta ezt a napot. Most, hogy a gépállomáson Szöllösi és Szabarl eivtársakkal az élen a dolgozók fogadják ö^et, kis csoportokba verődve indulnak megnézni a gépállomás életét és munkáját. A leányok a kultúrterem felé indulnak, a fiúk útja azonban elsőnek a traktorok felé vezet. Nagy szak. értelemmel vizsgálgatják a traktorok minden részét. Különösen a Hoffher. traktorok kötik le a fi gyelmiiket, de Király Kálmánnak a 25-ös MAVAG-ok is tetszenek. Hát még, mikor a gépállomás dolgozói felIIhetik őket a gépekre és megindítják a gépeket, hogy gyakorlati munkájukban is bemutassák őkel. Csillognak a sze mek és a, kezek a kormánykerék felé, nyúlnak, hogy egy pillanatra ők is vezethessék. Ifj. Készéi Antal a VIII. osztályból utána füzetébe jegyzi a a látottakat és tapasztaltakat. — A mezőgazdaság gépesítésével megkönnyebbült a munka. A gépállomás olcsó pénzért végzi a munkát és dolgozó parasztságunkat a föld alapos ős jé megmunkálásával hozzásegíti a terméseredmények fokozásához. Szovjetunió példája nyomán Így válik valóra a mezőgazdaságban Is a szocialista építés munkája. Gál Rózsa a VIII. osztályból ugyancsak megjegyzi: — 4 gépállomás hozzásegíti dolgozó nél pilnket életszínvonaluk (-melke, déséhez. A jobb és magasabb Terméseredmények pedig népgnzdr ságunk megerősödéséhez vezetnek. • A kis diákok alaposan szemügy re vesznek mindent. Az ekék, boronák, fogasolók mind lekötik figyelmüket és mikor a látogalás véget ér, Gál Rózsa köszöni meg a fogadtatást. Utána kultúrműsorral kedveskednek a kisdiákok a gépállomás- dolgozóinak, amelyen ott vannak a szomszédos „Felszabadulás“ termelőszövetkezeti csoport tagjai Is. Király Kálmán a „Felszabadti lásnál“ tett látogatása után gyorsan megalkotja véleményét: — A jobb talajművelés a csoportban nagyobb terméseredményt ígér az egyénileg dolgozó kispárnátok földjeinél. Míg itt dúskalászú a búza és rozsvefes, az egyéni gazdálkodóké ritka és silány. így mutatkozik meg a gyakorlatban a Szovjetunió segít, sége élen járó mezőgazdaságának gyakorlati tapasztalatai. Pártunk útmutatása és Rákosi elvtárs tanítása. Csak a vak nem látja a kü’önbséget. A diáksereg hálás a Pártnak, hogy lehetővé tette számukra az iskolában tanultaknak gyakorlat, megszemlélését is. Ez a hála nyilvánul meg abban Is, hogy júnlu.-. 18 ra tett felajánlásaikat vala mennyien túlteljesíteni igyekeznek. A beiskoláztatás során va lamennyten továbbtanulásra Jelentkeztek. Ifj. Készéi Antal a pécsi fémipari gimnáziumba megy. Gál Rózsa a III. Béla gimnázium, lát Király Kálmán pétiig aki még estis VII.-es megfogndla, hogy általános fi-08 tanulmányi eredményeit, melyet június 18 ra vál- I Indít, hogy 6.5-re javltja, 7 ered menyekre fogja fokozni. A kis diákseteg ulána Garára ment, ahol az Állami Gazdaságoi ils megtekintette. A Párt szeretete e9 gondoskodása így ad lehetőséget és módot arra, hogv n város, fiatalság a mezőgazdaság munkáján keresztül szélesíthesse Isme rétéit és szorosabbra fonja a falu és a város között, az egymás munkájuk iránti megbecsülést. Teftenérték a gyümölcsfákat megcsonkító apácákat Támad a klerikális reakció és a kulákság. A legkisebb rést Is felhasználja, hogy hátráltassa népi demokráciánk fejlődését és hogy szembeállítsa a népi demokráciánk vezetőit a dolgozó parasztsággal. Persze, minél jobban csúszik a talaj a lábuk alall, annál dü- hüdlebben támadnak. A klerikális reakció s annak bű kulyái, a kulá kok most már világosan láljúk, hogy a do’gozó emberiségnek blatt« Ugatnak, azok felismerték a kapitalista rendszer és a népi demokráciánk rendszere köziitli különbséget. A kapitalista rendszerbe« sok volt az ígéret, de a juttatás csak szenvedés volt a dolgozó nép vek. Ezzel szemben népi demokráciánk állama rövid 5 év aUllt bebizonyította, hogy Magyarország most már örökre a dolgozó nepá lett és saját magának építi az országot. Bármilyen munkát végez dolgozó népünk, saját magának dolgozik és minél jobban emelt ■ termelést, annál magasabb életszínvonalat biztosít magánajr és családjának. A klerikális reakciónak és a kuiáksógnak nem tetszik a népi demokráciánk gyors fejlődése, ezért mindent elkövetnek, bogy hátráltassák. Pl. Mélykút község tulajdonát képező gyümölcsfákat teljesen tönkretették az apácák, kora hajnali órákban lopták a gyümölcsöt, és az iskolás gyermekekre terelték a gyanút. 19M». június 5-én reggel 4 órakor az apácákat tetten értem, amikor fent voltak a gyümölcsfákon és 300—400 forintot kitevő kárt okoztak. A gyümölcsfák ágait nagy mértékben lelördöslék azért, hogy a jövő évi '] termést megsemmisítsék. Az eljárás folyamatban vau ellenük. A jj reakció és a kulákság mindenféle formában próbálkozik, hogy bel f tud árlani nép! demokráciánknak és hátráltassa fejlődésünket. De 1 mi szemünket nyitva tartva éberen őrködünk népi demokráciánkra j és annak tisztaságára. Felhit ok minden becsületes dulgozól, hogy az j osztályhureot egy pillanatra se tévessze szem elöl. Si, M.. községi bíró, Mélykút. | KECSKEMÉTI GYÓGYSZERTÁRÁK ÜGYELETE: André (Itákóczi-út) és Katona-örökösök (Batthyány-u.); — VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Mérsékelt, időnként élénk felhőzet. Egyes helyeken kisebb záporeső vagy zivatar. — A lehűlés nem folytatódik tovább. a hőmérséklet nem változik lényegesen. — VASÁRNAP a honvédség látogatást tett a kiskunfélegyházi gépállomáson. A bajtársak és a gépállomás dolgozói kölcsönösen kultúrműsort mutattak be. A látogatás megerősítette a honvéd- bajtársak és a gépállomás dolgozóinak közös összefogását a béke megvédésére. _ A DOLGOZÓK Tanítóképzőjének negyedéves hallgatója, Pintye Sándor, Baján a Kamarás Dunába, fulladt fürdőzés közben. Még élt, amikor partra emelték, anélkül, hogy eszméletét via* szanyerte volna, meghalt, — BAJÁN az ifjúság megst« vezle az aratás és csépién idejfi az önkénles tűzörségi és Rgje!' szolgálatot. Az ifjúság nagy te kesedéssel vesz részt a mnttH — NEMCSAK a jó töltőtoll » fontos, hanem a jő tinta is. töltötolltinlát Márkus látszertú-. mester töl tőtol Iszaküzletében VH súrolhat Kecskeméten, a Tót« patika mellett, SzéchenyMÓ Kimérve is kapható. t< — BÁCSBOKODON rne«‘ kezdték a vasútállomás mellett a Bácsbokodi Sajt- és Vajtermelő NV új telepének építkezési munkálatait. Az új telepet, melyet közel két ég félmillió forint költséggé1 építenek, még az ősszel átad ják rendeltetésének. — SZABADSZÁLLÁSON ismét több kulákot lepleztek le, akik szabotálták a növényápolást. Ifj. Szűcs I,ászló kötelező cukorrépavetését még a mai napig sem egyelte ki és a gaz egyenlő magasságban van a veteménnyel. Jósdi Imre kulák cukorrépa helyett takarmányrépát vetett és a cukorrépamagot elrejtette. — Szabó István kulák harmadából kiadta művelésre, a földjét de szerződést nem íratott. — A DUNAVECSEI járásban. Szalkszentmárton közelében az ősz folyamán két tanyaközpont is épül. Az egyik a már meglévő homokpnsztai te.rirx-lőcsoportban épül ki, a másik Nagyszállás—Bösztö- rön. — ORVOSI KÖPENYT, strnnd- kabát'iT, pizsamát, pincőrlcabátot, otthon srát készíttessen Kovács Menyhért fehőrnemfikőszítőnől, — Kecskemét, T/isonczy-n. 2. sz. 80 — KISKUNHALAS-Füzes Pusztán az ősz folyamán 74 család kezdi meg a közös gazdálkodást a volt Babó féle birtokon. Az alakulandó termelőcsoport egvik legnagyobb termelőcsoport lesz Kiskunhalason. A csoport taae jai már megkezdték a gazdasági épületek, istállók kijaví tását, felépítését. — MUNKÁS és ifitVá'd előadás lesz ma este fél 8 órakor a Katona József Színházban. Színre kerül a „Vil la a mellékutcában’' című nagysikerű szovjet színdarab. — A KECSKEMÉTI úttörők vasárnap egészuapos kirándulást rendeztek a Mükertbe. Táncoltak, énekeltek, próbálták az évzárón előadásra kerülő darabot. Jókedvükkel, vidám kacagásukkal sok felnőttet is odavonzottak. — KATYMÁRON az állami általános iskola nagy lendülettel folytatja előkészületeit a kecskeméti természetrajzi szemléltető eszközök kiállítására. Eddig 40 különböző madártojás és fészek került a kiállításra kerülő anyagba. — CSÁTALJÁN zabot loptak Annus György és Pető László lóápolók. A megyei bíróság 4—4 hónapi fogházra ítélte őket. — KISOSZ-HIREK. F. hő 12 én, hétfőn este 7 órakor tlzo.s csoportfelelős ülést tartunk. miért is kérjük a kar- társakat teljes számban, pontos Időben való megjelenéséit* — 13 án, kedden este 6 órakor piaci árusok részére zakmai tájékoztató. Minden náci árus megjelenését kér- iilk. 59 —• BAJÁN az 1. körzet irinjátszó csoportja Jól siketéit kul tu restet rendezett a Dózsa-teremben.- GARÁN nagy sikerrel kerepeltek a katymári álta- mos iskola 1558. Széchenyi ’«csapatának tagjai. A kul- ormúsor keretében bemutatok „Az égig érő nagy fa“ és Görög Ilona” című egyfel- vonásosokat. A lelkes kis -»«csapat a garai vendégsze- eplés után felkereste a bács- borsodi állami gazdaság dolgozóit is, akik előtt ugyancsak nagy sikerrel mutatták be műsorukat. — A KISKUNHALAS] gépállomás ismét nagyarányú erdőszántást kezdett. Három Sztalinyec-géppel végzik a munkát. — KIOSZ (KISIPAROS) HÍREK; Június 12-én este 7 órakor KlOSZ-nap (taggyűlés) lesz. 13 án este 8 órakor Nagyválasztmányi gyűlés. — 14-én este 7 órakor szemináriumi vizsga első rész. 15-én délután 4 órakor vendéglősök szak. gyűlés, este 7 órakor szemináriumi vizsga második rész. 17-én este 8 órakor raü soros családias kerti ünnepély lesz a Székház kerthelyiségében, Kisfaludy q. 6. 70 — ZENÉS tárlatvezetés lesz vasárnap délelőtt fél 12 órakor a kecskeméti Városi Múzeumban. Ez az esemény azért is nagyjelentőségű, mert Magyarországon ez az első ilyen irányú kísérlet, amilyen eddig csak a Szovjetunióban volt. Egy teremben bidermejer zenét hallgathat a közönség. Utána a tárlatvezetés kapcsán a korró! egy áttekintő képet kap a hallgatóság a kor f&stői ismertetésével. Mivel az országban ez az első il ven i rá nyű kísérlet, pesti vendégek is résztvesznek a tárlatveze tésen, mely ha beválik, ak kor az összes megjár múzeumokban bevezetik. I