Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. június (5. évfolyam, 46-68. szám)
1950-06-10 / 51. szám
A mezőgazdasági aktivaértekezlet második napján megvitatták az ország következő esztendei kenyerének a betakarítását Rendelet a gabona csépléséről Tegnapi számunkban közöltük Németi József elvtárs, a Megyei Pártbizottság titkárának beszédét, A beszéd után a kétnapos mezőgazdasági aktíva résztvevői csoportokra oszlottak és megvitatták a megyei titkár beszámolóját. A hozzászólások után Sarok Antal elvtárs rátért az aktíva értekezlet kővetkező napirendi pontjára. Mozgósítanunk kell az aratás, — így kezdte Sarok elvtárs beszédét, — cséplés, és gabona- gyűjtés gyors végrehajtáséra. Feladatunkat csak akkor tudjuk sikeresen lebonyolítani, ha a mozgósítási munkálatokba belevonjuk a falusi tömegszervezeteket, vagyis a DÉFOSzt, az MNDSz t, a földmüvesszövetke- zeteket, az ifjúsági szövetséget. Bővebb termés — töiío gond Munkánk megszervezésénél figyelembe kell venni, hogy az idei termés jóval több lesz, mint amennyi eddig volt. A bővebb termés több gondot okoz és több munkát igényel. Munkánk megszervezésénél ezért már most fokozottan fel kell készülni és számolni kell azzal, hogy az osztályellenség, a ku- lák is fokozódó támadásba lendül. Ezt láttuk már az őszi és tavaszi munkák során is. A támadás helyenként igen komoly formában nyilvánult meg. Hogy a kulákok nem maradnak tétlenek, annak bizonyítéka, hogy már az aratási szerződések megkötésénél érezhető tevékenységük. Ezért a legfontosabb feladat, hogy a járási végrehajtó bizottságok felrázzák a DÉFOSz-t és fokozott mértékben leplezzék le a kulákság agitációját, akik most a jó termésre való kilátással Igyekszenek elszabotálni az aratás sikeres levezetését. A kulákok most arra spekulálnak, bogy megkerülik a DÉFOSz t és napszámmal arattalnak. Fdtsda’unk; politikai harci nevelés Az elvtársaknak, látni kell-azt, hogy az előttünk álló feladat nem egyszerűen adminisztratív jellegű, hanem politikai harci kérdés: IMéves tervünk első évi termésének betakarításáért vivőit bare. Ezt az osztályellenség is tudja s mindent megtesz, hogy tervünket keresztezze, nem riad vissza a szaboláláslól sem. Jó politikai felvilágosító munkával el ko'I érni azt, hogy dolgozó parasztságunk a miniszter- tanácsi határozatnak megfelelően Időben végezze el feladatúit. A feladatok elvégzése érdekében fokozni kell a felvilágoslló agitáció* kampányt. Tudalosllani kell, hogy minden mázsa gabona, amivel többet adunk, ez erősíti államunkat, továbbá hatalmas csapás a béke ellenségeire. A felvilágosító munka nyomán mindenki ismerje fel, hogy az időben elvégzett aralás-cséplési és begyűjtési munka hazafias kötelesség. A dolgozó parasztság legyen tudatában annak, hogy a ráeső résszel ő is komoly anyagi erővel támogatja a békét, erősíti a Szovjetunió vezette béketábort. A növényápolási munka oroszlánrészét aratás előtt végezzük el De fel kell hívnunk az elvtársak figyelmét arra is, hogy meg ne feledkezzenek a növényápolás! munkákról. Felvilágosító munkánkat lehát ágy kell vinni, hogv a, dolgozó parasztság a növényápolást úgy szervezze meg, bogy a munka oroszlánrészét aratás előtt végezze el és így minél több munkaerőt tudjon az aratásra fordítani. Elengedhetetlen tehát az, hogy munkánk során állandóan a minisztertanácsi határozat alapján szervezzük meg a végrehajtást. Pártszervezeteink a dolgozó parasztság felvlágosítása és mozgósítása érdekében a kövelkező feladatokat hajtsák végre: Kellő érési állapotban arassunk Tudatosítani kell minden dolgozó parasztnál, hogy egyéni érdeke is azt kívánja hogy a kellő érési állapotban végezze el minél gyorsabban az aratást és hogy a szemveszteséget a legkisebbre csökkentse. fgy az aralást a búzánál viaszérésben a rozsnál teljes érés elölt, az őszi, lavaszi árpánál, valamint a zabnál sárgaérésben végezzük el. Ugyanakkor a learatott gabonát aralás után minél gyorsabban hordjuk össze, elkerülve a csirásodást. így jobban elősegítjük a gyors csépíést is. Mindamellett nagy gondot kell fordítani a kaparék összehordására is, hogy a szemveszleség minél kisebb legyen. De fordítsunk gondot a tarlóhánlásra is. Fontos továbbá, hogy a dolgozó parasztok minél nagyobb számban kössenek a kötelező beadáson felüli gabona beadására szerződést az állammal. Ezek a szerződések előnyösek a dolgozó parasztság részére, mert jutalmai bitositanak. Az aratás, cséplés és begyűjtéssel kapcsolalos fel- világosító munkát mind a községekben, mind pedig a lanyavi- lágban kisgyűléseken tudatosítanunk. Szélesítsük a munkaverseny! Eteken a kisgyűléseken cél- szerit, ha megtárgyalják a munkák veuenyszerű lebonyolítását, továbbá azt is, .hogy a. községen beiül az egyének hogyan indítanak versenyt. A lovábibákban Sarok elvtárs felhívta az értekezleten megjelentek figyelmét bogy a munka fontosságára való tekintettel az előkészületeket gondosan szer. vezzék meg. — Ha kiértékeljük az eddigi intézkedéseket, akkor azl látjuk, hogy ezen a téren bizonyos hiányosságok mutatkoznak. Június 5-ig kellett megkötni az aratási szerződéseket. À jelek azl mulatják, hnnv a DÉFOSz itt már lemaradt, mert Pató Pál módjára kezelte ezt a kérdést. Fontos feladat lehát, hogy meggyorsítsuk a munkát, hogy idejében tudjuk, hogy hol, mennyi munkaerőre lesz szükségünk, Fel kell figyelni a kulákok mesterkedéseire és ahol ezek előfordulnak, kíméletlenül le kell lep- leziii őket. Sarok elvtárs felhívta a járási és városi pártbizottságok figyelmét arra is, hogy nagy gonddal dal ellenőrizzék a cséplések felülvizsgálását. Ennek a munkának a határideje június 10, ami azt jelenti, hogy arra az időre minden gép üzemképes állapotban legyen és hogy a belkereskedelmi igazgatóság minden géphez megbízható ellenőrt állítson. 15-re pedig biztosítani kell minden géphez a gépmunkásokat. — Már most ellenőrizzük, hogy minden arató, illetv« cséplőgéphez megvannak-e a szükséges alkatrészek, biztosítva van-e az üzemanyag és zsineg. El kell kerülni azt, hogy anyaghiány miatt időveszteség álljon elő. Göndoskod- junk a behoidáshoz szükséges fogatok és járművek megszervezéséről is. Már most készítsük el a gépek területi felosztását, vagy felhasználási tervét. Gátoljuk meg azt hogy a helytelen beosztás kihúzza a csépíést. Gondoskodtunk a gabonák őrzéséről Az előkészítő munkálatoknál nem szabad elfeledkeznünk a gabonák őrzéséről sem. Az őrzés már akkor vegye kezdetét, amikor a gabona még lábon van. Gondot kell fordítani a gabonaraktárak rendbehozására, feríő!le..itésére és arra, hogy elegendő gyűjtőhely álljon rendelkezésre. A földművesszövetkezetek biztosítsanak megfelelő számú gabo- nafelvásérlókat, hogy a begyűjtés üteme biztosítva Jegyen. A szervezetek gondoskodjanak arról, hogy a begyűjtés széles tömegmozgalommá váljék, jóval nagyobb mértékben, mint az előző évben. A versenymozgalom sikerének előmozdítására tudatosítani kell a jutalmazás rendszerét. A pártszervezetek vegyék kezükbe a versenymozgalom irányítását. Ellenőrizzék le az illetékes servek azt is, hogy a terménybeadási és gabonalapok július 1 ig mindenütt kikézbesítésre kerüljenek. Gépállomások, állami gazdaságok és termelőcsoporlok járjanak elől jó példával a munkák végrehajtásában. Az állami gazdaságokban és termelőcsoporlok- ban a legnagyobb fokig alkalmazni kell a gépek 100 százalékos kihasználását. Tudalosllani kell, hogy az állami gazdaságokban és gépállomásokon az araló és cséplőmun- Vások teljesítménybérezést kapjanak és a iakóheyükhöz tartnzó földművesszöveikezetlől a hivatalos áron megkapják a fejadagjukat. A gyors cséplés és az önköltség csökkentése érdekében szorgalmazni kell a közös szérűk létesítéséi. Állami gazdaságok és lermelő- csoportok üzemi pártszervezetei irányítsák az aratás cséplés-be. gyűjtési versenyt. Gondoskodjanak a munka helyes megszervezéséről a brigádok és munkacsapatok között. A szocialista szektorokban messzemenően támaszkadni kell a Szovjetunió élenjáró tapasztalataira és népszerűsíteni. Hozzászólások Sarok elvtárs beszédét hozzászólások követték. A. hozzászólók között volt Keresztes Mihály földművelésügyi államtitkár Is. Keresztes Mihály felszólalásában hangsúlyozta, hogy az előttünk álló munkát nehezebb és köny- nyehh részre oszthatjuk. A bővebb kenyér nagyobb feladalokal ró ránk. Ezt azt jelenti hogy fo kozni kell a növényápolási mun- kákát, de nem szqéiad elfeledkeznünk az arafás-cséplés előkészl tésének munkájáról sem. A keltől össze kell kapcsolni, a feladatuk nem elválaszthatók. A feladatnak láncszeme a munkaerők bizlosílása, vagyis az aratási szerződések mielőbbi megkötése. A kövelkező feladat a munkaerők helyes elosztása, majd a cséplőgépek előkészítése, üzemképessé tétele. Majd rámutatott arra, hogy munkánkat az osztályharc állandó élesedése közben kell elvégezni. A jelenlegi harcszakasz ban a kulákság és a klerikális reakció szorosan együttműködve támad. Keresztes elvlárs felszólalása után Dánáth Ferenc elvtárs emelkedett szólásra. Beszédében rá mutatott arra,, hogy-az idén az aratás a cséplés és a begyűjtés t. A belkereskedelmi miniszter új rendelettel szabályozta az idei gabonacséplést. A rendelet mindenkire kiterjed, aki gabonát, borsót, lencsét és egyéb terményt csépel, vagy csépeltet, akár van terménybeadási kötelezettsége, akár nincs. A rendelet szerint mindenki köteles gabonáját augusztus 81-ig élesé- peltetni. Az állami gazdaságoknak, az önálló termelőszövetkezeteknek és a termelőszövetkezeti csoportoknak a gabona cséplé- sét már augusztus 20-ig be kell fejezniök. Az őszi árpa és rozs cséplését learatásuk után azonnal meg kell kezdeni, a búza aratásának bevárása nélkül. A cséplőgép felelős vezetője köteles a cséplés megkezdését és befejezését — előcséplés esetén is — a községi elöljáróságnak vagy polgármesternek bejelenteni. A cséplésről mázsakönyvet, cséplési naplót és cséplési eredménylapot kell vezetni. A rendelet részletesen intézkedik a gabonacséplés ellenőrzéséről. Az új rendelet szerint a csépíést az idén a helyi A belkereskedelmi miniszter rendelettel szabályozta a vámőrlési jogosultságot és a gabonalap kiadását. A rendelet szerint vámőrlésre azok a cazdák jogosultak, akik a földet maguk művelik. Jogosultak a vámőrlésre a haszonbérbe, feles vagy részes művelésre kiadott földek tulajdonosai és haszonélvezői; az állandó mezőgazdasági alkalmaA földművelésügyi miniszter egyik legújabb rendelete előírja, hogy aki 800 négyszögölnél nagyobb területen lucernát, vörösherét, vagy baltacímet termel, köteles a bevetett terület fele részén maCsávolyon az OTI neve alatt csalták és lopták a dolgozókat Csapó Bálint volt OTI orvos és cinkostársai. Az OTI-betegeket csak 60—80 forint előzetes lefizetése után volt hajlandó megvizsgálni. A tanyákra nem ment ki, ha OTI-beteghez hívták, de bármikor hajlandó volt a kulákok szolgálatára állni. Barátai, Angyal Kálmán és Bállá János Népfront-bizottságok is ellenőrzik. Különösen ügyelniök kell arra, bogy a község területén gép nélkül ne csépeljenek és hogy a cséplőgépek előre elkészített felhasználási terv szerint mindenkinek rendelkezésére álljanak. A rendelet szabályozza az arató- és cséplőrész kiadását, a gépkereset felhasználását, a szerződésesen termelt gabona cséplését, a borsó, lencse és egyéb termények cséplését. Az új rendelet a tavalyival szemben nemcsak a gabona, hanem minden termény cséplését szabályozza. Uj dolog, hogy minden cséplőgép külön cséplési ellenőrzőlapot kap és ezen kell igazolni a gép vezetőjének eskütételét is a tavalyi külön igazolvány helyett. Június 30-ig fertőtleníteni kell a terményraktárakaf A belkereskedelmi miniszter új rendelete értelmében minden szemestermény tárolására szolgáló raktárhelyiséget június 15 és 30 között ki kell üríteni és fertőtleníteni. zottak, mezőgazdasági munkások, ideértve a pásztorokat és a cséplőgépnél alkalmazott munkásokat is. Jogosultak továbbá a cséplőgépek üzembentartói, a vámőrlő- és darálómalmok üzembentartói és alkalmazottai és azok, akik természetbeni járandóságként gabonához jutnak és a községi elöljáróságtól vámőrlési engedélyt kaptak. got termelni. A termelő a magtermelésre meghagyott lucerna, vöröshere, vagy baltacím területét nyilvántartás céljából köteles bejelenteni a községházán. számlájára 100 forintos adósságot írattak fel Összepaktáltak a gyógyszerésszel és a peuicilint és má? drágább gyógyszereket nem adták ki az OTI betegeknek, hanem eladták a kulákoknak busás áron. Hogy a gyógyszerésznek ne legyen hiánya, utó lag készítettek az OTI § betegeknek penicilin helyett kiadott gyógszerre receptet. A dolgozók ébersége leleplezte a csalókat. a gyógyszertárban az OTI világméretekben folyó harc egyik része. A központi kérdés most azt jelenti, hogy minden figyelmet ós erőt az aratás, a cséplés és a begyűjtés kérdésének megoldására kell fordítani. Ennek a kérdésnek a végrehajtásánál fennáll az a veszély, hogy a dolgozd parasztság figyelme az egyházi reakció elleni harc kérdésére fog terelődni. Nekünk az egyházi reakció elleni harc kérdései alá kell rendelnünk a központi feladatnak: az aratás .cséplés és begyűjtésnek. Ez azt jelenti, hogy a napi feladatokat összekapcsoljuk az egyházi reakció leleplezésével. Felvilágosító munkánk során a dolgozó parasztság megérti, hogy most úgy kell aratni, hogy minden szem gabonáért harcolni k%ll és a minimumra csökkenteni a szcmveszleséget. Ezl a munkát a dolgozó nép Pártunk segítségével sikeresen fogja megoldani. A vámőrlési jogosultság és a gabonalap kiadásának szabályozása Rendelet a lucerna-, vöröshere« és baliacimmagszükséglet termeléséről A dolgozók ébersége leleplezte a csavolyi kulákbarát orvost