Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. június (5. évfolyam, 46-68. szám)
1950-06-06 / 48. szám
ÜGYEI Gerő Ernő elvtárs beszéde népgazdaságunk eredményekéi és a soron- következő feladatúkról V. évfolyam, 48. szám Ara SO fillér 1950 június 6, kedd A békéért folytatott harc jegyében folyt le a fővárosban a Gyermeknap Vasárnap korán délelőtt a ragyogó napsütésben dobszóval/ indulókkal vonultak fel az úttörő csapatok Budapest utcáin. Vidám és boldog napja volt ez mindenütt az egész országban a gyermekeknek. Újra és újra érezhetik, hogy a Fárt, Rákosi Mátyás, féltő szeretettel gondoskodik boldog és gondtalan ifjúságunkról és a világ dolgozóinak nagy táborában, a Szovjetunió vezette béketáborban építi számunkra a békés, szocialista jövőt. Az úttörők vidám, szabad dalokkal ünnepelték a Nemzetközi Gyermeknapot. Azután összegyűltek a kerületek legnagyobb játszóterein, hogy végignézzék az MNUSZ asszonyok által rendezett kultúrműsort, maguk is fellépjenek, szórakoztassák a pajtásokat. CSEPELEN a Rákosi Müvek Kisduna-part- ján fekvő, szépen feldíszített víztelepén tartották meg a gyermeknapot. A csepeli iskolák tanulói már a korareggeli óráktól kezdve felvirágzott, a békéért folyó harc jelszavaival díszített autókon, messze- hangzó énekszóval mentek az ünnepségre. Délelőtt 10 órára mintegy tízezer felnőtt és gyermek gyűlt össze. A Rákosi Művek és Csepel M NTDSz szervezete együttesen gondoskodott az ünnepség résztvevőinek szórakoztatásáról. A reggeli zászlóbontás után az úttörők tréfás versenyeket rendeztek. A nap folyamán az iskolák úttörő kul- túrcsoportjai, az MNDSz bábszínháza, ének- és tánccsoportok adtak elő színes műsorokat. Végül a Rákosi Müvek kulturális osztálya rendezett kétórás kultúrműsort fővárosi művészek felléptével. Az egésznapos lelkes ünnep ségen a szabad és boldog gyermekek és szülők ezrei együtt ünnepeltek, hogy kifejezzék szeretetüket a béke legfőbb őre, a Szovjetunió és a Párt iránt a békés, boldog életért és gyűlöletüket az imperialista háborús uszítókkal szemben. Zsúfolásig megtöltötte a közönség a margitszigeti Szabadtéri Színpadot, amelyen egymást váltották az úttörők ének- és zeneegyüttesei, munkás kultúrgárdák, közöttük a Goldberger tánccsoport orosz népi táncokkal és a Fővárosi Varieté művészbrigádja. Hatalmas sikere volt a gödöllői úttörő kórusnak és az építőmunkások dalárdájának, szovjet dalokat adott elő. Vidáman, boldogan játszottak, hancuroztak a gyermekek ezen a napsugaras vasárnapon. Szüleik büszke örömmel nézték őket: a jövő fiatal nemzedékét, akikért ma kemény munkával építik a szocializmust és őrt állnak a béke bástyáján. , Vasárnap az egész megye vidám, boldog gyermekek kacagásától volt hangos A Nemzetközi Gyermeknap megyénk városaiban, községeiben is jelentőségéhez méltóan bensőséges, ünnepi keretek között folyt le. Hatalmas de- mostrációja volt mindenütt a Párt által öntudatra ébredt dolgozó asszonyok harcos kiállásának, akik gyermekeik békés, boldog jövőjéért szilárd egységként sorakoznak fel a béke nagy őre és Pártunk mellé. Vasárnap a vidám, boldog gyermekek kacagásától volt hangos minden város, minden község. Az MNDSZ asszonyai, a nevelők, szülők együttes fáradozása készítette elő és tette emlékezetessé minden gyermek számára ezt a napot. DUNAVECSÉN 3500 gyermek gyűlt össze. Délután énekelve, a békét, a Partot éltető táblácskákkal vonultak a párt- szervezet székházához, ahol ajándékokat kaptak. A Duna- parton vidám műsor töltötte ki a délutánt és estét. Óvodások, úttörők, az MNDSz kulturcsoportja léptek fel tánccal, énekkel. Csiderné asszonytárs beszélt az ünnepélyen, ahol a gyermekek szülei is majd teljes létszámban -észtvettek. Az MNDSZ vezetősége előzőleg dolgozatot Íratott 3 osztály tanulóival a békéről és a legjobban sikerült dolgozatokat értékes könyvekkel jutalmazták. KISKUNFÉLEGYHÁZÁN zenés ébresztő nyitotta meg az egésznapos műsort. A majsai űttörőzenekar hatalmas sikert aratott, de a félegyházi gyermekek sem maradtak el a meglepetésben. A Petőfi-iskolában az összes iskolások gyönyörű kiállítást rendeztek képekkel, rajzokkal, kézimunkákkal. — Délután előadás, sportműsor következett, majd este az M. N- D. Sz. és a szülők vezetésével ujjongva, énekszóval vonultak fel a pártszer vezet székházához, hogy az űj pártválasztmányt köszöntsék. A következő állomás KISKUNMAJSA volt. Többezer gyermek, sok-sok szülő árasztotta el a község utcáit. Csupa öröm volt a nap nemcsak a gyermekek, de a felnőttek számára is. A délutáni kultúrműsort a félegyházi rendőrség tagjainak fellépése emelte. JÁNOSHALMÁN reggel 8 órakor megindult a gyermek- áradat a község határában lévő Erzsébet fenyveserdőbe, ahol késő estig hangzott a boldog gyermekzsivaj. Bőséges ebéd után vidám sport- és Kultúrműsorban gyönyörköd tek a jelenlévők, majd cukrot kaptak a gyermekek. KISKUNHALASON a gépállomás vontatója reggeltől kezdve hordta a környékbeli gyermekeket és szülőket a sportpályára, ahol az egésznapos ünnepség folyt. A párt- szervezet és az MNDSZ lelkes előkészítő munkája biztosította a nap sikerét, a gyermeknap Kiskunhalason is megmutatta a felszabadult felnőttek, gyermekek örömét. A megye déli községeiben mély értelmet, nyert a gyermeknap azzal, hogy a község nem magyar anyanyelvű gyermekei együtt ünnepelték a kis magyar gyermekekkel. Borotán játszóteret avattak a gyermeknap keretében, Rém községben, Tataházán, Boko don is lelkes volt a hangulat BAJÁN a Petőfi-szigeten folyt le a nap nagyrésze. Dél előtt és délután gazdag kul túrműsor szórakoztatta i gyermekeket, majd este fák lyafénynél vonult fel a hatat más gyermek- és felnőttsereg, hogy szeretettel köszöntse az új járási pártszervezetet. KALOCSA is megmozdult ezen a napon. A Május-kertbe áramlott a gyermekek és felnőttek, szülők többezres tömege. Kalocsa dolgozói most is megmutatták, hogy a reakció minden próbálkozása ellenére szilárdan és törhetetlen ragaszkodással sorakoznak fel a békés jövőt építő Párt és a nagy Szovjetunió mögé. 9 japán Kommunista Párt tiltakozik a rendőrség provokációi elten Tokiói jelentés szerint a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának titkársága nyilatkozatot közöl, amely rí mutat: a Japán Kommunista Párt és a demokratikus szervezet lenyomására ürügyként május 3-án a gyűlésen a tokói rendőrség és egy provokációs csoport összetűzést provokált. A Japán Kommunista Párt követeli, hogy azonnal engedjék szabadon a hazu; vádak alapján letartóztatott nyolc dolgozót. A Senagawa Den vil- lanymotor-gy ár szakszervezete a letartóztatottak kiszabadítását kérve tiltakozó sztrájkot rendezett Á nyomdaipari szakszervezet nyilatkozatot tett közzé a provokáció és a letartóztatások ellen. A Schuman-terv Franciaország szuverónitásának elvesztéséhez vezet — írja Johannes Steel délamerikai újságíró Schuman francia külügyminiszternek az Egyesült Államok által sugalmazott javaslatát ismertetve a francia és a nyugatnémet szén- és fémipar egyesítéséről Johannes Steel rámutat: ebben a javaslatban az a lényeges, hogy se a francia, se a boni kormány nem képes semmit tenni a saját akarata szerint. Mindkét kormány amerikai vazallus. Steel megjegyzi: a francia— német kartell megvalósításának terve bizonyos fokig Anglia ellen is irányul és megvalósítása Franciaország szuverenitásának elvesztéséhez is vezetne. Steel kiemeli, hogy lényegileg a tervet az USA finanszírozza, tőkéjének érdekében az idegháború céljaira készítették. A terv éle a Szovjetunió ellen irányul. Hz ENSZ mellett működő újságírók szervezete tiltakozást jelenteit be a londoni Daily Worker működési engedélyének visszavonása miatt Az Egyesült Nemzetek Szervezeténél működő újságírók szervezete együtte tiltakozást jelentett be az ENSz titkárságánál, mert nem hosszabbította meg a londoni Daily Worker tudósítójának működési engedélyét, A tiltakozás rámutat, hogy ezt a döntést az Egyesült Államok sugalmazására hozták. Követeli, hogy a Daily Worker tudósítójának működési engedélyét a többi újságíróval szemben tanúsított eljárásnak megfelelően ■izintén egy évre hosszabbítsák ueg. Rz albán helyettes külügyminiszter tiltakozó levele Trygve Liehez Prifti albán helyette! külügyminiszter tiltakozó levelet intézett Trygve Liebez, a görög mo- narcho-fasiszlák provokációival kapcsolatban. A görög kormány 1950 május 4. és 30. közölt hét Ízben követett el fegyveres provokációt az Albán Népköztársaság területi felségjoga .és nemzeti szuverénilása ellen. A görög kor mány nem mondott le támádó- szellemü politikájáról az Albán Népköztársasággal szemben, sőt ' ellenkezőleg, úgyanúgy végzi pro vokációit és bűncselekményeit, mint azelőtt, így hűen kiszolgálja az új háborúra uszító imperialista támadókat — Kormányom nevében tiltakozom áz újabb provokációk ellen, amelyek veszélyeztetik a békét s amelyek már hosszú idő óla .világosan megmulatják a monar- chö fasiszta kormány igazi jellegét. A holland dolgozók tiltakoznak az ujebb amerikai fegyver- szállítmányok ellen Egyik holland lap közli, hogy a rotterdámi kikötőbe két újabb amerikai íegyverszáilltmány ér- kezett. A kikötő körzetében ősz- szetüzésre került sor a rendőrség és az amerikai badlanyagszálllt- mányok ellen tiltakozó dolgozók között A vietnámi szabadságharcosok sikeres támadása A vietnámi szabadságharcoosok pénteken megtámadtak egy utánpótlást szállító autókaravánt Dalát és Salgnon közt. Heves harcokra került sor. A vietnámi szabadságharcosok több teherautót megsemmisítettek, többet pedig zsákmányul ejtettek. 14.QC0 angol közszolgálati alkalmazóit a bérrögzílés ellen foglalt állást ■A 14.000 tagot számláló angol közszolgálati alkalmazottak szak- szervezete évi értekezletén úgy döntött: teljesen szembe helyezkedik a bérrögzítés politikájával. A szakszervezet tagjai főként a kisebb fizetésű kormányalkalmazottak, altisztek és takarító- asszonyok. A panamai haladd szervezetek tiltakoznak a Kommunista Párt betiltása ellen A New-York Times panamai tudósítója közli, hogy Carlos Lopez panamai főügyész alkot mányellenesnek nyilvánította a panamai kormánynak azt a nem. régiben hozott határozatát, amely törvényen kívül helyezi a kommunista tevékenységet. A panamai dolgozók szövetsége, az or szágos diákszövetség és más haladó szervezetek tiltakozást jelentettek be.