Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május (5. évfolyam, 19-43. szám)
1950-05-06 / 23. szám
S F O R. T lornábál tegyük ie az ügyességi próbái! Az MHK ügyességi próbák kő zütt mind a férfiaknál, mind pedig a nőknél és ugyanígy az LMHK-ban is mindegyik fokozatban szerepel a talajtorna. A talajtorna gyaltpriatok közül a legtöbb korcsoportén és fokozatban a fejenállást, illetve az abban való iábterpesztést kell a prő bázóknak bemutatni. A íejenállás elsajátítása — a többi MHK-próbához hasonlóan — kellő gyakorlást, edzést igényel. Megfelelő oktatással arány, lag könnyen megtanulható gyakorlat. A íejenállás oktatása, illetve gyakorlása egész egyszerű körülmények között is lehetséges 11a nincs talajtornaszőnyeg, ak- kor szabadban legjobb a gyepes terület, teremben pedig a csu pasz talaj is megfelelő. Az okta‘ásban tekintettel keli lenhi elsősorban a fokozatosság elvére. Jó és gyors eredmény csakis ágy érhelö el, ha a haladás tervszerűen, a könnyebbről a nehezebbre történik. Ez azt jelenti, hogy először az ú. n. elő- gyakorlatokat kell oktatni és ha azokat már tudja a próbázó, ak kor kerülhet sor a tulajdonképpeni íejenállásra. Igen fontos e gyakorlatnál a megfelelő sgltésadás is. Az oktató, vagy pedig a próbázó társa segítsen a íejenállás megtanulásában. Jó segítségadással nagyon megkönnyíthető és meggyorsítható a fejenállás elsajátítása, ezenkívül pedig elkerülhetők a kezdetnél előfordulható átesések, ütödések is. A fejenállást, mint minden !a lajtornagyakorlatot, néhányperces bemelegítő gimnasztika előzi meg. A gyakorlat olyan, hogy az még odahaza is elvégezhető. Minél többször gyakorolja a próbázó. hogy az jól „beidegzödjék“. A fejenálláshoz guggolóállás- ból (vagy pdig széles terpeszállásból) a kezet előrenéző ujjakkal vállszélességben kell a talajra letenni. A homlok pedig a kezek vonalától 30—40 em távolságra helyezendő előre olymódon, hogy a két kéz és a homlok által határolt alátámasztási felület kb. egyenlőoldalú háromszög legyen. Kézre és homlokra támaszkodással a lábat térdben hajlítva a mellekhez kell húzni, majd óvatosan, az egyensúly megtartásával, a csípőt és a térdet ki kel’, nyújtani fejenállásba. A testsúly majdnem egyenletesen oszlik mg a kezek és a homlok között. Azonban a gyakorlottabb fejenállóknál a könnyebb el. lensúlyozás céljából a testsúly inkább a kezeken van. A test csípőben nyújtott és függőleges helyzetben finoman hátrahaj C ívet alkot. Kezdetben gyakran előfordul, hogy a próbázó nem a homlokán, hanem a fejtetőn áll. Ez hibás, mert az egyensúlyozás nehezebb és fájdalmas is. Helytelen az is, ha a homlok nincs elég távol a kezektől. Az alátámasztási felület ilyenkor kicsiny, következésképpen a íejenállás bizonytalan lesz. Bizonytalan az a fejenállás is, melynél az ujjak kifelé mennek. A fejenállás oktatásában a következő előgyakorlatokat ajánlatos felhasználni: 1. Terpeszállásban támasz a kezeken és a homlokon, a próbázől két társa egy-egy lábánál fogva fejenállásba emeli, 2. guggolóállásban egyik láb- háirany újtásával támasz a kezeken és a homlokon, a próbázót egy társa a hátranyújtott lábánál fogva fejenállásba emeli, 3. előbbi helyzetéből a próbázó most már sajátmaga lendül fel fejenállásba, de egy társa előtte ált és az megfogja a bokáját, nehogy átessen, 4. előbbi helyzetből fellendülés, vagy emelés fejenállásba összezsugorodott testtel, majd abból térd- és csípőnyújtás szabad segítség és támaszkodás nélküli fejenállásba. A szabadon végzett fejenállás- Uor kezdetben ajánlatos, ha az oktató, vagy egy társa a próbá zó közelében áll, hogy idejében meg tudja akadályozni az átesést. Azonban csakis akkor segtísen, csak akkor fogja meg a próbázó lábát, ha az egyébként átdőlne. Átesés elkerülése céljából, illetve a sima átgurulás elsajátítása végett célszerű a fejenállás. ból való előrebuíencet is megtanulni, temészetesen kezdetben ezt is társ segítségével. A segítő mindkét kezével megfogja a fe- jenálló bokáját és elősegíti az előrebukíencet. Igen ajánlatos a fejenállásból a fej-lábhídba (birkózó híd) való átfordulást is megtanulni. Ha a próbázó a fejenállást mát biztosan tudja, akkor kerülhet csak sor a lábterpesztés gyakorlására, amely ilyenkor már nem jelent különösebb feladatot a pró. bázó részére. Amidőn a prőbáző az egész gyakorlatot jól elsajátította, akkor azt szabályosan, az előírásnak megfelelően végezze. Az oktató, vagy a társa sípje lére alapállásból kezdje meg a gyakorlatot, a fejenállást, illetve a Iábterpesztést az előírt időig (5, vagy 10 mp), a sípjelig tartsa ki és ezután álljon fel ismét alapállásba. Rendszeres edzéssel olyan biztonságra kell szert ten ni, hogy a próbáző már az első kísérletre meg tudja csinálni a gyakorlatot. Keressi Endre Valószínűleg változatlan összeállításban játszik vasárnap a KSzTE A Kecskeméti SzTE csütörtökön délután edzőmérkőzést játszott a Platler-gyár labdarugó csapatával. Több elgondolás kipróbálására került sor. Szőke, de különösen Molnár egészen jól játszottak a csatársorban. Ha a védelem nélkülözni tudná, ami egyáltalán nem látszik valószínűnek, érdemes lenne előrevinni. A balszélen Zubek játszott, teljesen kedvtelenül. zagy ahogy a közönség megalapította: álmosan. Pár egé- ízen ügyes megmozdulása vo*!t s ha nagyobb lelkesedéssel játszana, több lendülettel, egyszerre megoldódna a balszélső kérdése a KSzTE-ben. A Platter Garassy- jobbszélre állításával kísérletezett. Több elsőcsapatbeli játékos nem volt jelen, így például Boros, Várszegi és Magyar. Valószínű, hogy vasárnap Szolnokon a csapat változatlan összeállításban szerepel. Érdemes lenne a fiatal Zube- ket játszatni és Molnárt a csatársorban szerepeltetni, legalább Boros társra találna. 4ss alapfokú labúarúgóbajnokság május 7-1 mérUősései ÚTTÖRŐK; Kecskeméti Szabadságtéri ált. isk.—Ja- kabszállás, Kecskeméti I. szélt. isk.—Kecskeméti Dózsa Gy. I„ Kecskeméti Dózsa Gy. íl.—Lajosmizse, Kecskeméti Katona József—Kecskeméti ,'Jókai M, Dávod—Vaskút, Csátalja—Nagybaracska, Fel- sőszentiván—Szeretnie, Rém —Nemesnádudvar, Hajós— Borota, Mélykút—Kisszállás, Tompa belterület—Tompa külterület, Madaras—Kunbaja I-, Kunbaja II.—Bácsalmás, Kiskőrös I—Kiskőrös II, Kiskőrös III—Páhi, Kiskőrös IV—Kiskőrös V., Uj kecske— Ókécske, Öbög—Kerekdomb, Ujbög—Székhalom, Kunsztmiklós—Fülöpszállás. Valamennyi csapat általános iskolai, illetve úttörő. IFJUSGIAK: Kunbajai E- POSz, Bácsalmási Mezőgazd. isk.—Bajai iparostanulók, Bajai III. Béla gimn.—Tompái EPOSz, Kecskeméti Közgazdasági gimnázium—Kerekegyházi EPOSz, Fülöpszál- lási EPOSz—Kiskunfélegyházi SZÍT. FELNŐTTEK: Bajai Máv —Bácsbokodi Áll. Gazd., Bajai KIOSz—Érsekcsanádi E- POSz, Bajai OTI—Vaskúti EPOSz, Miskei ÉDOSz—Ho- mokmégyi EPOSz, Öregcser- tői EPOSz—Kalocsai SZÍT, Fülöpszállási EPOSZ—Páhi EPOSz, Tabdi EPOSz—Solti EPOSz. (A felnőttek kecskeméti sorsolását csütörtöki számunkban közöltük.) S a & le A Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége május 13 és 21 között Kecskeméten rendezi meg Bács— Kiskun és Délpest megyék egyéni sakkbajnokságát. — Kecskemét, Baja, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Nagykőrös, Kiskunhalas és Kalocsa legjobb sakkozói küzdenek a bajnoki cimért. A verseny győztese Magyarország 1950- évi egyéni sakkbajnokságának elődöntőjében indulhat. Kecskeméti Vándorserleg- sakkmérközések: Városháza—Kevibor 3—3, Platter II—Pénzügy II 3*/»— 2Vt, Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók—Igazságügy 3‘/2—2'It, EKK—Villamosmü 5—1, Pénzügy I—Gépgyár I. 3—3, Platter I—Beretvás 5-1. — VASÁRNAPI számunkban a világbajnok]elöltek budapesti versenyéről közlünk nagyterjedelmű beszámolót, Kérész és Kotov játszmájának ismertetésével. — Hullai József, pehelysúlyú bajnok, a magyar birkózóválogatott tagja május 6-án, szómba ton délután 6 órakor tartja esküvőjét a piarista templomban Molnár Máriával, a „Mezőgép" tisztviselőnőjével. — Népfürdő épül az ötéves terv kertében Kecskeméten, a használhatatlan Széktő helyén. Az újjáépítési munkálatok első lépéseként a versenyuszodát hoz. zák rendbe. A Magasépítő NV már megkapta a megbízást. — Teke. Pénteken délután C órakor a Városi-pályán: MÉ- MOSz—Villamosmü KB II. bajnoki. — Ä MÉ MOS z—K EVIB OTI bajnoki tekemérkőzésen a MÉMOSz 170 fával győzött.----MÉMOSz—Gyufagyár 6:2 ( 1:1). Barátságos mérkőzés. Góllövők: Magyar (3), Farkas, Kovács I. és Kovács II. Erősiramú mérkőzés, megérdemelt győzelem. — Szombaton délután fél 5-koi alapfokú labdarugó bajnoki mérkőzés lesz a kecskeméti Városipályán : MÉMOSz—BARNEVÁL. — Bajai SzAK ifi—Jánoshalma ifi 5:3. A bajai ifik isméi biztosan győztek idegen pályán is, különösen Bátyity volt elemében. Ezzel az újabb győzelemmel továbbra is Vezetnek a bajnok ságban. — JÓSZÁGAIVAL legeltette rozsvetését és azon 30—40 száza, lékos kárt okozott Czegány Lajos kerekegyházi kulák. ügyét a kecskeméti járásbíróság tárgyalja. KECSKEMÉTI GYÓGYSZERTÁRAK ÜGYELETE: Május 8-án, hétfőn regeiig Székely Sándor Csongrádi-utca és Gyógyszertár NV (volt Szabó) Mária-kör- út, VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Mórsókéit keleti, délkeleti szól, változó felhőzet. Többfcló kisebb, futó eső. A hőmérséklet országos viszonylatban pár fokkal sülyvd. További lehűlés várható. — KIÁLLÍTÁS megbeszélése ügy ebed a kecskeméti művészek, rajztanárok 10-én, szerdán délután 3 órakor jelenjenek meg a múzeumban. — A KECSKEMÉTI KODÁLY ÉNEKKAR 5-én, pénteken este, a szokott időben énekpróbát tart a Szakszervezeti Székházban. — A HÁZTARTÁSI Alkalmazottak Szabad Szakszervezete felkéri mindazokat a kecskeméti munkaadókat, akik háztartási al. kalmazottakat foglalkoztatnak, hogy alkalmazottját minden csütörtökön délután 5 órakor adjon szabad időt, hogy a szakszervezet gyűlésén résztvehessen. — A HAJÓKÖZLEKEDÉS megindulásával a hajóállomás közvilágításának megerősítése szükséges Baján — ezt panaszolja egy levél, — mert a késő esti órákban az utazó közönség olyan sötétségben botorkál, mely könnyen végzetes baleset előidézője lehet — BÁCSBORSÓDON Visz- meg János kulák hosszá időn keresztül foglalkoztatta Papp Lajost és Modok Zsófiát gazdaságában, azonban részükre a megállapított munkabérnél kevesebbet fizetett. A járási büntetőbíró arra kötelezte Viszmeg Jánost, hogy kiuzso- rázott alkalmazót finale egyetemlegesen 3000 forint mar megszolgált munkabért kifizessen. Ugyancsak ”200 forint elmaradt és már megszolgált munkabér megfizetésére kötelezték Kucsera János ku- lákot is, aki ifj. Modok Zsófia alkalmazottjának munkabérét jogtalanul visszatartotta és megszolgált munkabérének csak egy töredékét fizette ki számára hónapokon keresztül. — KECSKEMÉT thj. város I. fokú állategészségügyi hatóságától. 8640-6—1950—2. IV. szám. Határozat. A földművelésügyi miniszter 8650—72—1950. számú rendelete alapján 1950. évre előírt tavaszi haszonállatvízsgálat megtartását? elrendelem. Kellermann Sándor városi állatorvos bejelentéséből mgáliapítottam, hogy a haszonállatvizsgálatról sokan elmaradtak és ezért javasolta egy póthaszonállatvizsgú- lat elrendelését. Az előterjesztést elfogadva, 1945. évi május hó 9-én, kedden ,délelőtt 9 és 12 óra között az új szarvasmarha vásártéren (Szegedi-út mellett) póthaszonállatvizsgálatot tartatok és annak vezetésével Kellermann Sándor városi orvost bízom meg. Erre a vizsgálatra ele kell vezetni a város és tanyavilág egész területéről mindazokat az egypatás állatokat, teliát lovakat, öszvéreket és szamarakat, a szopós csikókkal együtt, korukra való tekintet nélkül, amelyek a rendes haszonállatvizsgálatról elmaradtak. Azok ellen, akik erre a póthaszonvizsgálalra sem vezetik elő állataikat, az 1928. évi XIX. te. 100. paragra fusa alapján a kihágúsi eljárást meg fogom indítani. Kecskemét, 1950 május 4. Hatóság vezetője: Székely János sk. h. polgármester. — Az ALFÖLDI erdőgazdasági szakemberek tapasztalatcsere ta. uulmányútat tartottak Alsóda- bason, ahol megvizsgálták a homoki fásítások eddigi eredményeit, összehasonlították az akác. telepítéseket s fenyőtelepftéseket. Megállapították, hogy általában az erdeifenyő lehet az alföldfásítás legfontosabb fajtája, mert aránytalanul igénytelenebb, mint az akác. — A NEHÉZIPARI MINISZTÉRIUMBAN új félfogadási időt állapítottak meg. Május 2-től kezdődően — szombat kivételével — munkanapokon a félfogadási idő 10 órától 14 óráig, szombati napon pedig 10 órától 12 óráig tart. — A KÖZIGAZGATÁSI bi- zottság hétfőn, május 8-án délben 1 órakor tartja ülését a bajai városházán. — Kiskunfélegyházán május hónapban megkezdődnek az üzemi labdarugó mérkőzések. A Szakmaközi Bizottság vándorserlegéért 16 csapat veszi fel a küzdelmet és nyújt a hétköznapokon élvezetes sportműsort a labdarúgás számos hívének. — MAGZATELHAJTÁS ’ bűn. telte mialt eljárás indult Kerekes Jenőoé szül. Kerti Mária •Takabszállás 372. sz. alatt) lakos és a „műtétet“ 30 forintért elvégző Szakolczai Józsefné szül. Kalmár Ilona szülésznő ellen. ápróhfFtíeiések"” RENDSZERÉIG leányt keresek. Azonnalra. — Kecskemét, öz- utca 16. sz. 1294 PÁNCÉLSZEKRÉNYT ke~- resünk bérbe, vagy megvételre. Cím a főkiadóhivatalban. (Kecskemét.) KECSKEMÉT belterületén két szoba, hallos lakást vennék, vagy hasonló beköltözhető családi házat. Esetleg újkécskel két- szobás lakásomat elcserélném. — Ajánlatokat: Schwarcz, Ujkées- ke, Templom-tér 6. kérem. 129C ALKALMI vétel. íróasztal, politúrozott, finom kivitelben ka, rosszékkel együtt eladó. Használt bútort veszek. Peterdl bútorüzlet Kecskemét, Nagykőrösi-utca 3. szám. 1312 ELADÓ beköltözhető ház és részbázak 6—10 ezerért. Baja, Szent Antla-utca 56. sz. Érdeklődni: 8—10, 3—6 őrá között. IS KERÉKPÁR nagy választékban. Csepel kecskeméti üzletében. 1297 FEHÉR, mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Talfája-utca 13. sz. 1314 KISKUNHALASON esernyöja- vítást szakszerűen végez Hidvégi, Mabi-palota, — házfelügyelőségnél. IS BAJAI Mozgókonyha NV pályázatot hirdet napi egyszeri fuvar lebonyolítására a telephelytől Vörösmarty-u. 5—a, Gyapjú- szüvetgyár NV-be. Terhelés kb. 1.5 mázsa. Elfoglaltság fél 12-től fél 2-ig. Ajánlatokat: Mozgókonyha NV, Baja címre 6 án délig kérjük. (3704) Bácskiskunmegyel NÉPÚJSÁG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: NÉMETI JÓZSEF Szerkesztőség: Kecskemét, Két- templom-köz 7. — Telefon: 26-IS és 25-22. Kiskunfélegyháza: Páz- ntány-u. 3. Baja: Prohászka-u. 8. Telefon: 143. Főkiadóhivatai: Kecskemét, Csongrádi-u. 4. Telefon: 22-09. Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Államosított üzem Felelős vez.: Ifj. Dávid József