Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május (5. évfolyam, 19-43. szám)
1950-05-31 / 43. szám
A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata az aratás, cséplés és termónybegyüjtés végrehajtásáról Mezőgazdaságunk előtt, egész dolgozó parasztságunk, állami birtokaink, állami gépállomásaink dolgozói és termelőszövetkezeteink tagjai előtt a legnagyobb jelentőségű munka az aratás, cséplés és terménybegyüjtés elvégzése áll. Ennek a munkának időben való jó elvégzése jelenti dolgozó népünk kenyerének biztosítását és ötéves tervünknek a mezőgazdaságban első évi teljesítését. Az őszi és tavaszi Jő munka £ a kedvező időjárás eredményeként dolgozó parasztságunk kenyérmagvakban bőséges termést takarít be. Kenyérgabonavetéseink szalmái fejlettek és nagyok, háromszorosa a tavalyinak, ami azt jelenti, hogy az aratási, be- bordási és cséplési munkákat sokkal jobban, kell megszervezni, mint a múlt évek során. Ezért időben kell gondoskodni a munkaerőszükséglet biztosításáról, a behordáshoz szükséges igaerő megszervezéséről, az összes felhasználható gépi erő beállításáról. Mint minden munka a mező- gazdaságban, az aratás, cséplés és begyűjtés is még fokozottabban harci feladat és számítani beli a munkák során a kuláktá- madásokra és arra, hogy a kii- iákság mesterkedéseivel gátolni igyekszik a munkák időben való jó elvégzését. Ezért egész dolgo zó parasztságunk gondos, odaadó, éber munkája tudja csak biztosítani, hogy egész évi nehéz munkánk jó eredményét betakn- rítassuk dolgozó parasztságunk és egész népünk javára. Az aratás cséplés és termény - begyűjtés eredményes végrehajtásának megszervezése érdekében a minisztertanács a következő ba'ározatot hozza. I. Aratás As cséplés A minisztertanács felhívja a dolgozó parasztságot, az állami gazdaságok és gépállomások dolgozóit ós a termelőszövetkezeti csoportok tagjait, hogy az aratási és cséplési munkák jó végrehajtása érdekében a növénytermelés fejlesztéséről hozott minisztertanácsi ba'ározat alapján — az aratást búzánál viaszérésben, rozsnál teljes érés előtt, őszi árpánál .tavaszi árpánál, vala. mint zabnál sárgaérésben végezzék el, hogy a szemveszteség minél kisebb legyen, —• a learatott száraz gabonát az aratás befejezése után minél gyorsabban hordják össze aszta- gokba, elkerülve ezzel a csíráso- dást, egyben elősegítve a gyorsabb cséplést, — törekedjenek arra, hogy a cséplést közös szérűn végezzék, n cséplőgépek jobb kihasználása, az fizemanyagmegtakurítás, továbbá a vontatási időveszteség és a tűzveszély csökkentése érdekében, — az aratás és cséplés elvégzésénél, továbbá a szérűk őrizto- tésénél tanúsítsanak fokozott éberséget és akadályozzák meg a ku lákság kártokoző tevékenységét. A minisztertanács felkéri a falusi tömegszervezeteket, elsősorban a DÉFOSz-t, MNDSz-t és az EPOSzt, hogy felvilágosító munkával, valamint a munkálatok helyes megszervezésével tegyék a falusi dolgozók tömegmozgalmává a minisztertanács határozatainak végrehajtását: A minisztertanács felhívja az állami szervek, elsősorban a földművelésügyi, valamint a belkereskedelmi igazgatási szerveknek, továbbá az állami gazdaságok és gépállomások irányító szerveinek vezetőit: szervezzék meg a munkák tervszerű lebonyolítását, hogy a gabona cséplése állatni gazdaságokban és termelőszövetkezeti csoportokban augusztus 20. napjáig, egyéni gazdaságokban augusztus SÍ. napjáig befejeződjék. 1 1. Az aratási és cséplési munka? erőszükséglet biztosítása A) A minisztertanács felkéri a DÉFOSz-t, hogy: a) az aratómunkások leszerződ- tetését legkésőbb június 8. napjáig, a cséplési munkacsapatok megszervezését és leszerződtetését pedig legkésőbb június 15. napjáig végeztesse el, megszervezve egyidejűleg az egyes viszonylatokban mutatkozó munkaerőtöbb- let, illetve hiány kiegyenlítését. b) ellenőriztesse a szerződéses feltételek betartását és az élelmezéssel szerződött munkások megfelelő ellátását, továbbá a cséplési baleset biztosítások időben való megkötését. c) ellenőriztesse az arató-, valamint a cséplőmunkásrész szerződésszerinti természetbeni kiadását. B) A földművelésügyi miniszter rendelettel írja elő, hogy azok az egyéni gazdaságok, melyek az aratást az 1040. évben részben, vagy egészben aratómunkások segítségével végezték, továbbá azok, akiknél az aratás Időben való elvégzése nincs biztosítva, legkésőbb június 5. napjáig kötelesek megfelelő számú aratómunkást szerződtetni; —június 10; napjáig pedig a DÉ- FOSz-szal együttműködve ellenőrizze a munkaerőszükséglet biztosításának végrehajtását. C) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságokban dolgozó aratőnninkások, továbbá az álla mi gazdaságokban és gépállomásoknál dolgozó cséplőmunkások, akik munkabérüket pénzben kap ják,. benyérgabonafejadagjukat a földművesszövet kezetektől költségmentesen, a búzát méíerini- zsánként S0 forintos, a rozsot ötforintos áron azonnal megvásárol- hassák. Egyidejűleg szerveztesse meg a íöldmüvesszövetkezeiek útján a gabonakeresefeknek a dolgozik lakóhelyére történő átutalását. 2. Az aratúyépek és cséplőgépek üxembentartása A) A míulsztertauács kötelezi az állami gazdasagok és gépállomások vezetőit, felhívja továbbá a termelőszövetkezeti csoportokat és termelőszövetkezeteket, hogy az aratógépeket legkésőbb június 10. napjáig hozzák üzemképes állapotba, B) A földművelésügyi miniszter ellenőriztesse az aratógépek megjavítását és gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságok gabonavetésüknek legalább ötveu százalékát, a termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) 1 ledig legalább 20 százalékát aratógépekkel arassák le. O) A minisztertanács kötelezi a cséplőgépek üzembentartóit, hogy a használható cséplőgépe-1 két, valamint azok meghajtására szolgáló erőgépeiket minél előbb hozzák cséplésre alkalmas olyan állapotba, hogy a szemveszteség és szemtörés a legkisebb mértékű legyen. Az üzembentartók kötelesek cséplőgépüket a cséplést idény tartama alatt üzembentar- tanl és a megállapított rész ellenében cséplést végezni. D) A földművelésügyi miniszter a cséplőgépjavításokat folyamatosan vizsgáltassa felül és gondoskodik arról, hogy legkésőbb június 10. napjáig minden üzemképessé tehető cséplőgép kijavítása megtörténjék. E) A nehézipari miniszter gon. doskodjék arról, hogy a legyártott és raktáron lévő új cséplőgépeket folyamatosan átadják a gépállomásoknak. F) A földművelésügyi miniszter és az érdekelt miniszterek gondoskodjanak arról, hogy az aratő- és cséplőgépalkatrész- utánpőtlást, valamint az arató- gépek zsinegelláíását Június 1. napjáig megszervezzék. S. Az aratás és cséplés üzem- anyagellátása A) A nehézipari miniszter gondoskodjék arról, hogy az aratási és cséplési üzemanyagszükséglet ax Igénylések ütemének megfelelően rendelkezésre álljon és átadásra kerüljön. B) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy a meglévő elosztó- és tárolóhelyek íeltöltése legkésőbb június 15. napjáig megtörténjék; az előirányzott bővítési munkálatok legkésőbb július 1. napjáig befejeződjenek és az így nyert elosztók és tárolók üzemképes állapotban szintén feltöltésre kerüljenek. A lerakatokban — kizárólag mezőgazdasági célra — megfelelő mennyiségű üzemanyagot kell tartalékolni, mely más célra nem használható fel. C) A földművelésügyi miniszter gondoskodjék arról, hogy az állami gazdaságok és gépállomások tárolóhelyeiket legkésőbb június 20. napjáig töltsék fel. Egyben kötelezze a magántulajdonban lévő gépek üzembentartóit, hogy üzemanyagszükségletükei legkésőbb június 20. napjáig feltétlenül biztosítsák. D) Az iizemnnyagellátás meggyorsítása érdekében a nehézipari miniszter gondoskodjék ar lói, hogy az üzemanyaghordó szükségletet az előírt határidők alatt legyártsák és azok átadása megtörténjék. E) A közlekedés- és postaügyi miniszter a tartályok kocsifordu lóját a szállítási főidényben (já lius 1. és szeptember 20. napja között) legalább hat napra csők kentesse le. A nehézipari miniszter és a belkereskedelmi miniszter pedig ehhez mérten szerveztesse meg az üzemanyagok be- és kirakását. Az aratás és cséplés lebonyolítása A) A földművelésügyi miniszter gondoskodjék arról, hogy: a) az állami gazdaságokban az aratást brigádokra osztott területen, a brigádvezető vezetésével és felelőssége mellen végezzék, b) az állami gazdaságok, a gépállomások dolgozói és a termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) tagjai uz aratás során fejlesszék tovább munkaszervezetüket. A brigádok az aratást területükön külön végezzék el, a terméseredményt brigádonként külön mérjék le, hogy ezáltal a jutalmazásra és kitüntetésre Irányadó feltételek megállapíthatók legyenek. B) A belkereskedelmi miniszter június 1. napjáig rendelje el, hogy: a) gabonát csépelni kizárólag cséplőgéppel és csak száraz állapotban szabad. Kévekötő-, vagy zsupszahua előállításához kézi- erővel való cséplést a hatóság indokolt esetben engedélyezhet, b) cséplésnél kölelező az osztá- lyozóhengur használata. A kiesépeit gabonában 2 százaléknál több oesu és az ocsuban 2 százaléknál több ép, fejleitt gabonaszem nem lehet. Ha a kicsépelt gabona ezt a tisztasági fokot nem ért el, osztályozóhengeren újból át kell tisztítani. c) a cséplés elvégzését mind mennyiségi, mind minőségi szempontból ellenőriztetni kell. A DÉFORz minden géphez jelöljön ki ellenőrt az olt dolgozó munkacsapat tagjai közül; míg a felülvizsgálatot 20—20 cséplőgépen, kint a belkereskedelmi miniszter által kijelölt körzeti ellenőrök végezzék. A cséplési ellenőrök kijelölésének batárideje június 5. napja, a körzeti ellenőröké pedig június 20. napja. Az állami gazdaságok és gépállomások a cséplési ellenőröket cséplőgépükhöz maguk jelölik ki. C) A földművelésügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter gondoskodjanak arról, hogy: a) cséplőgépfelhasználási tér-] veket megyei szerveik, a I'É ; FOSz-szal együttműködve leg- , később június 10. napjáig vizs- j gálják felül és a cséplőgépek te- J riiletl beosztását (rajonírozását) ’ végleg állapítsák meg, b) a termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) gabonatermésének elcsépléséhez — ahol ez megoldható — külön gépet állítsanak be és külön felhasználási tervet készítsenek. c) géphiány esetén pótlásról a mezőgazdasági Igazgatóság a gépállomások útján gondoskodjék. Szükség esetén a mezőgazda- sági igazgatóság bármely cséplőgép üzembentartóját kötelezheti arra, hogy cséplőgépével más helység területén is végezzen cséplést. Az állami gazdaságok gépeit, ha a termést elcsépelték, szükség esetén használatra át kell adni a gépállomásoknak, d) a közös szélükön a borsó, bíborhere, repce, őszi árpa és rozs cséplését a búza aratásának bevárása nélkül kezdjék meg, e) június 20. napjáig — szigorú szemveszteségi norma előírása mellett — a cséplőgépszekrények dobszélesége alapján az üzemóránként! teljesítménynorma rendelettel szabályoztassék, f) a cséplési jelentőszolgála1 június 1. napjáig úgy szereztessék meg, hogy abból mind a szám szerűség, mind az egyéb irányadó tényezők helyenként, pontosan kiértékelhetők legyenek. D) A belügyminiszter június 20. napjáig szervezze meg a kő zös szérűk őriztetését és gondos kodjék a tűzrendészért előírások betartásáról. E) Az Országos Tervhivatal el. nőké a cséplési részit június 1. napjáig rendelettel álapítsa meg. II. Terménybegyüjtés A minisztertanács felhívja az egész dolgozó parasztságot, az állami gazdaságok vezetőit és összes dolgozóját, a termelőszövetkezeti csoportok és termelőszövetkezetek tagjait és a föid- müvesszövetkezeteket, hogy az ötéves terv megvalósításának elő- íhozdítására — terményraktáraikat és tárolásra használt egyéb helyiségeiket az új termés betakarítása előtt gondosan tisztogassák ki; pusztítsák el a raktári kártevőket és elsősorban akadályozzák meg a raktári zsizsik elterjedését. A múlt évi felesleges terményeiket június 15. napjáig adják el a terménybegyii.i'ő szerveknek; — mind a szerződéssel termelt, mind a beadási kötelezettség tel- jestíésére szükséges, mind pedig az önként eladásra szánt lermé- nyeiket — közvetlenül a cséplő géptől, de legkésőbb a cséplést követő néhány napon belül — szállítsák be a terménygyUjtő raktárakba. Az állami gazdaságok és termelőszövetkezeti csoportok (termelőszövetkezetek) járjanak élen a terménjbeadások mintaszerű teljesítésében, — munka- és igaerővel támo- ] gassák a terménybegyüjtő szer- j veket a termények továbbszállításának gyors és folyamatos lebonyolításában ; — fokozott élierséggel kísérjék figyelemmel a szövetkezeti és állami terményrakíúrak őrzését; leplezzék le és akadályozzák meg a terménybeadás szabotálására bujtogatő reakciós hírveréseket. A minisztertanács felkéri a falust tömegszervezeteket. elsősorban n DÉFOSz-t, MNDSz-t és EPOSz-t, hogy felvilágosító műn. Icájukkal és a begyűjtési verseny jé> megszervezésével tegyék a falusi dolgozók tömegmozgalmává a minisztertanács határozatainak végrehajtását. A minisztertanács felhívja az állami szervek, elsősorban a belkereskedelmi Igazgatás szerveinek, továbbá a megyei tanácsok végrehajtóbizottságánnk vezetőit: lágy szervezzék meg a munkát. hogy a terménybegyüjtés zömében szép!ember 1. nnpjá’g, túlnyomó rószébrn pedig szeptember HO. napjáig lebonyolódjék. A belkereskedelmi minister gondoskodjék a falvak áruellátásáról, hogy a mezőgazdasági dolgozók a növekvő életszínvonaluk gítésére az Ipari termelés bőséges . választékához juthassanak. I. A termények gyors beadásának jutalmazása A belkereskedelmi miniszter a pénzügyminiszterrel és az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben gondoskodjék arról, hogy; a) a lerménygyüjtők az augusztus 12. napjáig, illetőleg u tér rnelési szerződésben előírt határ időkig az ,(A", „B ‘ és „O ‘ vételi jegyre beadott búza, rozs, kéisze tes, árpa és zab után a xnegália- pílott termelői, árakén kívül mé [«•mázsánként 4 forint jutalma: Űzessenek ki. A szeptember 2 napjáig az „A‘, „B ‘ és „0“ vé teli jegyre beadott búza, rozs, kétszeres, árpa és zab után a ju talont métert Mázsánként ti fenni. b) További jutalomban részesüljenek azok a d.iigozó parttsz tok, akik a gabona feles.egei kot július 8. napjáig a földműves*; ö- vetkezetekuél szállítási szerződés sei lekötik és azt október 1. nap. iáig teljesítik. A ju'alom ez «ívben métermázsánkéut 0 forint amely összeg az előző a) pout bau megszabott gyors beadási jutalmat is magában foglalja. i. Az állami terménybegyüjtés végrehajtása A) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy a terménybeadás teljesítéséről, valamint n terményforgalom szabályozásáról szóló rendeletek legkésőbb június 15. napjáig megjelenjenek. Egyidejűleg intézkedjék aziránt, hogy az ú. n. terménybeadási lap, valamint az ú. n. gabonalap kézbesítése a termelők részére július 1. napjáig befejezést nyerjen. A munkálatokat határidőre elvégző községi (városi) nyilvántartó munkaerőket tel jertimény ükhöz mérten kell díjazni. B) A minisztertanács felkéri a SzöVOSz-t, szervezze meg azt, hogy a füldmüvesszövetkezeti begyűjtő hálózat legkésőbb Július 1. napjáig maradéktalanul készüljön fel a termény begyüjités lebonyolítására. A begyűjtési tervszámokat szövetkezeten kint kell megállapítani és szövetkezeten- kint kell gondoskodni arról, hogy a begyűjtésre kerülő gabona zavartalan gyors átvétele biztosítva legyen. C) A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy az állatni gazdaságok és a IH.tipusú termelőszövetkezeti csoportúk, valamint az önálló termelőszövetkezetek gabonájának átvétele a Terményforgaliul Egyesülés kezelésében lévő, szállítási és forgalmi szempontból jól fekvő raktárak bonyolítsák le. D) A terményrakíúrak befogadóképességének további növelése érdekében a belkereskedelmi miniszter gondoskodjék a termény- raktározásra alkalmas ós haszná, laton kívül álló építmények minél nagyobb arányú megjavításé ról és felhasználásáról. Egyedi jelleg állapíttassa meg azt, hogy az állami gazdaságok és a Rome]őszö vetkezeti csoportok (ti r- melőszövelkezetek) férőhelyeit «ttját termésük mennyiben tölti meg és hol nyílik lehetőség állami készletek átmeneti tárolására. Általában tervszerű előkészítéssel biztosítani kell a terményen letárolásra alkalmas férőhelyek leggazdaságosabb kiliaszná'ását; ugyanakkor ügyelni kel! arra is, hogy az őszi minőségi vetőmagvakat a tavaszi minőségi vető- magvaklól feltétlenül elkülönítve, a tavaszi házát, bükkönyféléket és bíborherét pedig ugyancsak kü lön tárolják. E) A belügyminiszter június 1. napjáig szervei útján állapíttassa meg a szükségre ktá rkénl igénybevehető helyiségeket és azok befogadóképességét. F) A könnyűipari miniszter gondoskodjék arról, hogy az üzemen kívül helyezett ma mi k könnyen leszerelhető berendező-