Délpestmegyei Népújság, 1949. augusztus (3. évfolyam, 32-35. szám)
1949-08-07 / 32. szám
Délpeslmegyei Népújság 3 1940. augusztus 7. A Magyar Dolgozók Pártja segítségével 220 ifjú készül Kecskeméten a Szovjetunióba ) Július 31-ike, vasárnap este. A kecskeméti állomás megélénkült, egy hatalmas transzparens hirdeti, hogy itt az »Olcg Kosevoj« szovjet ösztöndíjas tábor hallgatóit várják. Válóban egész sereg vidám fiú és leány gyülekezik s mintha mindig együtt lettek volna olyan ismerősként köszöntik egymást, olyan yidáman indulnak neki a városnak, s már zeng is ajkukon az ifjúság jndólója »'Egy á jelszónk a béke«, és utána a többi mozgalmi dal. . A munkásosztály és dolgozó, parasztságunk legkitűnőbb fiataljai jöttek Kecskemétre öntudattá], ifjúi lelkesedéssel, nagy-nagy várakozással és. szeretettel, mert nekik jutott az a legnagyobb megtiszteltetés, ami magyar if'jat érhet: ösztöndíjasokként indulnak a Szovjetunióba. Ili van velük a munkásosztály fellegvárainak: Csepelnek, Diósgyőrnek, özdnak, Tatának, Salgótarjánnak és a magyar falunak a szive dobbanása. Minden fiatal irigykedve és egyben büszkén tekint rájuk, s Kecskemét minden lakosának is büszkén, örömmel kell fogadni őket, ha hallják fölcsengeni ajkukon a mozgalmi indulókat, mert ők a jövendő, szocialista Magyarország for- málői, a munkásosztály s Pártunk hű fiai. Május közepén, a borpárlat főzésének befejezésével a városi szeszfőzdében anyaghiány miatt általános bizony talan- ság Uralkodóit, örvendetesen megváltozott az üzem helyzete azzal, hogy központi intézkedés folytán üzemünk a Bői" és Gyümölcsszeszfőzde N. V. kötelékébe került. A nagy gyümölcstermés üzemünkre is felélénkítő hatással volt. Barackpálinkánk forgalmának emelésével, az üzemi, háromszög jö együtt működésével mindent elkövetett, hogy az ösz- szes pálinkafőzésre alkalmas barackot felvegye. Miután a nagyarányú felvétel miatt a szeszfőzde telepe nem- bizonyult elég nagynak), a városban fellelhető cefre befogadására alkalmas tároló helyeket is igénybe vellük. Muukáslét- számunkat emeltük és aránylag igen kevés túlórával dolgoztunk az erős szej ' Meglátogatjuk őkel a Faragó kollégiumban. Komoly, fegyelmezett tábori életet találunk. A napos elvtárs hivatása fontosságának -tudatában szigorúan igazoltat' minden belépőt, csak azután kerülhet sor utunk céljának megmagyarázására. A lábor vezetőségét szorgos munka közben találjuk. Éppen a tábor szervezeti fölépítéséről tárgyalnak. Kérdésünkre elmondják, hogy az első nap 220 hallgató, érkezett meg a táborba, ezek közül kb. 20 százalék nő. Az űzetnek s a falu dolgozói legjobb ifi ká- dereseikeL küldték el. 75 százalék munkás, 1G dolgozó paraszt, 9 százalék értelmiségi van közöttük. ( Igen komoly munka folyik a hallgatók között. A nyelvórákon az orosz nyelv és írás sajátságaival ismerkednek majd ötéves tervünk hatalmas perspektíváit vitatják meg a mai szemináriumokon, Alighogy befejeződik az egyik dolgozó teremben a munka, a kivonló hallgatók ajkán máris fölcsendül a »Drága föld« gyönyörű dallama. Mindenütt vidámság, jókedv, bizakodás fogad bennünket,- Lelkesen beszélnek arról a hagy őrömről, amely eltölti őket, bogy u_ Szovjetunióba mehetnek, hogy részesei lehetnek a világ leghalado!íabb zon éllenére is. Hangulatunk jő, jövőnk biztos. A barack után 'a szilva, majd a bor kerül felvásárlásra, úgyhogy az üzem hwnete 1950 nyaráig biztosítva van. Az elmúlt félévben fél millió forintos nyereséggel záriunk. ' Üzemünkben az újilások terén is szorgos munka, folyik. A vízellátás megjavításával évente közel 30Í1.000 forintos megtakarítási biztosítunk.az üzem- uek. Az üzem termelése 3 részlegben (3x8. órás beosztással) folyik. A dolgozók látják, hogy munkájuk bármennyire jó volt is, mégis hiányos. Éppen ezért a f. hó 29-én megtartott taggyűlésen elhatározták, hogy aug. 15-re 4 brigádot alakítanak meg. Huszlik Sándor pártíitkár. tudományának. Az egyik .lelkesen beszél arról, hogy menny ire szere au; inar iáuii’.az orosz egyetemek vegyészeti tanóra tóriumát, a másik az agronómia szépségéiről beszél, a harmadik aug varja, hogy megismerkedhessek Micsurin tudományával. orvosnak, mérnöknek, tanárnak, bioiógusnaK, kertésznek. kcszümek. Tuaaiánan vaunak annak,-hogy hatalmas feladatiul buta meg bitet a dolgozó magyar nép s [ifjúi tűzzel, ellentmondást nem tűrő akaraterővel készülnek már itt a táborban feladatuk meg való sí tás ára. ! -Felcsillan a szemük, amikor Pártunkról és Rákosi elvtársról esik szó. (Tudják, hogy ezt a nagy kitüntetést Pártunknak,' a Magyar Dolgozók Párt- fának köszönhetik s az a szorgalom, numkakedv, optimizmus, külső és belső fegyelmezettség, amely megnyilvánul a munkában való viszonyukban, egész magatartásukban, beszédükben, mind azt bizonyítják, hogy hűek akarnak la.nni és hűek is lesznek ahhoz az osztályhoz, amelyből kikerültek, a munkásosztályhoz, Magúkkal viszik Pártunk tanításait, azt tovább fejlesztik a szocializmus országában. A Szovjetunió megbecsülése, szerelete, Pártunkhoz való hűség, feladataikra való komoly felkészülés jellemzi fiataljainkat. Büszke lehel rájuk a magyar dolgozó nép, s mi kecskemétiek örömmer fogadjuk őket. j Távozóban vagyunk, amikor a nagyteremből épp az ideológiai előadó bevezető szavai nyomán fölhangzik a taps, fölhangzik, az éljenzés.: Éljen a Párti Éljen Rákosi! Sztálini Rákosii Igen Sztálin és Rákosi példája lelkesíti őket s mi is meg vagyunk róla győződve, hogy ilyen útmutatás nyomán harcos, kiváló építői lesznek a szocializmusnak. Legújabb jelentés szerint a termény begyűjtési verseidben Pestmegyébén Ordas község vezet 290 százalékos eredméimyel, utána Fülöp- háza következik 240 százalékkal. Környékünkön Páhi eredménye 143 százalékos, Kerekegyházáé 130 százalékos. A falvak és tanyák igyekeznek egymást túlszárnyalni a gyors beadásban, amivei jól is járnak, mert aug. 13-ig 5 forintos jutalmat is kapnak mázsánként. Félévre ítélték a Schiffer cipőgyár veit tulajdonosát Múlt héten tárgyalta a budapesti uzsorabiróság öttagú tanácsa Székely Zoltán, a Schiffer-gyár volt tulajdonosának bűnügyét. Kihallgatták Balassi Mihály, Réti Józsefné, Iiegényi Istvánná és Dudás Mihály munkásokat. A bíróság 6 hónapi elzárásra, 40.000 forint pénzbírságra, 3 évi politikai jogvesztésre és 5 évi iparvesztésre ítéltei Székely Zoltánt a tipuscipők minőségének rontásáért és egy évre kitiltották Kecskemétről. Az ügyész súlyosbításért felebbezett. Kisiparos kongresszus Augusztus 7-én tartják meg Budapesten a kisiparosok nagygyűlését. Az ország minden részéből felútazó kiküldőitek megtárgyalják a kisiparosság kérdéseit. Meg fogják vitatni, hogyan Vegye ki a Ik&siparosisalg a részét a tervgazdálkodásból. Ismertetik, hogyan kívánják beilleszteni a kisiparosságot az 5 éves terv feladatainak elvégzésébe. Kecskemétről a KIOSz képviseletében Gerber Ferenc, ifj. Soós Pál és Jíerlész Pál utaznak fel. A kisiparosok érdeklődéssel várják a kongresszus eredményeit, amelyek irányítani fogják jövőbeli munkájukat. Élő valósággá válik Petőfi hagyatéka Megindult íz építkezés üicskenéten Megkezdődött 25 közületi lakás helyreállítása, amit a Magasépítési N. ÍV- végez és 55 nap alatt be, is fejez. Az építőiparra vonatkozó minisztertanácsi halár ozat értelmében a 'munkálatok költségét máris mérsékelték 10 Százalékkal, de további tárgyalások folynak az önköltség csökkentéséről. A községi vállalattá lett Városi Téglagyár újabb egymillió tégla gyártására kapott engedélyt, miután az eddig égeíetleket már eladta. Ezzel a magán- épitkezés is anyaghoz jut. Elkezdték a központi garázs tatarozásál, ahova a tűzoltóságtól különválasztott állami mentőállomás 3 gépkocsiját helyezik el. A Tervhivatal hozzájárult a piac áthelyezéséhez szükséges 200 ezer forint felhasználásához. Ezt a munkát ősszel kezdik meg, amikor már elég munkás ált a város rendelkezésére.' A hároméves terv utolsó hónapjai meghozzák Kecskéméinek mindazokat az eredményeket, amelyekre hosszú idő óta áhítozott a lakosság. A terv- gazdálkodás sikerét « saját szemével láthatja mindenki. Félmilliós nyereség a kecskeméti szeszfőzdében Mi a személyi tulajdon ? Petőfi szabadságharcos, forradalmi szellemében az ébredő új világot ünnepelte Délpestmegye népe a költő halálának 100. évfordulóján. Kecskeméten szombaton, Kiskunfél egyházán vasárnap a Magyar Acélárugyár és a Csepeli Papírgyár kullúr- gárdái látogattak el haladó műsorral. A szervezett munkások fogadták őket és sokai tanultak tőlük. Látták, hogy erős igyekezettel, szorgalommal, sok próbával magasszinvonalú előadást lehet bemutatni. Mire elkészül a kecskeméti és a félegyházi szakszervezeti kultúrház, addigra dolgozóink be tudják majd tölteni színvonalas kultúrával. ■ A délelőtti politikai gyűlések sokezres tömegükkel, lelkes hangulatukkal megmutatták, hogy a dolgozó nép magáénak tudja és vallja Petőfi szabadság- harcos őrökét és munkások, parasztok, értelmiségiek élő valósággá változtatják azt a mai viszonyokra alkalmazva. ■ Erről beszélt Halanda István elvtárs Kecskeméten és Cseh László elvtűrs Félegyházán. A koszorúk tömegével mutatták meg külsőleg is a dolgozók, hogy túntorithatatlamü állnak ki a világszabadság, a béke ügyé mellett a Szovjetunió oldalán. , Kisebb volt az érdeklődés az irodalmi jellegű előadásokon. Mindkét városban Vasvári István elvtárs beszélt Petőfi társadalmi és irodalompolitikai jelentőségéről népszerűén és helyes történelemszemlélettel. Dolgozóink nagyrésze azonban az irodalmat még mindig bem tekinti magáénak és azt hiszi, hogy az csak szakembereknek való. Ezt a fogyatékosságot olvasókörök szervezésével. és működésével keli kiküszöbölnünk. Emliíésreméltó, hogy a ceníennárium alkalmából Félegyházán rendbehozták Petőfi édesapjának, »a jó öreg kocsmá- ros«-nak bormérését és meg is nyitották a íökhnivesszövetkezel kezelésében. Kiállították a -Kiskun-múzeumban lévő húsvágó-tőkét és az öreg Petrovics bániját és fenőkövét. Ujkécskén a nap csodaszép felvonulással kezdődött: 2000 gyalogos, kerékpáros és lovas dolgozó paraszt szin- pompás tömege, énekelve ünnepelte az eddigi jó eredményeket. Bizakodó kedvvel, lelkes helyesléssel fogadták Dobnom/i János alispáni titkár elvtárs szavait, aki, beszédében végigvezette az újkécskei kétkezi dolgozó paraszílöme- get azon a göröngyös úton, amelyen végig kellett bukdácsoíniok Petőfi halála óta, hogy eljussanak a ina eredményeihez. Az utolsó év dús aratásának ismertetésénél diadalmasan kiáltották: Éljen a termelés, éljen a parasztság és munkásság testvéri barátsága, éljen Rákosi Mátyás, minden dolgozó mintaképe és vezetője! Az összes tömegszervezetek részvételével kultúrelőadással, tánccal fejezték' be a nagyon szép napot, amelyen megállapíthattuk, hogy Petőfi szelleme soha olyan élő nem volt a falu (Számára, mini most. pivasóink egyre-másra fordulnak szerkesztőségünkhöz azzzal a kérdéssel, miben különbözik a magántulajdon és a személyi tulajdon a. Szovjetunióban A Szovjetunióból visszatértek mesélik, milyen tófc'íási biztonságban van ott a .szovjet polgár tulajdona, Egyre jobban fejlődik a családi házépítés, egyre nagyobb a kereslet vásárlási cikkekben, évrőt-évre kciszcrcsére-Iiáromszorosára emelkedik a használati tárgyak eladása. Amit itt hivatalosan személyi tulajdonnak neveznek, az végeredményben nem más, mint az egyén, vagy a család kényelmét szolgáló ház, lakás, berendezés, háztartási használati tárgy, a kávédarálótól. a gépkocsiig. Ez a személyi tulajdon munkajövedelemből és megtakarításból keletkezik. Senkinek se;n szabad azonban termelési eszközöket (b irtokolni. Termelési eszköz a ;«:apa is, vagy a fejsze, de személyi tulajdonnak számit, ha a gazdája maga használja. Termelési eszköz azonban a traktor vagy akálr a varrógép is, ha más kizsákmányolására szolgál. Ezek a termelő eszközök kollektiv tulajdonban vannak. Éppen ez a kollektiv tulajdon biztosítja azt, hogy senkise élhessen más munkájából. A kollektiv tulajdon azonban mindenkié, minden szovjet polgár olyan gonddal ápolja, őrzi, fejleszti, mint aki tudja, hogy az a sajátja. A kollektív tulajdon fejlődéséből az egyéni jövedelem gyarapodása következik. Külön kérdés a paraszti személyi tulajdon. A kolhozparaszt személyi tulajdonának számit a ház, a házkörüli udvar, szárnyasok, haszonállatok és azok a termelőeszközök, ásó, kapa, fűrész. amivel a család házkörüli munkáját ellátják. Ezeknek a tárgyaknak tulajdonát és örökölhetőségét törvény biztosítja, a szovjet alkotmánynak az a törvénye, amely ugyanakkor a kizsákmányolás lehetőségét örökre kiküszöböli. A Kecskeméti Texiilnagykereskedeimi Nemseti Vállalat Ráköczi-út 5. meghívja az érdekelteket augusztus 10-én, d.e. ti órakor tartandó ünnepélyes megnyééájára