Délpestmegyei Népújság, 1949. július (3. évfolyam, 27-31. szám)
1949-07-31 / 31. szám
1949. július 31. Délpeslmegyei Népújság 5 Kecskemét és Félegyháza ifjúsága lelkesen késiül a Vílágtffüsági Találkozóra ! A békéért vivőit küzdelem újabb nagy állomásához érkezünk augusztus 14-én: a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség ekkor nyitja meg budapesti találkozóját. A párisi Világbéke-Kon- gresszus és a milánói Szakszervezeti Kongresszus után most az ifjúság, fehér-, barna- és sárgabőríí fiatalok fognak hitet tenni a béke mellett. A DIVSz a rendezőt., a magyar ifjúság a házigazda. Országszerte folyik a1 készülődés, hogy méltón és becsülettel teljesíthessük ezt a feladatot. Ebben az •országos megmozdulásban Kecskemét ifjúsága is résztvesz és nem akar lemaradni. Kulturális megmozdulások, fokozott munkateljesítményeik és sport- ■eredményeik igazolják ezt. Kétségtelen, 3xogv ebben a munkában az ifjúmunkásoké a vezető szerep. Gépgyári látogatásunk alkalmával ez meg is mutatkozott. Szabó Mihály vi«- öntősegéd, élmunkás például elmondja, ■hogy 150 százalékos túltelj esitést vállalt és már 185 százalékot ért el, tehát •a vállaltat is derekasan túltelj esitetle. — Selejtem nincs! — jelenti ki boldogan, majd a többiek eredményeit ismerteti •gyorsan. — Szlávik tagtárs a vállalt 150 százalékot 1'65-re fokozta. Jakubecz 'teljesítménye is szép: 120 százalék helyett 158 százalék. A Komszomol példája Farkas Marika magkészitő, élmunkás, kit pillanatnyi csoportosulásunk oda- vonzolt közénk, önkéntelenül is rátapint arra, 'amit a látogatók kérdezni rakai'tak már. — A Komszomolislák ragyogó pél- >dája, az országos munkafokozás és nen. kevésbbé a VIT-re készülés az »okai« teljesítményeinknek! Meg akarjuk mutatni a hazánkba érkező külföldi vendégeknek, ifjú fegyvertársainknak, hogy •élni tudtunk a Szovjeíiinió-adta lehetőségekkel! ) — Szinte a számból vette ki! —-szólnak hirtelen többen is, mosolyogva. ; Kovács Attila SzIT titkár megmutatta ötletes faliújságjaikat és a VIT-re ■érkező külföldi fiatalok részéi*e készített ajándéktárgyakat: szobrokat, díszes hamutartókat és képkereteket. A VIT-lanfolyamokat szorgalmasan és •eredményesen látogató ifjúmunkások szabadidejükben feliratokat készítenek, '.kultúrműsorra készülnek. Nemsokára •nagy, piros betűk fogják hirdetni az üzemben: »Mi ifjak nem azért fogunk •össze, hogy békéért esdekeljünk, hanem azért, hogy békére kényszerilsük •azokat, akik háborút akarnak!« Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Dekorációk készítésével, munkateljesítmény fokozásával és ajándéktárgyak készítésével a többi üzem munkásifjúsága se marad el a gépgyár mögött. A Diákszövetség is 10 ajándéktárgy készítését vállalta magára. Mindenütt készülnek az MHK-próbázásokra. Tudják, äxogy nem naiv pacifistákra van szükség, hanem öntudatos, munkára és harcra egyaránt kész ifjakra, ákijk a békét nem csak szeretik, hanem meg is tudják védeni. Ugyancsak készülnek az augusztus 6-i Pest megyei "Faliújság- és Ajándéktárgy Kiállításra is. Ezt Sebes elvtárs fogja megnyitni Kecskeméten. Ugyanakkor este MINSz- txál lesz. Ezekről később adunk tájékoztatást. Az ifjúmunkások mellett a diákok is lelkesen készülnek a . T IT-re. A Kaszap-utcai klubhelységben szinte ■gyűlés-torlódás van. Lázasan tervezgetik a július 31-i Petőf1 ünnepségen való részvételük módozatait. Mintha kevesebb lenne á gondtalan pingpongozó, vagy sakkozó csoport. Erre szinte nincs Is idejük, mert a VIT-tanfolyamokról senki se akar elmaradni. Farkas Gyula, a népszerű »Lupa« és a köréje csoportosuló Károli-gimnazisták» a »Diákélet« VIT-számát tanulmányozzák és beszélik meg. Egy sarokasztalnál Schreiber Károly és Sófalvi Tibor pedig a nemrég lezajlott Diákolimpiász egyes, kimagasló eredményeit vitatják. Itt, a klubban is biztató a kép: rend, fegyelem, öntudat és munkakedv. Kell egyéb, ha ezek megvannak? A kecskeméti ifjak egyébként ajándéktárgyak mellett még 1800 forintot is felajánlottak, ezzel á gyarmati ifjak költségeihez járultak hozzá. Pár kiragadott kecskeméti kép melleit nem szabad megfeledkezni a tanyavilág és a környék munkájáról se. Itt az előkészületeidben pillanatnyilag a kerekegyházi EPOSz vezet. Cséplőgépbrigádot szerveztek, egyelőre 20 taggal. Ök se feledkeznek meg az ajándéktárgyakról. 54 fiatal készül lázasan és boldogan az immár korlátlan sportlehetőségeket kihasználva a MHK-próbákra. VIT-tanfolyamuk 35 Zeng a dal, zsong a munka a kiskunfélegyházi járásban és a város területén. SZIT-esek, EPOSz-dsták, diákok, úttörők, egyformán kiveszik a részüket a VIT munkájából. »Fel hát, bribád, előre Ifjúság« — hangzik a dal a Rákosi cséplőbrigád tagjainak ajkáról. Vidáman, tele életkedvvel dolgoznak, ez eredményezte azt, hogy 1050 mázsa gabonát csépeltek el az elmúlt héten. Ahol a brigád munkát végez, büszkén tekintenek rájuk. De a brigád tagjai nem felejtik el azt, hogy kinek köszönhetik azt, hogy munkájuk eredményes. Nem felejtik el, hogy a dicső Szovjet Vöröshadseregnek és a Magyar Dolgozók Pártjának következetes politikájának köszönhetik ex-edményes mutiRá- jukal. A Szovjet sajtó az utóbbi időben az aratás és begyűjtés kérdésének szentelte első oldalait: Az aratás a Szovjetunióban már lassan beefjezéshez közeledik és a hatalmas ország parasztsága betakarítja áldozatos munkájának gyümölcseit. A magyar és a többi demokratikus országok sajtója is következetesen figyelemmel kiséri országainak központi kérdéseit, az aratást és a begyűjtési versenyt, ezenkívül az ipari termelés fejlődését, a 3 éves terv eredményeit. Érdekes kép tárul elénk, ha a szovjet és a népi demokratikus országok sajtójának első oldalait, a tőkésországok újságjainak első oldalaival össze- hasonüljuk. Ha azoknál figyelmen kívül hagyjuk a provokációs célzatú pö- rökről közölt szenzádóhajhászó híreket, amelyeket a kapitalisták az »ellenség« és a »kémek« ellen,folytatnak, azt látjuk, hogy az újságcikkek címeinek leggyakrabban használt kifejezése a válság. Most már nem beszélnek depresszióról és nem használnak más szé- pitgelő kifejezéseket sem, amelyeknek feladata az lenne, hogy elködösitsék a gazdasági élet e kellemetlen jelenségét. Válságról, vagy világválságról beszélnek és ezek a kifejezések lassan a kapitalista világ mindennapi kenyerévé válnak, mialatt egyre kevesebb es kevesebb lesz ezeken a területeken az xgazx kenyér. ' A kapitalista sajtó cikkeiben még ennél is figyelemreméltóbb, már semmi más lebetó'ség nem marad számukra, minthogy bevallják a neíyzet teljesen reménytelen voltát is. Minden »intézkedés«, amelyről kíméletben vitázna«, teljesen önvédelmi jellegű Marshall és partnerei lassan, de biztosan nyakig merülnek az iszapba, miközben egyikük sem képes arra, hogy a másikon segítsen. Amikor egy évvel ezelőtt a Marshall-lerven és meghirdetett szándékán — már mint hogy a terv Európa egyesítésére hivatott — nevettünk, voltak emberek, alak nevetésünket igazságtalannak tartották. Ma már jól látható, hogy mennyire igazunk volt. A hallgatóval indult. EJzi a pár adat is (mutatja Kerekegyháza szorgalmas paraszt- ifjúságának komoly készülését, i Az az érzésem, hogy a'.luizánkba érkező ifjaknak lesz mikkel büszkélkedni. Az az 500 Komszomol-lag, akik idejönnek a szovjet ifjúságot képviselni és az imperializmus ellen oly hősiesen és kitartóan harcoló gyarmati' ifjak, valamint a többiek is mind látni fogják eredményeinket. Mi boldog ország boldog fiai bátran’ mondhatjuk majd az elnyomott és kizsákmányolt gyarmati ifjaknak és a többi elnyomott nép fiataljainak: »Harcoljatok "tovább, hogy nálatok is igy lehessen! Segítünk nektek!« Fazekas Tiborc. Hasonlóképpen, dolgozik a kiskunfélegyházi Ságvári Endre brigád is. A nagy munka mellett nem felejtkeznek meg az éberségről sem. Szombaton délután szemfüles őrszemeik fegyverrejtegető kuláhokat lepleztek le. A szalmakazalban megtalálták a volt esendőrszakaszvezelő kuláknak elrejtett puskáját.-Az alpári és újkécskei EPOSz szervezet tagjai is megértették a VIT jelentőségét és 100—100 forinttal járultak hozzá a VIT költségeihez. De nem maradnak el a termelési munkával sem. Öntudatos EPÖSz-isták. Sorba járják a csépeltető gazdákat, hogy meggyőzzék a terménybegyűjlés jelentőségéről, a mezőgazdasági munkaverseny és a szövetkezet kérdéseiről is beszélgetnek. Tóth Sándor. Marshall-kormányok egymástól való függőségük teljes tudatában is azt a jelszót vallják: »közelebb hozzám az ingf mint a kabát«. Mindegyik azon igyekszik, hogy legelőször is ő kerüljön ki a pádnál;, s azután majd gondolkozhat, hogyan segít, ha egyáltalán akar segíteni, bajbajutott kollegáján. Nem véletlenül jajveszékel Walter Lippmann a New-York Herald Tri- buneban: j>A világot, melyet már vasfüggönnyel kettéosztottak, további részekre osztják majd a sterling és a dollár függönyök.« V ( Ha az angolok háttérbe szorítják az amerikai behozatalt, mint ahogy ez vár- iiató, ez csak arra irányuló görcsös igyekezetüknek következménye, hogy megakadályozzák a tömegek életszínvonalának katasztrofális visszaesését. De Lippmann megállapítja: Anglia ezen intézkedése is eredménytelen lesz. Egyetlen várható eredménye: hogy belekerülnek a defláció bűvkörébe, amelyben a kereskedelem visszaesik, a termelés csökken és a depresszió any- 'nyira elmélyül, hogy a mainál még sokkal kevésbbé lesz ellenőrizhető. Nincs olyan alapos és hatásos intézkedés, melyet saját erejéből és tisztán saját forrásaira támaszkodva a defláció korlátozásaira bármilyen angol korinán!/ — legyen bár »szocialista« konzervatív, vagy éppen koalíciós — képes lenne véghezvinni. ) Az 1949-es kapitalista válságot sem megakadályozni, sem elodázni nem lehet. Az amerikai lapok cikkeinek konklúziója: »A Marshall-terv második éve válsággal kezdődött, mely megfojtással fenyegeti a világ gazdaságát.« A világgazdaság tükörképe ma tehát-, a demokratikus tábor fokozatos konszolidációja, jól működő tervgazdasággal, állandóan növekvő életszínvonallal, szemben a rothadó kapitalizmus kérlelhetetlenül közelgő katasztrofális gazdasági válságával. • — PETŐFI EMLÉKKEPKIÁLLITAS lesz a Mátyás-téri ált. iskolában július |31-én délután 3 órai kezdettel. Újfajta permetezőgép bemutatója Az Állami Szőlész- és Borászképző. Szakiskola Miklós telepen próba-bemutatót tartott a »Mezőgép« N. V. kecskeméti fiókja »Jubileum« permetezőgépével. A bemutatón megjelent a Szakiskola vezetőségi és tanulóifjúságán ki- Vül a lakiteleki, heívéciai és a többi szőlővidék dolgozói és termelő-csoportok tagjai, több mint százan. A permetezőgépet működés közben •lmutatták be és az mind szőlő, mind gyümölcsfa permetezésre kitűnően bevált. A »Jubileum« nagy előnye, hogy alacsony- és magasnyomású, egyszerű kézi haj tású és vfelei a szőlőt és (a gyümölcsfát ködszerűen lehet permetezni. •Ezideig egy alacsony és egy magas- nyomású permetezőgép kb. 1500 forintba került, mig a »Jubileum« ára 485 forint, igy tehát a szőlő és gyümölccsel dolgozók részére lényeges „ megtakarítást jelent. A »Jubileum« permetezőgép a magyar dolgozók kiválói teljesítménye. . Emberi fenevadak • Azon nap előestéjén, amikor az amerikai szenátusban megnyitották az Északatlanli-paktum ratifikációs vitáját és Connely szenátor, a külügyi bizottság elnöke, az Egyesült Államok vezető körei nevében égre-földre esküdözött, hogy éz a szerződés csakis békés célokat szolgál, a monopóliumok sajtója e fogadkozásokat sajátságos módon illusztrálta. I A »Times Herald« washingtorü lap vezércikkében hisztériás módon uszított háborúra a Szovjetunió ellen és követelte, hogy az USA erre a "háborúzta idejében készüljön fel. Ebben a borzalmas cikkben szór ól-szóra ez áll: »Ä Szovjetuniót meg kell semmisíteni, népét mindörökre le kell törölni a föld színéről.« Oly cinikus módon, mint a »Times Herald« teszi, még a hitlerista embergyülőlők sem merték népirtó terveiket kifejteni. A hitleristák puskát ássál verték agyon csecsemőket és kemencében égettek el öregeket, de óvakodtak attól, hogy ezzel sajtójukban eldicseked jenek. A »Times Herald« azonban igy ír: »Mi nem osztunk szét fegyvereket hogy fiatal emberek öljék egymást. Mi atombombával, gyújtó- és baktériumos bombákkal megrakott repülőgépeket küldünk, hogg a gyermekeket bölcsőikben, az asszonyokat és dolgozó férfiakat munkájuk közben öljék meg.« Lehel-e szavakat találni, melyek megfelelően kifejeznék a felháborodást az ilyen kannib éli felhívásokon, melyeket világos nappal ugyanannak az, épületnek a falain kívül terjesztenek, amelynek falain belül amerikai államférfiak esküdöznek, hogy »az amerikai fiépek a bélqe és a felvirágzás útján vezetik«. A józan ember azt mondja: a cikket elmebeteg irta. Az amerikai kormány, fazonban nem zárja be az őrülteket, nem házat rájuk kényszerzubbonyt, hanem védelmébe veszi őket. lAz Egyesült Nemzetek Szervezetében a tájékozódás szabadságának vitája során az amerikai delegátusok minden eszközt igénybevettek, hogy megakadályozzák a szovjet javaslatok elfogadását, amelyek az embergyűlőlő sajtópropagandának akartak végetvetni. Az Egye- sült Államokban az ilyen propagandát azok szítják, akiknek érdekük a háborús hisztéria felkorbácsolása égy új világháború előkészítéséhez, , fl Pamut-Selyem Hagykeresked elüli H.V. kecskeméti fiókja értesíti igen tisztelt vevőit, hogy az árusítás augusztus 4-től, átköltözés! leltározás miatt szünetel Az új vállalat címe: TEXTILHAGYKERESKEDELM! NX A megnyitásról külön értesítést adunk. Éberek az EPOSz brigádok Iái újság a nagyvilágban? Nincs megállás...