Délpestmegyei Népújság, 1949. július (3. évfolyam, 27-31. szám)
1949-07-10 / 28. szám
Déipeslmegyei Népújság 1949. július 10. f 6 Kecskeméti sport Indult a Nyári Kupa Termelési értekezletek s kolhozban KMTE-Ganz 1:0 (0:0) 1500 főnyi közönség előtt megérdemelten győzött a KMTE a budapesti Ganz gyár csapata ellen. Az első félidőiben a szél ellen játszó KMTE Pankotai sérülése é^s szélső fedezetei gyenge játéka miatt nem tudott eredményes lenni. Ekkor inkább a pesti csapat volt fölényben. A második félidőben a széltől támogatva szép játékkal sokszor közelítette még a munkás csapat ellenfele kapuját, de bevenni csak egyszer sikerült Uzsoki I. révén. Ebben elsősorban Máté, a KMTE középcsatára a hibás, aki egy csomó nagy helyzetet hagyott ki. Egyénileg: a közvetlen védelem megbízhatóan játszott (Varga, Kerekes I., Nyerges), Szőke és Uzsoki II. csak a második félidőben nyújtottak elfogadható játékot. A legjobb csapatrész a csatársor volt, különösen Magyar II., aki régi1 napjaira emlékeztetőén játszott. Meszhart Dinamó-KAC 2:1 (0:1) Nem sok reménnyel engedték el szurkolóink a KAC csapatát Pécsre az otthonában szinte legyőzhetetlen Dinamóhoz és bizony meglepetés volt mindenki számára az eredmény, de az is milyen körülmények között. Az első félidőben a kitűnően játszó kecskeméti jobbszárny egyik támadását csak szabálytalanul tudta akadályozni a pécsi védelem. Sütő értékesítette a megítélt büntetőt. A második félidőben, bár végig a pécsi csapat támadott, mégis két igen nagy hibából sikerült neki a győzelmet megszerezni. Az egyikét az egyébként kitűnően játszó Dóra haza- adásából az egyik pécsi csatár helyezte a hálóba, a másikat pedig a sportszerűtlen leslaktika eredményezte a mérkőzés utolsó percében. A csapatból Dóra és a Nagy—Boros jobbszárny emelhető ki. A többi eredmény Békéscsaba—Orosháza 2:1, Kaposvár —Csepel 4:2, Szolnoki MTE—EMTK 2:1 és Magyar Acél—Törekvés 2:0. A nyári kupában vasárnap nem lesznek mérkőzések, mert a kupa kiírása szerint csak minden második vasárnap tartanaik mérkőzést, hogy a játékosok pihenni is tudjanak. Kerületi bajnokság Nívó—KMTE II. 1:0 (1:0). A gyári csapat csak Körös kiváló védésének köszönheti a győzelmet. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Horváth játékvezető nagyon gyengén bíráskodott és kiengedte kezéből a mérkőzést. Itt kell az illetékesek figyelmét felhívnunk a közönség egy részének sportszerűtlen viselkedésére, akik nyomda- festéket nem tűrő hangon sértegették a Nívó csapatát és Horváth játékvezetőt. A kerületi I. osztályú bajnokságot a Dorozsma csapata nyerte, a szegedi AK II. csapata és a Nívó előtt. * Az élelmezési szakszervezet Platter- gyárj tagozatának sportolói szabad idejükben rohammunkával a kitűzött idő előtt egy héttel elkészítették az új röplabda és kosárlabdapályát a volt teniszpálya helyén. A pálya bajnoki mérkőzésekre is kitűnően alkalmas és reméljük, hogy minél előbb vendégül láthatják az új pályáin a többi kecskeméti üzem sportolóit. Szombaton KAC—FTC, vasárnap KAC—Bp. Lokomotiv férfi és női ko- sárlabdamérkőzés lesz. Mindkét nap a nőimérkőzések fél 9, a férfi mérkőzések fél 10 órakor kezdődnek a Katona József gimnázium udvarán. A Platter gyár sakkcsapatát, a bajnokság többszöri nyertesét a Magyar Sakkszövetség beosztotta a Nemzeti Bajnokság II. osztályába. Cegléd-Kecskemét városok közötti verseny A Népszava agilációval kapcsolatban a Szakszervezetek országszerte városok közötti sportversenyeket rendeznek Kecskemét Cegléddel méri össze erejét, mégpedig most vasárnap Cegléden, július 24-én pedig Kecskeméten. A sportverseny keretében különböző sportágakban ütköznek meg a két város sportolói. így Cegléden görög-római birkózásban, röplabdában (felnőttek és ifjúságiak), asztaliteniszben (városi válogatott és alapfokú bajnokság válogatottja), tekézésben (férfi nyolcas és női négyes csapat), sakkban tizes csapattal. Labdarúgás Cegléden nein lesz, mert a boldog ceglédiek füvesítik a labdarúgópályájukat. A kecskeméti sportolók vasárnap reggel útaznak át Ceglédre valószinűleg teherautókon. Az öntudatra ébredt szovjet parasztok, a kolhomok lelkes dolgozói állandóan megbeszélik termelési kérdéseiket, minden héten termelési értekezletre ülnek össze. A tulaji terület Pobjeda kolhozának igazgatósági épületében 30 ember gyűlt össze termelési értekezletre. Brigádtagok, kolhozparasztok, gazdasági vezetők és a kolhoz elnöke, aki nem más, mint Anna Baskina, a szocialista munka hőse, az orosz köztársaság legfelsőbb tanácsának küldötte. A kolhoz termelési értekezletének programja a tavaszi vetés eredményeinek számbavétele és a soronlevő feladatok megállapítása volt Az elnök beszámolt a kolhozosok munkájáról, akik a föld megművelésén kívül erdősávokat ültettek, tavakat és ciszternákat ástak, bevezették a füves vetésforgót. Felmerül ezután a kérdés, hogyan lehet az, hogy két brigád hektáronként 32 mázsa gabonát termelt, m|ig a többi brigád csak 12-őt. Mit kell tenni, hogy a kolhoz egész területéről 32 múzsa gabonát takaríthassanak be? Ez a kérdés lázas izgalomba hoztál az értekezlet résztvevőit. Egyik a másik után [erjesztette elő a javaslatokat. Előkerültek a tapasztalatok, kísérletek, elképzelések. Nébánv nap múlva a szövetkezet igazgatósága külön ülésen jelölte meg azokat a szabályokat, amelyek alapján a termelési értekezleten elhangzott javaslatokat végrehajtják. Egy-egy ilyen értekezleten megmutatkozik a kolhozo- sok aktiv fellépése, gondossága, mellyel a közösségi gazdaság felvirágoztatására ügyelnek, az a hallatlan lendület, mely- íyel a természet átalakítására megindító tt harcban résztvesznek. A szovjet kolhoz lakói mindannyian magánügynek! tekintik a kolhoz sorsát, a közösség minden ügye magánüggyé, sőt a legfontosabb magánüggyé válik az egyes embernek. Egy-egy ilyen termelési értekezlet fényes tanúbizonysága a szovjet parasztember fejlettségének, a kol- hozparaszténak, akinek szemében a legdrágább a szocialista állam érdeke. Mozi Pártélet FILMEKg-^| ÁRPÁD MOZI 1 Csütörtöktől-vasárnapig: Krisztina hadnagy. A bátor nő helytállása a becsületért, a tisztességért és a szerelemért. Német filmdráma. Előadások: 6, 8, vasárnap 4-kor is. a | OTTHON MOZI | Csütörtöktől-szerdáig: Sejtelem. Egy fiatal ártatlan leány vergődése a bűvölet hálójában. A modern filmművészet legújabb drámai alkotása. Előadások: fél 7, fél 9, vasárnap fél fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. | VÁROSI MOZI ~] NYÁRI SZÜNET. Értekezletek sorrendje • A Kecskeméli Végrehajtó Bizottság a következő lielirendet állapította meg a párlnapok és értekezletek számára Hétfőn 5 Óra: Szemináriumvezetők értekezlete. Hétfőn 7 óra: Propagandislák értekezlete. Kedden: Végrehajtó bizottság ülése. Kedden este: Alapszervi titkárok értekezlete. Szerdán d. u.: Szemináriumok. Csütörtökön d. u. Alapszervi vezetőségek ülése Csütörtökön este: Párinap-előadói értekezlet. Pénteken: Pártnapok a belterületen. Szombaton: Tömegszervezeti gyűlések. Vasárnap: Külterületi párlnapok. APRÓHIRDETÉSEK LELKET ÜDÍTŐ, hangulatos, idegnyugtató a gyönyörű pázsitos Trombita-utcai strandfürdő. A Népújság előfizetői 2 Ft-os kedvezmény** jagyet kaphatnak <■ kiadóhivatalban 1323 Kecskeméti gőz- és kádfürdő a szünet utáu a Szokott időben pénteken és szombaton nyitva reggel 8-tól délután 6 óráig. ELADÓ egy új ikerablak rollóval, 3 új ajtó tokkal és egy használt féderes- kocsi és lószerszám. *Hajnal-u. 1. 1370 Gyulai László orvosi műszer- és kötszertára Kecskemét, Kossut-tér 5. 1325 (Barátok épülete) Telefon: 477. Deretvásban minden hétköznap tipus ebéd 3*30 típus vacsora 3*50 Minden szombaton este Szív küldi Szívnek szívesen műsor Minden pécsi szénféleség, 6.100 kalóriás szén, szénbrikett, téglabrikett, cszéplési szén a Kecskeméti Földmi vés szövetkezetnél korlátlan mennyiségben kapható — Aluljáró mellett Rézgálic és mész kapható a' Kecskeméti Földmivesszövetkezet értékesítő telepén, aluljáró mellett (volt Őstermelők) Figyelem Mindenfajta tollakat, valamint nyersbőröket, továbbá kutya, pézsma és görénybőrt napi áron vásárolok ____ Molnár Imre Csongrádi-u. 1. K RISZTINA HADNAGY Történelmi film, amelyben ar harmincéves háború, a hanyatló hűbériség kora elevenedik meg előttünk. ■ Merian, császári zsoldos ezredes csa-. pataival egy kolostorhoz közeledik. AZ apácák megszöktek a veszedelmes hírű zsoldossereg elől, csak egy istállófiút sikerül előkeriteni. Meriannak megtetszik a fiú. Szolgálatába fogadja és néni jön rá, hogy a fiú... leány. Hiába lett Krisztinából Krisztián: m férfiruha nem menti irieg attól, hogy szerelmes legyen... Később rájön, hogy akit szerel, züllött, szószegő ember. Felháborodásában párbajra hívja ki... Krisztina hadnagy élesen szemébe, vágja volt tiszt társainak, hogy a nemes urak kártékony davadak, a nép ellenségei... Érdekes, izgalmas, változatos film. SEJTELEM Az aranyszemű homok, az alvó aká- * cok, félig kipattant szemű pipacsok mind régi ismerősei voltak. A július végi bizonytalan égbe belenyúltak a partszéii jegenyék és figyelték Jarmillát, amint tág pupillákkal mered egy kár- tyaírükköket mutogató fiatalemberre. Néha lehunyta a lány szemeit, furcsán szédült, de nem is sejtette, hogy hipnotizálják. Jarmilla iskolatársal ai nyári szünetben munkásbrigádokat alakító tlak, hogy segédkezzenek a termés betakarításánál. A kislány, akit szinte megbűvöltek, alig vett részt a munkában. Egyre a kártyatrükkös fiúra gondolt. A cinikus, munkakerülő suhand a 15 éves iskoláslányt erdei' lakására akarja csábítani... ! Különös hangulatok. Álomszerűén fo- tografátt képek váltják egymást. De minden képkockából a valóság Mietete árad. — Bodolin bőrt puhít, feketít és impregnál. Mindenütt kapható. 102J DÉLPESTMEGYEI __NÉPÚJSÁG__ F elelős szerkesztő: Lendvai Ferenc Felelős kiadó: Fehér István Előfizetési díj havi 2.40 FL Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kecskemét Kéttemplom-köz 9. Tel.: GSL Kiskunfélegyháza, Pázmány-u. 3. x-el jelz. közlemények fizetett hirdetések Petőfi könyvnyomda, Kecskemét Felelős nyomdavezető: Székely György Süteményt jó minőségben GYEN ES cukrászdában szerezhet be Tortarandelések jutányos árban