Kecskemét, 1947. január (2. évfolyam, 1-14. szám)
1947-01-10 / 5. szám
I.ECUJABB Byrnes lemondott, Marshall tábornok as új külügyminiszter A mai napon a világ valamennyi újságja ebő helyen közli azt a valóban világszenzációt jelentő hír*, hogy Bymes, amerikai külügyminiszter lemondott és helyére Truman elnök Marshall tábornokot az Egyesült All amok hadseregének volt vezérkari főnökét nevezte ki külügyminiszterré. A lemondást Bymes egészségi állapotával indokolják, de washingtoni diplomáciai körökben kétkedéssel fogadják az ok ilyen magyarázata'. A sajtóban különböző következtetések látnak napvilágot és ezek szerint: 1. Byrnes nem akar részjvenni a moszkvai értekezleten, 2. Bymes úgy véli, hogy politikai pályafutása még nem fejeződött be, azonban jövő szereplésé- i ek esélyeit csökkentené, ha továbbra is együttműködnék azzal a minisztériumi személyzettel, amelyet Truman irányít, 3. Byrnes nagy szolgálatot tesz a demokrata pártnak, amikor lehetővé teszi, hogy a külpolitikában nagy szerephez jusson Marshall tábornok személyében az az ember, akiT a demokrata párt a republikánus párt ellen kiállilhat- arna az esetre, ha a repubiiká nusok MacArtur tábornokot jelölnék Amerika elnöki székében, Vi szzon Hatásra Londonban! A Moszkvában időző Montgomery angol tábornok, az angol vezérkar főnöke meghívta Londonba Vasiv- W'.szkij orosz tábornagyot, az orosz hadsereg vezérkari főnökét. A szovjetorosz marsall megígérte, hogy a tavasz folyamán Londonban viszonozni fogja Montgomery látogatását. Az angol tábornok moszkvai megbeszélései különben a legszivélye- rebb mederben folynak a Szovjet- Unió fővárosában. II lengyel választások Lengyelországban január 19-én tartják meg a képviselőválasztásokat. Mikolajczik, a parasztpárt vezére bejelentette, -hogy pártja 42 kerületben veszi fel a küzdelmet a többségi párttal, az ország 52 választó kerületében. 20-ig fart a szünet az iskolákban A községi bek és külterületi iskolák téli szünete január 19-ig tart. A tanítás 20-án kezdődik. kisasszondy káamí1 a kuítuszminísztédufn^an A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Kisasszondy Kázmér tanügyi titkárt, a kecskeméti tanfelügyelői hivatal h. vezetőjét szolgálattételre a kultuszminisztériumba rendelte be. Dr. Kisasszondy Kázmér miniszteriális beosztása értékes tanügy- igazgatási munkájának elismerését jelenti s egyben nyereség városunk Iskolaügye számára, A berendelés városunk tanügyi köreiben osztatlan örömet keltett. Külön autóbusz a kisteleki és ceglédi vásárra A KGV folyó hó 11-én, szombaton a kisteleki és 12-én, vasárnap a ceglédi vásárra külön autóbuszjáratot indít. Indul reggel 7 órakor a városháza nagytemplom felőli sarkáról. Jegyek a KGV üzemvezetőségénél válthatók. (Rávágy-tér). 1947. ja». 10. A FÜGGETLEN KISGAZDA U. ávt. 5. szám ~ FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI .....IIIB“I,I"II> lJ j 1 E PART POLITIKAI LAPJA UiaM üzenetek Uadifotyipainktál Most jött haza hadifogságból Polcnyi Illés szolnokmegyci hadifogoly, aki levél útján keresi egy kecskeméti hadifogoly hozzátartozóit. Neve: Kecskés (János?). 1911-ben született. Nőtlen. Pirosarcú. Egy ieánytestvére él itthon Kecskésnek, aki Tifiiszben fogoly, arany-érbetegsége volt. Majd a levél írója részletesen ír a fogolyról. A levelet a Vöröskereszt Egylet kecskeméti fiókjánál (Rákóczi-út 5.) lehet átvenni. A Vöröskereszt irodájában levele van Szelei Jánosnénak Tari Páltól és Bahn Isfvánnénak Lukács Gyulától. Mind a két lévé] a Szovjetunióból crkezett; átvehető kedden és pénteken délelőtt 10—12 óráig. /is iáén mar építik és Kisfrfirek a nagyvilágból Az európai gyüjtőtáborokbnn még. mindig egymillió hazátlan, ember vergődik. Angliában négyes ikrek születtek, de a négy újszülött közül három még aznap meghalt. Párizsban monumentális színes filmet készítenek az ,>Ember tragédiájáéból. Az amerikai megszálló hatóságok kiadják Jugoszláviának Pavelics Antet, a voU horvát „államfőt“, A napok óta tartó rendkívüli hideg és vilianyáramválSág miatt Becs ÚeU teljesen megbénult. Év-tizedek ó'a először történt meg, hogy Délolaszországban is havazott, a Vezúv tetején vastag hós’i vég fekszik. Tel Avivot, Palesztina fővárosát a terrorcselekmények elhaxapózása miatt körülzárj az angol katonaság. Angliában az újévi kitüntetések, során két előkelőséget gróffá, nyolcat pedig báróvá nevezett ki a király. Kecskemét határában vezetik keresztül a Duna-Tisza csatornát Tildy Zoltán köztársasági elnök nagyfontosságá nyilatkozata az esztendő legnagyobb méretű közmunkájáról A „Kecskemét“ tudósítójától A transzkontinentális betonút vasárnapi megnyitása alkalmából a „Kecskemét“ szerkesztőjének alkalma nyílt éiidekJődéssel fordulnia Tildy Zoltán köztársasági elnökhöz a Duna-Tisza-csatorna építése ügyé ben. Köztudomású, hogy a muH év másod®»! felében maga -a köztársasági elnök vette kezébe az évtizedek óta húzódó kérdés ügyét é,s bejelentette, hogy az 1947-es esztendőben monumentális méretű közmuka keÚjabb kUllüldi szeretetadományok Kecskemétnek A ..Kecskemét“ tudósítójától. Egy megkésett karácsonyi ajándékról kapott értesítést a Szociális felügyelőség. Norvégia, Írország, Ausztrália és Dánia segélyszervezetei küldene). Kecskemét jóléti intézményei számára élekniszerado- mányl. 964 kg. vegyes húskonzerv. 93 kg. halkonzerv, 78 kg. sajt. 198 doboz tejpor, 199 kg. koksz és 83 kg csokoládé szerepel az adományban. A szállítmány megérkezését a közeli napokra várják. A Szociális Felügyelőség a Nemzetközi Vöröskereszt által még december elején küldött ír-cukorado- mány utolsó két hónapi részletét, a január és februári adagját, mintegy 1128 kg- cukrot, egyszerre adta át a jóléti intézményeknek. Családias bicskás vacsora a Katolikus Egyletben l2-én, vasárnap este fél 8 órai kezdettel a Katolikus Egylet összes tagjai részére családias bicskás vacsorát rendez Kisfaludy-utcai székházéban. Az eddigi szokástól eltérően nem esalk a férfi tagokat hívják, hanem n családtagokat is, különösen az «sz- szonyokat. Külön meghívót nem bocsátanak ki. Az Egylet összes 'ag- jait és barátait ezúton hívja meg az elnökség. retjében hozzáfognak a csatorna megépítéséhez. • A köztársasági elnök ismét kijelentette, hogy a nagyszabású közmunka még- a tavasz folyamán megkezdődik. A csatorna útiránya mái véglegesen megállapítást nyert. A Dunából Csepelnél intlul ki és Dél- Pestvármegye területén jut el a Tiszához, úgyhogy Nagykőrös és Kecskéméit között, a város határában, kecskeméti földön vezetik keresztül. Szádeczflty-Kardoss László dr. föA ..Kecskemét“ tudósítójától A városi villamosmű szombat óta megszakítás nélkül, éjjel-nappal szolgáltat áramot. Nem a szénbőség az oka ennek a „rendkívüli“ jelenségnek, amit már több mint két éve nélkülözünk, hanem a szokatlanul erős, állandó fagy. Az igazgatóság közlése szerint az éjszakai áramszolgáltatást mindaddig fenn kel] taitani, amíg a hőmérő —8—.10 fok alatt van, mert a fagy könnyen repedést vagy törést okozhat a gépi ^ Kecskemét“ tudósítójától Rejtélyes halálesetről kapott értesítésit a napokban a rendőrség. A jelentés szerint január első napjaiban Ágasegyháza 84—a. szám alatti . . lakásán síi köb ofmér geztWbcn meghalt Nagy István 24 éves gazda- legény. A rendőri bizottság nyomban kiszállt az ügy kivizsgálására s meglepetéssel tapasztalta, hogy a holttesten külsérelmi nyomok találhatók. A továbbiak során kiderült, hogy Nagy István Szilveszter napján az egyik közeli kocsmában őszispán megragadta az alkalma’, hogy előterjessze a kévést: Kecskemét érdekeit a csatorna építésénél és vonalánál'» vezetésénél vegyék .figyelembe Tüdy Zoltán erre készségesen, igéi-etet is tett és hangsúlyozta, hogy Révész László dr., Kecskemét nemzetgyűlési képviselője, a csatorna kérdésének legalaposabb ismerője, mái- több ízben részletesen i-smer'elfte vele Kecskemét óhajtásait, amelyeket a kormány mindenben honorálni fog. berendezésben. Az éjszakai kazánfűtésre külön 10 vagon szenet kap a- villamosmű. Januárra a rendes kiutalás 30 vagon tatai és 30 vagon salgói szén, ami természetesen csak a napi 1? órás világításhoz elég. Dán Kamill igazgató most újból sürgette a minisztériumban a szénadag felemelését, mondván, hogy Kecskemét az egyetlen a vidéki nagyvárosok ' közül, ahol még mindig nincsen állandó- világítás. szeverekedőit négy legénnyel, névszerinti Bornemisza Mihállyal. Kulcsár Sándorul. Duráncsik Istvánnal és Zrínyi Mihállyal. Valószínű, , bogy a verekedés alkalmával szerzett súlyos sebek okoztál, a különbé« makkegészséges gazdalegény halálék A verekedő fiatalembereket * : rendőrség őrizetbe vette, a holttestei. pedig újabb orvosi vizsgálat nla u<Wta, melynek eredménye fogja eldönteni, hogy alkoholmérgezés, vagy gyilkosság történt-e Ágfisegy- házán. | MIRE JÓ A HIDEG? | Villanyáram éjjel-nappal 60 vagon szenet utalnak ki januárra Alkofrolmérgezés vagy gyilkosság ? Kocsmai verekedés után váratlanul meghalt egy 24 éves gazdalegény Ágasegyházán