Kecskemét, 1946. szeptember (1. évfolyam, 1-13. szám)
1946-09-06 / 3. szám
k,£€»UJA8& Erdélyhez Beái sok a regény A békekonferencián úgy határoztak, hogy az erdélyi kérdést a román bizottság külön fogja letárgyalni. Ez azt jelenti, hogy a Románia ügyével foglalkozó ülésen tűzik napirendre. Párisi diplomáciai körökben úgy látják, hogy máris megvan ellenünk a többség és így' nem sok esélyünk van arra, hogy Erdély Jha- tárait megváltoztassák. BALOGH ISTVÁN a koalícióról Balogh István miniszterelnökségi államtitkár a Kisgazdapárt balassagyarmati nagygyűlésén nyilatkozott a koalícióról is. Hangsúlyozta, hogy az országépítés feladatát egyetlen párt sem merné vállalni a többi párt kizárása mellett. A békeszerződésből komoly feladatok származnak majd Magyarországra, mert egy- időben kell majd építeni és jóvátételt teljesíteni. Ehhez az emberfeletti munkához nemcsak, egyik, vagy másik pártra, hanem minden magyarra szükség van. Egyetlen párt felelős tényezője sem tett olyan kijelentést, amit felelőtlenül arra lehetne magyarázni, hogy egyik, vagy másik párt átveszi a hatalmat és egyedül kormányoz. Kell, hogy minden párt ismerje azokat a korlátokat, amelyeken túl igényeit meg nem valósíthatja. Egy párt se akarjon a másiknak fölébe kerülni, mindannyian ennek a hazának az oszlopai, mindegyiknek saját erejéhez mérten kell kivennie részét a munkából. Lehet, hogy egyik oszlop erősebb, a másik gyengébb, dé a magasságuk egyenlő kell, hogy legyen, mert ha az egyik magasabbra nő, felboríthatja az egész épületet. Súlyos vádak Görögország ellen A Biztonsági Tanács teginapi ülésén Manuilszki ukrán kiküldött súlyos vádakkal illette Görögországot. Szóvá tette, hogy Tesszáliában titkos parancsra túszokat fognak össze és hogy Görögország katonai akcióra készül Albánia ellen. Egyébként Caldarisz görög miniszterelnök a népszavazás útján visszahívott görög király meglátogatására Angliába utazott. Aynfíika etUftsz&ttyáltatást Uéc Acheson helyettes amerikai államtitkár kijelentette, hogy az Egyesült Államok kompenzációt kér a jugoszlávoktól a két lelőtt amerikai repülőgépért. Hozzátette, hogy Tito tábornagy még nem adta írásban azt az ígéretét, hogy hasonló incidensek a jövőben nem fognak megismétlődni. Községi választások a szovjet-övezetben A szovjet megszállás alatt álló szászországi német övezetben tegnap tartották meg a községi választásokat. Az első nyilvánosságra került eredmények szerint a többséget valószínűleg az egyesült szociáldemokrata-kommunista front nyeri el, amelynek eddig 205 ezer szavazatát számolták össze. A liberális demokraták 122 ezer, a keresztény demokraták 123 ezer szavazathoz jutottak eddig. Mi ufság a viáélken? HAJDÚSZOBOSZLÓT, a reumátok Mekkáját, világfürdővé fejlesztik ki. GYÖNGYÖSÖN a most megtartott nyári országos vásár felülmúlta a békeévek méreteit is. A BORSOD-MEGYEI malmok tan 750 métermázsa, zngőrlés’oőil származó gabonát foglaltak le. ECICSKiMíf 194S. szept. 6. H FÜGGETLEN KISGAZDA 1. évf. 3. szám iwwmmmam ÉS POLGÁRI P * H 1 E M PÁRT POLITIKA! LAPJA ^Rfl 40 FILLÉR Kecskeméti hadifoglyok a Krim~féiszigeten A „Kecskemét“ tudósítójától. Most érkezett haza orosz fogságból Gyorsa Ferénc, Körösi-hegy 33. sz. alatti lakos, aki a Krim-félszi- geten volt a 141-1. sz. lágerben. A táborban 500 magyar tartózkodott, köztük több kecskeméti: Bódogh József cipész, Máriaváros, Hegedűs Gyula, Hunyadi-város (Csillagék rnellött), Tekes Béla, Kécske, Kerekdomb, Peina András Matkó, Dóra Imre rendőr, Nyil-utca 25., Cirkos József Szarkás 85. Valam«ny- nyien egészségesek, jól vannak. A tábortól 10 km-re, Szimíeropol vasútállomás mellett szintén van fogolytábor. Az itt lévő többszáz magyar a tábort Tisza-kombináltnak nevezte el. A hazatért Gyorsa Ferenc foglalkozására nézve Cipész. Műhelyét teljesen széthordták. Családja éhezik. a legnagyobb nyomorban él. ö maga is munkaképtelen. ígéreteket már kapott, kézzelfogható segítséget még nem. Abban reménykedik, hogy néhány tehetősebb embertársának szive kitárul... További -kecskemétiek, akiktől a hazaérkezettek üzeneteket hoztak: Kócsó István (Volosunja, fogolytábor), Kiss Ferenc pilótafőhadnagy és Balogh Mihály (Szaratov, 368. sz. tábor), Csőszi István borbély és Szomolai Sándor (Petrozsove, 1.0. sz. fogolytábor.) SZOMBATOK AKEUESKEmÖ-KAP Mint már jelentettük. Rónai Sándor kereskedelmi és szövetkezeti miniszter személyes részvételével szombaton délután 5 órakor tartják meg Kecskeméten a nagyszabású kereskedelmi ankétet n városháza közgyűlési termében. A minisztert minisztériumának egész élgárdája elkíséri Kecskemétre, hogy minden felmerülő kérdésben azonnal szakszerű felvilágosítást adhassanak az érdeklődőknek. A Kereskedő-napot az egész kecskeméti kereskedotársa. daJom közössége rendezi ás ezúton is felhív mindenkit, aki felszólalásra jelentkezik, hogy felszólalásának anyagát pénteken délig írásban tér. ijessze be a polgármesteri hivatalhoz JCz előadó szakemberek így, előre megkapván az anyagot, kellően felkészülhetnek a legkinierí- tőbb és legalaposabb felvilágosításra. A miniszter és kísérete szombaton délután 4 órakor érkezek meg Kecskemétre, A városházán ünnepélyesen fogadják őket. Az ankét után este többszáz terítékes társasvacsora lesz a Retretvágban. Erre szintén pénteken délig lehet jelentkezni Arany János-utca 10. sz alatt a KOkSz hivatali helyiségében. Rónai Sándor és kísérete valószínűleg vasárnap is Kecskeméten marad. Eb ben az esetben vasárnap délelőtt meg fogják látogatni a nagyobb üzemeket és exportielerieke-tCukor: jegy nélkül rövidesen kiosztják — jegy nélkül. Értesülésünk szerint a cukrot az egyik helybeli nagykereskedő dobta piacra. Több mázsa kerül forgalomba 11.40 forintos kilónkénti árban. Í 'atai beleegyezése nélkül levágott. Az így levágott sertéseik húsát pedig maximális áron, zugban érté- » kesítette. Letartóztatták és átkísérték az ügyészség fogházába. A piaci árak legújabb szabályozásánál többeknek feltűnt, hogy a burgonya termelői ára 21.50 forint, ugyanakkor a közellátási hivatal által jegyre kiadott burgonya mázsánként 41 forint. A jelentékeny árkülönbséggel kapcsolatban illetékes helyen a következőket mondották lapunk munkatársának: — A 41 forintos ár a szabolcsi burgonyára vonatkozik. A magas fuvardíj és a kereskedői haszon teszik lényegesen drágábbá a termelő pÍ2era vitt árujánál. A helyi kereskedők a helyi termelőtől vett árut kg.feLj-e.bb 27—38 fillérért adhatják kilónként. Ez azonban csak elmé-1 i leiben fordu] elő. A valóság az, ; hogy Kecskeméten egyáltalán nem | termett burgonya s amit a piacra | hoznak, majdnem kizárólag Sza- | belesből jön. A 14-es szelvényre adják a lisztet A közellátási hivatal felhívja a lakosság figyelmét, hogy a szeptember havi finomliszt fejadag íele- icszét, személyenként 60 dkg-oí nem a 9„ hanem a 14. számú szd- \ i nyre adják ki. Di. JiítU&f Tíitnc a iosakadémia új tBkánjt Dezső Gyula dr. dékán, mint jelentettük, a debreceni egyetem jogi karára kapott tanári meghívást. Dezső Gyula már letette az esküt és a közeli napokban Debrecenbe utazik. Távozásával a dékáni székbe Ré- they Ferenc dr. került. Az új dókán a római jog magántanára volt a szegedi egyetemen, a kecskeméti jogakadémián pedig 25 évig volt rendes tanár. A dékáni kinevezéssel cgyidőben a kultuszminiszter ifj. Révész Lászlót a jogtörténet, Maday Pál dr.-t az alkotmányjog és közjog, Tóth János dr.-t a magánjog tanáraiul nevezte ki a kecskeméti jogakadémiához. .Rajtuk 'kívül új megbízott tanárként Csáky Ferenc dr., Tamássy Jenő dr., Roboz János dr. és Csömör Gusztáv dr. kapott tanszéket. A jogakadémia 116-ik ünnepélyes évmegnyitása vasárnap lesz a 9 órás istentisztelet után az ókollégiumban. Ekkor kerül sor Dezső Gyula dr. búcsú- és Réthey Ferenc dr. székit glaló beszédére is. A PARASZTNAPÓKRA 2 kisgazdapárt teherautókat indít A budapesti Parasztnapokra a Kisgazdapárt teherautókat indít. A teherautók vasárnap reggel indulnak és még vasárnap este vissza is érkeznek. A viteldíjakat nagyon méltányosan állapítják meg. Jelentkezni lehet a pártirodában., Rákóczi-út 5. szám alatt. Inzulint kapnak a szegénysorsú cukorbetegek A népjóléti miniszter a tisztifőorvosi hivatal útján a közgyógyszerellátásra jogosult szegénysorsú cukorbetegek részére ingyenes inzulint kíván juttatni. Az igazolt közgyógyszerellátásra jogosult cukorbetegek inzulin ügyben a városi orvosi rendelőben (YárosházaH a rendelési ónak aíatt jelentkezhetnek. Kötelező a §ázas~ súg előtti orvosi vizsgálat A népjóléti miniszter rendeletét adott ki, amely ismét kötelezővé teszi a házasság előtti orvosi vizsgát, Ezzel kapcsolatban a tiszti főor. ■ vosi hivatal közli, hogy Kecskeméten 3944 november 10. óta egyetlen esetben sem mulasztották el az orvosi vizsgát. A miniszter rendeleté' főleg a vidéki járásokat érinti, ahol orvoshiány miatt nem vizsgálták meg a házasulandókat.-----------o Oo—-----— K ishirelc a Nagyvilágitól Máitól kezdve szigorúan büntetik Görögországban a felségsértőket. Amerikában átadták a közforgalomnak a legérdekesebb haditalálmányt, a vízhatlan gyufát. Az élelmiszerhiány miatt Németországban erősen terjed a tüdőbaj. Páriában négyes ikrek születtek, idő előtt jöttek világra, de remény van rá, hogy életben maradnak. Kleist vezértábornagyot a szövetségesek kiadják Jugoszláviának. Belgium bűnrészességgel vádolja l . anco kormányát abban, hogy a btlgá fasiszta vezér, Degrelle, megszökött Madridból. Az elmúlt hét szombatján, amely sz amerikai közönség számára a nyár utolsó weekendjét jelentette» 305 ember pusztult el gépkocsibaleset során. A békét árnyalásokat szeptember 23-án az Egyesült Nemzetek közgyűlése miatt viaJószínűleg felfüggesztik. A „Kecskemét“ tudósítójától. A belvárosi üzletekben a héten I váratlanul felbukkant a régóta nél- j külözött cukor. A kereskedők már szerdán előjegyezték az igénylést és ' Sorozatos zugvágásért letartóztatták Bodri Bénit I A napokból a rendőrség kezére | került Bodri Béni sertéskereskedő, | Kecskemét, Szegedi-út 3. sz. alatti | lakos. | A nyomozás eddigi adatai sze- | rint 5 darab hízott sertést hatósági li civosi engedélv és a közellátási hi! ' j Miért drága a krumpli? i 21*50 o maximális, 41.— a TkosGílálási ár i '