MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983

1983-12-14 676. öe. - 1983_VB 676/9

MSZMP l. kerületi bizottsága „J.LCJ. Napirend Az MSZMP I. kerületi Bizottságának jelentése a XII. kongresszus óta végzett munka főbb tapasztalatairól, különös tekintettel a társadalomtudományi kutatásokkal foglalkozó intézetek helyzetére, az intézeti pártszervezetek tevékenységére Pártbizottságunk a főváros egyik legkisebb, de igen jelentős, sokrétű feladatot ellátó kerületében végzi politikai irányító és szervező munkáját. Országos jelentőségű és hatáskörű tudományos, kulturális és közművelődési intézmények, nagy idegenforgal­mat vonzó évszázados műemlékek, tervezőirodák, szolgáltató jellegű vállalatok, neves iskolák határozzák meg a kerület jellegét. Viszonylag kevés a termelő üzem. Kerületünk a főváros legnagyobb idegenforgalmi centruma. Nagyszámú vendéglátó­ipari létesítménnyel, nagyforgalmú közlekedési csomópontokkal rendelkezik. Évente itt, a lakók számát többszörösen meghaladó külföldi és hazai vendég fordul meg. A lakosság száma csökken, jelenleg nem éri el a 40 ezer főt. A munkahelyeken mint­egy 23 ezren dolgoznak. A dolgozóknak valamivel több mint fele szellemi foglalko­zású (1. számú melléklet). Szellemi és tárgyi értékekben gazdag a kerület; de létesítményeinek tekintélyes hányada elöregedőben van, s felújításra, rekonstrukcióra szorul. A népességben az idős korúak magas részaránya a róluk való gondoskodás követelményeit növeli. A budapesti átlagnál kedvezőbbek a közműellátottsági, egészségügyi és művelődési feltételek. (Jellemző, hogy az általános iskolák mindegyikében egyműszakos a taní­tás, illetve, hogy — az utóbbi évek erőfeszítései, nem kis mértékben a társadalmi összefogás eredményeképpen — minden bölcsődei, óvodai elhelyezési igényt ki tudunk elégíteni.) Kedvező sajátosság továbbá, hogy az itt lakókban és dolgozókban egyaránt erős a kerületi kötődés, ami kedvezően hasznosítható a lakóterületi poütikai munkában, a közhasznú társadalmi tevékenységben. A munkahelyek sokfélesége, az itt lakók és dolgozók összetétele differenciált poli­tikai irányítást igényel a Pártbizottság részéről. A kerület dolgozóinak többségét képező szellemi foglalkozásúak létszámban kisebb, de tevékenységének társadalmi jelentőségében fontos rétege az értelmiség. Műszaki és humán értelmiségi egyaránt jelentős számban megtalálható soraikban. ORSZAOVO LÍLVLLTÁR Ez a llb • sz. példány B/VB/ 29/1983. XII.14. Készült: 1983. XI. 9. 3 Opéldányban Terjedelme:25. oldal SZIGORÚAN BIZALMAS! Látta ukLU*o Atf

Next

/
Oldalképek
Tartalom