Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984

1984. április 16., 5. rektori tanácsülés

18 14. Elő kell segíteni, hogy az épületek és közmüvek mű­szaki állapotának, illetve változásának, valamint az anyagnyilvántartás és felhasználás mennyiségi, minő­ségi mutatóinak rögzítése a számítástechnika eszközei segítségével korszerűen történhessen. XII. Jelentésünk úgy véljük igazolja, hogy a Rektori Tanács ko­rábbi határozatai jók voltak, annak idején eredményt hoztak, de most szükséges a feltételeket újra, a követelményeknek megfelelően módosítani. A karbantartás és műszaki szolgálat problémái most is hason­lóak az 1976-78. éviekhez. Ebből nem az következik, hogy az eltelt hatéves beszámolási időszak fejlődés és változás nél­kül telt el a műszaki karbantartás vonatkozásában. Ezt több körülmény is igazolja. A kollégiumok féléves műszaki bejárásai alkalmával felvett jegyzőkönyvekben a kollégiumi állami és önkormányzati veze­tés általában elégedettségét juttatja kifejezésre. Nem telik el egy hét sem úgy, hogy valamelyik tanszéki vezető ne is­merje el, illetve dicsérje a karbantartási munka eredményét. A Pártbizottság korábbi felhívása nyomán figyelemmel kisér­jük, hogy a műszaki karbantartók borravalót vagy egyéb jutal­mazást ne fogadjanak el munkájukért. Ilyen jellegű panaszt évek óta nem kellett kivizsgálnunk. Végül előadjuk, hogy a műszaki üzemeltetés elvárt eredményes­ségét tanusitja, hogy hibánkból eredően olyan üzemzavar nem volt, amely észrevehetően akadályozta az egyetem életét. Kérjük jelentésünk és javaslataink elfogadását. Г Budapest, 1984. január 27. ^ О // / s* /' J ъ» V*** j / D*r. Boross Zoltán / főigazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom