M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1941-1942

1942. január 29. (2364-2406)

-34­(ij A Kassán nem hallgatott tárgyak közül javasolja a következők hallgatása alól való felmentésüket: Bevezetés a jogtudományokká, minthogy Kassán közjogot és magánjogot hallgattak, és azoktól kollokváltak is. Bevezetés a gazdaságföldrajzba, mint­hogy Kassán a gazdasági földrajzot négy féléven át hallgatták és ahból záróvizs­gát is tettek. Bevezetés a kereskedelmi tanulmányokba minthogy Kassán két féléven át hallgattak magyar kereskedelmi levelezést, holott ka­runkon a magyar kereskedelmi levelezést csak egy féléven át hallgatták. Kötelesek azonban a fenti tárgyiból kollokviumot tenni. Gazdaságtörténet,kötelesek azonban eb­ből a tárgyból szigorlatot tenni, minthogy karunkon ez előszigorlati tárgy. filozófia, kötelesek azonban kollokválni belőle. Szállitásügy, kollokviumi kötelezettség nélkül. folyószámlák, kollokviumi kötelezettség nélkül. * Vámpolitika és vámügy, kollokviumi köte­lezettség nélkül, mivel a III. kereskedel­mi tárgyú szigorlaton erről az anyagról úgyis be kell számolniuk. li\. Kötelesek legyenek azonban pótlólag hallgatni: Matematikát, magyar nyelvhelyesség- és stilust, nemzetközi kereskedelem techni- káját, mind a három tárgyat kollokviumi ?7 ír kötelezettséggel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom