Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Major Máté: Tíz esztendő magyar építészete
egyetemes és magyar vonatkozásban egyaránt, amit azonban szintén a marxista építészettörténet-elmélet-írásnak kell elvégeznie. A Nyugat felé tájékozódás e faktumai alapján nem lehet csodálni tehát, ha már 1944 októberében — amikor még javában tombol Budapesten a náci-nyilas terror, és hullanak az angol—amerikai légiflotta bombái — öt magyar építész a nyugati modern ún. »üj építészet« jegyében fogalmazza meg deklarációját a háború utáni újjáépítés feladatairól. A deklaráció aláírói kimondják, hogy a vázolt feladatokban az új építészet ideáljának hiánytalan megvalósítására »csak egy haladottabb társadalmi és gazdasági rendben kerülhet sor,« s »ezért az új társadalmi és gazdasági rend megteremtésében . . . minden erőnkkel részt kívánunk venni.«2 Nem lehet csodálni tehát azt sem, hogy 1945-től, kb. öt éven át,, lényegében e deklaráció szellemében alakul ki és fejlődik a magyar építészet. Csupán az előbb idézett mondatok értelmezésében bukkannak fel hamarosan erős ellentétek. Kiderül, hogy az aláírók és a deklarációt magukévá tévők nem egyformán képzelik el a »haladottabb társadalmi és gazdasági rend«-et, sem ebben a rendben az építészet szerepét. A kommunista építészek s velük a magyar építészet állami és társadalmi irányítása és ellenőrzése új, haladóbb, de — amint tapasztaltuk — egyben új ellentmondás pályafutását is elindító értelmezését adják a deklarációban foglaltaknak. Az új értelmezés vallói 1946-ban megalakítják az Üj Építészet Köré-t, és kiadják — a szűkebb, a »nyugatias« értelmezést képviselő, Tér és forma mellett — a második magyar szakfolyóiratot, az Űj építészet-et. A lap első száma vezércikkében3 4 megállapítja, hogy az 1944-es deklarációban meg nem nevezett új gazdasági és társadalmi rend: a szocializmus rendje, s ha a magyar építészek minden erejükkel részt akarnak venni ennek megteremtésében, építészetükben is »politizálniok« kell, vagyis azonosulniok az új »építtető«-vel, a néppel, és az új építészet anyagi- és elvi feltételeit össze kell hangolniok a nép, az egész társadalom igényeivel. Az új magyar építészet eddig megtett útjának felében (illetőleg a gyakorlati megvalósítással együtt, a tíz évből kb. hétben) az építészeti alkotások az Üj Építészet Köre ilyen új értelmezésének gondolatvilágából nőnek ki. Ezt a gondolatvilágot a tényleges művek megszületése előtt — az Űj építészet cikkein, képein kívül — két jelentős kiállítás propagálja. Az egyik a Falu-város, lakásépítési kiállítás,* melyet 1947 derekán a Magyar Művészeti Tanács, a másik az Új Csepel, a dolgozók városa című kiállítás,5 melyet 1948 közepén, az Űj Építészet Köre rendez. Az előbbi, a kiállított anyag csaknem felével, először mutat rá a falu,, a mezőgazdaság építészeti kultúrája emelésének nagy fontosságára, és — az új építészet merevebb formáló elveinek bizonyos áttörésével — itt-ott 2 Az építészek háború utáni feladatai Magyarországon. Tér és forma. Budapest, 1945, 18. évf. 11. sz. 158—159. o. Fischer József, Granasztói Pál, Kismarthy- Lechner Jenő, Major Máté, Weltzl János. 3 Major Máté: A magyar építészekhez! Űj építészet, Budapest, 1946, 1. évf. 1. sz. 1. o. 4 Kozma Lajos: Falu-város, lakásépítési kiállítás. Új építészet, Budapest, 1947, 2. évf. 7. sz. 141—152. o. 3 Üj Csepel, a dolgozók városa kiállítás anyagát közli az Új építészet, Budapest, 1948, 3. évf. 5. sz. 159—208. o. 146
