1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

KISKŐRÖSI JÁRÁS

Október 27. - Délelőtt 10 órakor tüntetés kezdődött a községben. A gimnázium tanu­lói is felvonultak Szász Károly és Fekete Sándor tanárok vezetésével. A Petőfi-szobornál elénekelték a Himnuszt. A tanácsháza előtt Fekete Sán­dor felolvasta az ifjúság követeléseit. Kiengedték a járásbíróság fogdájá­ból a rabokat. 5 A tüntetésen részt vettek a gépállomás dolgozói is. Kvalla László kérésére Baranyai Pál vitte be traktorján a munkásokat a köz­ségbe. Részt vett a tüntetésen Dókái József és Baksa László is. A tünte­tők Baksa László és Baranyai Pál segítségével lerombolták a szovjet em­lékmüvet. 6 - A délutáni órákban a községi tanács épületéhez vonultak, ahol egy pe­dagógus több pontból álló követelést olvasott fel. Ezek között szerepelt a kommunista vezetők leváltása, így Szabó Gyula községi tanácselnök, Torgyik Pál elnökhelyettes és Fodor György járásbírósági elnök eltávolí­tása. Ceglédi Jánost kérték fel közfelkiáltással, hogy vállalja el az új ta­nács szervezését. Délután megjelentek a leendő nemzeti bizottság üze­mek, iskolák egyházak képviselőiből kikerült küldöttei. 7 A községi nem­zeti bizottság elnöke Ceglédi János, helyettese Suba György lett. 8 Tagok: Kristóf László, a gépállomás főmérnöke, Kvalla László, Fekete Sándor. 9 Bár a nemzeti bizottságnak nem volt tagja dr. Vincze Ferenc, az üléseken részt vett és a döntések meghozatalában is közreműködött. 10 - A 19. gépesített ezred laktanyájához vonuló tüntetők szétverésére Gyurkó Lajos parancsot adott a 66. vadászrepülő hadosztály kötelékébe tartozó 62. vadászrepülő ezred részére. A géppár vezetői parancsot kap­tak, hogy a tömeg és a laktanya közé lőjenek, de a tömeg ennek hatására sem mozdult, majd parancsot kaptak, hogy egy ágyúból nyissanak tüzet a tömegre. Egy riasztólövés után a tömeg lehúzódott az árokba, majd az úttestre érkező tűz hatására szétoszlott. 6 személy megsebesült. 11 - Egy csoport igyekezett bejutni a járásbíróság épületébe, de a karhata­lom ezt megakadályozta. 12 A tüntetők elfoglalták a pénzügyőri szakasz helyiségét, és a borbeadásra vonatkozó iratokat megsemmisítették. A ta­nácsházát viszont nem tudták elfoglalni, mert a Czeglédi Miklós vezette járőrszakasz riasztólövésekkel szétoszlatta őket. A futballpályán és más 5 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban BKMÖL). A Bács-Kiskun Megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága titkárságának iratai. Általános iratok 1950-1973. (a továbbiakban XXIII. 2. c.) 1098/1957. 6 BKMÖL A Bács-Kiskun Megyei Bíróság iratai 1951-1968. (a továbbiakban XXV. 30.) B 637/1958. Kvalla László és társai pere. 7 BKMÖL XXV. 30. B 1597/1957 dr. Vincze Ferenc pere. 8 BKMÖL XXIII. 2. c. 1098/1957. 9 Történeti Hivatal (a továbbiakban TH) V-150-364. 244. 10 BKMÖL XXV. 30. B 1597/1957. dr. Vincze Ferenc pere. 11 KAHLER Frigyes szerk. 1994. 15. 12 BKMÖL XXV. 30. B 1597/1957. dr. Vincze Ferenc pere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom